Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-10-23 19:25
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 652010
  • Egyedi látogatók: 55364
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

61. Kajafás házában, Elítélés, Megtagadás

ELŐZETES VIZSGÁLAT
(Jn 18,12 és 19,6–24)

A főpapok és az írástudók nehéz helyzetbe kerültek, mert minden másképpen történt, mint ahogy elképzelték. Mindenekelőtt meglepte őket az, amit Júdás közölt velük azzal kapcsolatban, hogy Jézus leleplezte őt. Majd a Gecsemáné-kertben is másképpen zajlottak az események, mint eltervezték. Jézus ugyanis egyáltalán nem védekezett, sőt a tanítványait is megfékezte, visszatartotta attól, hogy védelmére keljenek. Ennek következtében a galileai sátortáborban alvó zarándokok semmit sem vettek észre Jézus elfogatásából, nem sikerült lázadásfélét kikényszeríteni. Minden csendben, észrevétlenül történt. Maga a római ezredes is csak mosolygott a Szanhedrin tagjainak előzetes nyugtalanságán, teljesen feleslegesnek tartotta ekkora katonai erő mozgósítását.

Következésképpen a rómaiak hallani sem akartak arról, hogy Jézust az Antónia erődbe vigyék, mint lázadót, miután semmi olyant nem tett, ami miatt vádolhatták volna. Ha fegyveres ellenállást tanúsított volna, az más lett volna, de így foglalkozzanak csak vele a zsidók, ha vallási és egyéb kifogásuk van ellene. A polgári eljáráshoz megalapozott vád és természetesen hiteles tanúk állítása kellett volna!

Mindezekben nyilvánvaló volt Isten irányítása, vezetése. A nagytanács terve az volt, hogy Jézust csendben félreteszik az útból, ahogy általában a terhes kellemetlen embereket szokták, Isten azonban meghiúsította a tervüket. Júdás váratlan értesítése arról, hogy Jézus leleplezte, habozás nélküli cselekvésre késztette a nagytanács tagjait s hirtelen katonai akció megszervezésére határozták el magukat, abban a reményben, hogy Jézus fegyveres ellenállása elegendő lesz egy katonai eljáráshoz, ami természetesen, mint ilyen esetekben szokásos volt, csakis halálos ítélettel végződhet. Jézus azonban nem védekezett. Ilyenformán elkerülhetetlenné vált, hogy Izrael hivatalos eljárás során, nyíltan meghozott ítélettel ítélje az a Messiást.

Azt mindenki érezte, hogy az adott helyzetben célszerű lenne minél gyorsabban lefolytatni az eljárást, mielőtt híre megy a dolognak. Ha az egész nép értesül a történtekről, esetleg általános felkelés támad miatta. A zsidó vezetők ezért igyekeztek Jézust mielőbb a rómaiak kezébe adni.

A megkötözött Jézust azonban előbb Annás főpap házába vitték. Annás rendkívül tekintélyes ember volt. Nagyon idős, de közismert, mint rendkívül eszes, világos fejű vezető. Fontos ügyeket sohasem intéztek nélküle. Még a római helytartó sem húzott volna vele szívesen ujjat, mert sok tekintélyes római barátja volt.

Tekintélyére jellemző volt, hogy amikor főpapságának az ideje lejárt, egymásután 5 fiát választották meg főpapnak, majd legutóbb az egyik vejét, Kajafást. Kajafás egyébként a szokottnál hosszabb időn át, 18 éven át volt főpap (18-tól 36-ig). Magától értetődően Kajafás főpapsága idejében Annás nagy befolyást gyakorolt a hivatalos ügyek intézésére, különösen rendkívüli esetekben. Úgy kezelték Annást, mintha még mindig tényleges, aktív főpap volna.

Annás házánál a római őrség átadta Jézust a főpap szolgáinak, tovább nem foglalkoztak az üggyel.

Jézust bevezették egy helyiségbe, ahol Annás már várta. Minden jel szerint őt kérték fel arra, hogy vezesse Jézus kihallgatását, mielőtt a nagytanács elé állítják.

