Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-06-26 11:59
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 638174
  • Egyedi látogatók: 54604
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

8. A keleti bölcsek

(Mt 2)

A CSILLAG

Amikor Isten Krisztust e világra elküldte, azt akarta, hogy a teremtés minden része tegyen bizonyságot róla. Krisztus ugyanis a világ Megváltójaként érkezett e világra, hogy megszabadítsa az átoktól (Kol 1,20: „… Ő általa békéltessen meg mindent magával … ami csak van, akár a földön, akár a mennyekben”). Ezért kellett az, hogy a világ minden területe, a maga módján hódoljon a Megváltó előtt. Az angyalok, az égi hírnökök voltak az elsők, akik hírül adták az örömteli újságot. Az emberek tőlük tudták meg a nagy eseményt, és azt adták tovább, amit az angyaloktól hallottak. De az élettelen természet is részt vett a Megváltó imádásában. Isten erre a célra egy csillagot választott ki.

A napkeleti bölcsek története azt mondja el nekünk, hogy hogyan jutottak el az emberek nagy messzeségekből is Jézushoz. Öt dologra volt szükségük ahhoz, hogy eljussanak a betlehemi jászolhoz.

Mi vezette el a bölcseket Jézushoz?

1. Az érdeklődés

Ezeket a bölcseket görögül mágusoknak nevezték. Olyan emberek voltak, akik titokzatos tudományokkal foglalkoztak. Minden valószínűség szerint a Tigris és Eufrátes vidékéről indultak el Jeruzsálembe. A történetből az derül ki, hogy csillagászok voltak.

Nemcsak Babilonban, de Egyiptomban és az egész Keleten élt már ősidők­től fogva az a meggyőződés, hogy a csillagok az ég akaratát közlik a halandó emberekkel. Babilon régi királyai mindig tartottak udvarukban olyan tudósokat, akik a csillagászatban különösen jártasak voltak, éppen ezért nagy tiszteletnek örvendtek. Azok a csillagászok látták el tanácsokkal az uralkodót a tekintetben, hogy egy-egy elhatározásuk mennyiben talál helyeslésre az égi hatalmaknál. Sosem kezdtek háborút, vagy nagyobb vállalkozást, amíg arra a csillagászok ki nem jelölték a kedvező időpontot. Dániel könyvéből tudjuk, hogy Nabukodonozor udvarában is sok csillagász élt.

A csillagászat abban az időben meglehetősen fejlett tudománynak számított. Ismerték a legjelentősebb csillagképeket, az állatövek különböző jeleit, ismerték a planéták járását, a napfogyatkozást és egyéb égi különlegességeket.

A nagy érdeklődésnek az a meggyőződés volt az alapja, hogy a világmindenség két része, az ég és a föld között szoros kapcsolat áll fenn. Az égitestek állása, helyzete, az égbolt egyes jelenségei nagy jelentőségűek a földre nézve. Úgy gondolták, hogy mielőtt a földön megtörténik valami, az először az égben játszódik le és a földön annak az égi eseménynek csak az árnyéka megy végig. Egy földi esemény bizonyos értelemben csak mása annak, ami korábban az égben megtörtént.

Ha tehát figyelemmel kísérjük mindazt, ami a földről az égen látható, sok mindent előre megtudhatunk abból, ami odafönt már történik, a földön pedig majd valamivel később fog megtörténni. Nem véletlen dolog tehát, ha valaki valamilyen állatkép állása idején születik meg: a mögött jelentős igazságok húzódnak meg. Az ember sorsa az égi erők hatalmában van, minden lépésünk azok befolyása alatt áll. A sorsunk útjait a csillagok állása előre elárulja. Állandóan vizsgálni kell tehát a csillagokat és akkor előre felkészülhet az ember arra, ami majd elkövetkezik rá.

Az ókori csillagászok ilyenformán nemcsak tudósok voltak, hanem csillagjósok is.

