Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-01-26 16:57
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 537573
  • Egyedi látogatók: 44851
  • Közzétett oldalak száma: 470
Címlap

58. Ebéden Simon farizeus házában

A SZANHEDRIN HATÁROZATA
(Mt 26, 1-5; Mk 14, 1-2; Lk 22, 1-2)

A keddi nap elmúlt, szerda következett. Ezen a szerdán említette Jézus első ízben a tanítványainak, hogy melyik napon fog meghalni.

Ugyanazon a napon ülésezett a Szanhedrin Jeruzsálemben, Kajafás palotájában. Kajafás Kr. u. 18-tól 36-ig volt főpap. Nem megszokott ülés volt az, mert rendesen a templomban tartották az üléseket. Nyilvánvalóan kerülni akarták a feltűnést. Titokban gyűltek tehát egybe, és elhatározták, hogy Jézusnak meg kell halnia. Azt is megtárgyalták, milyen módon lehetne legbiztosabban tőrbe csalni, és megölni. Ezek a tekintélyes, hatalmas zsidók, akiknek az egész államapparátus rendelkezésükre állt, a szívük mélyén féltek Jézustól.

Kérdések:

1.    Milyen nagy dolgok történtek két nappal a húsvét előtt?

2.    Milyen határozatot hozott a nagytanács?

BETÁNIÁBAN
(Mt 26, 6-13; Mk 14, 3-9; Jn 12, 1-8)

Jézus a szerdai napot Betániában töltötte. Barátai ebédet készítettek az egyik Simon nevű farizeus házánál, aki leprás volt. A házigazdáról nem tudunk közelebbit. Részéről tehát a hála bizonysága volt a nagyszabású, lakomának is beillő ebéd.

Simon farizeus házánál Jézus baráti köre gyűlt egybe. János külön kiemeli, hogy Lázár ott volt a vendégek között. Megemlíti még továbbá Mártát, aki bizonyosan a farizeus házában is segédkezett a konyhában, mint közismerten szorgalmas, ügyes nő.

Akik ott voltak, mind nagyon sokat kaptak Jézustól. Nem szorul hát magyarázatra, miért volt mindenki vidám és jókedvű. Mária akkor érkezett, amikor a többiek már együtt voltak. Ez a Mária Lázár testvére volt. Hozott magával egy drága alabástromtartót, amely hosszúkás alakban készült, szűk nyakkal. Olajat, drága illatos kenetet tartottak benne, s a szűk nyakán át cseppenként használták el belőle a drága kenetet. Mária szelencéjében nárdusolaj volt, a legdrágább, ami Palesztinában kapható volt: Észak-Indiából szállították, mert a Himalája lejtőin termelték egy növény gyökeréből. Mária nárdusolaja csaknem 10 deka súlyú, tehát igen nagy mennyiség volt, az értéke rendkívül nagy.

Máriának nem az volt a szándéka, hogy néhány cseppet elhasználjon belőle a maga illatosítására, hanem egészen mást gondolt. S amit gondolt, meg is tette: Általános elrökönyödésre letérdelt Jézus mellett, egy ütéssel letörte az alabástromedény nyakát és az összes olajat Jézus fejére csorgatta, majd ami még benne maradt, Jézus lábára kente, majd kibontotta a haját s azzal törölte meg Jézus lábát. Amikor elvégezte, amibe belekezdett, csendesen ülve maradt Jézus lábainál, mint egy gyermek: nyugodt volt, mert kimutatta, mennyire szerette az Üdvözítőt.

Az olaj illata betöltötte az egész házat. Sajnos Mária lelkülete már nem töltötte be a vendégek szívét, mert alighogy a meglepetés nyomán támadt dermedtség felengedett, elkezdtek suttogni, morogni: „Mire jó az ilyesmi? Micsoda pazarlás! Nem lett volna értelmesebb dolog eladni és az árát a szegényeknek adni?” Júdás gyorsan kiszámította, hogy egy munkás évi keresetével is felért volna.

