Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-06-26 11:59
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 654315
  • Egyedi látogatók: 52303
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

45. A pásztor és a juhok

A JUHOK
(Jn 10,1–6)

Azokban a napokban, amelyeket Jézus Jeruzsálemben töltött, adott egy tanítást példázat formájában.

Ez a példázat azonban más volt, mint azok, amelyeket a Mt 13 tartalmaz. Tanítása éle nem az Isten országára irányult, hanem Krisztus és követői viszonyára.

Izraelben régtől fogva az volt a szokás, hogy a juhokat nagy nyájakban pásztorokra bízták. Ezek a pásztorok nyájaikkal egyik helyről a másikra vándoroltak. Télvíz idején a mélyebb völgyekbe húzódtak le, a nagy nyári melegben inkább a dombokat és hegyeket keresték fel. Hosszabb időt is eltöltöttek egy-egy helyen. Esténként karámba terelték nyájaikat. Egyszerűen építették meg ezeket a karámokat: raktak kövekből és ágakból négy falat, alul szélesebb, felül keskenyebb falakat, egy-egy keskeny bejáró nyílással. A fal tetejét tövises, tüskés növényekkel rakták meg, vagy kihegyezett karókat állítottak a falak tetejére. Egyébként a karámnak nem volt fedele. Ellenben a karám hátsó felében fedett részt is képeztek ki, vagy ha olyan helyen tartózkodtak, ahol barlangok voltak, akkor a barlang szolgált védett hely gyanánt. A karám nyílása olyan szűk volt, hogy azon egyszerre csak egy állat mehetett be. Oda­állt a pásztor reggel, amikor kiengedte, este, amikor beengedte a jószágokat. Valahányszor átment egy-egy juh a karám nyílásán, a pásztor gyengéden ráütött az állat hátára, így számlálta meg a nyájat, azonkívül egyenként rájuk pillantott, megfigyelte a mozgásukat, nem sérült-e meg valamelyik, hogy azt elkülönítse és kezelésben részesítse. Ha valamelyikbe tüske akadt, vagy sebet kapott, azt mindjárt megszabadította bajától, kínjától. A sebeket olajjal szokták bekenni. Ha több pásztor összefogott és együtt legeltették a nyájaikat, este és reggel mindegyik juh a saját pásztora hangjára hallgatott. Megtörtént, hogy egyik pásztor megpróbálta a másik pásztor hangját utánozni, hogy megtévessze és a maga nyájába térítse a bárányt. A juhokat azonban nem lehetett megtéveszteni. Mindegyik juh a maga pásztorát követte, csak annak a hangjára hallgatott. A kötelék tehát a pásztor és a juhok között igen szoros volt.

Annyira, hogy a pásztorok rendesen mindegyik juhnak, vagy legalábbis a legtöbbnek nevet adtak s névről szólítgatták őket.

Előfordult, hogy a pásztoroknak veszedelmes helyzetekben kellett helyt állniuk, amikor rablók, tolvajok, vagy éjszakai ragadozók támadtak a nyájra. Különösen sok volt azon a vidéken a sakál, de voltak másfajta vadállatok is, amelyek mindent elkövettek, hogy egy-egy juhot kiragadjanak a nyájból. Ilyen esetekre felfegyverezték magukat a pásztorok: erős szíj végére kemény, nehéz tárgyat erősítettek s azzal ütötték a támadó állatot; A bunkó megtette a magáét, akárcsak a többi eszköz, a pásztorbot és a parittya. A parittya inkább a juhok terelésére, visszatartására szolgált. A megdobott állat nyomban tudta, hogy hol a helye s kódorgás helyett visszatért a nyájhoz. Sok pásztor olyan ügyesen bánt a parittyával, hogy sohasem hibázta el a célját. Dávid jut eszünkbe, aki tökéletes pontossággal halántékon találta a hatalmas Góliátot. Egy másik bibliai leírás a Bírák korából származik, amikor egy időben volt 700 olyan válogatott férfi, akik akár egy hajszálat is el tudtak találni a parittyájukkal és sohasem hibáztak (Bír 20,16).

Jézus szándéka ezzel a példázattal nyilvánvaló volt: a pásztor az ajtónyíláson át megy be az akolba, a karámba, a tolvaj és a rabló ellenben a falon át kísérletezik. A pásztor hangját ismerik a juhok és engedelmeskednek neki, követik őt s ő védelmezi őket minden veszély ellen.