A napkeleti bölcsek is ilyen csillagjósok voltak. Ők is abban a meggyőző­dé­sben éltek, hogy a csillagok járása és az embervilág nagy eseményei között szo­ros összefüggés áll fenn. Amit az égen látnak, az később a földi ese­mé­nyekben is jelentkezni fog. Így könnyen megérthetjük, hogyan jutottak arra a meggyőződésre, hogy az addig sosem látott nagy fényerejű csillag váratlan megjelenése egy nagy király születését jelenti. A feltűnő mindebben az, hogy ők a csillag megpillantása után nyomban arra gondoltak, hogy ennek a csillagnak a megjelenése a zsidók királyának a születését jelenti. Nehéz volna bebizonyítani, milyen úton-módon jutottak ilyen gondolatra. Annyi bizonyos, hogy minden földi királynak megvolt az égboltozaton a maga kiválasztott csillaga, égi védelmezője. Talán éppen az a csillagkép, amelyikben az új csillag megjelent irányította figyelmüket Izrael országára, mivel Izrael népének is volt saját csillaga. Ez azonban csak feltevés.

Mi mindenesetre elcsodálkozunk azon, hogy az akkori emberek ilyen gondolatok jegyében tartották számon a csillagok állását, járását, de abban az időben ez természetes volt. Ne felejtsük el, hogy Bálám már az ősidőkben csillaghoz hasonlította a megszülető Krisztust, aki majd Jákóbból támad (4Móz 24,17: „Csillag származik Jákóbból és királyi pálca támad Izraelből”). Babilon tudósai Dánieltől tudhatták meg, hogy Izrael egy nagy király érkezését várja, aki minden más királynál nagyobb lesz és minden királyságot a maga hatalma alá helyez. Innen is gondolhatták a napkeleti bölcsek, hogy az a király érkezett meg a földre, aki Izrael népe oly régóta várt.

Mellesleg megjegyezhetjük, hogy Izraelben is élt az a meggyőződés, hogy Messiás érkezését csillag jelzi majd és azt is tudni vélték, hogy az a csillag tizenöt napon át lesz majd látható az égboltozaton és Keleten jelenik majd meg.

A keleti bölcsek pogányok voltak, de egy dolog kétségkívül élt bennük: az érdeklődés. Amikor meglátták a csillagot, egyszeriben meg voltak győződve róla, hogy Isten akar nekik valamit jelezni, üzenni, mondani azzal az égi jelenséggel. Sokszor csalódhattak már jóslataikban, mert hiszen az ég és a föld összefüggése egyáltalán nem úgy volt a valóságban, mint ahogy ők abban az időben gondolták, de a karácsonyi csillag megjelenése esetében nem tévedtek. Ez a csillag valóban király születését adta hírül a világnak. Ebben az esetben valóban olyasmiről adott jelt az ég, ami a földi emberek sorsára nézve rendkívül nagy jelentőségű volt. Ez a király azonban nem közönséges király volt, hanem a Mindenség Megváltója, akiben az ég és a föld összetartozik, mivelhogy mindkettőt egyformán meg akarta váltani.

2. Vágyakozás

A csillag még nem volt elég ahhoz, hogy a keleti bölcseket elvigye Betlehembe. Megtehették volna, hogy az égi jelenséget megállapítják, másokkal közlik, aztán folytatják a mesterségüket ott, ahol abbahagyták.

De ők nem ezt tették: meglátták a csillagot és útra keltek. Látni akarták a megszületett királyt és imádni akarták. Nem azért akartak megjelenni előtte, hogy kapjanak tőle valamit, ellenkezőleg, azért, hogy megajándékozzák. Buddha élettörténetében olvasható, hogy amikor csillagjósok jelentek meg Buddha atyjának a házánál és megjövendölték, hogy a fia milyen nagy ember lesz, milliók fogják imádni bölcsességéért, akkor Buddha atyja gazdagon megajándékozta őket. Jézus esetében fordítva történt: a keleti bölcsek vittek ajándékot, hogy a megszületett Királynak adják. Nem pénzt akartak, még csak dicsőséget sem: Isten küldöttjét akarták látni és vele akartak kapcsolatot teremteni. Ennek érdekében mindent vállaltak: az utazással járó törődést, áldozatot, nélkülözéseket. Tudták, hogy vannak hatalmas királyok a világ különböző országaiban, bizonyosan tudtak a római császárról is, de őket az a király érdekelte, akit Isten küldött ebbe a világba. Olyan királyt kerestek, akinek a hatalma nem fegyverek erejére támaszkodik, hanem szeretetre és igazságra, aki dicsőségesebb minden más uralkodónál. Ez a vágyakozás hajtotta őket.

