Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-10-23 19:25
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 652013
  • Egyedi látogatók: 55364
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

33. Az apostolok utazása, János halála

TÉL

Izraelben a tél más, mint nálunk Európában, elsősorban hazánkban. Hideg szelek fújnak, a hegyekben hó is esik, a völgyekben és síkságokon azonban sok hűvös eső helyettesíti a havazást. A Genezáreti tó szinte sohasem fagy be, a Jordán völgye és a Holt tenger környéke hasonlóan enyhe éghajlatú. Galilea hegyvidékén és Júdea magasabban fekvő részein azonban kemény hideg is lehetséges. A házakban olyankor fűtenek is. Ilyenkor a lakosság sokat szenved a hidegtől.

A tél a betegségek és gondok időszaka. A föld kopasz és halott, a vetések alszanak a földben és nem bújnak elő. Sok fa is lehullatja levelét. Az enyhébb nappalok megrövidülnek, legfeljebb 10 órán át van világos, a hideg, fagyos éjszakák ugyanakkor meghosszabbodnak s 14 órán át is tartanak.

Ez az időszak nem alkalmas az utazásra. Még ma is ismert szólásmondás Palesztinában, hogy bolond, aki decemberben és januárban nem marad ott­hon. A hegyi patakok a sok esőzés következtében megáradnak, nem lehet átkelni egyik partról a másikra, ami meghosszabbítja az utazást, arról nem is beszélve, hogy megnehezíti, sőt veszélyesebbé is teszi.

Egy jó van csak a palesztinai télben, az, hogy rövid ideig tart. Január végén, február elején már kezdődik a tavasz. Megjelennek a virágok, a rügyek, a fehér betlehemcsillagok, az íriszek és a nárciszok, egyes fák virágot hoznak. Február közepén már teljes pompájukban virágzanak a mandulafák, amikor a többiek még alszanak. Jeremiás 1,11–12-ben is ezért van szó mandulavesszőről. Ez az első jele a tavasz eljövetelének, vagyis Isten ígéretei beteljesítésének.

Február végén már átveszi uralmát a tavasz, a nap melegen süt, s a télnek nyoma sem marad.

Ahogy eljött a tavasz Jézus újra nekiindult és járta a Názáret környéki falvakat. Munkája Galileában egyre nehezebbé vált. A farizeusok és az írástudók egyre nyíltabban és leplezetlen gyűlölettel támadtak ellene. Munkája azonban távolról sem volt eredménytelen. Egyre nőtt azoknak a száma, akik igaz szívvel hittek Jézusban és rajongva ragaszkodtak Hozzá. A két csoport között pedig ott volt egy hatalmas tömeg, amely nagy tisztelettel és csodálattal adózott Jézusnak, de semmit sem értett a küldetéséből és sem mellette, sem ellene nem foglalt állást. Közeledett azonban az idő, amikor döntenie kellett mindenkinek Jézus mellett vagy ellen.

Tanulságok:

1.    Amióta Jézus Szentlélekben van e földön, azóta szüntelen munkálkodik: nem egyhelyben tartózkodik s nem egy-egy környéken található, hanem télen és nyáron egyaránt tevékeny. Ahol hívják, ő ott van. Ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az ő nevében, ott jelen van. Nem úgy, mint annak idején, amikor a téli viszontagságok akadályozták, hogy mindenhová eljusson.

AZ APOSTOLOK KIKÜLDÉSE
(Mt 10; Mk 6,7-13; Lk 9,1-6)

Az apostolok kiküldetésének az volt a kiváltó oka, hogy a városokban és a fal­vakban rendkívüli mértékben megnőtt az érdeklődés Jézus Krisztus iránt. Úgy látta Jézus, hogy az aratni való sok, de, ha ő egymaga arat, az kevés. Azért hívta fel 12 tanítványát, hogy menjenek és hirdessék Isten országa evangéliumát.

