A HAMIS SÁFÁR
(Lk 16,1-15)

Ebben a példázatban egy sáfárról beszélt Jézus, egy gazdag ember vagyonkezelőjéről. Ez a vagyonkezelő nem volt becsületes, úgy bánt ura javaival, mintha az mind az ő saját vagyona lett volna. Csak a saját érdekét nézte s azt sem bánta, ha csak tisztátalan eszközökkel, csalással, sikkasztással hajthatott hasznot magának, természetesen az ura kárára. A bérlőkkel túlságosan sokat fizettetett, többet, mint amennyit megkövetelhetett volna tőlük, a különbözetet pedig magának tartotta meg. Igen jól élt mindaddig, amíg egy szép napon megszólította a gazdája: „Mit hallok felőled? Adj számot a rádbízottakról, mert nem maradhatsz tovább sáfár!” A gazda alaposnak tarthatta a sáfár ellen felhozott vádakat, mert a végső ítéletet már előre kimondta; mindenesetre kíváncsi volt a sáfár elszámolására.

A sáfár bement a hivatalába, ott elgondolkozott a helyzetén, végül is kitalálta, mit tegyen. Egyenként elhívatta azokat, akik az ő urának tartoztak.

Az első egy olajfaültetvény bérlője volt. Megkérdezte: mennyi jár tőled az én uramnak? 2500 liter olaj – felelte. Egy bátus 25 liternek felel meg, így a 100 bátus 25 hektolitert tett ki. A hamis sáfár elővette a tartozásáról szóló kötelezvényt, kihúzta a százas számot és odatette a bérlő elé: “ülj le és írj ötvenet!” Az akkoriban használatos viasztáblácskán nem volt nehéz ezt a változtatást megtenni. Néhány pillanattal később a bérlő már boldogan távozott azzal a gondolattal, hogy milyen jó ember is ez a sáfár! A jóságát nem fogja elfelejteni neki! A másik bérlő 100 kórus búzával tartozott. Egy kórus 10 bátus, tehát 250 litert jelentett: A 100 kórus 25 000 litert tett ki. Azzal a bérlővel 100 helyett 80-at íratott. És így tett mindenkivel, aki valamivel is tartozott a gazdának. Ezzel telt el a délelőtt, majd amikor készen volt, fogta az adósleveleket és a gazda elé tette. A gazda megtudta, mi zajlott le a sáfár irodájában, valószínűleg abból sejtette meg, hogy a bérlők mind hangosan dicsérték, áradozva magasztalták a sáfárt. A gazda nem tudta bebizonyítani a csalást, mert nem voltak tanúi, a viasztáblák pedig nem árulták el a változtatásokat, így csak magában állapította meg, hogy a hamis sáfár ügyesen kivágta magát a bajból: biztosította magát arra az időre, amikor már a régi állása már nem fog neki megélhetést biztosítani. Lám a hátralévő néhány órát, ami még rendelkezésére állott, milyen eszesen és előrelátóan használta ki: egy sereg jómódú barátot szerzett magának, akik majd tesznek róla, hogy ne legyen kénytelen koldulni, ha fizikai munkákra képtelen.

Mit is tett tulajdonképpen ez az ember? Amíg sáfár volt, teljes szabadsága volt a gazdálkodásra. Ő kezelte az adósleveleket, ura követeléseit, ő adott kölcsönöket is ura javaiból, pénzéből, terméséből. Korábban keményen bánt az adósokkal, kérlelhetetlenül szigorú volt velük szemben, valósággal nyúzta őket, csak hogy nagyobb hasznot vegyen be révükön. Ezért ellenszenveztek vele az adósok.

De nem volt becsületes ember. Arra, amit tett, semmiféle üzleti meggondolás nem kényszerítette: egyszerűen becsapta a gazdáját, hogy magának barátokat szerezzen. Mindenesetre ügyesen elérte azt, hogy az ellenségeiből barátokat csinált.

