Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2017-09-20 13:53
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 505347
  • Egyedi látogatók: 40613
  • Közzétett oldalak száma: 469
Címlap

4. Keresztelő János születése

(JÉZUS ELŐKÉSZÍTI MUNKÁJÁT)

Lk 1,5-25; 57-80

A HÍRÜLADÁS 

Lukács evangéliuma a templomban kezdődik. Az első, amit előad, egy papnak a története, aki a jeruzsálemi templomban végzi szolgálatát.         

Zakariás, akinek a neve annyit jelent, „Isten gondolt rám”, idős pap volt, aki mindig hűségesen elvégezte, amit rábízott az Úr. Abban az időben a legtöbb pap vagy Jeruzsálemben lakott, vagy lent Jerikóban. Zakariás sem egyik, sem másik városban, hanem egy kis falucskában, Júdea déli hegységeiben élt feleségével, Erzsébettel.

A két idős ember életének egy nagy szomorúsága volt: nem volt gyermekük. Korábban gyakran imádkoztak gyermekáldásért az Úrhoz, de úgy látszott, hogy az Úr nem akarja meghallgatni ezt a kérésüket. Amikor pedig már túl voltak a rendes koron, eszükbe sem jutott, hogy életüknek erre a nagy szomorúságára valaha vigasztalást nyerhetnek.

Egy alkalommal újra Zakariás következett a heti szolgálat elvégzésé­ben. A 24 papi csoport egyike Abija rendje volt, Zakariás abba tartozott. Még Dávid osztotta a papokat 24 papi rendbe, papi csoportba. Mindegyik csoportra általában évente kétszer került sor egy-egy héten át tartó templomi szolgálat elvégzésére. A 24 papi rend között Abijáé a nyolcadik volt (1Krón 24,10). Zakariás már nagyon sokszor végezte azokat a templomi szolgálatokat, amelyek a papok feladatai voltak, a törvény előírásai szerint.

A Lukács evangéliuma által előadott alkalommal azonban olyan szolgálatot is bíztak rá sorsvetés által, amilyent még sohasem volt alkalma végezni. Ez az volt, hogy reggelenként, nagyon korán, be kellett mennie egy papnak a szentélybe, hogy ott az illatáldozatot bemutassa. Ezt a szertartást tekintették a legszentebbnek mindenpapi szolgálat között. Akit éppen kisorsoltak, arra úgy tekintettek, mint megkülönböztetett személyre, Istennek különösen megáldott, szent emberére. Az ilyen papnak később illett lemondania az újabb lehetőségről, hogy más is hozzájuthasson a rendkívül tisztséghez. Zakariásra késő vénségében került sor, jóllehet egész életében erre a szolgálatra áhítozott. Zakariás boldogan készülődött a nagy szolgálatra. A templom udvarán már bemutatták a bárányáldozatot, a szokásos reggeli véresáldozatot, a papok ott álltak az oltár körül. Mindjárt utána az egyik pap bement a szentélybe, hogy az előző napi áldozat hamuját kitakarítsa, egy másik új áldozathoz szükséges friss, eleven parazsat vitte be a szentély oltárára s amikor minden készen volt, akkor kerülhetett sor az ünnepélyes, kivételes szertartásra.

Kint a nép a templom udvarán álldogált, s miközben a reggeli imádságot mondták, Zakariás méltóságteljes léptekkel felment a szentély lépcsőin, belépett a tágas szentélybe, az ajtó nyílását elzáró vastag szőnyegfüggöny mögé. Bent csend és sötétség volt. Csak a balkeze felőli déli sarokban álló arany gyertyatartó gyenge fénye világított. Jobb keze felől állta a kis asztal a szent kenyerekkel. Előtte pedig, a szentély mélyén magasodott az illatáldozati oltár, amelyen már el volt készítve az izzó parázs. Azon kellett elvégezni Zakariásnak az előírásos illatáldozatit. Amikor az áldozatot ráhelyezte az izzó parázsra és elmondta a szokásos imádságot, vissza akart lépni az oltártól, amikor meglepődve látta, hogy az oltár mellett egy angyal áll. Alakjából fény sugárzott, úgyhogy Zakariás azonnal tisztában volt azzal, hogy Istennek egy angyalával van dolga. A mennyei jelenség láttán Zakariás szívét nagy félelem töltötte be. Azután megszólalt Isten küldötte és meghirdette az újszövetség kezdetét, Isten ígéreteinek beteljesedését.