Annás azzal kezdte a kihallgatást, hogy Jézus tanítványai, követői felől érdeklődött. Jézus erre nem válaszolt. Az, akit a tanítványai árultak el és elhagytak, nem árulta el és nem hagyta el a tanítványait. Az öreg bölcs ezután a tanításai, a felfogása felől faggatta Jézust. Arra sem adott választ. Amit Jézus mégis mondott, az nem arra vonatkozott, amit Annás kérdezett, mert ezt mondta: „Naponként nyilvános beszédeket mondtam válogatás nélkül mindenki füle hallatára, a zsinagógában és a templomban. Nem terjesztettem soha titkon semmiféle tanítást, amit bárki ne hallhatott volna. Mindent nyíltan tettem. Azokat kérdezzétek meg, akiket tanítottam.” Annás egyik szolgálja azt gondolván, hogy majd tetszik az urának, arcul ütötte Jézust, majd azt mondta: Rendesen felejt a főpapnak! Jézus odafordult a szolgához, nyugodtan ránézett és így szólt: „Ha helytelenül szóltam, bizonyítsd be, hogy beszédemben mi volt a helytelen. Ha pedig helyesen beszéltem, miért ütsz engemet?” Annás hirtelenjében nem tudott mit mondani. Nem is foglalkozott tovább Jézussal, hanem átküldte Kajafás házába, még mindig megkötözve, mintha gonosztevő lett volna.

Tanulság:

1.    Jézus igazán a helyünkbe állt, hogy elvegye bűneink büntetését. Igazi ítéletet vállalt s annak igazi végrehajtását.

Kérdések:

1.    Miért vitték Jézust előbb a zsidók vezetői elé?

2.    Milyen szerepe volt ebben az időben a főpapnak?

3.    Milyen kapcsolat volt Annás és Kajafás között?

4.    Mi iránt érdeklődött a főpap Jézusnál?

5.    Jézus nem válaszol a főpap kérdésére, hanem arra hivatkozik, hog mindig nyilvánosan szólt. Vajon miért teszi ezt?

6.    Mit értett azon Jézus, hogy a templomban tanított?

7.    Miért érezte a poroszló jogosnak, hogy arcul üsse Jézust?

8.    Hogyan reagált Jézus az első arculcsapásra?

9.    Annás vajon miért nem mond semmi ítéletet Jézus ügyében?

10.  Miért kötözték meg Jézust?

A NAGYTANÁCS ELŐTT
(Mt 26,57-68; Mk 14,53-65; Lk 22,63-71)

A nagytanács tagjai lassanként mind egybegyűltek. Szolgák seregét küldték szét az éjszakában, hogy a hetven tag mielőbb együtt legyen, s még az éjszaka folyamán ülést tartsanak. Sorra érkeztek az előkelő főpapok, a vezető farizeusok és szadduceusok. Mind tudni akarták, mi történt.

Általában a templom valamelyik részében tartották az üléseket, most azonban tekintettel a rendkívüli időpontra és a rendkívül sürgős, bizalmas ügyre, jobbnak látták, hogy Kajafás főpap palotájának egyik tágas termében tárgyaljanak Jézus felől.

Félkörben helyezkedtek el, Kajafás ült az elnöki helyre, megkezdődhetett a rendkívüli gyűlés. Először a tanúkat hívatták be.

Amilyen gyorsan csak lehetett összeszedtek néhány embert, akik akár ingyen is, jó pénzért pedig még inkább hajlandók voltak az előkelő befolyásos emberek kedvében járni, és megtenni, amit csak vártak tőlük. A zsidó törvényeknek megfelelően egyenként hívták be a tanúkat s előzőleg meg kellett akadályozni azt, hogy egymással összebeszélhessenek. Hogy ezt mennyire tartották be, azt nem lehet tudni, annyi azonban bizonyos, hogy összevissza beszéltek. Távolról sem volt meg az az egyhangúság, amit hiteles tanúktól el lehet várni. Már pedig halálos ítéletet csak abban az esetben volt szabad kimondani, ha legalább két tanú tökéletesen azonos vallomást tett (5Móz 17.6).

