Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-03-02 19:07
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 667300
  • Egyedi látogatók: 48690
  • Közzétett oldalak száma: 471
Címlap

43. A vakon született meggyógyítása

A MEGGYÓGYÍTÁS
(Jn 9,1–7)

A Lombsátor ünnep alkalmával Jézus még egy csodát tett, amellyel felbőszítette a farizeusokat. Ugyanis a csodát szombatnapon vitte végbe.

A templom egyik kapuja előtt hevert egy vak koldus. Szombatnapon nem volt szabad koldulnia, csendben kellett heverésznie a földre terített szőnyegecskéjén. Természetesen azt várta, hogy kéregetés nélkül is kerül majd néhány pénzdarab a szőnyegére. Ez az ember vakon született. Abban az időben teljesen munkaképtelennek számított s a koldulás volt az egyetlen lehetősége arra, hogy megéljen. Főleg a templom kapuit lepték el a hozzá hasonlók.

Jézus a tanítványaival éppen ott ment el a koldus mellett s az egyik tanítványa azt kérdezte Jézustól: Mester, ki vétkezett, ez az ember, vagy a szülei, hogy vakon született?

A zsidók meg voltak győződve arról, hogy minden szomorú eset, például nyomorékság, vakság, testi hiba, általában szerencsétlenség az emberen: Isten átka, amellyel a bűnt sújtja. Dehát ez az ember már vakon született: vétkezhetett- e a születése előtt? Vagy a szülei bűnét büntette meg rajta az Isten?

Úgy gondolkoztak, mint a Jób barátai, akik azt gondolták, hogy Isten igazságos kormányzását ki lehet számítani és meg lehet érteni. Eszerint Isten megbünteti a bűnt. A kis bűnt kis büntetéssel, a nagyot naggyal. A bűnre így következik Isten kezéből a büntetés, a szenvedés.

Jézus azt felelte, hogy az a vakság nem valamilyen bűn büntetése rajta, hanem más céllal mérte rá az Isten. Isten ennek a meggyógyításával a maga munkáját akarja bemutatni. Jézus a továbbiakban azt mondta el, hogy Ő azért jött, hogy Istennek ilyen munkáit elvégezze. Amíg Jézusnak ideje van, addig ezeket az isteni munkákat végzi a földön. Amíg nappal van; ha majd el kell távoznia, akkor abba kell ezeket hagynia. Ő a világ világossága.

Itt ugyanazok a szavak mást jelentenek, mint az előző fejezetben: ott azt jelentette Jézusnak ez a kijelentése, hogy Ő az a fény, aki a világot megvilágosítja. Itt pedig azt mondta ezzel Jézus, hogy ő az, aki megnyitja a vakok szemeit, hogy aki addig sötétségben ült és semmit sem látott, az is lásson, értse Isten dolgait. A vak is hallotta ezeket a szavakat, de nem értette. Várta, vajon történik-e valami? Jézus akkor lehajolt hozzá, sarat tett a vak szemére és elküldte a Siloám tavához, hogy ott mossa le, azzal továbbment a maga útján.

A vak hogyan is érthette volna mindezt, amikor azt sem tudta, hogy Jézus kicsoda? Hogy is érthette volna, miért kell neki a tóhoz mennie, amikor hamarabb is lemoshatta volna szeméről a sarat? A tó messze volt s egy vak számára sokszorosan nehéz feladat volt odatalálni. De nem sokat gondolkozott, hanem azt tette, amit Jézus mondott neki.

Nem is bánta meg: amikor lemosta a szeméről a rákent, rászáradt sarat, a szeme megnyílt és látott vele. Látta Isten csodálatos világát.

Tanulságok:

1.    Isten gondolatai „magasabbak”, mint a mi gondolataink. Nem számíthatjuk ki Isten minden cselekedetét. Világkormányzása, a bűnökért való megfizetés vagy kegyelmezés nem olyan egyszerű dolog, mint azt a korabeli zsidók és velük együtt ma is sokan gondolják; a szenvedés nem Isten büntetése, hanem sokkal inkább Isten eszköze, amellyel a kiválasztottak sorsát igazgatja. Azt bünteti, kit szeret, a választottakat neveli, a hitüket próbálja. Egyszóval olyasmi, amit örömmel kell fogadni (Jak 1,2). Nem is beszélve a Krisztus szenvedéseiben való részesedésről, ami a legnagyobb isteni kiváltság, amelyben ember részesülhet.