3. Az állhatatosság

Ez volt a harmadik, ami Betlehembe elvezette őket. Az érdeklődés és a vágyakozás magában még kevés ahhoz, hogy valaki megtalálja a Megváltót. Sok akadályt kellett legyőzniük még, amíg eljutottak a jászolbölcsőig. Maga az út rengeteg nehézséggel járt. Azután a megérkezésük Jeruzsálembe: azt hitték, hogy az egész főváros a csillag megjelenésével foglalkozik és csalódva látták, hogy senki sem tud róla, illetve senkit sem érdekel, a nép nem is tud arról, hogy király született volna.

Micsoda megpróbáltatás volt ez a hitük számára! Mégis megcsalta volna őket a csillag? A vágyakozásuk tévútra vitte volna őket? Jeruzsálemben azonban hamar szétment a híre annak, hogy keleti bölcsek a Messiás megszületését hirdetik. Az érdeklődés rövid idő alatt óriásira nőtt. Csak azt nem értették, hogyan lehetséges az, hogy király született, amikor Heródes öreg volt és közel a halálhoz, semmiképpen sem születhetett neki fia. Nem akarták komolyan venni, amit az egész város egyébként beszélt. Ez volt a bölcsek számára a második nagy nehézség: Jeruzsálem nem akar tudni róla, hogy király született.

A harmadik nehézség Heródes maga volt. Mindent megtudott, mert kémeivel tele volt a város. Minden érdekelte, amiről az emberek beszéltek. Ő, aki féltékenységében és bizalmatlanságában a saját fiát is eltétette láb alól, sok más polgárral együtt, mindennép jobban féltette trónját. Elképzelhető, milyen érdeklődéssel fordult a keleti bölcsek által terjesztett hír felé. Azonnal magához hívatta a főpapokat és az írástudókat, valószínűleg összehívatta az egész Szanhedrint, esetleg csak a legtekintélyesebb vezetőket; azzal ostromolta őket, mondják meg neki, hogy a Szentírás szerint hol fog a Messiás megszületni? A kérdezettek egyszeriben tisztában voltak, miért olyan nyugtalan Heródes. A válaszadás azonban nem volt nehéz: a Krisztusnak Betlehemben kell megszületnie, így jövendölte meg Mikeás próféta. A szívük mélyén közben meg voltak győződve róla, hogy a keleti bölcsek valamiféle tévedés áldozatai. Elvégre nem érkezhetett meg a Messiás, ha ők, a legkiválóbb férfiak Izraelben semmit sem tudnak róla. Ha egyszer Isten elküldi a Messiást, akkor nem a pogányoknak ad róla jelt, hanem Izraelnek, a választott népnek! Nem is vették komolyan a bölcsek érkezését és híresztelését.

Heródes azonban komolyan vette. Tele volt nyugtalansággal és félelemmel. Titokban magához hívatta hát a bölcseket. Vigyázott, nehogy valaki is megtudja Jeruzsálemben, hogy Heródes úgy fél, mint egy kisgyerek és keleti mágusok mendemondáit is komolyan veszi. Hízelegve kérte őket, hogyha rátaláltak a királyra, ne mulasszák el őt értesíteni. Legjobb lesz, ha visszafelé jövet elmondják neki hol van, hogy ő is elmehessen imádni az égi királyt.

Nehéz volt a bölcsek sorsa: Jeruzsálem népe kinevette őket, a tekintélyes írástudók egy pillanatig sem vették komolyan azt, amit mondtak neki a király felől, senki sem vállalkozott közülük, hogy akár csak elmenjen Betlehembe és a helyszínen állapítsa meg, történt-e ott valami különös. Hitetlenség, gúny és értetlenség akadályozta a bölcsek útját Jeruzsálemben. Hogy mégis továbbmentek, az az állhatatosság következménye volt. Meg akarták találni a királyt, még ha a világ végéig kell is menniük, és ha az egész világ kételkedik is benne.

