A GÖRÖGÖK
(Jn 12,20–50)

Ugyanannak a keddi napnak a délutánján még sokszor beszélt Jézus, hol a sokasághoz, hol a tanítványaihoz intézve a szót. János evangélista leírja azt a beszélgetést, amelyet néhány göröggel folytatott.

Már késő délután volt, amikor néhány görög közelebbről szeretett volna megismerkedni Jézussal. Pogány eredetük ellenére is Izrael Istenében hittek, azért is tartózkodtak a jeruzsálemi templomban, pontosabban a pogányok udvarának nevezett templomrészben. Annak a pogány világnak a képviselői voltak, amelyik a Földközi-tenger partvidékén élt és görögül beszélt, és a görög isteneket imádta.

Jeruzsálembe a Páska megünneplése céljából érkeztek, s mivel gyakran hallották emlegetni Jézust, csodatetteit és tanításait, ellenállhatatlan vágy támadt bennük az iránt, hogy személyesen is megismerjék azt a nevezetes, csodálatos embert. Tartottak tőle, hogy nem lesz könnyű elérni, hogy személyesen fogadja őket, megkérték tehát Jézus egyik tanítványát, Fülöpöt, hogy járjon közben az érdekükben. Fülöp vállalta a közbenjárást, de látva Jézus rendkívüli elfoglaltságát, nem mert odamenni hozzá, hanem elmondta Andrásnak, Péter öccsének, miről is lenne szó. András neve nem hiába jelenti azt, hogy ,,Bátor", bátrabbnak is bizonyult, belekarolt Fülöpbe, és együtt mentek az Üdvözítőhöz.

Úgy lehet elképzelni az egész jelenetet, hogy a görögök szorosan András és Fülöp mögött közeledtek Jézushoz, mert amint Jézus végighallgatta a tanítványok közvetítő szavait, azok már ott is álltak Jézus előtt. A szavak tehát, amelyeket Jézus mondott, részben a tanítványoknak, részben a görögöknek szóltak. A továbbiakra nézve tudni kell, hogy az evangéliumok nem szóról szóra tartalmazzák Jézus beszédeit. Szó szerinti feljegyzésre egyszerűen nem volt lehetőség. Egyikük sem úgy állt Jézus mellett, mint egy íródeák, aki gyorsírással vagy egyéb módon minden szót feljegyzett volna. A későbbi feljegyzésre Jézus gondolatai kerültek, a beszédek lényege; természetesen a leglényegesebb részek minden bizonnyal szó szerinti leírásban. Ezt igazolják az evangélisták néha egymástól eltérő, néha szó szerint megegyező feljegyzései. Minden bizonnyal sokkal többet mondott Jézus a görögökkel folytatott beszéde során, mint amennyit az evangélista feljegyzett. Annál inkább meg kell becsülnünk, és meg kell vizsgálnunk minden szót, ami ránk maradt az evangélista jóvoltából és Isten akaratából.

Amikor Jézus a görögökre tekintett, megtelt örömmel. Talán már maga előtt látta a pogányok beláthatatlan tömegeinek első képviselőit, akik Hozzá jöttek és azokat, akik majd jönni fognak. Ha Izrael elveti a Messiást, megdicsőítik majd a pogányok és mostantól fogva övék is lesz az Isten országa.

De abban a pillanatban, ahogy ezt átgondolta, tudatára ébredt annak; hogy mindez csak azon az áron következhetik el, hogy ő odaáldozza magát a Kereszten, engesztelést szerezve a világ bűneire. El is mondta a görögöknek, hogy olyan lesz az ő áldozata, mint a vetőmagé, amelynek előbb önmagát kell halálba adnia, csak utána hozhat sok új gyümölcsöt, gazdag termést. Ahhoz, hogy az egész világ áldásokat nyerhessen, Neki, vetőmagként meg kell halnia. A tanítványainak szánva beszélt még az önmegtagadásról, amely nélkül senki sem lehet Jézus követője, Isten szolgája. De megmondta azt is, hogy ahol Ő lesz, ott lesznek az ő szolgái is, tehát az a közösség, amelyet az engedelmes hit teremt az Úr és szolgái között, az örökkévalóságban is megmarad.

Jézus lelke mélyéig megrendült, amikor a halálára gondolt, de mert tudta, hogy azért jött e világra, így imádkozott: ,,Atyám, dicsőitsd meg a Te nevedet”. Nem azt kérte Istentől, hogy mentse meg őt a haláltól, hanem azt, hogy az ő, Jézus szenvedéseit és halálát fordítsa a maga dicsőségére.

Abban a pillanatban hang hallatszott az égből: ,,Megdicsőítettem és meg is fogom dicsőíteni.” A tömeg nem értette az égi hangot: találgatták: az egyik angyal hangját vélte hallani, a hitetlenkedők pedig mennydörgésre gyanakodtak. Jézus értette az égi szózat jelentőségét, ami abban rejlett, hogy elkezdődött az ítélet Sátán és a halál felett, s jóllehet még hosszú időn át rettegésben tartja az embereket, mindenki tudhatja, hogy bukása elkezdődött, és egy napon tökéletesen beteljesedik.

