(Mk 1,21 -39; LK 4,31-44; Mt 8,14-17)

EGY SZOMBATNAP KAPERNAUMBAN

A csodálatos halfogás után jézus bement tanítványaival Kapernaumba. A Genezáret tó partján fekvő városka abban az időben virágzó, pezsgő életű, forgalmas helység volt.

Lakosságának túlnyomó része halászatból élt. Már akkor voltak jó né­há­nyan Kapernaumban, akik hittek jézusban: elsősorban András és Péter, akik­nek ott volt házuk, azután János és Jakab. Abban az időben valószínűleg már Mária is ott lakott.

Odavaló volt minden jel szerint a királyi udvari ember is, akinek a gyermekét jézus Kánában meggyógyította. Volt tehát nem is egy olyan ház Kapernaumban, ahol szívesen fogadták az evangéliumot. Röviddel Jézus oda­­érkezése után eljött a szombat. Valószínűleg egy héttel a názáreti szombatnap után, amikor az ott lakók elutasították Jézus evangéliumát.

Kapernaumoan egész más hatása lett annak az igehirdetésnek, amelyet jézus tartott: mindenki örömmel hallgatta. Az emberek szívét hit töltötte el. Jézus sok csodát tett Kapernaumban.

Elérkezvén a szombatnap, jézus elment a zsinagógába. Sohasem mulasztotta el a gyülekezeti istentiszteleten való részvételt. Kapernaumban sem, ahol rendkívül szép és nagy zsinagógaépület állt. A romjai ma is láthatók. Ennek a zsinagógának az volt a nevezetessége, hogy egy római százados építtette, aki a kapernaumi római helyőrség parancsnoka volt (Lk 7,5).

Azon az istentiszteleten is megkérték, hogy hirdessen igét, tanítsa a gyülekezetet. Az evangéliumokban nincs feljegyezve, hogy melyik ige alapján szólt a néphez, de az igen, hogy elálmélkodtak a tanításán, mert nem úgy tanított, nem úgy beszélt, mint az Írástudók, hanem, mint akinek hatalma van (Mk 1,22). Úgy érezték, hogy erő árad belőle.

Az írástudók általában arról beszéltek, hogy mit mondott az egyik, mit a másik rabbi arról, hogy szombaton mit szabad megtenni és mit nem szabad megtenni. Nekik szokatlan élmény volt jézust hallgatni.

Istentisztelet közben váratlan esemény történt. Még nem ért véget jézus tanítása, amikor a hallgatóság soraiban valaki rettenetes hangon kiáltozni kezdett.

A kapernaumiak jól ismerték azt, aki kiáltozott, ismerték a betegségét is: úgy mondták időnként gonosz lélek gyötri. Olyan betegség volt ez, ami csak időnként fogta el a beteget, mint például az epilepszia. Eltorzult az arca, kimeredt a szeme és érthetetlen hangokat hallatott, sőt néha rettenetes istenkáromlásba kezdett.

Az emberek tudták, hogy az ilyen szerencsétlenek nem maguktól káromolják Istent, hanem a bennük levő gonosz erő kényszeríti rá őket. Akkoriban gyakori betegség volt ez Keleten: rendszerint kegyetlen módon kezelték: bezárták őket valahová és verték, hogy kiűzzék belőlük az ördögöt. Az efféle kegyetlenség természetesen nem segített.

Ez a kapernaumi beteg nyugodtan ült a helyén, mígnem egyszer annyira erőt vett rajta az a bizonyos másfajta lélek, hogy nem volt képes ellenállni neki, felugrott a helyéről és teljes erejéből kiáltozni kezdett: Mi közöm hozzád názáreti jézus? Azért jöttél, hogy elpusztíts? Tudom ki vagy te: Isten Szentje!

Mindenki borzadállyal, iszonyodva nézett a szerencsétlen kiáltozó felé, aki helyén állva, kimeredt szemekkel, eltorzult arccal nézett jézusra. Mindenki tudta, hogy nem az ő indulata ez, hanem a beleköltözött, rajta úrrá lett gonosz léleké.