Jézus szavait, amelyeket a tanítványokhoz intézett, Máté jegyezte fel leg­részletesebben. Mivel azonban a beszédben szerepelnek olyan szavak is, amelyeket Márk és Lukács mint később elhangzottakat jegyeztek fel, lehetséges, hogy Jézusnak nem egyetlen, egyszer elhangzott beszédét tartalmazza Máté evangéliumának 10. fejezete. Jézus több alkalommal is beszélhetett erről a nagyon lehetséges dologról.

Jézus beszédének egyébként 5 része van:

1. Máté 10,1-15

Jézus megparancsolta, hogy az apostolok mindig kettesével menjenek. A samaritánusok és pogányok földjére egyenlőre ne menjenek, mert ott még nem érett meg a helyzet a misszióra. A beszédeik tartalmát is Jézus szabja meg: azt kell hirdetniük, hogy Isten országa közel jött. Ennek a jele az, hogy csodákat tehetnek, betegeket gyógyíthatnak, ördögöket űzhetnek, ugyanúgy, ahogy azt Jézus teszi. Az apostoli munkát egyszerűen és érdektelenül, hitben kell végezniük: nem vihetnek magukkal pénzt és nem fogadhatnak el senkitől. Nem vihetnek útitáskát. Úgy kell menniük, ahogy vannak, rá kell bízniuk magukat a mennyei Atya gondviselésére. Nem vihetnek magukkal két ruhát, két lábbelit. Úgy kell elindulniuk, ahogy Jézus szokott útra kelni. Ahová mennek, ott előbb tájékozódjanak afelől, hogy ott ki méltó arra, hogy bemenjenek hozzá, vendéglátóikhoz legyenek barátságosak, de legyenek következetesen szigorúak is: ha valaki nem fogadja őket szívesen, azt hagyják ott, még a port is rázzák le a saruikról. Így adják tudtukra azt, hogy az apostoli küldetést megvetni félelmetes bűn.

2. Máté 10,16-23

Ebben a szakaszban olyan eseményekről beszél Jézus, amelyek sokkal később következnek majd be. Az apostoloknak üldözésben lesz részük, királyok, helytartók elé állítják majd őket, de ne aggodalmaskodjanak, és ne töprengjenek azon, hogy mi lesz velük, mit mondjanak majd akkor, mert az Atya Szentlelke megadja nekik, hogy mit mondjanak.

Lesznek, akik majd gyűlölik, bántják őket, de aki mindvégig megáll Krisztus mellett, az megtartatik.

3. Máté 10,24-33

Ebben a szakaszban azt mutatja fel Jézus, hogy az apostoloknak csak azért kell üldözésben és ellenségeskedésben részesülniük, mert Jézushoz tartoznak. Ha a farizeusok Jézust Belzebubnak nevezték, nem fogják kímélni a tanít­ványait sem. Mindent nyíltan hirdessenek, semmit se csináljanak titokban, mert úgyis minden kiderül. Amikor prédikálnak, ne gondoljanak arra, hogy az ellenség mit fog tenni. Nem tehetnek többet, mint hogy a testüket megölik. A lelkük felett nincs hatalma az ellenségnek. Istennek ellenben hatalma van az ellenség teste és lelke felett s megteheti, hogy mind testük, mind lelkük a kárhozatra jusson. A mindenkinél hatalmasabb Isten nem hagyja el a tanítványokat. Ha az értéktelen verebekre is van gondja, mennyivel inkább Jézus tanítványaira. Egy dologra azonban ügyelniük kell: nehogy egyszer is arra szánják magukat, hogy az ellenségeskedéssel járó szenvedéseket Jézus megtagadása árán igyekezzenek majd elkerülni, úgy tévén, mintha nem ismernék Jézust. Ezzel megszakítanák a Jézussal kötött szövetségüket.

4. Máté 10,34-39

Az apostoloknak nemcsak idegenek okoznak majd szenvedéseket, nehéz­ségeket, hanem saját családtagjaik is. Ahol Jézus tanítása elhangzik, ott két párt keletkezik: van, aki mellette van, van, aki ellene foglal állást. Ilyen eset­ben azonban inkább kell lemondani a családi kötelékről, ami úgyis mulandó, mint az Istennel teremtett kötelékről, ami örök.