Tanulságok:

1.    Jézus a Pásztor, mi vagyunk az ő juhai.

2.    Akiket ő magának választott, azok alkotják együtt az Ő nyáját, Isten egyházát.

3.    Jézus Krisztus mindegyikünket személyesen, név szerint ismer.

4.    A Pásztor elvárhatja, hogy a hangjára figyeljünk és engedelmeskedjünk neki.

5.    Csak az igazi, juhok”, Isten saját juhai, a kiválasztottak képesek követni a Pásztort.

AZ AJTÓ
(Jn 10,7–10)

Jézus magát nevezte a juhok ajtajának. A karámban voltaképpen nem volt ajtó: a pásztor állt abban a nyílásban, amelyet a fal egyik szögletében hagytak meg, hogy ott ki- és bemehessenek a juhok. Sem be, sem ki nem mehettek, ha a pásztor nem állt ott a nyílásban. Azt jelenti ez, hogy senki sem mehet be Isten juhainak, Isten választottainak a közösségébe, csak Jézus által, mert Ö áll az ajtóban. Aki ott megy be, ahol Jézus áll, az mindent megtalál magának: oltalmat, biztonságot, üdvösséget. Aki viszont nem Jézus által megy be a juhok közé, az olyan, mint a tolvaj, aki nem a pásztor mellett megy be, hanem a falon át. A hamis tanítók, akik csak élni akarnak a nyájból, nem pedig szolgálni a nyáj érdekében, nem Jézus hívására kerültek a juhok közé, hanem saját számításuk következtében. Ilyenek voltak Jézus idejében a farizeusok és az írástudók: nem pásztorai, hanem tolvajai voltak Isten népének. Nem a juhok hasznát keresték, hanem a saját egyéni érdeküket szolgálták. A tolvaj mindig azt nézi, mit lophatna, mit szerezhetne magának; a pásztor azt nézi, mire van szüksége a nyájnak.

A JÓ PÁSZTOR
(Jn 10,11–21)

A pásztor nemcsak ajtó, hanem vezető is. Jézus a jó Pásztor, tulajdonképpen az egyetlen Pásztor, minden juhnak, Isten minden gyermekének a pásztora. Hogy ő az egyedüli, az igazi Pásztor, annak az a jele, hogy életét adta a juhokért. Csak az igazi pásztor képes mindent megtenni, minden kockázatot vállalni a nyájért, ha támadás vagy bármi veszély fenyegeti. A hamis pásztorok a maguk bőrét mentik s a nyájat sorsára hagyják. Jézus nyája nemcsak Izrael, hanem az egész világ.

A TEMPLOMSZENTELÉS ÜNNEPE
(Jn 10,22–39)

Elkövetkezett a templomszentelés ünnepe. December végén ünnepelték annak az emlékére, hogy Makkabeus Júdás Kr. e. 165-ben megtisztította a templomot. Azon az emlékünnepen gyújtották meg mindig a Chanuka lámpát: az első napon egy lámpa égett, a második napon kettő és így tovább. Mivel az ünnep napjai téli időszakra estek, nem tartottak külön összejöveteleket, rendezvényeket a szabad ég alatt. Jézus is a Salamon tornáca alá húzódott, ott vették körül az emberek, és kérdéseket intéztek hozzá.

Válaszában a juhokról és a pásztorról beszélt nekik Jézus, de egészen nyíltan. Világosan megmondta, hogy a zsidók nem minden további nélkül Isten nyájának a juhai. Közölte velük, hogy csak azok az igazi juhok, akik elfogadják Őt pásztornak: azoknak ő megtartást és örök életet biztosít. Megteheti, mert ő, Jézus és az Atya egyek. Ezekért a szavaiért istenkáromlónak nevezték Jézust. Meg akarták kövezni, mert Istennek tette meg magát. Mindenféle jogszerű, törvényes eljárás nélkül, ott helyben akartak végezni vele. Jézus azonban elébük vágott olyan ótestamentumi utalásokkal, amelyekben embereket nevezett Istennek az ige. 2Móz 4,16 (Mózes Áron számára istenné lett), 2Móz 7,1 (Mózes a fáraó istenévé lett Isten által); a bírákat is istennek nevezték a maguk idejében, mivel Isten nevében és Isten tekintélyével léptek fel a nép előtt. Bizonyos értelemben tehát mindenki, aki Isten nevében, Isten megbízásából cselekszik, Istennel egynek mondhatja magát. Jézusban is benne volt az Atya s Jézus az Atyában volt, mert az Atya akaratát cselekedte. Senki más nem mondhatta el magáról úgy, ahogyan Ő, hogy Isten. Hiszen Ő valóban egy volt az Atyával. Ez azonban nem változtatott a jelenlévők elhatározásán, hogy megkövezik Jézust, Ő azonban kiment közülük. Attól a naptól fogva nem jelent meg többé nyilvánosan Jeruzsálemben.