A tanítványok sajnos mind egyöntetűen ellene nyilatkoztak, vagy ellene éreztek annak, amit Mária tett. Nem volt érzékük a iránt, hogy amikor valakiben nagy a szeretet, akkor mindenét kész odaadni annak, akit szeret. A szívét akarja odaadni.

Azt sem értették meg, mi ment végbe ennek az asszonynak a szívében. Nem értették meg, hogy Jézus ennyi kincsnél sokkal, sokkal többet érdemel tőlük is.

Júdás kritikája érthető, mert János leleplezése nyomán tudjuk, hogy tolvaj volt, gyakran ellopott a közös kasszából, amelyet rábíztak. Milyen kár, hogy a tanítványok a dolog megítélésében nem Mária, hanem Júdás oldalára álltak. Jézus volt az egyetlen, aki nyomban védelmébe vette Máriát. Elmondta, hogy Máriát nem szabad bántani amiatt, hogy Jézussal így tett. Azután így folytatta: „A szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek. Ő előre bebalzsamozta a testemet, már a temetésem előtt.” Arra utalt Jézus, hogy a temetések után szokásos volt drága kenőcsökkel, olajokkal bebalzsamozni a holttesteket, s olyankor senki sem sajnálta, amit felhasználtak. Pedig az, akire rákenték, már semmit sem kapott, semminek sem örülhetett, amit rááldoztak.

Végül azt mondta Jézus: „Mindenütt, ahol majd az evangélium prédikáltatni fog, az egész világon meg fognak emlékezni arról, amit ez az asszony tett velem”. Amikor a Szanhedrin ülésezett, amikor még tízezrek ábrándoztak a Messiásról, amikor a tanítványok még semmit sem értettek Jézus szenvedéséből és halálából, ez az asszony a szívében érezte, mi fog történni, és még életében megmutatta Jézusnak, mennyire hálás neki. Ő volt az egyetlen, ki megkenhette Jézus testét illatos olajjal: a húsvéti asszonyok, akik fűszerekkel és olajokkal mentek a temetőbe, már nem találták Jézus testét.

Tanulságok:

1.    Akiben igazi szeretet van, az nyugtalan addig, amíg újra meg újra ki nem mutatja a szeretetét. Mária csak akkor nyugodott meg, amikor az olajat Jézusra önthette. A szeretet mindig tettekre serkentő erő. Ahol ez az erő nem működik, ott a szeretet vagy meghidegült, vagy egészen kihűlt. Isten iránti szeretetünket is újra meg újra tettekkel kell megmutatnunk.

2.    Akiben az igazi szeretet van, mindenét szeretné odaadni annak, akit szeret. Mária nem néhány cseppjét, hanem az egész olaját áldozta oda Jézusnak. Neki nem volt drágább kincse, a nárdusolajat adta tehát. Isten is mindenét adta, amikor a világot szerette, Fiát adta.

3.    A szeretet Isten gyermekei számára is állandó és nehéz feladat. Nemcsak Júdás, de a többi tanítványok is ellenezték a szeretet nagy áldozatát. Rosszul vizsgáztak. Vigyázni kell, nehogy rosszul vizsgázzunk a szeretetből, az áldozatkészségből és mások szeretetből fakadó tetteinek megítéléséből.

Kérdések:

1.    Ki volt a leprás Simon? Milyen kapcsolata lehetett Jézussal?

2.    Kik jöttek össze házában? Kik voltak ott – a szűkebb családon kívül?

3.    Milyen rendkívüli esemény zavarta meg az ünnepi lakomát?

4.    Mit tudunk Máriáról? Ki volt? Milyen volt a viszonya Jézussal?

5.    Mi az alabástrom, és mi volt a nárdusolaj?

6.    Mennyit érhetett Mária adománya?

7.    Kik háborogtak e látványon?

8.    Hogy fogadta Jézus Mária áldozatát?

9.    Mi a mértéke a szeretetből hozott áldozatnak?

JÚDÁS ÁRULÁSA
(Mt 26, 14-16; Mk 14, 10-11; Lk 22, 3-6)