„Ne félj Zakariás, mert meghallgattatott a te könyörgésed…” Az, amit már nagyon régen és nagyon kitartóan mondtál el, az teljesedik most be Isten kegyelme folytán. Isten nem felejtette el Zakariás imádságát. Meghallgatta azt az imádságot is, amelyet Zakariás éppen most, az áldozat bemutatása alkalmával mondott el Izraelért: Isten kész könyörülni az ő népén. Mindkét imádságot meghallgatta az Úr.

Az angyal a továbbiakban részletesen elmondta, mi fog történni: Erzsébetnek fia születik, Jánosnak kell neveznie a gyermeket, ami azt jelenti, hogy „az Úr kegyelmes”. Személy szerint neki és feleségének sok örömöt és vígasságot jelent majd ennek a gyermeknek a születése; de nemcsak Zakariás és Erzsébet személyes ügye ennek a gyermeknek az érkezése, hanem arról van szó, hogy Isten beteljesíti azt az ígéretét, amelyet a Messiással kapcsolatban tett Izrael népének. János majd nagy lesz, nem csupán az emberek szemében, hanem Isten szemében is. Akárcsak Sámson és Sámuel, ő is nazir lesz, bort, vagy erős italt soha nem szabad innia. Szentlélekkel lesz teljes születésétől fogva. Izrael fiai közül sokakat visszavisz az Úrhoz. Ő lesz a Messiás előfutára, éppen úgy, mint annak idején Illés, ő is bűnbánatra hívja majd az Izrael Istenétől elidegenedett népet, hogy megtérjen és ismét azon az úton járjon, amelyik úton atyáink jártak. S ha majd visszatértek, akkor nem kell szégyenkezniük az atyáknak a fiak miatt.

Zakariás rémülten és ámuldozva hallgatta az angyal szavait. Nem értett ő mindent abból, amit az angyal elmondott, azt az egyet azonban nagyon megjegyezte, hogy fia fog születni, s ez az egy egészen betöltötte a szívét. Mégis az első szó, ami elhagyta az ajkát, a kételkedés szava volt: „Miről tudhatom én ezt meg mert én vén vagyok és a feleségem is igen idős?” Hitetlenségében jelt kívánt, mert ő maga elképzelhetetlennek tartotta az egészet. Isten szava neki nem volt elég. Az angyal megbotránkozott Zakariás hitetlenségén. Erre bemutatkozott neki s elmondta, hogy ő Gábriel, fejedelem Isten angyalai között és a Magasságos Isten előtt áll, aki nem hazudhat, s amit mond, az mind úgy fog beteljesedni, ahogy ő előre megmondta. De ha Zakariás jelt kíván, hát megkapja a jelt, de ez a jel a hitetlenségének a büntetése is lesz: meg fog némulni addig a napig, amelyiken beteljesedik a gyermek születésére vonatkozó jövendölés. Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta az angyal, el is tűnt és a szentélyt ismét sötétség és csend töltötte be. Zakariás még várt egy darabig, aztán halk léptekkel kihátrált a szentélyből.

Zakariás sokkal hosszabban időzött a szentélyben, mint azok, akik előtte végezték a reggeli illatáldozat bemutatását és az imádság elmondását; a templom udvarán nagyon sokan várták, hogy végre előjöjjön és áldást adjon az ott váró sokaságra. Az előlépő Zakariáson még látható volt az átélt esemény hatása, mindenki érezte, hogy valami rendkívüli dolog történt a szentélyben. Hogy mi, azt természetesen senki sem tudta. Zakariás tudta, hogy a nép az áldásra vár, azt neki kell elmondania, de amikor kinyitotta a száját, hogy mondja az áldást, nem jött ki hang a torkán. Két karját kitárta, ahogy az áldásnál szokásos volt, de egyetlen szót sem tudott kimondani. Tehetetlenül állt, mintha méltatlannak találta volna Isten őt arra, hogy áldást adjon a népre.

Néhány nappal később letelt a szolgálata, visszatért falujába s megkezdődött a csoda: Erzsébet áldott állapotba került úgy, ahogy az angyal megmondta.

A SZÜLETÉS

Nyugodt hónapok következtek Zakariás és Erzsébet életében. Kerülték az embereket, csendben készültek Isten ajándékának fogadására. Zakariás némasága változatlanul tartott, így rákényszerült arra, hogy nyugodtan gondolkozzék Isten üzenetén. Gábriel szavai egymásután elevenedtek meg emlékezetében s egyre tisztábban látta, hogy milyen csodálatos az az ígéret, amelyet Isten Gábriellel hirdettetett meg éppen neki.