Így lesz az apostolok élete nehéz, kereszthordozó, küzdelmes életté, amelyben ők elveszítik a saját kényelmes, nyugodt, háborítatlan életüket, de cserébe örök életet találnak maguknak.

5. Máté 10,40-42

Ebben a részben azokról szól Jézus, akik az ő apostolait befogadják. Megdicséri azokat, akik veszik maguknak a bátorságot ehhez, kiteszik ma­gukat ugyanazoknak a zaklatásoknak, amelyeket az apostoloknak okoznak az ellenségeik. Ezeknek méltó jutalmat helyez kilátásba.

A VISSZATÉRÉS
(Márk 6,12-13, 30-31; Lk 9,6-10)

Az apostolok útjairól nem sokat tudunk. Csak annyit, hogy mindenfelé jártak és megtérésre hívták az embereket. Ördögöket is űztek, sok beteget megkentek olajjal és meggyógyították őket. Azt sem tudjuk, vajon miért használtak olajat a gyógyításoknál. Jézus sohasem használt olajat és nem is adott rá utasítást. Valószínűleg a tanítványok hitének volt szüksége legalább valami külső eszközre, hogy gyógyítani merjenek: a puszta igét bizonyosan kevésnek tartották.

Ha abból indulunk ki, hogy Jézus a tanítványokat mindjárt a két téli hó­nap elmúltával kiküldte, akkor mintegy két hónapon át lehettek úton, február elejétől Húsvétig (Jn 6,3-4).

Visszatérésük alakalmával tele voltak áradó örömmel és hálával. Elújságolták Jézusnak, hogy mit tettek, mik történtek velük, beszámoltak tapaszta­la­taikról. Bölcsebbek és bátrabbak lettek és sokkal erősebb szálakkal kötőd­tek Jézushoz.

Jézus örömmel hallgatta beszámolóikat, látta fáradságukat s első dolga volt, hogy pihenést biztosítson számukra, aminek idejében feldolgozhatják magukban élményeiket, benyomásaikat.

Elvitte őket egy csendes, nyugodt helyre, hogy néhány napot ott együtt töltsön velük.

Tanulságok:

1.    A tanítványok munkája nem szabad vállalkozás, hanem szolgálat. Azt jelenti ez, hogy a tanítványok számára Jézus szabja meg mit, hogyan tegyenek.

2.    A tanítványok kölcsönösen erősítik egymás hitét. Távolról sem volt felesleges Jézusnak az a parancsa, hogy kettesével menjenek: a tanít­ványok hite még gyenge volt. Szükségük volt rá, hogy a nehézségek láttán egymást erősítsék, támogassák. A tanítványoknak mindig keresniük kell a közösséget Urukkal és egymással. Ez a gyülekezet egységének is az alapja.

3.    Isten szolgálata nem jelent bántatlanságot. Ellenkezőleg: aki Jézus követségében jár, ugyanolyan elbánásban részesül, amilyenben a világ Jézust magát részesítené. Isten azonban gondoskodik róla, hogy az ő szolgái kapjanak tőle elegendő erőt, képességet, hogy a legnagyobb megpróbáltatások között is megállhassanak.

4.    Jézus tanítványain sohasem segít, ha megtagadják Jézust. Ez a test gondolata, ami halál.

5.    A legnagyobb szenvedés az, amit Jézusért a család részéről kell elszenvedni. Általában minden szenvedés jobban fáj, amit az okoz, akit sze­retünk, mintha idegen teszi, de fokozott mértékben igaz ez a hit vonalán, ha ott nem találunk megértésre, ahol a legjobban elvárhatnánk.

6.    Jézus Krisztus azonosítja magát azokkal, akik az ő nevében lépnek fel ebben a világban. Akik jól bánnak az apostolokkal, azok Jézussal bánnak jól, s akik üldözik őket, azok Jézus ellen lépnek fel. A legnagyobb kiváltság, ha ez a világ bennünk annyira felismeri Jézust, hogy minket azonosít vele és ránk méri azokat a szenvedéseket, amelyeket Jézusnak szeretne okozni. Ez külön kegyelmi ajándék.

