Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2022-12-30 15:42
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 366925
  • Egyedi látogatók: 72660
  • Közzétett oldalak száma: 583
Címlap

42. A házasságtörő asszony, Krisztus a világ világossága

A HÁZASSÁGTÖRŐ ASSZONY
(Jn 8,1–11)

Az ünnep utolsó, legjelentősebb napja is elmúlóban volt, a nap már csaknem lement, de az ünneppel együttjáró örvendezések az éjszaka beálltával sem értek véget. A templomban a teret hatalmas fáklyák fénye világította be, az emberek örvendező zsoltárokat énekeltek s az egész Jeruzsálem ujjongott. Másnap úgyis újra kezdődik – gondolták – a hétköznapok egyforma, szürke élete, amit néhány napra otthagytak.

Ezen az éjszakán Jézus már nem volt Jeruzsálemben: az Olajfák hegyén tartózkodott; messziről odalátszottak a templom fényei és odahallatszottak a városban éneklő emberek hangjai, egyébként minden nyugodt volt. Korán reggel Jézus újra a templomba igyekezett. Leült a templom egyik sarkánál és szokás szerint, ahogy más tanítók is tették, tanítani kezdte az érdeklődőket. Azon a reggelen történt, hogy néhány farizeus egy asszonyt kényszerített Jézushoz. Nagy valószínűséggel a bíróságra akarták vinni. Mégis ahogy meglátták Jézust, elképzelhető, hogy úgy vélték, hogy ez alkalmas pillanat Jézust tőrbe csalni. Tudták, hogy Jézus a bűnösök és vámszedők barátja, kíváncsiak voltak, hogy vajon védelmébe mer-e venni egy asszonyt, akit házasságtörésen tetten értek? Mit mond majd, mi lesz a véleménye? Merészel-e szembeszegülni a zsidó törvénnyel?

Úgy érezték, hogy most Jézus olyasmit fog tenni, mondani, amiért joggal vádat emelhetnek ellene.

Előadták, hogy az asszonyt rajtakapták a házasságtörésen, Mózes törvénye szerint meg kell kövezni, mi hát erről az ő véleménye?

Teljesen hidegen hagyta őket az, hogy az asszony egyetlen vétke miatt, amelybe ki tudja, hogyan keveredett bele, meghal. Irgalomra vagy kegyelmezésre távolról sem gondoltak. Az asszony csak egy eset volt, amellyel Jézust meg lehet fogni. Oly nagy volt a Jézus elleni gyűlöletük, hogy másra gondolni sem tudtak. Eszükbe sem jutott, hogy az asszonnyal folytatott kegyetlen játékuk nagyobb bűn lehet, mint az, amelyet az asszony valójában elkövetett.

Jézus hallgatott, lehajolt és az ujjával írt a földre. Nem tudjuk mit írt, egyáltalán olyasmit-e, aminek értelme, jelentősége volt? Csak amikor ismételten kérdezték, akkor szólalt meg és ezt mondta a farizeusoknak: Aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ!

Amit Jézus mondott, az tökéletesen megfelelt a törvény előírásainak: elismerte, hogy az asszony halálra ítélése a törvény alapján jogos, de aki tanúskodik egy halálra ítélt ellen, annak kell elkezdenie az ítélet végrehajtását. A farizeusok ekkor elhallgattak: Jézus szavai szíven találták őket.

Nem voltak hibátlanok, ki tudja miféle vétkek jutottak eszükbe, mindenesetre nem mozdultak. Jézus ismét lehajolt és tovább írogatott ujjával a földre. A farizeusok ezalatt egyenként, egymás után elosontak s elmentek mások is. Amikor Jézus feltekintett, csak az asszony állt előtte. Megkérdezte: Hol vannak a vádlóid? Senki sem ítélt el téged? – Senki, Uram, felelte az asszony. – Én sem ítéllek el, eredj el és ne vétkezzél többet! – mondta Jézus.

Nem volt akkor Jézus túlságosan szelíd ezzel az asszonnyal szemben? Nem szolgált rá az asszony a bűn megbüntetésére? — kérdezhetné valaki. Vagy azt is kérdezhetnők: mondhat-e ítéletet mások felett olyan ember, aki maga sem bűntelen? Van-e létjoga a bíróságnak?

Tanulságok:

1.    Ez a történet nem bíráskodásról, hanem néhány vádaskodóról szól. A farizeusok nem bírák voltak, hanem feljelentők. Bíróságokra szükség van e világban, a bűn megfékezésére, az emberek visszatartására, s a bíráknak Istentől kapott joguk, hogy ítéletet mondjanak egy-egy bűn elkövetője felett, még akkor is, ha ők maguk is elítélhetők bizonyos bűnök miatt.

2.    Az embertelenség istentelenség, különösen akkor, amikor istenfélő ember követi el. Aki a felebaráti szeretet ellen vét, az Isten ellen vét: aki úgy cselekszik, hogy közben ügyet sem vet Isten parancsolatára, az Isten nélkül cselekszik, tehát istentelen ember. Isten akarata az irgalmasság, az együttérzés: a szeretet.

