Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-10-23 19:25
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 651842
  • Egyedi látogatók: 55360
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

47. A csodák és példázatok

EGY BÉNA ASSZONY MEGGYÓGYÍTÁSA
(Lk 13,10–21)

Egy zsinagógában történt a címben megnevezett csoda. Szombatnap volt, Jézus a zsinagógában tanított. Többek között egy asszony is jelen volt ott, aki 18 év óta betegségben szenvedett. Ennek azonban fizikai következményei is voltak: görbén járt, nem tudott kiegyenesedni. Abban az időben úgy mondták, hogy gonosz lélek, démon szállta meg, az kényszeríti rá, hogy meghajoljon, arcát mindig a föld felé fordítsa. Jézus magához hívta az asszonyt és néhány szót intézett hozzá: Asszony, meg vagy szabadítva a betegségedből! Az asszony úgy maradt, ahogy addig volt, földre hajolva.

Akkor Jézus odalépett hozzá, megérintette, mire az asszony felemelte az arcát, majd felegyenesedett. Alig merte elhinni, hogy erre képes. Amikor meggyőződött róla, hogy Jézus szavai teljes gyógyulást,és szabadítást hoztak neki, elkezdte dicsérni az Istent.

A gyógyítást óriási felzúdulás követte. A zsinagóga vezetője azt nehezményezte, hogy Jézus nem kért engedélyt tőle arra, hogy gyógyíthasson a zsinagógában. A dühösködése teljesen indokolatlan és alaptalan volt, legfeljebb annyi volt az alapja, hogy szombatnapon történt a gyógyítás. A zsinagóga vezetője nemcsak Jézust támadta meg, hanem az összes jelenlévőket, amiért éppen szombatnapon keresnek gyógyulást.

Jézus azonban kemény szavakkal rendre utasította a zsinagóga vezetőjét. Képmutatónak bélyegezte, felemlegetve azt a gyakorlatot, miszerint a szombatnapon szomjas és éhező állat körül elvégezhetik a szükséges munkát, nehogy szenvedjen a jószág. Akkor hogyan lehetséges, hogy némelyek megbotránkoznak azon, ha bajban lévő ember szenvedésén enyhít valaki? Rámutatott arra, hogy mennyi kegyetlenség van a törvényeskedő vallásosságban. Abban, hogy a törvény betűjét veszik figyelembe, amelyik tiltja a szombatnapi munkavégzést, ahelyett, hogy a törvény szellemét tartanák meg.

 Az emberek örültek, hogy a zsinagóga kegyetlen és embertelen vezetőjét végre megleckéztette valaki.

Kérdések:

1.    Jézus most is ott van a zsinagógában. Hiába fordultak ellene, hiába üldözik, fáradhatatlanul tanít, sőt gyógyít is. Jézus nem fél az emberektől. Tudja, élete Isten kezében van. Vajon mi nem féltjük az életünket? Hol van a határ a jogos biztonsági intézkedések és a félelem eluralkodása között?

2.    Jézus meglátja ezt az asszonyt, s megszánja. Nem készül rá, nem szándékosan hívja ki maga ellen a tiltakozást, csak épp ekkor találkozott a szenvedővel. Az pedig nem Jézust, hanem Istent dicsőíti. Honnan tudta ez az asszony, hogy nem ember cselekedte ezt a csodát vele? Miért van az, hogy a mai gyógyítók mind maguk „aratják le” a dicsőséget?

3.    Hasonlítsuk össze a Jézus gyógyításait a mai sikeres gyógyítókkal! Honnan lehet tudni, melyikük van Istentől?

4.    Szabályok, szokások megtartása mindenáron, vagy életek megtartása a határok átlépése által? Ennek a dilemmának kellene jellemeznie egyházi életünk formálódását. Hogyan tarthatjuk meg hagyományainkat úgy, hogy közben befogadjuk azokat, akiknek mindez idegen? Kell-e változtatnunk éneklésünkön, liturgiánkon, hogy örömmel jöjjenek a mai fiatalok is templomainkba?