Egyedül jézus állt nyugodtan a helyén. Ő pontosan tudta, miről van szó. Felismerte az emberből szóló gonosz lelket. Nyugodtan csengett a hangja, amikor megszólalt: Némulj meg és menj ki belőle! Az ember abban a pillanatban elcsendesedett, összerogyott, görcsösen rángatózott, majd teljesen megnyugodott. A gonosz lélek eltávozott belőle. Utána felkelt a földről és nagy megnyugvással a tekintetében visszaült a helyére, mintha nem is ő lett volna az az ember, aki olyan dermesztő kiáltozásokkal támadt Jézus tanítása ellen. Ez az ember örökre megszabadult a gonosz lélek hatalmából.

Arról már nem lehetett szó, hogy jézus továbbfolytassa az istentiszteletet a megszokott módon. Az emberek sokkal izgatottabbak voltak, semhogy erre lehetőség lett volna. Izgatottan kérdezgették egymást: Mi ez? Micsoda új tudomány? Hatalommal tud parancsolni a tisztátalan lelkeknek is! És azok engedelmeskednek neki!

Nem akartak hinni a szemüknek.

A kapernaumiak még nem értették a csodát, de egyet megértettek: azt, hogy jézus a démonoknál is erősebb.

Tanulságok:

1. Az Isten minden szomorúságot örömre tud fordítani. Akit ő vezet akkor se csüggedjen el, ha életútja megnehezül, fájdalmak, csalódások érik és keresztek nehezednek rá.

Jézus nem csüggedt el a názáreti vereség után. Isten a názáreti kudarcra a kapernaumi győzelmet hozta el. Aki a mélységben van ma, azt holnap magasságba viszi.

Keresztyén ember sohasem csüggedhet el és nem eshet kétségbe. Aki ma nagyon beteg, azt holnap meggyógyítja. Aki ma sír, azt megvigasztalja. A holtat is feltámasztja.

A gyülekezeti istentiszteleten való részvételt nem szabad elmulasztani. jézus arra adott példát, hogy minden alkalmat fel kell használni rá. Minden ünnep között legnagyobb a hét első napja, a hétnek az a napja, amelyet Isten arra rendelt, hogy megszenteljük.

Isten igéje Isten ereje. Aki Isten igéjét igazán hirdeti, abból Isten ereje árad. Az ige hallgatója pedig nem okosabb lesz, hanem erősebb, egészségesebb, tisztább, nyugodtabb. A Jézusból áradó Szentlélek ereje belőlünk is áradhat.

4. A Sátán egyik célja megzavarni az istentiszteletet, ahol Jézus hangja szólal meg. A legkülönbözőbb módon igyekszik elvonni a figyelmet az igéről.

5. A megszállottság ma is gyakori állapot. Anélkül, hogy valaki beteg volna, egyik pillanatról a másikra olyan állapotba kerülhet, amelyben teljesen tehetetlen azzal az erővel szemben, ami úrrá lesz felette: úgy viselkedik, ahogy nem akar, olyanokat beszél, amiket nem szokása és általában olyan magatartást tanúsít, amit szégyell. Képtelen uralkodni magán, elveszti a fejét, jóformán nem is tudja, mit csinál.

Ez az állapot mindig rosszá teszi az embert, gonoszságra, mások bántására, fájdalom okozására ingerli. Ez minden esetben a Sátántól van. Egyetlen gyógyítója: jézus.

6. Jézus minden más erőnél erősebb. Övé minden hatalom mennyen és földön. Akik őt kizárják az életükből, a legnagyobb erőt, a mindenre elégséges erőt zárják ki s ezzel maguk okozzák azt, hogy gyengék és a gonosz lélek úrrá lesz felettük. Jézus már a pusztában bebizonyította, hogy erősebb a Sátán minden kísértésénél. Ereje győzött a Sátán minden mesterkedése felett. Kapernaumban is ez a győzelem lett nyilvánvalóvá. S ez mindannyiszor kiderül, valahányszor szabadításért könyörgünk.