Végül is előállott két olyan ember, akik közül az egyik azt állította: „Jézus azt mondta, hogy le tudja rontani a templomot és három nap alatt fel tudja építeni.” A másik így mondta: „Jézus azt mondta: Én ezt a két kézzel épített templomot lerontom és három nap alatt egy másikat építek, kéz nélkül épített templomot.” A két vallomás nem volt tökéletesen egyező, mert az egyik tanú szerint Jézus azt mondta, hogy le tudja rombolni, a másik szerint pedig, hogy le fogja rombolni.

Ha Kajafás vette volna a fáradtságot, hogy jobban utánanézzen a két vallomásnak, könnyen megállapíthatta volna, hogy azok hamisak, Jézus ugyanis egyiket sem mondta. Az az igazság, hogy egy alkalommal Jézus a saját testére mutatva azt mondta: „Rontsátok le ezt a templomot és én három nap alatt újra felépítem.” Tehát nem azt mondta, hogy le fogom rontani, vagy le tudom rontani, hanem azt mondta: “Rontsátok le!”(Jn 2,19). A saját teste sorsáról mondott próféciát: ugyanis megölhetik őt, a testét, azt a szent templomot leronthatják, mégis fel fog támadni a harmadik napon. Egy szót sem szólt kézzel épített templomról.

Kajafás érezte, hogy a vallomások nem egyeznek, éppen azért jobbnak látta felállva helyéről Jézushoz fordulni és őt kérdezni: „Nem felelsz semmit arra, amit ezek ellened állítanak?”

Jézus csendben állt és hallgatott. Ezen a helyen semmit sem változtatott volna a sorsán, bármit mondott volna is. Valójában nem bírái voltak, akik előtt állt, hanem a gyilkosai, azok előtt pedig miért igazolja magát?

Akkor a főpap azt mondta: „Esküszöm az élő Istenre, hogy te nekünk azt állítottad, hogy te az Isten Fia vagy, a Messiás!” „Esküszöm” azt jelentette ebben az esetben, hogy eskü alatt kell nyilatkoznia, vajon valóban Messiásnak tartja-e magát vagy nem.

Erre a felhívásra már nem hallgathatott: Ő volt a Messiás és ezt nem tagadhatta el a nagytanács előtt. Csak tudják meg a legilletékesebbtől magától, hogy akit Izrael régóta várt, megérkezett e világra. Ha pedig nem fogadják el Messiásnak, akkor ám ölessék meg! De az ítélet oka az lesz, hogy nem hittek Benne s nem fogadták el Őt, akit Isten küldött Megváltóul Izraelnek.

Messze csengett Jézus hangja, amikor megszólalt: „Te mondtad! Én vagyok a Krisztus. De mondom nektek, mostantól fogva meglátjátok majd az Embernek Fiát az erős Isten jobbján ülni és eljönni az ég felhőin.” Jézus Dániel próféciáját idézte (7,13), továbbá Dávid jövendölését (Zsolt 110,1). Eljött tehát a kezdete annak a korszaknak, amelyiknek a végén a megdicsőült Krisztus mindenki előtt kinyilvánítja dicsőségét. Amikor Jézus a nagytanács tagjaira nézett, akik azt gondolták, hogy teljhatalmú urai életnek és halálnak, s Jézussal is azt tehetnek, amit akarnak, már úgy látta őket, ahogy majd a trónja előtt hódolnak. Azt tehetnek Jézussal, amit akarnak, de nem akadályozhatják meg Jézus végső diadalát. Hol lesznek már akkor azok a kötelek, amelyekkel megkötözték, s hol lesz az a kereszt, amelyiken megfeszítik!

Jézus bátor, egyenes, nyílt válasza mély hatást gyakorolt a jelenlévőkre. Némelyek megremegtek, a főpap azonban egyáltalán nem remegett, hanem felháborodva azon, amit Jézus mondott, megszaggatta köntösét és így kiáltott: „Mi szükség van itt még tanúkra? Mindnyájan hallottátok ezt az istenkáromlást. Mi hát a véleményetek?” Egyhangú volt az ítélet: „Halálra méltó!”

