Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-06-26 11:59
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 654253
  • Egyedi látogatók: 52303
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

11. Az Úr Jézus megkeresztelése

(Mt 3,13- 17; Mk 1,9- 11; Lk 3,21- 22; Jn 1,30- 34)

A MEGKERESZTELÉS

Amikor Keresztelő János már jó ideje prédikált és keresztelt a Jordán mellett, maga Jézus is elment hozzá Galileából, hogy megkeresztelkedjék. Lukács evangé-lista szerint Jézus akkor 30 éves volt, elérte tehát azt az időt, amikor az akkori Izrael törvényei szerint tanító lehetett valaki. Aki a vallás dolgaiban akart tanítóként működni, annak legalább 30 évesnek kellett lennie. Ezt Jézusnak is meg kellett várnia.

Amikor Jézus elindult Názáretből a Jordán mellé, még élt az anyja. Jézus testvérei azonban mind életben voltak és szintén Názáretben laktak. Abból, hogy Márk evangélista Jézust ácsnak nevezte (6,3), kitűnik, hogy Jézus felnőtt korában atyja mesterségét folytatta. Hosszú út végén talált rá Keresztelő Jánosra Bétabarában, Jerikótól délre, a Holt tengerhez közel. Azon a helyen a Jordán egyáltalán nem volt mély, úgyhogy bátran belemehetett bárki, még ha gyermek volt is. A Bétabara név is egyébként magyarul azt jelenti: gázlóhely. Ott szokott János keresztelni.

Nem lehetett biztosan tudni, hogy Keresztelő János és Jézus találkozott-e egymással már a keresztelést megelőző időkben. Mária és Erzsébet, János anyja unokatestvérek voltak, könnyen lehet tehát, hogy kisgyermekkorukban többször is együtt voltak, de erről sehol sem találunk említést a Szentírásban. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy János tudott Jézusról, tudta, hogy kicsoda.

Mégis, amikor ott látta maga előtt Jézust, elcsodálkozott azon, hogy Jézus meg akar keresztelkedni. „Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelj és te jössz énhozzám?” (Mt 3,14). Ebből az látszik, hogy Keresztelő János még nem volt megkeresztelve: saját magát nem keresztelte meg. Benne volt ebben a kérdésben annak az elismerése is, hogy Jézus nagyobb Jánosnál, azonfelül bűntelen is, nincs tehát szüksége megkeresztelkedésre, megtisztulásra: anélkül is tiszta. János evangélista leírása szerint Keresztelő János akkor még nem tudta, hogy Jézus a Messiás. Azt gondolhatta, hogy őhozzá hasonlóan Jézus Istennek egy küldötte, a Messiás előfutára, útkészítője (Jn 3,31-33).

Egy dolgot azonban biztosan tudott egész életében: azt, hogy Jézus nagyobb nála. Úgy vélte, hogy magasabb megbízást kapott Istentől, mint ő. Azért kérte, hogy keresztelje meg őt. Az Üdvözítő csak annyit felelt Jánosnak, hogy tegye meg, amire kérte, mert mindkettőjüknek el kell végezniük azt, amivel Isten megbízta őket. Istennek az az akarata, hogy Jézus keresztelkedjék meg, akkor hát történjék meg Isten akarata.

Mindketten engedelmeskedjenek Istennek.

Tanulságok:

1.    Keresztelő János sok tekintetben példa arra, hogy milyen legyen a keresztyén ember: engedelmes, bátor, kemény, mégis alázatos. Ne a maga hasznát nézze, hanem azt, hogy elvégezze, amivel Isten megbízta.

2.    Isten embere is tévedhet. Még a legnagyobbak sem tökéletesek. Keresztelő János is tévedett abban, hogy a Messiás ítélőbíróként jön el és mindjárt az ítélet végrehajtásával kezdi el messiási munkáját. Magának Jézusnak személyét illetően is tévedésben volt : nem ismerte fel benne mindjárt a Messiást. Nincs olyan ember, a legkülönbek között sem, akinek ne volna szüksége megtérésre és megkeresztelkedésre.