Kérdések:

1.    Ki építette a kapernaumi zsinagógát?

2.    Hogyan tanított az Úr a zsinagógában?

3.    Milyen váratlan esemény történt az istentisztelet közben?

4.    Milyen betegség kínozta a kiáltozó embert; mit kiabált?

5.    Mit tett Jézus? Rendre utasította-e a kiáltozót?

6.    Mit jelent a démoni lélektől való megszállottság? Előfordul-e ma is?

7.    Elég-e a pszichiáter munkája a gyógyításhoz?

8.    Kinek van hatalma egyedül a démoni erők fölött? Elég-e a szava?

PÉTER HÁZÁBAN

A megszállott meggyógyítása olyan tűzbe hozta az embereket, hogy képtelenek voltak tovább figyelni Jézus tanítására, úgyhogy Jézus befejezte a tanítását és kiment a zsinagóga épületéből. Simon és András kíséretében elment Simon házához. Jakab és János is odament. Simon házában újabb feladat vártjézusra: Simon anyósa lázasan feküdt és olyan beteg volt, hogy nem tudott felkelni a vendégek fogadására. A Jézussal együtt érkezett tanítványok, akik látták a zsinagógában végbement csodát, arra kérték Jézust, hogy ezt a beteget is gyógyítsa meg. Azt a csodatevő hatalmat, amellyel az imént egy idegent meggyógyított, mutassa meg Péter anyósa esetében is.

Az idős asszony betegsége meglehetősen általános betegség volt a Genezáreti tó környékén: valószínűleg malária, mert égő láznak nevezték abban az időben. Különböző varázseszközökkel, babonás ráolvasásokkal próbál ták gyógyítani. A zsidók a Bibliából, a Mózes 2. könyvéből olvastak fel részleteket, azt várva, hogy az igé nyomán gyógyulás támad.

Jézus odament a beteg ágyához, a beteg fülé hajolt, megfogta a kezét és az evangélium szerint „megbüntette” a lázat. Ugyanaz a szó áll ennek kifejezésére, mint arra, hogy a tisztátalan lelket megbüntette, kiűzte (Lk 4,39; Mk 1,25). Ebben a betegségben is benne volt a Sátán keze. Nem magában a betegségben, hanem abban, hogy ez a betegség éppen akkor támadt, amikor Jézus Simon házához ment. Különös, hogy a Sátán mindenütt Jézus ellen dolgozott abban az időben: amikor a zsinagógában tanítani kezdett, akkor a megszállottra jött rá a roham. Éppen akkor. Simon házában akkor volt beteg az idős asszony, amikor Jézus odament. Ebben az volt a Sátán reménysége, hogy az emberek belátják: Jézus mindenhová bajt visz, ahová belép, ott betegség támad, és ezt Jézus okozza. Legjobb tehát távol maradni tőle!

Jézus azonban felvette a harcot a Sátán ellen, és amit az okozott, ő gyógyította meg. Az asszony pillanatok alatt rendbe jött, felkelt és szolgált Jézusnak.

A szombat délután csendben, esemény nélkül telt el. Amikor azonban elhangzott a kürtszó, ami napszálltakor a szombat végét jelezte és elmúlt minden a szombatra érvényes tilalom, megbolydult a városka: amelyik házban beteg volt, megfogták a beteget és vitték Jézushoz. Kapernaum tele volt a délelőtti csodálatos gyógyítás hírével és azzal, hogy Jézusban hatalmas, gyógyító erő lakik. Türelmetlenül várták, hogy véget érjen a szombat és vihessék betegeiket hozzá. Szombatnapon ugyanis tilos volt betegeket szállítani.

Péter háza meg telt betegekkel, az egészségesek pedig az udvaron és az utcán szorongtak (Mk 1,33; Lk 4,40). A legkülönbözőbb betegségben szen­vedők feküdtek Jézus előtt. Az emberek, kicsik és nagyok türelmetlenül lesték, mit fog tenni? Ő pedig nem szólt egy szót sem, csak sorra a betegekhez lépett, megérintette őket és akik mellett elment, meggyógyítva a puszta érintésétől, hangosan kiáltoztak: Te vagy a Krisztus, Isten Fia!Jézus késő estig gyógyított. Oldozgatta a megkötözöttek köteleit, megszabadította régi betegségek foglyait, Sátán új mesterkedésének az áldozatait. Különös erő áradt belőle: a szabadítás és a nyomában támadó békesség öröme töltötte el azokat, akik kapcsolatba kerültek vele. A betegek mind saját lábukon mentek haza. Kapernaum tele volt a meggyógyultak énekszavával és hangos imádságaival.