Tanulságok:

1.    A közvetítés, közbenjárás Isten és az emberek között, minden keresztyén számára feladat. Amit Fülöp és András tett, az azóta is tanítványi kötelesség. Akik a hit gyakorlásában járatlanok, rászorulnak a jártasabbak támogatására. Mindent tanulni, gyakorolni kell, az Istenhez való közeledést, a Jézussal való személyes, lelki találkozást is. A hitben járatlanokat nem szabad megszólni, lenézni, lekicsinyelni, sőt tapintatosan vezetgetni, bátorítani kell őket. Külön és velük együtt mondott imádságokban kell készítenünk a Jézushoz vezető útjukat. Természetesen ez a fajta közbenjárás nem azonos azzal a közbenjárással, amelyet, mint egyetlen Közbenjáró, Jézus, mint Főpap végez értünk emberekért, mint Istennek ama Báránya, aki életét adta a világ bűneiért. A mi szolgálatunk ahhoz képest csupán előkészítő jellegű.

2.    Isten igéje mindenkinek szól. Zsidóknak és nem zsidóknak, görögöknek, rómaiaknak, mindenféle pogányoknak, akik bárhol a világon élnek. Jézus mindenhová elküldte a tanítványait, apostolait, hogy hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek, mert ,,Istennek az az akarata, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson" (1Tim 2,4). Nincs olyan ember, aki ne haszonnal hallgathatná azt, amit Jézus mond, tanácsol, kínál.

3.    Isten országa is mindenkié. Mindenki bemehet abba, ha megtalálja az Ajtót, Jézus Krisztust. Aki Őbenne hisz és Általa közeledik az Atyához, az Isten országának a polgára lehet. Amit Izrael bezárt, leszűkített, kisajátított a maga népi, nemzeti, faji körére, azt Jézus kinyitotta és mindenkit meghívott abba.

4.    Akiben engedelmes hit van, az Jézussal egy test és egy lélek, olyan élő közösségben van Vele, mint a test tagjai a fejjel. Annak a közösségnek nincsenek korlátai, határai, sem a térben, sem az időben. Amíg itt a földön gyakoroljuk az engedelmes, szolgáló hitünket, addig Jézus van velünk minden napon, ha pedig elvégeztük küldetésünket, akkor mi leszünk ott, ahol Jézus van: ,,Ahol én vagyok, ott lesz én szolgám is”.

Kérdések:

1.    Kik voltak a görögök? Hogy kerültek Jeruzsálembe?

2.    Miért akartak beszélni Jézussal?

3.    Csak a kíváncsiság ösztönözte őket, vagy valami más is?

4.    Miért kellett ehhez a találkozáshoz közbenjárókat kérni?

5.    Ma is kell-e közbenjáró, ha valaki Jézussal akar találkozni?

6.    Hogy fogadta Jézus a görögök közeledését? Mi volt az első szava?

7.    Mit válaszol Jézus a görögök kérdésére? Csak a görögöknek szólnak-e a szavai?

A SZEGÉNY ÖZVEGY KÉT FILLÉRJE
(Mk 12,41–44; Lk 21,1–4)

Márk és Lukács egyaránt leírta azt az esetet, amelyik ugyanannak a napnak a folyamán történt, közvetlenül azután, hogy Jézus keményen megbírálta a farizeusokat és az írástudókat, mert felemésztik az özvegyek házát, vagyis megvesztegethetők, uzsorások és csalók. Tehát közvetlenül ezután történt, hogy egy olyan szegény özvegy, a templomban adakozott.

Ez az özvegy nem úgy tett: úgy vélte, hogy a kegyes emberek kegyetlenül bántak vele, de Isten nem tett vele rosszat, Isten szeretete a történtek ellenére is megmaradt benne.

Csendes, minden feltűnés és hivalkodás nélkül helyezte adományát a perselybe. Nem sokat, két olyan pénzdarabot, amelyiknél kisebb értékű pénz nem volt abban az időben. Viszont az volt mindene. Mindenét odaadta. Hogy másnap mit eszik, azt még nem tudta, de hitt benne, hogy Isten majd gondoskodik róla.

Jézus ezt látta meg. És ezzel együtt azt is meglátta, hogy a gazdagok nagyobb összegeket adnak, de még többet tartottak meg maguknak. Nem az adományok hatották meg, hanem az a lelkület, amellyel az özvegyasszony adakozott.