4. Hit Isten szavában

Egyetlen dolgot kaptak a bölcsek Jeruzsálemben, ami kincset ért számukra, az a felvilágosítás, hogy Isten üzenete szerint Betlehemben kell megszületnie a Megváltónak. Halálosan komolyan vették Isten eligazítását és egyenesen Betlehem felé vették az irányt. A csillag már régóta nem látszott, most már nem az vezette őket, hanem Isten igéje. A sötét és hitetlen, kétkedő világban Mikeás néhány szava vezette őket. Ez az ige vezette el őket Jézushoz. Amikor már megérkeztek Betlehembe, ismét feltűnt a különös csillag az égen, mintha csak meg akarta volna erősíteni őket abban, hogy jó úton haladtak, amikor Isten igéje nyomán járták.

5. Az alázatosság

Betlehemben a csillag állása nyomán gyorsan rátaláltak arra az épületre, amelyikben Mária volt a gyermek Jézussal. Egyszerű, nagyon szegényes kis hajlék: s ez volt a hitük legnagyobb próbatétele: ilyen szegényes hajlékban elhinni, hogy az a gyermek, az a kisded ott a jászolbölcsőben az a király, akit Isten küldött. Nem szégyelltek belépni és hódolni a Király előtt. Másra számítottak, de elfogadták Isten küldöttjét úgy, ahogy találták, a maga alázatos egyszerűségében.

Máté szerint József ennél a találkozásnál nem volt jelen. Ezenkívül arról sem szól, hogy Mária és a bölcsek beszéltek-e egymással. Valószínűleg nem értették egymás nyelvét. Nagy pillanat volt ez: az első pogányok álltak a világ megváltója előtt. Szent esemény volt, amelyben felesleges volt minden szó, minden emberi beszéd. Szavak helyett a bölcsek letérdeltek, kirakták a Gyermek előtt mindazt, amit ajándékul hoztak neki: aranyat, a földi gazdagság és dicsőség jelképét; tömjént, a szív belső imádatának a jelképét; mirhát, Isten kegyelmének a szimbólumát. Isten áldásának szent jelei voltak ezek.

Tanulság:

1.    Mindez: érdeklődés, vágyakozás, állhatatos keresés, nehézségek vállalása, Isten igéjében való hit, Isten beszédének elfogadása és az alázatosság együtt kell ahhoz, hogy ma is bárki megtalálhassa Jézus Krisztusban a maga Megváltóját és a világ Megváltóját.

2.    A Szentírás nem tudományos könyv, mégis, ami benne van, az a tudomány mérlegén megmérve is megáll. Az igazán fejlett és komoly tudomány a Szentírás egyetlen sorát sem cáfolja, sőt inkább megerősíti. Így van ez a világ teremtésének 6 lépésénél, így van ez a betlehemi csillag esetében is: megállapította a csillagászati tudomány, hogy Jézus születésének az évében december hónapban különösen erős fényű csillag jelent meg az égboltozaton. Nem új csillag volt ez, hanem a Jupiter és a Saturnus találkozása a földről nézve úgy látszott, hogy egy sosem látott nagy fényerejű csillag jelent meg az égen, amely alakjára nézve is nagyobb volt az addig látottaknál. Ez volt az, amit a bölcsek is megláttak.

3.    Számunkra nem a legendák fontosak, hanem az, amit a Szentírás mond. A bölcsek számáról a Szentírás nem beszél. A legenda szerint hárman voltak: Melchior, Menyhért a legidősebb; Gáspár, egy ifjú csillagász és Boldizsár, egy sötét bőrű idegen. Ez azonban ellenőrizhetetlen legenda. A római katolikus egyház egyébként január 6-án ünnepli a Három-királyok ünnepét.

Kérdések:

1.    Kik voltak a keleti bölcsek? Mi volt a foglalkozásuk? Mi volt a szerepük az ókorban?

2.    Mi volt a véleménye az ókor népének a szokatlan égi jelenségekről?

3. Valóban befolyásolja-e a csillagok állása a sorsunkat? Mi erről a véleményed?

4.    A csillagjósok és horoszkópkészítők helyett kire kell figyelnünk?

5.    Mi lehetett az a különös égi jelenség, amely a bölcsek figyelmét felkelthette?

6.    Ha a jeruzsálemi főpapok és csillagászok is láthatták ezeket a különös égi jeleket,  miért nem tartották ezeket fontosaknak?