Ez a szombatnap hatalmas győzelem volt a Gonosz felett. Jézus előtt meghódoltak a gonosz lelkek. Jézus Királynak, Úrnak bizonyult.

Még sötét volt, amikor Jézus halkan kilépett Simon házának kapuján. Egyedül volt. Gyorsan lépkedve igyekezett kifelé a városból, a tenger partján egy csendes, nyugalmas helyet keresve. Szüksége volt rá, hogy nyugodt imádságba merülve beszélgethessen a mennyei Atyával. Simon háza túlságosan tele volt ahhoz, hogy ott erre alkalma lehetett volna (Mk 1,35). Neki viszont sok erőt kellett kérnie a Mennyei Atyától.

Nem sok idő telt el, amikor a távolban feltűntek a Jézust kereső tanít­vá­nyok. Az ébredező emberek mind azt kérdezték hol van Jézus. Látni és hallgatni akarták őt. Mire a tanítványok kiértek a városkából, tekintélyes tömeg verődött össze és csatlakozott hozzájuk, megtudván, hogy Jézushoz mennek.

Jézus belelátott a szívükbe, ahol már kezdtek kibontakozni a Messiáshoz fűzött váradalmak: Jézus nemcsak gyógyítani jött, hanem megszabadítani Izraelt a rómaiaktól, az elnyomó ellenségtől, itt van hát az ideje, hogy ezt megkezdje! Jézus viszont távolról sem azért jött, hogy mint Izrael Királya felszabadító háborút szervezzen a császár ellen. Azért késztette gondolkozásra a túl nagy lelkesedés, ami hatalmába kerítette Kapernaumot. Eldöntötte, hogy nem marad tovább közöttük, hanem elmegy más városokba, falvakba. Így azután, amikor a sokaság odaért hozzá, ezt mondta nekik: „Nekem egyéb városokban is hirdetnem kell Istennek országát; mert azért küldettem.” (Lk 4,13). És elment Galilea különböző helyeire: ahol zsinagóga volt, mindenütt tanította és gyógyította az embereket.

Márk szerint néhány napig tartózkodott egy-egy helyen: mindenütt ugyanolyan fogadtatásban részesült, mint Kapernaumban.

Tanulságok:

1. Titokzatos erők „gondoskodnak” arról, hogy keresztyén embereknek több jusson ki a rosszból, bajból, betegségből, mint egyebeknek. A Sátán rajta van, hogy a keresztyén embereknek ne legyen jobb sorsuk, mint a nem hívőknek. Így majd mindenki belátja, hogy a hit nem használ semmit, a vallásosság, istenfélelem nem segít, nem érdemes Istenben hinni. Az ember sorsa nem lesz tőle jobb. Ha ellenkezőképpen volna: ha a hitre jutván minden betegség elmúlnék, minden szegény meggazdagodnék, mindenki helyzete kedvezőbbre fordulna, mindenki Jézust keresné, akárcsak Kapernaumban. A Sátán gondoskodik róla, hogy ne így legyen. Jó, ha a hitben járó keresztyén ember tisztában van ezzel és nem arra gondol, hogy Isten elhagyta őt. Jézus előre felkészítette a követőit: E világon nyomorúságtok lészen... Nem emberektől, hanem az Isten országa ellen munkálkodó gonosz erőkről. De a hit legyőzi a gonosz erőket. A kísértéssel és próbatétellel együtt Jézus is megjelenik az életünkben és megadja a kimenekedését, szabadulását és a győzelmet.

2. A csendes óra a lelki megerősödés alkalma. Jézus mindenütt megtartotta. El nem mulasztotta volna, hogy imádságban elcsendesedjék, lelkét kitárja mennyei Atyja előtt és új erőkkel töltekezzék meg. A fáradt léleknek meg kell újulnia, meg kell telnie új erőkkel. Aki ezt elmulasztja, az mindig fáradt, terhét roskadozva hordja, és nem tudja mi a baja.