3.    A keresztelésben nem a víz mennyisége, hanem a jelképezett dolog a lényeges. János alámerítéssel keresztelt, a református egyház a gyermekek jelképes leöntésével keresztel. A baptisták ragaszkodnak ahhoz, hogy a keresztelés alámerítéssel történjék, mivel Jézust is úgy ke­resztelte Keresztelő János. A víznek a keresztelésben nem lényeges, csupán jelképes szerepe van: az a fontos, amit a víz jelent: Jézus Krisztusnak, Isten Fiának vére megtisztít minket minden bűntől. Ez a lényeges.

4.    Jézus életét egyetlen cél szolgálata hatotta át: az, hogy Isten akaratát betöltse. Azért is keresztelkedett meg, mert Istennek az volt az akarata. Vajon a mi életünkben mi a legmagasabb rendű cél?

5.    Jézus számára a keresztség két dolgot jelentett:

Először azt, hogy ő velünk emberekkel egyenlő. Neki ugyan nem volt bűne, nem volt szüksége arra, hogy a régi életét befejezze és egy új életet kezdjen el. Neki bűnbocsánatra sem volt szüksége. Jézus azért keresz­tel­kedett meg, mert magára vette a mi bűneinket, hozzánk hasonló emberré lett. A keresztséget ránk való tekintettel vállalta, mivel valóságosan a helyünkbe állt: úgy tett, mintha a mi bűneink az ő bűnei lettek volna.

Másodszor a keresztség Jézus számára a halált és a feltámadást jelentette. Amikor valaki úgy lemerül a vízbe, hogy az egészen elborítja, olyan, mintha meghalt volna. Amikor pedig feljön a vízből, olyan, mintha új élet­re támadott volna fel. A későbbiek folyamán Jézusnak meg kellett halnia, mert a bűneink büntetését el kellett szenvednie, azután pedig fel kellett támadnia dicsőségben. Számára tehát a megkeresztelés a jövendő sorsát jelképezte. Lélekben már akkor odaadta magát a meghalásnak és előre átélte a dicsőséges feltámadást.

Számunkra pedig a keresztség azt jelenti, hogy Jézussal egyek vagyunk, benne már átmentünk a halálon és biztos a dicsőséges feltámadásunk is, feltéve, hogy a személyes hitre jutás is követi a megkereszteltetést.

Kérdések:

1.    Jellemezd Jézus tevékenységét 30 éves koráig!

2.    Miért kellett fellépésével várni 30 éves koráig?

3.    Tudjuk, hogy Jézus és János unokatestvérek voltak. Találkoztak-e már előbb is egymással?

4.    Miért csodálkozott azon Keresztelő János, hogy Jézus is ott áll a meg­keresztelkedni kívánók soraiban?

5.    Miért vállalta Jézus a keresztséget?

6.    Felismerte-e Keresztelő János Jézusban a megígért Messiást?

7.    Miért kételkedett benne - később? Mi az, amit félreértett?

8.    Miért és „miben” lehet példa számunkra Keresztelő János?

JÉZUS FELKENETÉSE

Amikor Jézus feljött a vízből, első dolga az volt, hogy imádkozott (Lk 3,21).

Abban a pillanatban csodálatos dolog történt: Jézus még imádságba merülve állt, amikor Keresztelő János azt látta, hogy az egek megnyílnak, és Isten dicsősége sugárzik a megnyílt egekből egyenesen Jézusra, a nagy fénysugárban pedig mintha egy galamb szállt volna rá Jézusra és ottmaradt felette (Jn 1,32). János tisztában volt vele, hogy nem galamb az, hanem a Szentlélek látható jele, vagyis hogy maga Isten szállt le Jézusra.

Miből érthette ezt János? Hogy nem közönséges galambot lát, azt abból tudta, hogy előzőleg az ég megnyílt és onnan a magasságból szállt le az, amit látott, egyenesen Isten trónusáról.