Mélységesen restellte magát a hitetlensége miatt.

A nagy magányosságot és csendet csupán egyetlen látogatás szakította meg: Erzsébet unokahúga, Mária, egy názáreti származású fiatal leány érkezett látogatóba. Végül is elérkezett a gyermek megszületésének a napja. Megszületett a megígért fiú és nyolcadnapon elvitték, hogy a törvényi előírásnak megfelelően körülmetéltessék. Általában olyankor nevezték először nevén a gyermeket. Előállt az apa és a gyülekezet előtt ünnepélyesen kijelentette, hogy annak a gyermeknek, akit Isten neki adott, s akit Isten nevel fel atyja és anyja számára, ez legyen a neve. És akkor meg kellett mondania, mi is legyen a gyermek neve.

János körülmetélése alkalmával minden másképpen történt. A meghívott vendégek mind ott voltak a templomban, minden elő volt készítve az ünnepélyes szertartáshoz, csak éppen az apa nem tudott beszélni. Nem is állhatott elő, meghúzódott hát szerényen hátul, a vendégek között. Közben a jelenlévők azt találgatták, hogy vajon mi lesz a gyermek neve? A legtöbben biztosra vették, hogy Zakariásnak nevezik majd, elvégre az első gyermek az apja nevét kell, hogy viselje. Erzsébet azonban nem értett egyet ezzel az elgondolással. Ő határozottan a János név mellett foglalt állást. Végül is a hátul elvonult apához fordultak, döntse el ő a kérdést, úgyis ő a legilletékesebb rá. Zakariás a táblácskára a János nevet írta.

Abban a pillanatban visszanyerte a beszélőképességét. A büntetés ideje lejárt, bebizonyította Isten parancsa iránti engedelmességét és az angyal által hirdetett üzenetbe való hitét, így hát a büntetésnek nem volt értelme tovább: némasága meggyógyult. Az első, amit Zakariás mondott, egy Istent dicsőítő ének volt, a Zakariás éneke (Lk 1,67-1,79). Az elején általánosságban dicsőítette Istent nagy tetteiért, azután dicsőítette azért, hogy ígéretét beteljesítette, ami felől megesküdött Ábrahámnak: beteljesedik az, hogy egy gyermekben, Ábrahám nemzetségének egyik leszármazottjában megáldanak a föld minden nemzetségei. A 76. verstől fogva már Zakariás a saját gyermekéhez fordult. Értette, hogy az ő gyermeke Isten Messiásának az előfutára lesz, neki kell előkészítenie a Messiás érkezését. Az ezreknek, akik még sötétségben és a halál árnyékában vannak, a béke ideje virrad fel és fény ragyog fel, úgyhogy mindenki megtalálhatja ebben a sötét világban azt az utat, amelyik az Isten üdvösségéhez vezet.

Tanulságok:

1.    Imádságaink nemcsak gyümölcsei hitünknek, de fokmérői is. Az imádságaink mutatják meg, mekkora a hitünk, van-e egyáltalán hitünk, erős vagy gyenge, félénk, vagy bátor, kicsi, vagy nagy? Ahogy általában a szavaink elárulnak bennünket, ugyanúgy imádságaink is elárulják a bennünk lévő hitet. Az, amit kérünk, vagy nem kérünk, amit biztosra veszünk, vagy eleve reménytelennek tekintünk, pontos képet fest hitünkről. Olyan az imádságunk, mint egy röntgenfelvétel a tüdőnkről. Csak a hitünket fényképezi le.

2.    A hittel elmondott imádság mindig meghallgatásra talál. Zakariás és Erzsébet őszinte hittel könyörgött az Úrhoz és a hitből mondott imádságunkat meg is hallgatta az Úr. Csak éppen nem abban az időben, amikor ők gondolták.  Hosszú időn át úgy látszott, hogy nem volt értelme a korábban elmondott imádságaiknak. Azután eljött az ideje annak, hogy Isten teljesítse a kérésüket. Hogy minek van már itt és minek nincs még itt az ideje, azt bízzuk Istenre.

3.    Isten ígéreteinek egyetlen biztosítéka az ő szava. Az, hogy Ő mondja. Igéje és Önmaga, aki maga az Igazság. Az embereknél rendszerint nem elegendő a kimondott szó. Írás kell és megfogható a garancia, biztosíték. Mert az emberek változékonyak, állhatatlanok. Istennél elég a kimondott szó: Ő ugyanis nem változik.