3. Az erőt nem egyszersmindenkorra kapjuk. Nem úgy van, hogy hitre jutva a hit erőivel is egy életre felszerel Isten. Erőről-erőre jutva jutunk el utunk végére. Ahogy a kenyeret naponként, az erőt is naponként kell elkérnünk, mert így nem feledkezünk meg arról, hogy kegyelemből élünk, hit által, mert mindenünk Istentől van. Autókhoz vagyunk hasonlóak, amelyeknek időnként rendszeresen oda kell állniuk a benzinkút elé és magukba szívni azt, amitől lesz újra erejük továbbhaladni, ha kell száguldani, sok utas terhét felvenni. Ha ezt elmulasztanánk, hiába lenne egy gépkocsi a legjobb gyártmány, külsőre legtetszetősebb, nem lenne képes semmire. Mi pontosan így vagyunk. Nem elvesztegetett idő az, amíg egy gépkocsi a benzinkútnál áll. Nem elvesztegetett idő, amit egy-egy istentiszteletben, bibliaórán, csendes órán otthon a Szentírás mellett, imádságban elmélyedve töltünk. Majd utána gyorsabban haladunk. Hány ember él körülöttünk, akinek mindene megvan, mindent megadhat magának, mégis mindig fáradt, csak vonszolja magát. Sohasem töltekeznek ott ahol erőt lehet kapni: felülről való erőt, mindenre elégséges erőt, a Krisztusban.

Kérdések:

1.    Hová ment Jézus Péter házából?

2.    Mi volt Simon napának a baja?

3.    Milyen emóciót váltott ki a napa meggyógyítása a kapernaumiakban?

4.    Mi a „többlet” Jézus gyógyításaiban?

5.    Jézusnak is szüksége volt egyedüllétre…Hogyan töltötte el az időt „ebben”

        az állapotában?

6.    A betegség természetes velejárója-e az emberi életnek? Mi erről a véleményed?

EGY BÉLPOKLOS MEGTISZTUL

Jézus körútjának mindössze egy eseményét örökítették meg részletesen az evangélisták. Amikor Jézus Galilea egyik városkájában tartózkodott, odament hozzá egy leprás. Lukács, aki orvos volt, meg is jegyzi: poklossággal teljes volt (Lk 5,12). Azt jelenti ez, hogy a betegség nem kezdeti stádiumban volt rajta, hanem már az egész testén elterjedt az iszonyú halálos kór.

A zsidók gyógyíthatatlannak tartották a poklosságot. Nem ismertek gyógyszert, amivel segíthettek volna egy lepráson. Aki egyszer megkapta a leprát, az lassú haldoklásra volt ítélve. Ráadásul azt tartották a zsidók, hogy a lepra Isten büntetése bizonyos bűnösökön. Tizenegy bűnt tartottak nyilván, amelynek a büntetése: bélpoklosság. A leprás tehát Istentől elátkozott embernek számított, éppen ezért nem is tanúsítottak iránta szánalmat, inkább lenézték és megvetették. Természetesen messze elkerülték, illetőleg kötelezték, hogy költözzék ki a lakott településekről, messze, lakatlan helyre, ne merészkedjék az egészséges emberek közelébe; legfeljebb két méterre közelíthetett meg valakit, de a városba vagy faluba nem mehetett be. Ha leprások a városon kívül találkoztak arra menő egészségesekkel, akkor egy kendővel el kellett takarniuk a szájukat, nehogy a leheletük megfertőzzön valakit. Nemcsak a betegség fertőzésétől tartottak, hanem attól is, hogy tisztátalanná teszik azt, akire rálehelnek. Ezenfelül, ha a leprások embert láttak közeledni magukhoz, akkor már messziről kötelesek voltak kiáltozni: Tisztátalan, tisztátalan! Helyenként arra is kötelezték őket, hogy csengőt hordjanak a nyakukban, a lakott településekhez közel állandóan csengessenek, kolompoljanak, hogy ki-ki idejében észrevehesse a közeledésüket.