Hát Arimátiai József? Hát Nikodémusz? Talán nem voltak ott? Hogy nem szóltak egyetlen szót sem Jézus védelmében? Minden valószínűség szerint Kajafás gondosan ügyelt arra, hogy a nagytanácsnak azokat a tagjait, akik rokonszenveztek Jézussal, és olykor elismerőleg nyilatkoztak róla, ne hívják meg a nagytanács ülésére. (Lk 23,51)

Ezzel Jézus sorsa, legalábbis egyelőre, eldőlt. Még egy színjáték volt hátra, amelyiknek a puszta hallatára is elszégyelli magát az ember. A főpap szolgái, látva a főpap felháborodását, rátámadtak a megkötözött Jézusra, és ütlegelni kezdték, le is köpték. S mivel nem igen láthatott, gúnyosan kérdezgették időnként: “Prófétáld meg, most melyikünk ütött meg?” A túlbuzgó szolgák, külön jutalom reményében bántották Jézust. Mintha a pokol szabadult volna el a földön. Micsoda szenvedést viselt Jézus értünk!

Tanulságok:

1.    Ahhoz, hogy Jézust igazságosan halálra ítélhessék, nem volt tanú, de arról, hogy meghalt értünk, a tanúk serege tesz tanúbizonyságot. Nem is lehetett tanú arra, hogy Jézus vétkezett volna, de hogy Ő volt Isten áldozati Báránya, ezer tanú is volt: nemcsak az elfogultsággal gyanúsítható tanítványok között, hanem a kivégző osztag katonái közt is akadt, aki megrendülve tett tanúvallomást: “Bizony, ez Isten Fia volt!”

2.    Jézust mindig dicsőségesnek kell látnunk, ellenségeit pedig legyőzötteknek. Jézus alakját mindig együtt kell látnunk azzal az alakjával, amelyikben az ég felhőin tűnik majd fel, amikor visszajön az utolsó ítéletre, és lábai alá veti ellenségeit. Csak idő kérdése, az idő pedig gyorsan múlik. 1000 esztendő oly gyorsan múlik el, mint egyetlen nap. Nem is gondolná senki, milyen közel van Krisztus vissza jövetelének napja! S ha ellenségeit nézzük, gondoljunk arra, hogy bármit tesznek is, nem akadályozhatják meg Krisztus végső diadalát.

3.    A legszomorúbb bűnt azok követik el, akik jutalom reményében bántják Istent. Aki valamiféle meggyőződésből cselekszik, bármit cselekedjék is, lehet tiszteletre méltó a meggyőződéséért, de az, aki meggyőződés nélkül, pusztán azért tesz valamit, mert az a hatalmasoknak tetszik, és azért jutalmat, előnyt kaphat, mindenkinél szánandóbb és megvetésre érdemes.

Kérdések:

1.    Kik alkották azt a nagytanácsot, amely ítélkezett Jézus ügyében?

2.    Hol ülésezett a nagytanács?

3.    Mi volt a nagytanács terve a tárgyalást illetően?

4.    Mire értette azt Jézus, hogy az Isten lerombolt templomát ő három nap alatt felépíti? (2,19–22, vö. Mt 26,61)

5.    Hogyan értelmezték a hamis tanúk, illetve a nagytanács Jézusnak ezt a mondását?

6.    Miért nem tisztázta Jézus ezt a félreértést?

7.    Arra a kérdésre, hogy ő-e a Krisztus, Jézus így felel: te mondtad. Egyértelmű igenlést jelentett-e ez a mondat abban az időben?

8.    Mit jelentett a főpap esetében a „ruha megszaggatása”?

9.    Mi alapján mondja ki a halálos ítéletet a nagytanács?

10.  Mi volt a céljuk azzal, hogy megcsúfolták Jézust?

PÉTER MEGTAGADJA JÉZUST
(Mt 26,69–75; Mk 14,66–72; Lk 22,54–62; Jn 18,15–18 és 25–27)