3.    A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a mieink és a mi fáinké (5Móz 29,29). Hogy mit írt Jézus a földre, titok maradt, amelyet soha senki nem fejthet meg. Hiába igyekeztek már sokan a nyitjára jönni. Meddő minden ilyen igyekezet. Különben sem a titkoknak van jelentőségük, hanem a kijelentett dolgoknak. Nem azt kell megtudnunk, mit írt Jézus a földre, miközben hallgatott, hanem azt kell megértenünk, mennyivel bűnösebbek voltak a farizeusok a bűnös asszonynál. Nem a bűn megbüntetése a lényeges dolog, hanem a bűnök elhagyása. Isten a bűnösök megtérésében gyönyörködik.

Kérdések:

1.    Az ünnep Jézus számára az Olajfák hegyén végződött, újra imádságban. Kora reggel azonban a templomban találjuk. A farizeusok és írástudók, akik előző nap már meggyőződtek arról, hogy Jézus nem a hagyomány szerint tanítja a törvényt, ki akarják próbálni: vajon Jézus átlépi-e ősei hitét vagy nem. Valójában, mire való a törvény? Mit őriz, s mitől őriz minket?

2.    A parázna asszonynak – a törvény szerint – a párját is meg kellett volna kövezni (5Móz 22, 22–24). Ebből is kitűnik a farizeusok képmutatása: bár a törvényre hivatkoznak, azt a saját kedvük szerint értelmezik, és nem hűek valójában hozzá. De Jézus nem vitatkozik a törvény betűjén. Emlékezzünk csak: hányszor estünk óhatatlanul is a felesleges és értelmetlen viták csapdájába. Hogyan tudjuk megóvni magunkat és egymást is ezektől?

3.    Jézus hallgat és a földre ír. Talán várja, hogy a farizeusok és az írástudók saját szívében visszhangozzon hamis vádjuk. De cselekedete emlékeztethette őket Jeremiás szavára is: „A tőled elpártolók nevét porba írják, mert elhagyták az Urat.” (Jer 17,13).

Érdemes elgondolkodnunk egy percre minden vád esetén. Mi is a valódi indítóoka a másik vádjának? Találjuk ki az igazi motivációt: mit akar a másik. Akkor könnyebb a helyes választ megtalálni.

4.    Jézus válasza végül szintén törvénytisztelő (5Móz 17,7). Csak elmélyíti annak értelmét: az ítélhet, aki maga nem bűnös. Így csak Jézusnak van erre joga. Nem is marad ott más. Van-e joga az egyik embernek a másikat halálra ítélni? Szabad-e a gyülekezetben kiközösíteni valakit? Mit kezdjünk a nyilvánvalóan bűnösökkel? Hogyan lehet őket megfékezni?

5.    Az asszony marad. Várja ítéletét, hiszen átadták őt bíráskodásra. Ő maga tudja, hogy vétkezett. De Jézus nem ítélni jött, hanem kegyelmezni. Nem a bűnösök büntetését, hanem a megtérésüket akarja látni. Vajon mi nem fordítva szeretnénk? Miért akarja az ember a bűnös szenvedését látni?

A VILÁG VILÁGOSSÁGA
(Jn 8,12–59)

Ezeknek a napoknak az egyikén Jézus sok ember előtt beszélt, minden valószínűség szerint azokról a nagy lámpákról, fáklyákról, amelyek az ünnepnapok alkalmával bevilágították az egész templomteret. Ezeknek a világítóeszközöknek az volt a rendeltetésük, hogy emlékeztessenek arra a fényre, amelyik Izrael népét vezette a pusztai vándorlás idejében (2Móz 13,21).

Ezzel kapcsolatban mondta Jézus azt, hogy Ő a világ számára a világosság, s aki őt követi, az nem fog sötétségben járni, hanem övé lesz az élethez szükséges fény. A fényes felhőhöz hasonlította magát, amelyik annak idejében Izraelt vezette, Ő azonban nemcsak Izrael, hanem az egész világ számára ilyen vezető. Akit Ő vezet, az eljut az Isten világosságához. Ennek kapcsán több beszélgetés alakult ki Jézus és a farizeusok között.

Az első beszélgetésben (13–20) azt vetették Jézus szemére, hogy Ő maga magáról tesz bizonyságot, márpedig önmagáról ki-ki azt állíthat, amit akar. Jézus azonban azt válaszolta, hogy róla az Atya tesz bizonyságot, de mivel a zsidók nem ismerik az Atyát és nem ismerik az Atya kijelentését, Őt sem értik meg s nem fogadják el.

A második beszélgetésben (21–29. v.) Jézus a közeledő végről beszélt, amikor elmegy erről a földről és többé nem követhetik őt úgy, ahogy addig még lehet. Jézus odamegy, ahová őt nem lehet követni. Ő az Atyához, egy másik világba, ahonnan lejött. A zsidók előbb még keresztre feszítik, de az a kereszt lesz az ő megdicsőülésének, felemeltetésének a kezdete, s akik nem hisznek benne, azok megmaradva bűneikben, elvesznek. Jézus szándékosan nem nevezte magát Messiásnak, nehogy fennakadjanak rajta a zsidók, inkább felülről jöttnek, a felülről küldöttnek mondta magát. Ennek a beszélgetésnek a végén néhány zsidó hitre jutott.