Mindezt tudni kell ahhoz, hogy a Szentírásban írottakat a legapróbb rész­le­tekig megérthessük. Néha jelentéktelennek látszó szavak mögött mér­he­tet­len mélység húzódik meg. Ez az ember, akihez senki nem ment közel s ő is távol kellett magát tartsa mindenkitől, „odajött hozzá” (Mk 1,40), ti. Jé­zus­hoz. Térdre borult előtte és azt mondta neki: „Uram, ha akarod, meg­tisz­títhatsz engem”. Bizonyosan sokat hallott már Jézusról, csodáiról, ha ilyen vallomással fejezte ki a hitét. Nem félt attól, hogy előzi magától, mint mások.

Jézust megindította ennek az embernek a bizalma. Kinyújtotta kezét és megérintette. Ilyet sem tett senki a zsidók között, nehogy tisztátalanná váljék. Jézust nem zavarta a zsidók vallási szabálya. Éppen azért érintette meg azt az embert, hogy bebizonyítsa, ő erősebb, mint a betegség, sőt erősebb, mint a tisztátalanság ereje. Amikor megérintette a tisztátalan embert, nem az történt, hogy Jézus tisztátalanná vált, hanem az, hogy a tisztátalan ember megtisztult.

Jézus azonban nem érte be csupán azzal, hogy megérintette az embert. Ügyelt arra, nehogy azt gondolják, hogy az ő teste tele van természetfeletti erőkkel és úgy gyógyít. A gyógyulás akkor következett be, amikor szólt az emberhez: „Akarom tisztulj meg!” A leprás abban a pillanatban megtisztult. Ha később visszagondolt a gyógyulásra, akkor nem az jutott eszébe, hogy Jézus megérintette, hanem az, hogy amit mondott az gyógyította, az tisztította meg. Az ige. Jézus igéje, Jézus szava. Isten beszéde adja a tisztulást. Jézus tehát nem varázsló, hanem Isten fia, aki hatalmát gyakorolja más erő felett, a betegségek erői felett, a természet erői felett is. Amint megtisztult az ember, a jóságos gyógyító egyszerre szigorú tanítóvá változott: Megparancsolta, hogy senkinek se mondja el, hanem menjen, mutassa be magát a papoknak és mutasson be illő áldozatot a tisztulásért. Látta rajta, hogy legszívesebben futna és mindenkinek elmondaná, mit történt vele és ezzel mindenki érdeklődésének a középpontjába kerülhetne, mindenki őt cso­dál­ná, őt, akit azelőtt mindenki megvetett, lám most nagyobb lett mindenkinél, különb, értékesebb, híresebb, mint bárki más.

Még egy oka volt Jézusnak erre a szigorú parancsra, nem akarta, hogy megrohanja az egész nép és követelje tőle, hogy ezzel a hatalmával szabadítsa meg az országot a császár uralma alól. Ezért nem akarta, hogy a csodáiról sokat beszéljenek az emberek.

A meggyógyult leprásnak azért kellett elmennie és bemutatnia magát a papok előtt, mert a mózesi törvényben ez kötelezően elő volt írva (3Móz 14), azonkívül két élő madarat, két bárányt és egy juhot kellett áldozatul bemutatnia. Így akarta Jézus bizonyítani azt, hogy tiszteli a mózesi törvényeket. Egyébként abban az időben a papok voltak a nép orvosai is, mint arra is kiképzett személyek. Ők adtak hivatalos igazolványt arról, hogy a kiközösített visszatérhet a társadalomba, miután tisztátalanságából kitisztult, betegségből meggyógyult. A boldog ember képtelen volt Jézus parancsát megtartani. Úton-útfélen újságolta mi történt vele, úgyhogy Jézus nem ment be többé abba a városba, hanem elment egy csendes helyre, hogy ott imádkozzék. Az emberek azonban ott is rátaláltak, mert mindenfelől keresték őt.

