Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-03-02 19:07
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 667306
  • Egyedi látogatók: 48690
  • Közzétett oldalak száma: 471
Címlap

22. Ismét Kapernaumban

(Mt 9,1-8; Mk 2,1-12; Lk 5,17-26)

A GUTAÜTÖTT

Jézus körútja Márk evangélista megjegyzése szerint néhány napig tartott, ez a „néhány nap” kifejezés azonban az akkori nyelvben meglehetősen hosszú időt jelentett. Hetek teltek el, míg Jézus ismét Kapernaumba ért. Ott már türelmetlenül várták. Nem felejtették el a csodáit, sőt a régiek mellé szüntelenül érkeztek az újabb csodák hírei.

Egy napon elterjedt a városban a hír, hogy Jézus ismét „itthon” van. Nem lehet biztosan tudni, melyik ház jelentette az ő kapernaumi otthonát, legvalószínűbb, hogy anyjának, Máriának házában lakott.

Egyszerre áradt hozzá az emberek sokasága. Bementek az utcai kapun, meg­töl­tötték az udvart. Az előkelőbb tekintélyesebb kapernaumiak pedig az udvar­ra nyíló szobában foglaltak helyet, ahol általában a vendégeket szokták fogadni.

A ház eredeti zsidó ház volt, a zsidó szokásoknak megfelelően épült. Kí­vül­ről csak a csupasz, fehér falakat lehetett látni, keskeny, rácsos abla­kok­kal, a kapun belül füves udvar, a ház teteje lapos; köröskörül kőfal védte. A ház külső falához épített lépcső vitt fel abba a szobába, amelyben a szálló­vendégeket helyezték el; ha pedig nem volt vendég, akkor azt használták imádkozás céljára („Menj be a te belső szobádba.”).

Az udvar, sőt belül az egész ház annyira megtelt emberekkel, hogy egy tűt sem lehetett volna leejteni. Sok farizeus is volt közöttük, akik Galilea legkülönbözőbb helyeiről gyűltek egybe, hogy közelről láthassák Jézust. Bizonyosan régebben megérkeztek már Kapernaumba és megvárták, míg körútjáról visszaérkezik. Érthető tehát, hogy amikor meghallották, hogy haza­érkezett, nyomban odasiettek, ahol lakott. Érdeklődéssel szemlélték, mennyien szorongtak abban a reményben, hogy Jézust látják és hallják.

Amikor mindenki elhelyezkedett, Jézus beszélni kezdett. Lélegzetvisszafojtva hallgatták. Így volt ez máskor is, mert erő és fenség áradt a szavaiból.

Már javában beszélt, amikor az elnéptelenedett utcán feltűnt négy ember: egy beteget vittek, hogy Jézusnak bemutassák. Barátjuk, vagy testvérük lehetett a magával tehetetlen, gutaütött ember. Odaérve a házhoz látták, hogy bejutni lehetetlen. Másnapra nem merték halasztani a dolgot, mert nem tudták ott lesz-e még Jézus, vagy elmegy valahova? Felvittek hát a beteget a tetőre, ott a földszinti folyosó felett a tetőrészt megbontották, nagy lapos köveket emeltek ki a helyükből és amikor már elég széles nyílást csináltak, ügyesen leengedték azon a béna beteget Jézus elé. Kötél segítségével könnyen megoldották a beteg lebocsátását. Mindenki nézte mit csinálnak? Jézus is megállt a beszédben. Ránézett a lába előtt fekvő gutaütöttre majd a tető nyílása szélén álló négy emberre tekintett fel, a szíve pedig megtelt részvéttel. Másokat megszégyenítő hit kellett ahhoz, ami azok megtettek. Nemcsak igaz szeretetről tettek tanúbizonyságot a barátjuk, vagy testvérük iránt, de mérhetetlen nagy hitről is.

A földön fekvő béna ember tekintete tele volt szorongással és félelemmel. Bizonyosan nem ő vette rá a barátait vagy testvéreit arra, hogy ilyen módon vigyék Jézus elé. Egyszerűen nem tudott megszólalni. Jézus azonnal látta, hogy ez a beteg ember Isten előtt nagyon bűnösnek érzi magát és nyomorult állapotában is Isten verését látja, amit nyilván megérdemelt. Azért is nem panaszkodott, egy szóval sem sajnáltatta magát. De szíve mélyén százszor megbánta minden vétkét és megalázkodott Isten sújtó keze alatt.

Különösen csendült Jézus hangja: Fiam megbocsáttattak a te bűneid! Hangja tele volt gyengédséggel és szeretettel. Ez a megszólítás: fiam, érzékeltette a remegő beteggel, hogy Isten nem haragszik rá, mint gyermekére.