Jézus egyetlen szempontból tette példaképpé ezt a hamis sáfárt: abból a szempontból, hogy előre nézett és a jövőre nézve, a nyugodt jövő érdekében cselekedett.

Tanulságok:

1.    Mindennek Isten az egyetlen tulajdonosa. Mi csak sáfárok vagyunk. Amink van, az is az óvé, csak ránk bízta, hogy kezeljük, használjuk, forgassuk, mutassuk meg rajta ügyességünket, szorgalmunkat, tehetségünket, hűségünket és hálánkat.

2.    A pénzben bűnre csábító erő van. Nem ok nélkül képzelték azt a pogányok, hogy a pénznek istene van: a Mammon. Akármennyi van belőle, annál több kellene. Senkit sem tesz megelégedetté, aki élete céljává teszi a pénzt.

3.    A pénzt használni kell és nem szolgálni. Aki szolgája lesz Mammonnak, az a szabadságát adja el és vele a nyugalmát is. A gazdagság senkit sem tesz boldoggá, sőt inkább elveszi a boldogságát. „A pénz az ördög ostyája: aki nagyon szereti és nagyon örül a pénznek, az ördöggel úrvacsorázik” (Papini).

A GAZDAG ÉS A SZEGÉNY LÁZÁR
(Lk 16,19–31)

Két emberről szól ez a példázat. Az egyik nagyon gazdag volt: palotában lakott, pompás öltözékekben járt, a legköltségesebb életmódot is megengedhette magának, naponta rendezhetett vendégséget. Fölös bőségben megvolt mindene.

A másik ember koldus volt, aki ennek a gazdagnak a palotája előtt, a kapun kívül üldögélt a földön. Beteg volt, nemhogy dolgozni, de egyáltalán járni sem tudott. Csúnya sebek borították a testét. A gazdag ember, valahányszor kiment a palotájából és bement oda, mindannyiszor látta, de igyekezett minél messzebb elkerülni őt a látvány és a szag miatt. A koldust Lázárnak hívták. Héberül azt jelenti ez a név: Isten megsegíti őt. Abból élt, amit a palota kapuján ki-bejárók odavetettek neki: Morzsákat a gazdag asztaláról. Az emberek elkerülték, undorodtak tőle, csak a kóbor ebek hevertek melléje és nyalták a sebeit. Iszonyatos látvány lehetett.

Nem volt ereje elűzni a kutyákat.

Azután egy szép napon eljött a „megváltó” halál. Befejeződött számára minden, amit ez a földi élet jelentett. A szenvedésen kívül aligha jutott neki egyéb. Még arról sincs szó a példázatban, hogy valahogyan eltemették volna, inkább valószínű, hogy elhúzták a testét egy félreeső szemétdombhoz. A lelkét ellenben angyalok vitték az égbe, Ábrahámhoz, a hívők atyjához.

A gazdag is meghalt, meglehet ugyanazon a napon. Őt nagy pompával temették el. Bizonyosan a legszebb temető legszebb helyén, a legszebb sírboltban helyezték el a testét. A lelke azonban továbbélt a „holtak birodalmában”, ahol sírás és gyötrődés volt a sorsa. Egy nagy szakadék túlsó oldalán látni lehetett a holtak birodalmának azt a részét is, ahol Lázár tartózkodott, Ábrahám kebelén. A gazdag már nem volt gazdag, csak olyan ember, amilyen a földi életében igazában volt: Istentől távol élő, önző, zsugori, szívtelen és embertelen.

Amikor megpillantotta Ábrahámot és Lázárt, átkiáltott: „Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam és küldd át Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva lehűsítse a nyelvemet, mert gyötrődöm e lángok között.” Úgy vélte, hogy még a másvilágon is rendelkezhet Lázárral, Lázárnak ott is szolgálnia kell őt! Nem értette még, hogy az egy más világ, ahol a pénz, a vagyon, a ruha, a rang már senkit sem helyez a másik fölé.