Ezzel ez az ember nagyon rossz szolgálatot tett Jézusnak: egyszerűen nem mehetett többé nyugodtan sehova, sem egy városba, sem egy faluba, mert az emberek egyszerre megrohanták és kéréseikkel elhalmozták. Semmiképpen nem akart Jézus ellenkezésbe kerülni a római hatóságokkal, akik nagyon megnehezítették volna tulajdonképpeni munkáját, korlátozhatták volna szabad mozgását. Egész Galilea amúgy is tele volt nyugtalansággal. Jézus viszont nem akarta a nép nyugtalanságát tovább szítani. Az ő célja az volt, hogy tanítsa a népet, hogy amikor mint Isten Báránya majd életét adja, megértsék áldozatának, halálának és feltámadásának az értelmét.

Tanulságok:

1. Jézushoz mindenki odamehet. Nem vet meg senkit. Nem fél senkitől. Ellenkezőleg: ő hív magához mindenkit. Minden bűnöst. Nem fél attól, hogy ő maga bűnössé válik, a tisztátalantól tisztátalanná lesz, inkább nála tisztul meg minden bűnös. Aki Jézushoz megy, megtisztul. Olyan lehet, mint Jézus. Ez a Jézussal való közösség nagy titka és áldása. Ehhez képest mily kevés volt az, hogy sokan kenyeret kértek tőle. Ma is sokan legfeljebb kenyeret kérnek Jézustól, holott elnyerhetnék azt is, hogy olyanná válnak, mint Jézus! A bűnösök barátjának nevezték, mert bátran ment a bűnösök közé, együtt evett velük, megengedte, hogy odamenjenek hozzá: a leprások, a bűnös nők, vámszedők mind megtisztultak Nála. Ma téged kérdez: Akarsz-e megtisztulni?

2. Van valami, ami Isten szívét megindítja: a bizalom. Ha a szívünket bizalom tölti meg Iránta, az megindítja a szívét. Jólesik Neki, de a kételkedés, a hitetlenkedés, a bizalmatlanság sérti Istent. Ő tökéletes Atya, miért ne bíznánk Benne?

3. A gyógyító erő nem Jézus érintésében van, hanem Jézus szavában, Isten igéjében. Nem arra van szükségünk, hogy Isten valami rendkívüli csoda folytán fizikailag érintsen minket, hanem arra, hogy a szavát halljuk. Olyan szó az, amiben nem tudomány van, hanem hatalom, erő. Isten igéje ma is gyógyít: szomorúságot, félelmet, kételkedést, aggodalmaskodást, gyű­lö­letet, haragot, bosszúvágyat, gyászt, kevélységet, hitetlenséget, közönyt, irigységet, tisztátalan ajkat, parázna szívet, lelki vakságot, bizonytalanságot és minden olyan betegséget, amelynek lelki eredete van. De túl ezen a hirtelen felsoroláson, Isten mindenek felett áll, mindenre elégséges.

4. Isten nem azért cselekszik velünk hatalmasan, hogy utána magunkat csodáltassuk, hanem hogy Őt dicsőítsük. Nagy kísértés, hogy Isten Lelke újjászül, megtisztít, akkor magunkat mutogassuk, a tisztaságunkkal magunkat állítsuk az emberek elé. Aki büszke arra, amit Isten neki adott, az megrontja magában az Isten munkáját. A dicsőséget Isten magának tartja fenn. Ne dicsekedjünk azzal, amink van; ha hitünk, világosságunk, bölcsességünk, tudományunk van, ne dicsekedjünk, hanem szolgáljunk azzal mások javára, üdvösségére, Istennek dicsőségére. Ez kedves az Isten előtt és ez illik az Isten megváltottaihoz, akiken kegyelemből könyörült.

Kérdések:

1.    Mi a „poklosság”? Vannak-e ma is poklosok?

2.    Milyen sors várt a poklosokra?

3.    Isten büntetése-e a poklosság és általában a betegség, vagy inkább próbatétele?

4.    Milyen veszélynek tette ki magát Jézus azzal, hogy megérintette a beteget?

5.    Miért kellett a megtisztult betegnek jelentkeznie a papnál? (Vö. 3Móz 14.)

6.    Vajon miért kéri az Úr a poklostól, hogy hallgasson?

7.    Milyen túlzott „forradalmat” idézett volna elő az emberekben, ha köztudomásúvá lesz a poklos megtisztulása?

8.    Elég-e betegségünk idején az orvos segítsége? Mi az a „többlet”, amelyre szükségünk van?