Péter életének a legsötétebb éjszakája következett el. Amikor Jézust elfogták és megértette, hogy Jézus nem akar védekezni, és megtilt minden védelmet, elmenekült. Nem sokkal utána azonban összeakadt Jánossal. Elhatározták, hogy titokban követik a Jézust elvezető csapatot. Elmentek Annás palotájáig. Amikor Jézust bevezették a palotába, a két tanítvány, arra számítva, hogy Kajafás házában még azon az éjszakán fontos döntést hoznak Jézus sorsát illetőleg, elmentek Kajafás házához. Ott a kapun kívül megálltak és vártak mindaddig, amíg Jézust az Annás házában félbe maradt kihallgatás után átvezették Kajafáshoz. Amikor Jézus kísérőivel együtt bement a kapun, János is bement, mert ő a főpap rokona volt. Amikor János észrevette, hogy Péter nincs mellette, visszament, beszélt a kapuőrrel és engedélyt kért Péter számára is a belépésre. Mindketten bent voltak tehát a palota udvarán. Péter meghúzódott az udvar sötétebb részén, János azonban bátran előrement, és fellépett a folyosóra, ahonnan jól láthatta Jézust, amint a nagytanács tagjai előtt állt.

Péter tele lehetett szorongással és meghatározhatatlan érzésekkel. A nagyon előkelő, hatalmas Kajafás házában a szegény, egyszerű írástudatlan galileai halászember parányinak és védtelennek érezhette magát. Az lehetett az érzése, hogy mindenütt ellenség veszi körül és rálesnek. De függetlenül minden érzéstől, amelyet a pillanatnyi helyzet váltott ki belőle, a szíve roskadásig tele lehetett azzal, a csalódással, amelyet a Gecsemáné-kertjében végbement események okoztak neki. Nem értette, miért nem mutatta meg Jézus az emberfeletti hatalmát? Hogy engedhette meg, hogyan tűrhette el, hogy szennyes kezű katonák, alávaló, hízelgő szolgák kezet emeljenek rá és megkötözzék? Péter minden idegszála lázadt a megtörtént tények ellen. Talán tele is volt gyűlölettel minden ember iránt, aki Jézusnak ellensége volt és tele volt bosszús haraggal Jézus ellen is, aki olyan érthetetlen tétlenséggel fogadta a rátámadó ellenséget.

Kissé beljebb húzódott az udvarban, ahonnan többet láthatott és hallhatott. Még a nagyterembe is bepillantott, de hallani semmit sem tudott. Majd odahúzódott a tűz mellett melegedő katonákhoz, hogy elgémberedett tagjaiba egy kis meleg áradjon. Egyszerre megszólalt mellette egy szolgáló, aki látta, amint Jánossal belépett a kapun: “Ez is vele volt!” Vagyis Jézussal. Péter ijedten vágta rá: “Asszony, én nem ismerem őt!” A körülülő férfiak ügyet sem vetettek rá. Azon az éjszakán Jézus ügye érdekelt mindenkit.

Péter mindenesetre jobbnak látta felállni, és elhúzódni. Abban a pillanatban valahol a közelben, talán a palota gazdasági udvarában, megszólalt egy kakas (Mk 14,68), de Péter nem hallotta, mert egy másik szolgáló azt mondta: „Te is azok közé tartozol, akik azt a foglyot követték!” Péter kurtán elutasította a vádat: „Ugyan ember!” Ez volt Péter második tagadása.

Ezután megsűrűsödtek az események. Odabent, a nagyteremben véget ért a nagytanács ülése, a tanács tagjai már kezdték elhagyni a termet, végül csak Jézus maradt ott és a szolgák, hogy szórakozzanak vele. Kivezették az árkádok alá és ott kínozták. Péter messziről figyelte a borzalmas jelenetet. Eközben hangot hallott: „Nem láttalak én téged is a Gecsemánéban Jézussal együtt?” A körülállók erre már jobban odafigyeltek, és tettek néhány megjegyzést Péterre, de ő akkor rémült meg igazán, amikor többen is kezdték mondani, hogy nagyon igaz lehet, amivel vádolják, mert a kiejtése jellegzetesen galileai tájszólásra vallott. Péter valósággal elvesztette a fejét és átkozódva, esküdözve állította: „Nem ismerem azt az embert, akiről beszéltek!” Ekkor szólalt meg a kakas másodszorra. Ez juttatta Péter eszébe, amit Jézus mondott neki, hogy mielőtt a kakas kétszer szól, háromszor fogja megtagadni őt. Amikor mindezt felfogta, ami ott az udvarban történt és Jézus jövendölése nyomán beteljesedett, s felmérte, mit tett, keserves zokogásban tört ki. Benne minden összeomlott, besötétedett. Kint a hajnal, Nagypéntek hajnala bontotta első sugarait.