Kérdések:

1.    Milyen sorsa volt Jézus korában egy özvegynek?

2.    Hogy bántak az özvegyekkel a farizeusok?

3.    Mit ért Jézus korában két fillér? Sokat vagy keveset?

4.    Mi az igazi adakozás?

A VISSZAJÖVETELRŐL SZÓLÓ BESZÉD
(Mt 24; Mk 13; Lk 21,5–36)

A hosszú, fárasztó nap estéjén mindenki hazaindult a templomból. Jézus is kiment az egyik kapun, s az Olajfák hegye felé vette az útját, együtt a tanítványokkal. Amikor a csodálatos mívű kapun áthaladtak, nem állhatta meg szó nélkül az egyik tanítvány, hogy ki ne fejezze csodálatát a remek épület láttán. Jézus gondolatai azonban éppen akkor egészen máshol jártak: arra gondolt, hogy ez a város, ez a nép nem kerülheti el Isten ítéletét. Utolsónak lépett ki a templomból, amely éppúgy nem kerüli majd el az ítéletet, mint a város többi épülete. A Főpap kiment a templomból...

Lassan, hallgatagon mentek át a Kidron völgyén, majd felkapaszkodtak az Olajfák hegyének oldalán, amikor felérve visszatekintettek: ott látták a Sion hegyén épült Jeruzsálemet, a templomot, a fehér palotákat. Minden olyan szép volt, mint a mesében. Az egyik tanítvány megkérdezte: Mikor következik be a templom pusztulása? Milyen előjele lesz Jézus visszajövetelének? Milyen előjele lesz a világ végének? Ez a három esemény a tanítványok gondolatvilágában egybeesett. Nem sejtették, hogy azok között évszázadok, évezredek fognak eltelni.

Jézus adós maradt válaszában az időpont megjelölésével. Az időpontról egyedül az Atya tudott, s nem bízta Jézusra, hogy arról beszéljen. De az előjelekről annál többet mondott. S bár időben messze esik egymástól Jeruzsálem pusztulása és a világ vége, mégis egybefogta a kettőt abban az értelemben, hogy a lényege mindkettőnek ugyanaz. Jeruzsálem pusztulása a világ elmúlásának kezdete.

Jézus beszéde két főrészre osztható: az elsőben az előjelekről beszélt, amelyek megelőzik a pusztulást, a második részben pedig a felkészülés fontosságáról szólt.

1. Az előjelek között

      a) Elsőnek az üldözéseket említette. Hamis messiások, világmegváltók lépnek majd fel, akik szörnyű háborúkat okoznak a földön.

b) A gyülekezetek sorsáról beszélt azután. Lesznek üldözések, hitehagyások, mégis terjedni fog az egyház hite, és eljut minden nép közé.

c) Nagy szerencsétlenségek lesznek, Jeruzsálemben és a nagyvilágban egyaránt, amelyet hamis megváltók igyekeznek majd kihasználni, de igazi megváltást nem tudnak adni.

d) Végül a visszajövetelt közvetlenül megelőző eseményeket mondta el: a nap elsötétül, a csillagok lehullanak, szétrobbannak, s az emberek meglátják az Ember Fiának jelét az égen. S azok, kik üldözték Jézust, kétségbeesetten jajveszékelnek.

2. A visszajövetelt éberen kell várni

Ez volt Jézus beszéde második részének tartalma. Jézus úgy jön majd vissza, mint egy nagy úr, aki távoli utazásáról jön meg. Számba veszi, hogyan állták meg helyüket azok a szolgái, akikre időközönként mindenét rábízta.

Mindezzel Jézus nem elégítette ki a tanítványok kíváncsiságát, de adott nekik egy parancsot, amelyik minden válasznál hasznosabb volt akkor és azóta is: éberen, feszülten kell várni Krisztus visszajövetelét, mert ítélni jön élőket és holtakat.

Tanulságok:

1.    Az adakozásnak két feltétele van: az egyik az Isten iránti hála, a másik az Istenbe vetett bizalom. Adni Istennek tetsző módon és mértékben csak azok tudnak, akikben megvan az Isten áldásainak a meglátása, és az Isten gondviselő szeretetének a hite.

2.    Isten nem az adomány nagyságát, hanem az adakozó lelkületét nézi. Nem a mennyit, hanem a hogyant vizsgálja. Az adomány nagysága az adakozó lelkületének tükörképe.

3.    Krisztus visszajövetelét mindennap várni kell! Az időpont vizsgálata haszontalan, az előjelek túlértékelése, sorba állítása hasonlóképpen. Tudni kell, hogy Krisztus visszajövetele naponként esedékes. Nem beszélve arról, hogy a mi halálunk is bármelyik pillanatban bekövetkezhet s mi megelőzve Krisztus visszajövetelét elébe állunk, hogy megítélje, hűek voltunk-e a kevésen.

Kérdések:

1.    Mi a sorsa annak a templomnak, amelyből Jézus végleg kivonul?

2.    Milyen jelei lesznek az Úr visszajövetelének?

3.    Mi a hívő ember dolga az Úr jövetelének várásában?