7.    Milyen ótestamentumi jövendölésre kellett volna figyelniük, amelyre a keleti bölcsek felfigyeltek?

8.    Ki mondta az ószövetségi jóslatot a Messiásról? Mi volt ennek a jóslatnak a lényege?

9.    Kiktől kaptak Jeruzsálemben eligazítást a gyermekről? Melyik prófétai szót idézték?

10. Milyen ajándékot tettek a keleti bölcsek a gyermek bölcsőjére? Volt-e ennek abban a korban különös jelentősége és jelentése?

11. Ki hitt Jeruzsálemben egyedül a prófétai szónak?

12. Milyen aljas gaztettet vitt véghez Heródes Betlehemben?

13.  Hogy figyelmeztette Isten a bölcseket, és mit tettek ők ezután?

A MENEKÜLÉS

A keleti bölcsek még egy éjszakát töltöttek Betlehemben s akkor álmukban Istentől figyelmeztetést kaptak, hogy ne azon az úton térjenek vissza hazájukba, amelyiken Betlehembe mentek, hanem kerüljék el Jeruzsálemet. Így hiúsította meg Heródes gonosz tervét, hogy majd megöleti azt a gyereket, aki az ő trónját igényli. A bölcsek nagy csendben tértek vissza keleti országukba és senki nem tudja mi lett később velük. Annyi biztos, hogy a szívük tele volt a Megváltóba vetett hittel és Isten iránti hálával.

József is kapott figyelmeztetést Istentől éspedig az akkori idők szokásának megfelelően álomban. Megparancsolta Józsefnek, hogy fogja a gyermeket és annak az anyját, meneküljön velük együtt Egyiptomba és maradjon ott addig, amíg Isten újra nem szól, hogy visszatérhet Kánaán földjére. József nyomban engedelmeskedett Isten szavának és még azon az éjszakán felkerekedett családjával, hogy végrehajtsa, amit Isten mondott. Most már nem voltak annyira szegények, mint amikor Názáretből mentek Betlehembe, mivel a keleti bölcsek ajándéka biztosította számukra az Egyiptomba való hosszú tartózkodás költségeit. Dél felé mentek Hebron irányába, majd Beérseba mellett elhaladva egyiptomi területre értek.

Heródes éktelen dühbe gurult, amikor rájött, hogy számításában csalódott és a keleti bölcsek más úton tértek vissza hazájukba, így nem sikerült megtudnia tőlük, ki a gyermek, aki Izrael királya akar majd lenni. Hogy elhárítsa a trónját fenyegető vélt veszedelmet, rettenetes elhatározásra szánta el magát: pa­rancsot adott, hogy Betlehemben minden újszülöttet öljenek meg, sőt hogy biz­tosabb lehessen a dolgában, minden két éven aluli gyermekre kiterjesztette ke­gyetlen parancsát. Ez volt az utolsó véres kegyetlensége, mert hamarosan meghalt.

József és Mária Egyiptomban maradt. Hogy hol lakta, Egyiptom melyik részén, melyik városban, azt nem tudjuk. Hogy milyen körülmények között éltek, mivel foglalkoztak, azt se tudjuk. Egyiptomban nagyon sok zsidó élt főleg Alexandriában. Lehetséges, sőt valószínű, hogy József is olyan környezetben telepedett meg, ahol sok honfitársa élt. Nem kellett túl sok időt tölteniük a kényszerű száműzetésben, mert alig egy esztendő múlva Heródes meghalt s még mielőtt a hír bejárta volna Egyiptomot, Isten már közölte Józseffel s egyúttal megparancsolta Józsefnek, hogy családjával együtt térjen vissza Izrael országába, atyáinak földjére.

Nyomban útnak indultak hazafelé. Amikor Júdeába értek, nagy nyugtalanságot tapasztaltak mindenfelé. Heródes halála után ugyanis Heródes végrendelete folytán fia Arkhelaosz volt a trón várományosa. Júdea népének azonban már annyira elege volt Heródesből, hogy az új király ellen mindenütt tüntettek. Arkhelaosz komoly katonai erőkkel nyomta el a kisebb-nagyobb helyi felkeléseket, majd két testvérével, Heródes Antipással és Fileppel Rómába utazott, hogy a császár kinevezését elnyerjék.