5.    Mit jelent ez a különös mondat: „Vannak utolsók, akik elsők lesznek...”?

A SZOROS KAPU
(Lk 13,22-30)

A most következő esemény a Betánia felé vivő útja során történt Jézussal. Egy férfi fordult Jézushoz azzal a kérdéssel, hogy vajon csak nagyon kevesen üdvözölnek-e? Arra célzott ezzel a kérdéssel, hogy az üdvözülésnek azok a feltételei, amelyeket Jézus felállít a beszédeiben, olyan nehezek, hogy csak nagyon kevesen képesek azoknak megfelelni.

Egyszóval ez az ember túl nehéznek tartotta az Isten országába való bejutást. Bizonyosan nem tartozott Jézus követői közé, csak kívülről figyelte működését. Nem az érdekelte, hogy ő ugyan bemegy-e majd, hanem azon töprengett, hogy ugyan hányan lesznek képesek bejutni oda?

Jézus éppen ezért nem ment bele a kérdés részletes megválaszolásába, de nem hagyta válasz nélkül a töprengőt: “Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert sokan lesznek, akik szeretnének bemenni és nem mehetnek be.” Arra figyelmeztette ezt az embert, hogy ahelyett, hogy mások sorsán töprengene, igyekezzék ő maga bejutni Isten országába. Nem könnyű bemenni a szoros kapun, de meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy bejussunk rajta. El kell hagyni sok mindent, a beképzeltséget, önhittséget, az önmagunkkal megelégedést, minden bűnt és addig kell kérni Istent arra, hogy beengedjen, amíg nem késő.

Eljön az óra, amikor már minden késő lesz. Aki bent van egy égő házban, ne azon törje a fejét, hogy ugyan hányan menekülhetnek meg, hanem tegyen meg mindent a saját és mások megmentése érdekében.

A Hegyi Beszédben így fogalmazott Jézus: “Menjetek be a szoros kapun.” Itt azt mondja Jézus: “Igyekezzetek bemenni.” Érzékelteti, hogy sok akadályt áll az előtt, aki be akar jutni Isten országába.

Minden átmenet nélkül kezdett Jézus egy vendégségről beszélni, ahol a ház ura egy adott pillanatban egészen váratlanul bezárta az ajtót. Veszélyes dolog várni a megtéréssel. Egyszer bezáratik az ajtó és nem lehet bemenni.

Tanulság:

1.    Bárki tesz is jót velünk, mindig Istent kell dicsérnünk. Isten az, aki a jócselekedet gondolatát ébreszti egy-egy emberben. Isten az, aki a jócselekedet véghezvitelére a kellő erőt is megadja. Az az ember, aki a jót akarja és megvalósítja, csupán kiválasztott eszköze Istennek. Jézus Isten küldöttje volt.

JÉZUS ÜZEN HERÓDESNEK
(Lk 13,31–35)

Ugyanazon a napon farizeusok mentek Jézushoz azzal a nyugtalanító hírrel, hogy Heródes meg akarja öletni. Természetesen nem azért közölték ezt vele, mintha az életét féltették volna, hanem azért, hogy megfélemlítsék és rávegyék, hogy hagyja el Perea területét.

Jézus azonban nem rémült meg. Ellenkezőleg: azt üzente Heródesnek, „annak a rókának”, hogy nyugodtan továbbfolytatja megkezdett munkáját, ördögöket fog űzni és betegeket fog gyógyítani, azután majd Jeruzsálemben lehet szó arról, hogy egy próféta az életét áldozza Istenért. Jeruzsálemen kívül azonban nem veszhet el egy igazi próféta.

Jézus szavai telve voltak önérzetességgel, öntudatossággal és haraggal. Haraggal elsősorban a farizeusok ellen, akik színleg jóakarói voltak, valójában pedig Heródes besúgói, de haragudott Heródesre is, aki folyton lesben állt, akár egy róka. Jeruzsálemnek is jutott Jézus haragjából, ahol kezdettől fogva annyi prófétát öltek már meg, hogy így fejezte ki magát: mégis csak furcsa lenne, ha egy prófétát nem Jeruzsálemben ölnének meg! Nem mulasztotta el hangsúlyozni azt, hogy ártatlan: nem tett egyebet, minthogy szertejárt, gyógyított és minden lehetséges módon jót tett az emberekkel.