Kérdések:

1.    Jézus misszióra küldi tanítványait. Ez kétszer is megtörténik (Mt 10 és Mt 28,18-20.) Mi a különbség a két kiküldetés között?

2.    Kettesével mennek a tanítványok. Milyen jelentősége van vajon ennek a ténynek?

3.    Jézus felkészíti őket a szolgálatra. Milyen részei vannak ennek? Hogyan neveznénk ezeket mai gyülekezeti szolgálatunkban?

4.    A Jézus nevében való járással együtt az elutasítás is nyilvánvalóvá lesz! Milyen védelmet ad nekik az Úr az elutasítás eseteivel szemben? aki keresztyénnek tartja magát?

6.    Mit jelent a „meg nem gyűlöli” kifejezés Jézus eligazításában, hiszen alapvetően mindenkit szeretnünk kell. Hogyan értelmezhetjük ezt?

7.    Jézus Krisztus azonosítja magát azokkal, akik az ő nevében lépnek fel. Ebben a gesztusban „benne van” felhatalmazása, mert szavai, csele­ke­detei Isten erejével teljesek, de „benne van” szenvedése is – keresztre kell mennie. Hogyan érthetjük azt, hogy „be kell töltenünk, ami híja van a Krisztus szenvedésének”? (Kol 1,24)

8.    Mi a „tanítványság” lényege? Azzá válik-e automatikusan minden megke­resztelt ember? Ha együtt olvassuk végig az igerészt, több fontos kívánalom is kiderül ezzel kapcsolatosan.

KERESZTELŐ JÁNOS HALÁLA
(Mt 14,1-12; Mk 6,14-29; Lk 9,6-9)

Még egy oka volt annak, hogy Jézus azokban a napokban egyedül akart lenni a tanítványaival. Ugyanazokban a napokban, amikor a tanítványok első missziói útjukon jártak Galileában, messze Galileától, a Jordántól keletre történt valami, ami Jézust a szíve mélyéig megrendítette. Hírek érkeztek ugyanis arról, hogy Heródes kivégeztette börtönében Keresztelő Jánost. János ha­lá­láról sötét, szomorú részleteket közölnek az evangéliumok. Heródes születésnapján Makharusban nagy ünnepséget rendeztek, amelyen a legelőkelőbb emberek vettek részt. Az ünnepség keretében Heródiás lánya, Salomé táncot mutatott be. Salomé nem Heródes lánya volt, hanem Heródiás tulajdonképpeni férjéé, Heródes Fülöpé, amikor azonban magához költöztette Heródes a sógornőjét, vele jött annak lánya, Salomé is. Salomé az anyja lánya volt, mindenben hozzá hasonlított, még abban is, hogy gyűlölte Keresztelő Jánost. Heródiás gondoskodott arról, hogy lánya szívében elültesse és táplálja a próféta elleni gyűlöletét. Fokozta ezt a dühös gyűlöletet az is, hogy Ke­resztelő János még a makharusi börtönben sem hagyta abba vádoló, elítélő beszédeit, amelyekben Heródiást paráznasággal és hűtlenséggel vádolta.