Ábrahám közölte vele, hogy a kívánsága teljesíthetetlen. Egyébként is, túl azon, hogy a szakadékon át nem lehet közlekedni egyik irányba sem, ő már elvette földi életében mindazt, amit jónak tartott: a gazdagságot, a nagy tekintélyt, az uralkodást és a testi élvezeteket. Ugyanakkor Lázárnak csak a rosszból jutott ki a földi életben.

A gazdag belátta, hogy életét elrontotta s eszébe jutott, hogy öt testvére van, akik pontosan úgy élnek, ahogy ő élt. Megpróbálta hát elintézni, hogy ne jussanak az övéhez hasonló örök sorsra. Megkérte Ábrahámot, hogy küldje el Lázárt a földre a testvéreihez, figyelmeztesse őket, hogy térjenek meg, különben kárhozatra jutnak. Ábrahám azonban ezt a kérését is visszautasította azzal, hogy van nekik Bibliájuk, ismerik Mózes könyveinek és a próféták könyveinek a tartalmát, ha az sem elég nekik, akkor hiába beszélne nekik akárki, még ha a halottak közül jelenne meg előttük valaki, annak sem hinnének. Egyébként pedig, ha Isten egyszer kivételt tenne és valakihez tényleg földöntúli követet küldene, akkor a többi bűnös, aki semmibe veszi a Bibliát, arra hivatkozhatna, hogy ha őhozzájuk is ilyen hírnököt küldött volna Isten, akkor ők is megtértek volna. Isten igéje mindenki számára elegendő tájékoztatást ad. A megtérés mindenki személyes felelősségének a dolga.

Tanulságok:

1.    A testi halál minden ember közös sorsa. Elvégzett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak. Nincs kivétel. Gazdag és szegény egyformán befejezi a földi életet. Azután következik az ítélet (Zsid 9,27).

2.    Az élet azonban nem fejeződik be a test halálával.

3.    A földöntúli élet nem egyenes folytatása a földinek. Gyakran éppen az ellentéte: a gazdag és Lázár mintha szerepet cseréltek volna odaát.

4.    Odaát mindenki megtérne, de már későn. A gazdag atyjának nevezte Ábrahámot és alázatosan kérlelte, igyekezett mindent megtenni testvéreinek a megtérítésért, de már későn. Egymás üdvössége érdekében itt, a földi életben kell megtenni mindent. Odaátról már senkin nem lehet segíteni. Azokon sem, akik már odaát vannak. Ezekre figyelmeztet ez a példázat.

5.    Odaát már semmin sem lehet változtatni. Egyik helyről a másikra átmenni, átküldeni valamit, nem lehet. A mennyei és a pokoli rész bejárata itt lent a földön van. A pokol bejárata az „Én”, a mennyé: „Ő”, Jézus Krisztus.

6.    A Szentírás mindenkit tökéletesen tájékoztat arra nézve, hogyan kell élni, mit kell tenni ezen a földön, hogy a túlvilági folytatás boldog legyen. Nincs szükség a holtak visszajárására.

Kérdések:

1.    Manapság ritka kifejezés a sáfárság! Mit értünk ezen?

2.    Jézus tévedett, amikor a hamis sáfár „manipulációját” példaképpen emelte a tanítványok elé?

3.    Mi volt a hamis sáfár mesterkedésének a lényege?

4.    Jézus A gazdag és Lázár példázatában dicsőíti a szegénységet, és elítéli a gazdagságot?

5.    Mi volt a gazdag bűne?

6.    Valaki azt állította, hogy a halál a világon a legdemokratikusabb dolog. Igaz ez?

7.    Van-e a gazdagnak valamilyen megnyerő vonása, amely mégis megemlíthető?

9.    Mit jelent, hogy van Mózesük és prófétájuk?