EBÉD A FARIZEUS HÁZÁBAN
(Lk 14,1-24)

Valószínűleg másnap, szombatnapon egy farizeus meghívta Jézust ebédre. Ez szombatnapon általában szokásos dolog volt.

Ez alatt az étkezés alatt négy dolog történt:

a) Amikor a tisztasági szertartás véget ért, Jézus közelébe furakodott egy vízi beteg ember, felpüffedt testtel. A farizeus rendelte így, hogy lássa, mit tesz Jézus ekkora nyilvánosság előtt?

A beteg maga egy szót sem szólt, őt csak „kísérleti nyúlnak” szánták. A jelenlévő vendégek, többségükben farizeusok, árgus szemekkel lesték Jézust, vajot mit tesz? Jézus tisztában volt ezzel. Nyugodtan elkezdett beszélni egy bárányról, amelyik szombatnapon beleesett egy száraz kútba, de a gazdája kimentette onnan. Ha egy jószágot szabad szombatnapon megmenteni, egy embert nem volna szabad? A szeretet logikája ellen a farizeusoknak nem volt fegyverük. Hallgattak. A tőrvetés megint hasztalannak bizonyult.

b) Elégedetlenség támadt az ültetési rend miatt. Némelyek úgy találták, hogy a házigazda őket nem ültette elég előkelő helyre. Ez a kérdés mindmáig igen jelentős. Abban az időben is, ma is, a legelőkelőbb vendéget a házigazda jobbján lévő első hely illette meg, esetleg magának a házigazdának a helye az asztalfőn.

Jézus egészen halkan a Péld 25,6 –7-et idézte: „A nagyok helyére ne állj. Mert jobb, ha azt mondják neked: jer ide fel, hogy nem levettetned neked a tisztességes előtt.”

c) Jézus észrevételezte, hogy csupa olyan vendéget vendégelt meg a házigazda, aki őt is meghívta már. Még ebből is üzletet csináltak a farizeusok. Mennyivel szebb lenne ennél a szegényeket meghívni és jóllakatni egyszer ilyen gazdag asztal mellett! A szeretet kizárja az üzletet! Aki azért segít a másikon, hogy segítsen, az szeretetből cselekszik.

d) A negyedik esemény a nagy vacsora példázatának az elmondása volt.

Az egyik vendég, hosszú hallgatás után megszólalt és azt mondta, hogy boldogok azok, akik majd Isten országában ehetnek kenyeret. Erre felelt Jézus annak a példázatnak az elmondásával, amelyik egy emberről (Istenről) szólt, aki sok embert hívott meg vacsorára, de a meghívottak (Izrael) nem akartak elmenni. Mindenféle kifogásokat hoztak fel és távol maradtak a vacsorától. Akkor azt parancsolta a meghívó házigazda, hogy a szolgái hívják össze a város szegényeit, lenézett embereit, a nyomorékokat, azokat az embereket, akik sohasem lettek volna képesek viszonozni a házigazda bőkezűségét. Amikor azok már együtt voltak, a házigazda a városon kívülre is elküldte a szolgáit, hogy az ott lakó pogányokat és az utak mentén éjszakázó utasokat is hívják meg a vendégségbe. Mindenki elment, csak a tulajdonképpeni meghívottak utasították el a meghívást.

Kérdések:

1.    Jézus üzen Heródesnek, aki Galilea uralkodója. Világossá teszi, hogy neki Jeruzsálemben kell megáldoztatnia, s így nem fél tőle, akármire készül is. Jézus egész életét valami különös tudatosság övezi. Vajon tudhatjuk-e mi is, hogy mi miért történik velünk? Tudhatjuk-e előre a dolgokat?