A végzetes születésnap alkalmával Heródes ittas volt, nem tudta mit beszél; akkor sem volt tisztában szavai jelentőségével, amikor Salomé tánca feletti elragadtatásában felkínálta a lánynak, hogy kérhet tőle akármit, meg­adja neki, még ha a fele országát kérné is. Heródes valami drága ékszerre, női csecsebecsére gondolt, esetleg szép ruhára. Salomé úgy tett, mint aki zavarban van és nagyon szerény. Időt kért, hogy dönthessen. Megkérdezte anyját, aki csak erre a pillanatra várt: végre elérkezettnek látta az alkalmat, hogy Keresztelő Jánost örökre elhallgattassa. Addig ugyanis minden kísérlete zátonyra futott azon, hogy Heródes védte a prófétát, szívesen hallgatta a beszédeit, ha mégannyira ellene szóltak is. Salomé visszament a feldíszített terembe, ahol a vendégek tartózkodtak Heródes körül. Kecsesen meghajolt a trón előtt, majd határozottan közölte a kívánságát: azt kérte, hogy Keresztelő János fejét egy tálcán nyújtsa át neki a király. Most azonnal! Heródiás és Salomé tudták, hogy ha csak egyetlen napig is várnak, Heródes kijózanodik és nem lesz hajlandó ezt a kérést teljesíteni. Azonnal keresztül kell hajszolniuk az ügyet! Heródes ittasságában is megdöbbent. Átlátta a kérés kegyetlenségét és igazságtalanságát. Felmérte Heródiás ravaszságát, amivel behálózta és tőrbe ejtette őt.  Tisztában volt azzal, hogy mit jelent ezt a prófétát feláldozni egy asszony szeszélyes gyűlöletének és egy lány kívánságának. Tudta, hogy tettének súlyos következményei lesznek. Mindezeszébejutott. Hogy mégsem ennek megfelelően cselekedett, annak megvolt az oka: a király hiúsága. Kimondott szavát nem merte megmásítani azok előtt, akik fültanúi voltak nagyvonalú ígéretének. Nem merte kitenni magát a gúnyolódásnak, megszólásnak. A becsvágya döntött. A gyávaság csak megerősítette a döntését, az asszonytól való félelem pedig kimondatta vele az utasítást. A szörnyű kívánság teljesült.

Ilyen vége lett annak a férfiúnak, akinél nem volt nagyobb az emberek között (Mt 11,11). Egy részeg uralkodó, egy meggondolatlan kijelentés, a gúnytól való félelem Keresztelő János halálát eredményezte. Egy ostoba, gonosz gyermek ajándékba kapta a halott fejét.

Vajon miért engedte át Isten ennek a hűséges szolgának az életét ilyen gonosz embereknek? Keresztelő Jánosnak az volt a megbízatása, hogy Jézus előfutára, útkészítője legyen. Már Jézus is közel volt ahhoz, hogy a bűnösök kezébe essék és halállal fizessen e világ bűneiért. Jánosnak ebben is az előfutár szerepét kellett betöltenie. Egyébként pedig a halál Keresztelő János számára áldás volt: véget vetett a börtönélet végtelen egyhangúságának, az örök homálynak, a reménytelen fogságnak, a szenvedéseknek és megnyitotta előtte a mennyek országát. Heródes sohasem bocsátotta volna szabadon. A kíméletlen halál is jobb volt a kényszerű börtönéletnél. Isten nem elhagyta a szolgáját, hanem leváltotta nehéz posztjáról és hazahívta a mennyei hajlékba.

Temetéséről János tanítványai méltó módon gondoskodtak. Heródesnek nem sok öröme telt végzetes intézkedésében. Túl későn jutott helyes be­lá­tásra: nem lett volna szabad engednie a gonosz kívánságnak. Attól kezdve élete megtelt félelemmel és rettegéssel.

Nem sokkal a szörnyű eset után Heródes fülébe jutott a hír, hogy Galileában egy bizonyos Jézus jár faluról falura és prédikál. Azt is hallotta felőle, hogy csodákat tesz, még halottakat is feltámaszt. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy ez a Jézus nem más, mint a feltámadott Keresztelő János, akit ő kivégeztetett, azért működnek Jézusban csodatévő erők. Heródes persze tévedett, mert Jézus már Keresztelő János halála előtt is működött. Heródes később maga is rájött erre, mégsem tudott megnyugodni a lelkiismerete. Mindig arra gondolt, hogy a kivégzett Keresztelő János eljön hozzá és megfizet neki.