Az ember úgy itta Jézus szavait, mint az élet vizét. Kínzó gondjaitól, kétségbeeséstől érezhetően megszabadulva megtelt a szíve azzal az örömmel, hogy Isten kegyelmes hozzá. A gyógyulásra nem is gondolt. Neki a bűnök bocsánata is tökéletesen elegendő volt: a betegség sem olyan rettenetes, maga a bénaság sem elviselhetetlen, ha tudja, hogy Isten megbocsátott neki mindent és soha nem változtatja meg ezt a kegyelmét. Szívében teljesen megbékélt Istennel, haza akart hát menni: a betegségét majd megnyugvással elszenvedi. A fő, hogy Istennel rendben van a dolga.

Jézus körülnézett, mert észrevette, hogy a farizeusok és az írástudók összedugták a fejüket és maguk közt sugdolóztak. Azt is tudta, mit sugdostak egymás fülébe: azt, hogy Jézus istenkáromlást követett el azzal, hogy bűnöket bocsátott meg, ami kizárólag Isten joga.

Odafordult hát hozzájuk: „Miért gondoltok ti gonoszt a szívetekben? Mi könnyebb, azt mondani, megbocsáttattak a te bűneid, vagy azt mondani, kelj föl és járj?” Mindenki tudta, hogy bűnöket megbocsátani nagyobb, dicsőségesebb dolog, mint egy betegséget meggyógyítani. Gyógyítani emberek, orvosok is tudnak, de bűnöket csak Isten képes megbocsátani. Csakhogy egy gyógyítást mindenki láthat, a bűnök megbocsátása azonban nem látható. És nehogy kételkedjenek abban, vajon van-e Jézusnak hatalma bűnöket megbocsátani, odafordult a földön fekvő beteghez és így szólt hozzá: „Azt mondom neked, kelj fel, vedd a hordágyadat és menj haza!” Az ember abban a pillanatban felállt és megtette, amit Jézus mondott neki. Az emberek megdermedve nézték a csodát. Csak a meggyógyított ember ujjongó éneke hangzott az utcán. Mindenki hatása alá került a látottaknak. Látták Istent cselekedni és hallották Isten bűnbocsátó igéjét. Az élmény erejével telve tértek meg hajlékaiba, hogy otthon feloldódva a látottak hatása alól megtárgyalják mindazt, ami történt. Kapernaum minden lakosának ez volt a szívében: Hihetetlen dolgot láttunk ma!

Sok beteg fordult meg Jézusnál, mind azért ment, hogy újra egészséges legyen, vitték hát hozzá a fájdalmukat és betegségüket. Ez volt az első beteg, aki bűneit vitte Jézushoz.

Tanulságok:

1.    Isten sohasem tart szünnapot. Szünet, szabadidő, pihenés az ő mun­ká­jában soha nincsen. Nem alszik, nem szunnyad az Izrael őrizője. Egy pillanatra sem feledkezik el rólunk. Mindig ráér, mindig készséges. Sőt nemcsak, hogy nincs terhére, ha keressük, még maga is hívogat: Jöjjetek énhozzám mindnyájan... Pedig Jézus is volt fáradt. Jákób kútjánál is fáradt volt, mégis volt ideje a samáriai asszony számára. Kapernaumba is fáradtan tért vissza, mégsem küldte el a házánál egybegyűlt sokaságot. A hitetlenség és a rosszakarat is fárasztotta. Fáradtságát megtartja magának, nekünk pedig áldásait adja.

2.    Két dolog hatotta meg Jézust: az erős hit és az erős szeretet. Ma is az akadályokat legyőző hit és az áldozatokat vállaló szeretet indítja meg a szívét.

3.    A gyógyulásnál is nagyobb áldás a bűnök bocsánata. Nemcsak bajainkat, de a bűneinket is oda kell vinnünk Jézushoz. Aki beteg, mindig azt gondolja, ha meggyógyul, az változást hoz az életébe, az majd minden kérdést megold. Soha. Az egyik betegséget, az egyik bajt mindig nyomon követi a másik. Aki ma meggyógyult a tegnapi bajából, az holnap újra beteg lehet és életkérdései sosem oldódnak meg attól, hogy bajaiból kilábal. De akinek a szíve egyszer megtelt az örömmel, hogy őt Isten sze­reti, bűneit megbocsátotta, erős lesz jóban-rosszban és az öröme megmarad. Nem a gyógyulás, hanem a megtérés oldja meg az élet minden kérdését. Ezen lehet vitatkozni, csak változtatni nem. Nem az óember foltozgatása, javítgatása, hanem az új ember megszületése és meg­erő­södése, a hitben való erősödése, az evangéliumban való örvendezés ad teljes megoldást.