2.    Vannak emberek által készített helyzetek, s van Isten által készített alkalom is. Mi vajon melyiket vesszük észre? Talán könnyebb kitalálni, ha emberek csapdába akarnak csalni, mint Isten tervét kutatni. Mégis ez utóbbi az egyetlen, ami a megoldáshoz közelebb visz! Volt-e már ebben tapasztalatunk? Jézus azt ígérte, hogy ilyen helyzetekben eszünkbe juttatja, mit mondjunk!

3.    Ó, hányszor bántódtunk már meg látszólagos „hátratételek” miatt! Ha valaki készített már lakodalmas ünnepet, az tudja, mennyi fejtörést okoz az ültetés rendje. Jézus egy egészen új szempontot ajánl. Mi is az?

4.    Általában azokat hívjuk meg, akik minket már meghívtak. Furcsa dolog lenne-e, ha egymást hívnák meg a gyülekezeti tagok? S ha az új tagokat hívná meg valaki? S ha a szegényebbeket vendégelnénk meg? Egyáltalán szívesen vagyunk-e vendégfogadók?

5.    A példázat már ítélet is egyúttal. Hogyan értelmezhetjük ezt mai egyházi helyzetünkre? Kiket kell nekünk meghívnunk Isten országába, ha a hivatalos egyháztagok nem jönnek? Mi szolgák vagyunk, vagy meghívottak?

6.    Vegyük sorra a három példát: melyik miben akar megfontoltságra tanítani? Mi a toronyépítés, mi a hadba vonulás, mi a megízetlenült só példájának értelme?

A MEGFONTOLTSÁGRÓL
(Lk 14,25–35)

Az ebéd után, amikor elhagyta a farizeus házát, nagy tömeg csoportosult Jézus köré. Arról beszélt nekik, hogy az embernek nagyon meg kell fontolnia a dolgait: végig kell gondolnia cselekedeteinek összes lehetséges következményeit. Nem elég ábrándozni Isten országáról, Jézust kell követni, ami már sokkal nehezebb. Ehhez fel kell venni a keresztet és meg kell gyűlölni a saját addigi életét, azaz fel kell adni, meg kell változtatni azt. Ha egy király háborúba fog, előbb számba veszi, van-e elég katonája és pénze. Annak is számvetést kell tartania, alaposan meg kell fontolnia a döntését, aki Jézus követésére akarja elszánni magát.

Ezekkel a szavakkal vett búcsút Jézus Pereától s elindult Jeruzsálem felé.

Tanulságok:

1.    Az alázatosság nem jelent gyávaságot és minden áron meghunyászkodást. Jézus magatartása, jóllehet szelíd és alázatos volt, nem nélkülözte a férfias bátorságot és a jogos felháborodás szenvedélyességét sem. Amikor az ügy szolgálata azt megengedte, keményen is tudott fellépni. Jézusban voltak indulatok, de nem az indulatok irányították. S amikor nem hajtott fejet a gonosz király előtt, akkor fejet hajtott Isten előtt, aki küldte őt.

2.    Minden dolgunkban a szeretet legyen a legfőbb szabály. A farizeusoknál az üzlet volt a legmagasabb érdek: adtak annak, aki nekik is adott. A szeretet azzal kezdődik, hogy valaki másnak az érdekében magunkat megfosztjuk. A szeretet mindig ráfizetéssel kezdődik.

3.    Jobb a szerénynek, mint annak, aki minden áron mások elébe törekszik. Mert aki érdemein, képességein felül igyekszik helyezkedni, azt előbb-utóbb leteszik, akit pedig több illett meg, azt feljebb szólítják.

4.    Sohasem lennénk képesek viszonozni Isten szeretetét. Ezért maradunk mindvégig hálaadásra és engedelmességre kötelezett emberei az Úrnak.

5.    Nem elég szép szavakat, egyáltalán szavakat mondani Isten országáról: Jézust kell követni minden áron.

6.    Mi mind meghívottak és egyúttal szerte küldött szolgák vagyunk Isten országában. Tudnunk kell, hogy készen van a helyünk, de nem mehetünk oda csak magunk: azokért is felelősek vagyunk, akiknek rajtunk kívül még ott kell lenniük.