A betániai eset megérlelte Júdás szívében az árulás gondolatát, amely régóta ott lappangott benne. Azon a napon végleg elhatározta, hogy Jézust a főpapok kezére adja. Egy csendes estén felkereste őket és közölte velük, hogy ismeri Jézus tartózkodási helyét, ahol biztosan kézre keríthetik. De mielőtt bármi közelebbit mondott volna erről, feltette a kérdést: „Mit adtok ezért nekem?” A főpapok nagyon megörültek az ajánlatnak, illetve a bejelentésnek. Közölték Júdással, hogy a szent templomi pénzből 30 ezüstöt hajlandók adni neki. Nem volt valami magas ár, ennyit adtak a piacon egy felnőtt férfi rabszolgáért. Sem Júdás, sem a főpapok nem gondoltak arra, hogy Zakariás próféta annak idején már megjövendölte, hogy ennyi lesz a Messiás elárulójának a jutalma (Zak 11,12). A pénzt természetesen nem adták át Júdásnak. A főpapok kapzsik és óvatosak voltak, csak a biztos zsákmányért voltak hajlandók fizetni. Az alku azonban megköttetett.

Nehéz megérteni, miért is szánta rá magát, egyáltalán, hogyan jutott el Júdás oda, hogy elárulja Jézust. Amikor Jézus a tanítványok közé őt is elhívta, senki sem talált volna rajta kifogásolni valót. A későbbi magatartása, viselkedése sem volt gyanús. Ki gondolta volna, hogy a szíve mélyén semmi köze nincs a Mesterhez?

Minden bizonnyal nagy álmai, reményei voltak Jézussal kapcsolatban: hatalmat és gazdagságot remélt elérni Jézus révén, nem Isten országának a dolga érdekelte. Karrierista volt a maga módján. Mindaddig kitartott Jézus mellett, míg Jézus meg nem győzte arról, hogy a szenvedéseket nem jelképesen, hanem valóságosan akarja vállalni, és hogy valóban meg akar halni.

Amikor a betániai Máriával kapcsolatban a saját temetését emlegette, akkor jutott el a tetőpontjára az ellenkezése és a csalódása. Látta, meggyőződött róla, hogy Jézus elhatározása halálosan komoly. Nincs többé remélnivaló, nincs keresnivaló Jézus mellett!

Már az első alkalommal is nehezére esett hallgatni Jézus szavait a szenvedésről és a haláláról (Jn 6,70) de még Jézus mellett maradt, bár a szeretet már kihalt a szívében. Most azonban már számára sem maradt más, mint vagy vállalni a Mester sorsát, vagy menekülni a süllyedő hajóról, menteni a maga életét és keresni rajta, amennyit még lehet. Amennyit tudott, még ellopott a közös kasszából, azután megindult a főpapokhoz. Az ördög egészen hatalmába kerítette a szívét: a pénz szerelme győzött minden más érzése felett!

Tanulságok:

1.    Nincs tiszta, tökéletes az egyház. Aki az egyháztagokkal akarja megmérni az egyház értékét, az téves eredményre jut, mert esetleg Júdást is ott találhatja. Az egyházról nem az egyes emberek szerint kell ítélni. Jézus Krisztus a mérce. Az egyház értékét Krisztus adja meg. Az egyház tagjai pedig elhívott, kiválasztott emberek, akiknek naponta bűnbánatra és megtérésre van szükségük.

2.    Akit csak a számítás köt Isten ügyéhez, az feltétlenül csalódni fog Istenben is és Isten ügyében is. Ne azért legyünk egyháztagok, hogy a számításaink biztosabban beváljanak, Isten kegyeibe jobban beférkőzzünk, hanem azért, hogy megértsük Isten akaratát, azt, hogy miben kell nekünk Őt szolgálnunk.

3.    A pénz túlzott szeretete minden rossznak a gyökere. Előbb-utóbb mindenkit sokféle rosszra visz.

Kérdések:

1. Mi váltotta ki Júdás árulását?

2. Mennyit ért a 30 ezüst?

3. Az egyházhoz való tartozás lehet „ugródeszka” a világi előhaladásban, esetleg „belépőjegy” a mennyországba?