Kérdések:

1.    Mit adunk tovább gyermekeinknek? Már a második parancsolatból kiderül, hogy az átok harmad-, negyedíziglen „öröklődik” tovább. Több nemzedéken át hordozzuk szüleink hitetlenségét, rossz szokásait, szavajárását stb. Komolyan vesszük-e ennek felelősségét?

2.    Hála Istennek azonban az áldás sokkal tovább tart: ezeríziglen! Így, ha volt valaki ennyi nemzedéken belül, aki szerette az Urat, akkor az ő útja is választható. Mert az örökségek ellenére azért mindenki maga választ átkot vagy áldást. Hogyan segíthetünk, ha elrontottunk valamit gyermekeink nevelésében?

3.    A Heródesek három nemzedéke végigkíséri Jézusnak és tanítványainak életét. A gyermekgyilkosságtól kezdve (Mt 2), Jakab kivégzéséig (ApCsel 12). Bűnök sokasága tapad kezükhöz. „Ez” a Heródes is elszomorodik, de véghezviszi tettét. Mi a fontosabb: egy oktalan ígéret beteljesítése, vagy annak bevallása, hogy rosszul beszéltem? (Figyeljünk a befolyásoló tényezőkre: ital mámora, testi kívánságok!)

4.    Keresztelő János halála méltatlan. Ám jelentősége, szerepe, értéke nem kisebbedik. Elvégezte, ami rá volt bízva. Miért kell sok prófétának ilyen keserű halált szenvednie?

JÉZUS NYUGALOMRA VÁGYIK
(Mt 14,13)

Amikor Jézus mindezekről tudomást szerzett, elhajózott egy csendes helyre, hogy egyedül lehessen. Nyugalomra vágyott. Keresztelő János halála mélyen megrendítette. Szerette a prófétát és tisztelte a rendíthetetlen bátorságáért, amellyel Isten ügyét szolgálta. Az előfutár halálhíre az ő halálának is előfutára volt. Ezért akart egyedül lenni. Mindent újra át akart gondolni és imádságban erőt gyűjteni, a ráváró feladat elvégzéséhez. Az Atyával akart egyedül lenni.

Tanulságok:

1.    A gyermekeken mindig meglátszik a szülők befolyása, különösen, ha rossz példát adnak nekik. Salomé olyan volt belül, mint az anyja. Amit az akart, azt akarta a lány is. A rossz példa ragad, gyűlöletre nevelni ezerszer könnyebb, mint szeretetre és megbecsülésre.

2.    Tetteinket idejében kell meggondolnunk és várható következményeikkel együtt kell végiggondolnunk. A késő bánat, utólagos megbánás semmit sem változtat a bekövetkezett tényeken. Heródesen sem segített a kijózanodás. Keresztelő János kivégzése már tény volt. Nem is volt képes arra, hogy lelkiismeretét megtisztítsa halálos bűnétől.

3.    A halál nem feltétlenül a legnagyobb rossz. Nekünk szeretnünk kell az életet és örülnünk kell annak, hogy élhetünk, ragaszkodnunk kell tehát az élethez. Meg kell becsülnünk benne Isten ajándékát. Eldobni még akkor sem szabad, ha megnehezedik és nyomorúságossá változik. De a halált a legnagyobb rossznak, a legnagyobb csapásnak tartani, hitetlenség. A halál, ha Isten adja, lehet a legnagyobb jótétemény is: hűséges szolgáira nézve bizonnyal az.

4.    Elfáradás, kimerülés esetében nem az egyedüllét, hanem a mennyei Atyával való együttlét segít.    

Kérdés:

1.    Maga Jézus is egyedül kíván erről gondolkodni. Hiszen egyedül maradt, s közeledik az ő méltatlan halála is. Érdemes komolyan venni, hogy lehet együtt szomorkodnunk a szomorkodókkal. Szabad kérdeznünk Istentől. Szabad néha félrevonulni, megcsendesedni, feltöltődést keresni. Szánunk-e erre alkalmakat, vagy telik még a tartalék energiáinkból? „Nem kiborulni, hanem leborulni kell” – ahogy Bandi bácsi tanította.