4.    A jel kívánása mindig a hitetlenség bevallása. Akinek jel kell, az azt árulja el, hogy nincs hite. Jelre, bizonyítékra van szüksége, valami láthatóra, kézzelfoghatóra, hogy hinni tudjon. A jel és a hit között azonban nincs összefüggés, mert a hit nem a jelek látása nyomán támad, hanem az igéből, annak hallásából: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéjéből.” Ha a hit a látás nyomán keletkeznék, akkor Jézus bizonyosan nem prédikált volna, hanem jeleket mutatott volna, mert egyetlen célja azt volt, hogy az emberek higgyenek benne. Egyébként sok jelt mutatott Jézus, mégis kevesen hittek azok láttán. A farizeusok is láttak sok jelt, sőt látták a Jónás próféta jelét is, Jézus megfeszítésének és feltámadásának a csodáját, mégsem hittek abban, hogy Jézus az Isten Fia. Tamás esetében nem a hitetlenségből hitre jutás történt, amikor meggyőződhetett Jézus sebeinek a valódiságáról, hanem a hívő ember kételkedése oldódott fel benne, nem pedig hit keletkezett. Tamás régi hite a látás nyomán megszabadult valamitől, ami ráfonódott, szorongatta, akadályozta, megterhelte.

5.    Isten minden ítélete arra való, hogy áldássá váljék. Itt természetesen azokra az ítéletekre kell gondolnunk, amelyekkel földi életünk folyamán fegyelmez, fékez, serkent, nevel az Úr, amilyen ítél változékonyak, állhatatlanok. Istennél elég a kimondott szó: Ő ugyanis nem változik.

6.    A jel kívánása mindig a hitetlenség bevallása. Akinek jel kell, az azt árulja el, hogy nincs hite. Jelre, bizonyítékra van szüksége, valami láthatóra, kézzelfoghatóra, hogy hinni tudjon. A jel és a hit között azonban nincs összefüggés, mert a hit nem a jelek látása nyomán támad, hanem az igéből, annak hallásából: „A hit hallásból van, a hallás pedig Isten igéjéből.” Ha a hit a látás nyomán keletkeznék, akkor Jézus bizonyosan nem prédikált volna, hanem jeleket mutatott volna, mert egyetlen célja azt volt, hogy az emberek higgyenek benne. Egyébként sok jelt mutatott Jézus, mégis kevesen hittek azok láttán. A farizeusok is láttak sok jelt, sőt látták a Jónás próféta jelét is, Jézus megfeszítésének és feltámadásának a csodáját, mégsem hittek abban, hogy Jézus az Isten Fia. Tamás esetében nem a hitetlenségből hitre jutás történt, amikor meggyőződhetett Jézus sebeinek a valódiságáról, hanem a hívő ember kételkedése oldódott fel benne, nem pedig hit keletkezett. Tamás régi hite a látás nyomán megszabadult valamitől, ami ráfonódott, szorongatta, akadályozta, megterhelte.

7.    Isten minden ítélete arra való, hogy áldássá váljék. Itt természetesen azokra az ítéletekre kell gondolnunk, amelyekkel földi életünk folyamán fegyelmez, fékez, serkent, nevel az Úr, amilyen ítélettel Zakariást is sújtotta. Az ítélet nyomán Zakariás elmélyült a hirdetett üzenet megértésében.

Kérdések:

1.    Lévi törzsét választotta ki az Úr a papi szolgálatra, de olyan sokan voltak a törzs tagjai, hogy évente csak kétszer került sor egy-egy papra… Mivel foglalkozott a szolgálatai között?

2.    A Bibliában számtalan mennyei jelenésről olvasunk. Mit jelentenek ezek  a jelenések?

3.    Ma is vannak mennyei jelenések?

4.    Kik az angyalok? Mit tudunk róluk?

5.    Milyen jeleket kapcsol az Úr az Ő ígéreteihez?

6.    Miért nem mutatott az Úr Jézus jeleket a farizeusok követelőzéseire?

7.    Milyen jelet látunk Zakariás életében?

8.    Meghallgat-e Isten minden imádságot?

9.    Megmásítja-e Isten a szavát?

10.  Van-e a keresztneveknek jelentésük? Tudod-e, hogy a te neved mit jelent?