Másodszor abból is tudhatta, hogy a Szentlélekkel van dolga, mert a galamb a Szentlélek ősi jelképe volt: a galamb csendessége, szelídsége, nyugodt lebegése a Szentlélek titkos, csendes, belső munkájának a kifejezője.

Harmadszor abból tudhatta, hogy korábban már közölte vele, aki elküldte őt, hogy prófétáljon: „Akire látod a Szentlelket leszállni és rajta megnyugodni, az az, aki Szentlélekkel keresztel majd” (Jn 1,33).

Isten látható jelt is adott, hogy János ne kételkedhessék. A régi időkben a királyokat, prófétákat, vagy főpapokat működésük hivatalos megkezdése előtt tiszta, illatos olajjal megkenték (1Sám 16,13,3Móz 8,12; 1Kir 19,16). Ennek az volt az értelme, hogy a Szentlélek bennük fog lakozni és őket képessé teszi a rájuk váró fontos feladatok elvégzésére.

Amikor Jézus 30 éves lett, eljött az ideje annak, hogy tantói, megváltói munkáját elkezdje: prófétának kellett lennie, hogy az embereknek elmondja, mit akar Isten, pappá kellett lennie, aki a népért önmagát adja áldozatul, királlyá kellett lennie ég és föld felett. Mielőtt azonban bármit is tett volna, meg kellett történnie a felkenetésnek, ami Jézus esetében egészen rendkívüli módon, nem a szokásnak megfelelően jelképesen ment végbe, hanem Őt maga Isten közvetlenül kente fel. Ez azt jelentette, hogy Isten közvetlenül vezeti, erősíti és teszi alkalmassá mindarra, ami reá vár.

János azonban nemcsak látott, hanem hallott is valamit: hangot is hallott. „Ez az én szeretett fiam, akiben én gyönyörködöm.” Megértette, hogy Isten vele akarja tudatni azt, hogy a názáreti Jézus Isten Fia, aki az örök világosságból leszállt a sötét világba. Íme, beteljesedett az Ézs 42,1. Ez volt lénygében az ötödik bizonyíték, ami Jánost bizonyossá tette abban, hogy amit lát, az Jézus csodálatos felkenetése.

Tanulságok:

1.    Néha öt bizonyíték is kevés arra, hogy valamit igazán elhiggyünk. Ke­resz­te­lő János öt bizonyítékot is kapott, mégsem volt képes teljesen megérteni azt, amit Isten közölt vele Jézus megkeresztelése alkalmával. János jellegzetesen ember volt, akárcsak mi, akiknek Isten nagyon sokszor elmond­ja ugyanazt, míg végül egy alkalommal, ki tudja hányadik alkalommal, megértjük. Az a csodálatos, hogy Isten türelme sohasem fogy el.

2.    Jézus megkeresztelése abból a szempontból is nevezetes, hogy az egyetlen bibliai hely, ahol a Szentháromság Isten mindhárom személye együtt van jelen: Jézus, a Fiú ott a Jordán vizében, az Atya szózatát mondja a Fiú felett, a Szentlélek pedig felette lebeg. A mi Istenünk Lélek, aki atyai indulattal van hozzánk és Fiában testet öltött, hogy megismerhessük őt úgy, ahogy van és elvégezzen értünk mindent, hogy teljes üdvösségre juthassunk.

Kérdések:

1.    Milyen égi jel figyelmeztette Jánost, hogy az, akit keresztel, más, mint ő?

2.    Minek a jelképe a galamb a világ szerint? És a Szentírás szerint?

3.    Mit jelentett az ótestamentumi felkenetés, és hogy ment végbe? /vö. 2Móz 28,41 és 1Sám 9,16 és 10,1/

4.    Hasonló volt-e az Úr Jézus felkenetése az ótestamentumihoz? Mi történt ott?

5.    Hány bizonyítékot kapott Keresztelő János, hogy akit megkeresztelt, az a megígért Messiás?  Sorold fel őket!

6.    Miért jelentős ez a bibliai jelenet számunkra?