2.    Isten megváltó szeretete mindig megelőzi az ember kezdeményezéseit. Ez a vak még semmit sem akart, semmit sem tudott, amikor Jézus terve már készen volt vele. Amikor mi felfedezzük Isten megváltó szeretetét, akkor a váltság már régen készen van: Elvégeztetett.

3.    Jézus az egész világgal akarja azt, amit a vak emberrel tett: megtisztítani, megmosni, meggyógyítani és új életre elvezetni: teljes, boldog, értékes, tiszta életre.

Kérdések:

1.    Izraelben minden fogyatékosságot a bűn következményének tartottak. Ma is így van ez? Mi mindent tanultunk ezzel kapcsolatosan Jézustól e történet által?

2.    „Isten nem ver bottal.” – mit jelent ez a mára már szállóigévé vált mondat a számunkra?

3.    A vak még semmit sem tud, semmit sem ért, csak koldul. Jézus pedig „hozzálát”, hogy kívül-belül megvilágosítsa. Felfedeztük-e már Isten „keze nyomát” életünk hit nélkül telt idejében?

4     Jézus parancsol, az ember pedig engedelmeskedik. „Ilyen egyszerű”. Miért nem így történik általában? Mi miért nem engedelmeskedünk olyan könnyen?

A FARIZEUSOK ELŐTT
(Jn 9,8-34)

A vakon született meggyógyítása érthető elképedést váltott ki azok között, akik értesültek róla és saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy a csoda igaz. Mások eleinte nem akarták elhinni, hogy a kitűnően látó koldus ugyanaz az ember, aki vakon koldult azelőtt. Mindenki azt kérdezte tőle, hogy ki gyógyította meg? A meggyógyított ember csak annyit tudott, hogy Jézus a neve. Többet nem tudott róla. Számára egy ember volt, akinek Jézus a neve.

Az ismerősök és szomszédok zavarban voltak, mert féltek dicsérni azt a Jézust, akiről köztudomású volt, hogy a farizeusok, tehát a hatalmasok nem szenvedhetik. Éppen ezért nem beszéltek többet a dologról. Azt mondták neki, hogy menjen el a farizeusokhoz és mondja el nekik, mi történt. Azt gondolták magukban: foglalkozzanak az esettel ők maguk, derítsék ki, mi történt és milyen jelentőséget kell tulajdonítani neki. Vizsgálják meg a dolgot az illetékesek!

Így is történt. A farizeusok nyomban összeültek és tárgyalni kezdték a dolgot. Kihallgatták a meggyógyított vakot, aki gyermeki egyszerűséggel és őszinteséggel elmondta, ami történt. A farizeusok között nem volt teljes egyértelműség a kérdés megítélésében. Némelyek azt az álláspontot képvi­sel­ték, hogy Jézus nem lehet Isten embere, mivelhogy nem tartja be a szombat előírásait. Mások, valószínűleg Nikodémus is, abból indultak ki, hogy közönséges ember, aki nem kapott Istentől különleges hatalmat, nem képes ilyen gyógyítást véghezvinni. A vakon született ember azt állította Jézusról, hogy próféta. Eleinte csak annyit mondott róla, hogy „egy ember”, most már a farizeusok előtt prófétának mondta Jézust; ezt a változást az a vita érlelte meg benne, amelyet a farizeusok a füle hallatára folytattak annak a megítélésében, vajon Isten embere-e Jézus, vagy nem? A meggyógyított ember egy pillanatig sem habozott kimondani: ha csak erről van szó, akkor ezen nincs sok gondolkozni való, Jézus feltétlenül Isten embere, tehát próféta!

A farizeusok dühösen fordultak a jámbor ember ellen: úgy tettek, mintha egy szavát sem lehetne elhinni s az egész, amiről beszélt, kitalált mese lenne. Éppen ezért nem is foglalkoztak vele magával, hanem intézkedtek, hogy jöjjenek el a szülei. Őket kérdezték meg, hogy valóban az ő fiúk-e a meggyógyított ember, tényleg vakon született-e? Ezekre a kérdésekre határozott igennel feleltek, arra nézve azonban, ami a fiúkkal történt, már semmit sem voltak hajlandók tudni. Féltek a farizeusok véleményével szemben beszélni. Egész Jeruzsálem a farizeusoktól való félelemben élt.

Ismét a vakon született embert hívatták.