Tanulságok:

1.    Olyan pásztorunk van, aki az életét adta értünk. Az a Jézus, aki velünk van a világ végezetéig minden napon, ilyen indulattal, ekkora szeretettel van velünk. Ilyen indulattal jár közben érettünk az Atyánál és ilyen indulattal fog ítélni felettünk az utolsó napon. Bennünk is olyan indulat legyen, amilyen Jézusban volt és van.

2.    A régi ünnepek új tartalommal megtöltve tovább élnek. Az ótestamentumi Chanuka ünnep helyébe a Karácsony lépett: a régi lámpagyújtást a karácsonyfák gyertyái helyettesítik, annak a jeléül, hogy az igazi világosság a sötétségben is fénylik. A sötét, hideg télben is kigyulladnak Isten jelenlétének és szeretetének a fényei. A zsidók a Chanuka ünnepen a templomra gondoltak, mi a megszületett Megváltóra, az igazi Templomra gondolunk, akit Isten maga szentelt fel és küldött ebbe a világba.

Kérdések:

1.    Már az Ószövetségből is ismert kép: mi vagyunk Isten báránykái, juhai. Ha meggondoljuk, hogy miért épp ez az állat lett az ember „mintája”, igen érdekes következtetésekre juthatunk. A juhok rászorulnak a pásztorra: könnyen eltévednek, rövidlátók, szakadékba esnek, vadállatok áldozataivá lesznek. Akkor is előfordulhatnak a tragédiák, ha van közöttük vezérkos. Ijedősek, szaglásuk is csak közelre tájékoztatja őket, s – más állatokkal ellentétben - megeszik az ártalmas füveket is. Vajon miért nem a lovak, vagy más nemesebb állatokhoz hasonlít minket Jézus a példázatban? Vegyük sorra a lehetőségeket!

2.    A juhok csak nyájban tudnak létezni (ehhez legalább két állat kell), mindig együtt mozognak. A fülük viszont kiváló, a hangok megkülönböztetésére képesek. Megismerik saját pásztoruk hangját, s hívására hozzá szaladnak önállóan is. Vajon hasonlítható-e hozzájuk az ember ebben is?

3.    A pásztor minden bárányát ismeri és számon tartja, megtisztogatja – s ha kell, fegyelmezi is – naponta. A Jó Pásztor velünk is így tesz. Hol és hogyan tapasztaltuk meg eddig a tisztogató, fegyelmező munkáját?

4.    A karám csak oldalt védelmezi a nyájat, s falán könnyen át lehet mászni. Teteje, ajtaja sincs, maga a pásztor fekszik keresztbe a nyílás előtt, hogy a nyáj ne tudjon kimenni, ha megriadna valamitől. Így lesz Jézus maga az ajtó is, akin keresztül védelembe mehetünk. Hogyan „fordíthatjuk le” ezt a példázatrészt különböző élethelyzeteinkre?

5.    A tolvaj lopni jön, a béreseknek nem számítanak a juhok. Végig lehet gondolni, hogy ki minek számít a nyáj körül egyházunkban, lakóhelyünkön. Lélekrablók, fizetésért dolgozók sokan lehetnek minden helyen. De hogyan lesz béresből valaki pásztorrá?

6.    A mi pásztorunk maga lett helyettes áldozattá; életét adta értünk. Mit is jelentett az Ószövetségben a bárány-áldozat? Milyen fajtái voltak? Hogyan lépett ezen áldozatok helyébe Jézus Krisztus? (Zsid 9-10 fejezetek)

7.    A templomszentelés ünnepén (Chanukka) Jézus ismét Jeruzsálemben volt. A 9 ágú gyertyatartó erre emlékeztet minket – naponta eggyel több kis fény égett rajta. (Ez más, mint a hétkarú gyertyatartó, mely mindig világított a szentélyben!) December végén tartják, kicsit kapcsolódhat a karácsony ünnepéhez, a nálunk szokásos gyertyagyújtáshoz is.