 Amikor József és Mária a gyermek Jézussal megjött Egyiptomból, az új uralkodó még Rómában volt s az egész országban tombolt a tiltakozás, folyt a polgárháború. József félt a gyermekkel Betlehemben megtelepedni, amely túlságosan közel volt Jeruzsálemhez: úgy vélte, hogy ott senkinek az élete nincs biztonságban. Ettől függetlenül parancsot kapott Istentől, hogy Galileába menjen és ott telepedjék le. Így történt, hogy mintegy három évi távollét után ismét Názáretben voltak. József újra megnyitotta a műhelyét és folytatta az ácsmesterséget. A hosszú és sok nyugtalanság, sok utazás után a nyugalom hosszú esztendei következtek. Erről az időszakról írja Lukács: „A gyermek pedig növekedett, erősödött, bölcsességgel telt meg és Isten kegyelme nyugodott rajta (Lk 2,40).

Tanulságok:

1.    Isten terve mindig a legapróbb részletekig megvalósul. Amit megmondott, az mind nyilvánvalóan beteljesedett. Hóseás próféta aztjövendölte, hogy Egyiptomból hívja ki Isten az őFiát (Hós l1,1). Még annak is be kellett teljesednie, hogy Jézus Egyiptomba kerül és onnan tér vissza Palesztinába.

2.    Isten meghiúsítja ellenségei tervét. Hiába gondolják ki éles elmével, Isten gondoskodik róla, hogy számításaik ne váljanak be. Heródes biztos volt a dolgában, hogy a keleti bölcsek majd a megszületett trónkövetelő nyomára vezetik, Isten azonban figyelmeztette a bölcseket, hogy más úton térjenek haza, kerüljék el Jeruzsálemet és Heródest.

3.    Nem mindenki érti meg Isten tanácsait. Heródes nem értett abból, hogy a bölcsek nem teljesítették a kérését. Pedig megérthette volna, hogy Istennek nem kedves az, amit elgondolt és amihez szüksége lett volna a bölcsek segítségére. Ahelyett, hogy elgondolkozott volna, miért hiúsította meg Isten a tervét, még nagyobb kegyetlenségre ragadtatta magát. Az egy gyermek helyett ki tudja, hány ártatlan betlehemi kisdedet gyilkoltatott le?

4.    Isten ítélőszéke előtt mindenki felel földi cselekedeteiért. Heródes egy év múlva meghalt és már ott állt Isten előtt, hogy feleljen iszonyú bűneiért. Ítélete csakis rettenetes lehetett.

5.    Istennek gondja van arra, hogy az övéinek meglegyen a mindennapi kenyerük. A keleti bölcsek szívét azértindította fel az ajándékozásra, hogy abbólJózseffedezni tudja az egyiptomi tartózkodás költségeit. Istennek az életünk legapróbb részleteire is gondja van.

6.    József egyike az Újszövetség legrokonszenvesebb alakjainak. Különös képet fest róla a Szentírás: egyetlen szavát sem jegyezték fel az evangélisták, de az meg van írva, hogy Isten szavának mindig azon nyomban engedelmeskedett és mindent megtett Jézusért. Istennek nem a szép szavaink kellenek, hanem az engedelmes hitünk.

7.    A keleti bölcsek voltak az első, keleti pogányok, akik Jézushoz mentek és nála megújultak. Vajon mikor válik általánossá a keresztyénség a távoli Keleten? Jézus a pogányok világosságául jött el ebbe a világba. A misszió folyik: Indiában, Kínában, Indonéziában és a többi keleti országokban hirdettetik azEvangélium. Vajon imádkozik-e az európai keresztyénség és eleget imádkozik-e az egész keresztyénség, hogy keletiek és nyugatiak Jézus Krisztusban mielőbb egymásra találjanak.

Kérdések:

1.    Hova menekült József és Mária a gyermekkel? Miért éppen oda?

2.    Miből élt József és Mária az egyiptomi tartózkodás alatt?

3.    Milyen állapotokat találtak Izraelben, amikor hazaértek?

4.    Mire tanít a keleti bölcsek példája? Elég-e a „puszta” érdeklődés Jézus iránt? Mi az a „több” és „más”, amire még szükségünk van?