A harmadik beszélgetés (30–47. v.) Jézus és a benne hitre jutott zsidók között folyt. Arról a szabadságról beszélt nekik, amelyik a rossz természettől, a bűn kívánásától, a bűn szolgaságából való szabadulást jelenti. Anélkül, bármenynyire is Ábrahám fiainak mondják magukat, valójában az ördög fiai. Az ördög biztatja az embert, hogy Jézus nélkül is, úgy ahogy van, igazán szabad és nem szorul rá semmiféle megszabadításra. Aki az ördögnek ilyen szolgálatában, fogságában van, nem értheti meg Jézust.

A negyedik beszélgetésben (48–59. v.) az imént megtérni látszó zsidók keserűen ellene fordultak Jézusnak: samaritánusnak nevezték, széthúzást szítónak, aki elfelejti, hogy Izrael úgy, ahogy van, Istennek a népe s nem ők vannak az ördög fogságában, hanem Jézus az, akit hatalmában tart az ördög. Szemére vetették Jézusnak, hogy beképzelt, fölébe helyezi magát Ábrahámnak, amikor azt ígéri, hogy aki benne hisz, annak örök életet ad, holott Ábrahám is természetes halállal meghalt. Akkor Jézus elmondta nekik, hogy Ábrahám vágyakozott a Messiás látására, és meg is látta. Erre a zsidók rátámadtak Jézusra, hogy hogyan láthatta ő Ábrahámot, holott még 50 éves sincs? Jézus nyugodtan felelt nekik: amikor Ábrahám még nem volt, én már voltam! Isten Fia örökkévaló.

A beszélgetésnek vége szakadt, mert néhány zsidó meg akarta kövezni, Jézus azonban elment onnan, de úgy, hogy senki nem tudta megmagyarázni, hogyan tűnt el közülük. Így oltalmazta meg őt az Atya Názáretben is (Lk 4,30). Jézus órája még nem érkezett el.

Tanulságok:

1.    Jézus minden ember számára olyan nélkülözhetetlen, mint a sötétben járók számára a világosság. Aki úgy jár, hogy nem lát, az rosszul jár: eltéved, elesik, beleütközik más emberekbe vagy tárgyakba, bajt okoz magának és másnak, tilosba téved, odajut, ahová nem is gondolná, ott jár, ahol nem is akar: s nem jut el oda, ahová pedig szeretne eljutni.

Jézus világosságot ad, még a vakot is elvezeti az élet útvesztői között biztonságosan, helyes úton s aki az ő fénye mellett halad, az célhoz ér: meglátja Isten világosságát, Isten dicsőségének fényét.

2.    Jézussal nem elég alkalmi kapcsolatot tartani: Őt követni kell. Mindig rá kell hallgatni s minden jelzését figyelembe kell venni. Kevés az, hogy valaki csak néha-néha lát, közben pedig mindig megy. Az ünnepi kegyesség helyett a hétköznapokban is tartó állandó kapcsolat szükséges Isten és az ember között.

3.    Igaz hitre csak a Jézussal való beszélgetés során lehet eljutni. A hit hallásból van, Jézus beszédének a meghallásából. A hit mindig elfogadása és megcselekvése annak, amit Jézus az Atyáról, önmagáról és rólunk mond.

4.    A hit elveszíthető. Kiderülhet róla, hogy csak egy ideig tart, mint a Jézussal beszélgető néhány izraelitáé is. Ha nem párosul hűséggel és bizalommal, akkor el is múlhat, úgy járhatunk vele, mint a magvető magjával, amelyik nem jó talajba hullott.

Kérdések:

1.    „ÉN vagyok” – Jézus önkijelentése azonos Isten bemutatkozásával: „Vagyok, aki vagyok.” (2Móz 3,14). Isten nem szorul bizonyításra, tanúkra, bizonyságtételre, Ő akkor is van, ha nem hiszünk benne. Jézus közelebb hozza az isteni létet; képekkel teszi érthetőbbé. Kicsoda számunkra az élő Isten: élet kenyere (Jn 6), élő víz (Jn 7), világ világossága (Jn 8), jó pásztor (Jn 10), ajtó (Jn 10), feltámadás és az élet (Jn 11), út, igazság, élet (Jn 14), az igazi szőlőtő (Jn 15). Hogyan foglalhatjuk össze ezeknek a képeknek a jelentését?

2.    Milyen világosságról beszél itt Jézus?

3.    A beszélgetés során hol megerősödnek, hol elbizonytalanodnak a kérdezők. Mi távolítja el őket végleg?

4.    Milyen „pontokon” képtelenek hinni?

5.    A „hit hallásból” van, de a kezdeti bizalmat az engedelmességnek is követnie kell. S az a jó az életünkben, ha az ismeret is folytonosan gyarapodik. Mi hol bizonytalanodunk el, ha hitünkről van szó?

6.    Elveszíthető-e a hit?