Kérdések:

1.    Eddigi viselkedése alapján Péter mennyiben volt más, mint a többi tanítvány?

2.    Mit tett Péter, amikor Jézust elfogták?

3.    Hogyan jutott be Jézus Kajafás udvarába?

4.    Miért árulta el Pétert a beszéde?

5.    Mi történt volna, ha Péter bevallja, hogy ő is a Jézus tanítványa?

6.    Miért jövendölte meg Jézus, hogy Péter őt meg fogja tagadni?

7.    Mi lehetett Péter sírásának az igazi oka?

8.    Ismerve Péter természetét és a körülményeket, történhetett volna-e másképpen mindez?

9.    Volt-e már olyan helyzet az életedben, amikor úgy érezted: nagyon sok függ attól, hogy kiállsz-e Jézus mellett, vagy pedig megtagadod őt?

10.  Számon kérte-e később Jézus Péter tagadását? Miért tett így Jézus?

A MÁSODIK ÜLÉS
(Mt 27,1; Mk 15,1; Lk 22,66)

Ennek mindössze az volt a rendeltetése, hogy megerősítse az elő ülésen hozott ítéletet. Ez vita nélkül ment végbe s megfogalmazták az általuk hozott halálos ítéletet.

Tanulságok:

1.    Jézus szenvedéstörténetének a szereplői és miközöttünk összefüggés van. A gőgös farizeus, akinek Jézus útjában volt, minden emberszívben bent lakik. Bennünk lakik a szadduceus is, aki szerette a világot, és nem hitt a feltámadásban. Hány mai emberszívben megtalálható a gyáva szolga, aki jutalom reményében képes bántani Jézust! S melyikünk különb Péternél?

2.    Az emberek hatalma mind Istentől való hatalom. A nagytanács csak azért ítélhette halálra Jézust, mert előzőleg Isten halálra ítélte. Arra adta, hogy áldozati Bárány legyen, akinek a halála tökéletes kiengesztelést szerez ég és föld, Isten és ember között. Ha Jézus szenvedéstörténetéből kihagynánk Isten megváltó tervét, mindent megelőző akaratát, akkor sohasem érthetnénk meg azt, ami a Nagyhéten Jézussal történt. Péter azért nem értette, mert csak az egyes részleteket látta, az egyes eseményeket, de nem látta a mindeneket elrendelő és mindeneket a megváltás felé vezető Isten akaratán.

3.    A legkülönb keresztyén sem egyéb, mint megváltásra szoruló, gyarló ember. Csak megfelelő helyzet kell, hogy kiderüljön és ki-ki lelepleződjék. Különösen az emberektől való félelem alkalmas arra, hogy meggyengítse bennünk a hitet.

4.    A kakas örök szimbóluma a keresztyén éberségnek: vigyázzon mindenki, hogy a kísértésben megálljon! Tanuljunk Péter esetéből!

5. Jézus a legmegalázóbb helyzetekben is teljes méltósággal, Isten Fiához méltóan viselte magát.

Kérdések:

1.    Miért volt szükség erre a második ülésre, hiszen már az elsőn kimondták, hogy Jézus méltó a halálra?

2.    Melyik reggelen történt ez pontosan?

3.    Az Írás nem beszél róla, de mi megkérdezhetjük: mit csinált Jézus ez idő alatt?

4.    Vajon mivel foglalkoztak ugyanekkor a tanítványok?

5.    Ha a nagytanács döntött Jézus ügyében, akkor miért nem hajtották végre az általuk meghozott ítéletet?

6.    Ki volt Poncius Pilátus?

7.    Miért volt Jézus még mindig megkötözve?

8.    Jézus többször megjövendölte Jeruzsálembe való felmenetelét és szenvedéseit. Hasonlítsd össze ezeket a jövendöléseket az itteni leírásokkal!

9.    Mit akartak elérni a nagytanács tagjai és a főpapok Jézus megölésével?

10.  Mindegyik leírás utal az időre. Miért volt ennyire sürgős Jézus ügyének lezárása?