Kemény szavakkal és fenyegetésekkel igyekeztek őt Jézus ellen fordítani. Elmondták neki, hogy Jézus bűnös ember, s amit csinált, az Isten ellen való vétek, a szombat meggyalázása! De minél dühösebben beszéltek a farizeusok, annál nyugodtabb lett az ember és annál világosabban tudta, hogy Jézus nem az az ember, akinek a farizeusok állítják. Lélekben maga előtt látta a szelíd, kedves, csendes, megnyerő Mestert és mellé állította az acsarkodó, gyűlölködő, ordítozó farizeusokat és nem volt kétséges előtte, hogy ki van Istentől és kik nem az Isten emberei. Jézus nem lehet bűnös ember!

Nem késlekedett kimondani, ami a szívében volt: Sohasem lehet hallani arról, hogy valaki a vakokat meg tudja gyógyítani. Ha ez a Jézus nem Istentől jött volna, ő sem tudna ilyet tenni. Jézus Istentől jött!

Erre már nem következhetett más, minthogy a farizeusok elkergették, ne is lássák többé! Ez a zsinagógából való kitiltást, a gyülekezetből való kirekesztést jelentette, a legsúlyosabb büntetés volt, mivel teljes jogfosztottságot jelentett. Úgy kellett ránézni, mint egy átkozottra.

Tanulság:

1.    Sok vita nem a vitatkozóknak, hanem a kívülállóknak használ. A farizeusok vitatkozása nélkül ez az ember sohasem jutott volna el a világos felismerésekre Jézussal kapcsolatban.

Kérdések:

1.    Különös dolog, hogy ez az ember, aki élete nagyobb részét vakságban töltötte, épp azok által lesz látóvá, akik vakok az igazságra. Hogyan szolgálhatja Isten dicsőségét a körülöttünk lévő világ? Hisszük-e, hogy az Őt szeretőknek valóban minden javukra van?

2.    A tanítók számonkérése sokkal súlyosabb, mint a vezetetteké (Jak 3,1). Miben vétenek a farizeusok ezzel az emberrel kapcsolatban?

3.    Egyik oldalon könyörület, a másikon kételkedés. Egyik oldalon gyógyítás, a másik oldalon hatalomféltés. Egyik oldalon bizonyosság, a másikon bizonytalanság. Mi melyik oldalon állunk? Miért fordulunk mégis emberekhez?

4.    Az emberek kiközösítik, Jézus befogadja a meggyógyult vakot. „Strucc­politikát” folytatunk, vagy szembesülünk a magunk kicsinyességével? Mit kezdünk mi Isten munkájával, amelyet nem értünk?

5.    A hívők körül kettéválik az emberek serege. Nem lehet közömbösen szemlélni egy komoly keresztyént. Vagy mellette, vagy ellene. Hogy viseljük az ellenünk fordulást? Próbálunk mindenkivel jóban lenni, vagy természetesnek tartjuk, hogy lesznek ellenségeink?

TALÁLKOZÁS JÉZUSSAL
(Jn 9,35–38)

Amikor Jézus meghallotta a meggyógyított ember ellen hozott súlyos ítélet hírét, megszánta, nyomban felkereste és elmondta neki, hogy ő valóban Isten Fia. Az ember boldogan hallgatta a kinyilatkoztatást és leborulva imádta Jézust. Ekkor nyíltak meg igazán a lelki szemei is: látta Isten dicsőségét, amely Jézusban megjelent e világban.

Tanulságok:

1.    Az emberek megítélésének egyetlen mértéke: Jézus. A farizeusok ott buktak meg ennek az embernek a szemében, hogy a Jézussal való összehasonlítást nem bírták ki. Az Igazhoz hasonlítva kitűnt egész valójuk, magatartásuk, indulatuk fonáksága. A cselekedetek, szavak, indulatok akkor igazak, Istennek tetszők, helyesek, ha az adott helyzetben Jézus ugyanúgy viselkednék. Ha elképzelhetetlen, hogy Jézus egy-egy adott helyzetben nem úgy tenne, szólna vagy érezne, akkor óvatosan kell megítélnünk mindazt, amit látunk, hallunk, tapasztalunk.

2.    A hitnek nemcsak gyümölcse, hanem ára is van. A hittel nemcsak üdvösség jár, de esetleg üldöztetés, hátratétel, megaláztatás is. A hit miatt támadó szenvedést azonban kiváltságnak kell tekinteni.