Kérdések:

1.    Hol lakott Jézus Kapernaumban?

2.    Milyen volt egy zsidó ház berendezése?

3.    Miért kellett a gutaütöttet vivő barátoknak a ház födelét megbontaniuk?

4.    Mire utal ez a szokatlan magatartás? A gutaütött hitére vagy a barátokéra? Neked mi a véleményed?

5.    Hogy fogadja az Úr a „tetőrongálást”?

6.    Milyen különös módon gyógyít Jézus?

7.    Kiket vesz észre Jézus a hallgatóság soraiban? Kik ezek, miért jöttek?

8.    Mi könnyebb: Gyógyítani egy betegséget, vagy megbocsátani valakinek a bűneit?

MÁTÉ ELHIVATÁSA

Ugyanazokban a napokban másik eset is megörvendeztette Jézust. Egy alkalommal, a tenger partján végzett tanítás befejezése után, a vámszedő háza előtt ment hazafelé. A vámszedőt Lévinek hívták. (Mt 9,9-13; Mk 2,14-17; Lk 5,27-32)

Abban az időben a vámszedők lenézett, megvetett emberek voltak. Általában kétféle vámszedőt ismertek: a közönséges adószedőt és a vám­sze­dőt. Az adószedők a római helytartó által kivetett adót szedték be: a ga­­­bonatermés egytizedét kellett beszolgáltatni ingyen a helytartóságnak. Ezeknél az adószedőknél is jobban gyűlölték a zsidók a vámszedőket, akik a kivitel és behozatal alkalmával szedtek vámot. Ezek minden hajót átvizsgáltak, amelyik Kapernaum kikötőjébe befutott és a rakomány után mindig tekin­télyes összegű vámot róttak ki, amit meg kellett fizetni.

Ha pedig szárazföldön érkezett egy karaván, akkor a vámszedő annak a rakományát vámolta meg.

A vámszedőhelyeket a római hatóságok adták bérbe a legtöbbet fizető zsidónak, természetesen magas összegért. Nem csoda hát, hogy mindegyik vámszedő igyekezett, hogy ne csak a bérleti összeget nyerje vissza, hanem jelentős hasznot is biztosítson magának. Ennek érdekében nem riadtak vissza az embertelen keménységtől, gorombaságtól sem. Ha pedig valahol ellenállásba ütköztek, azonnal a római katonák segítségét vették igénybe. A gyűlöletet velük szemben csak fokozta, hogy a törvényes előírásokat semmibe véve, képtelenül magas összegeket követeltek és hajtottak be az utasoktól, a kereskedőktől.

A gyűlöletnek általában 3 oka volt:

1. maga az adó sértette az izraeliták önérzetét;

2. a megszálló rómaiakkal való együttműködés;

3. a becstelen, hamis mód, ahogy működésüket kifejtették, gyűlöletessé tette őket.

A vámszedők osztályához tartozott Lévi is. Az ő vámszedő helye a tengernél volt, ahonnan az egész kikötőt ellenőrzése alatt tarthatta. Már korán reggel ott ült a vámszedőhelyen.

Jól ismert minden járókelőt. Őt is ismerte mindenki.

Lévi mindent tudott, mindent hallott, ami Kapernaumban Jézus körül történt. Számtalan esetet ismert hallomásból, azon kívül látta, hogy sokan keresik, követik Jézust. Magát Jézust is nemegyszer látta és elkapta egy-egy szavát. Mindez nem maradt benne nyomtalanul, sőt egy idő múlva olthatatlan vágy ébredt benne, hogy egyszer Jézussal együtt lehessen és kiönthesse előtte a szívét. Szívesen abbahagyta volna a gyűlöletes vámszedőéletet és elkezdett volna egy merőben más, tiszta, új életet, de ahhoz nem volt bátorsága, hogy odamenjen és megszólítsa Jézust. Félt a visszautasítástól. Mindenki megvetette, miért kapott volna egyebet Jézustól? Így azután meg­­maradt a helyén, a vágy is a szíve mélyén s úgy gondolta, hogy senki sem tud arról, ami benne egyre fokozottabb mértékben élt.

Jézus azonban mindent tudott. Régen észrevette már ezt a vámszedőt. Az új élet vágyát is észrevette a tekintetében. Amikor a fentebb említett alkalommal, a tanítás végén hazafelé tartott és elment a vámszedőhely előtt, megállt egy pillanatra, ránézett Lévire és csak ennyit mondott neki: Kövess engem! Ő pedig egy pillanatnyi habozás nélkül becsukta a hivatalát, vagy rábízta másra. Hogy hogyan is állt a bevételekkel? Beszedte már a szükséges pénzt, vagy a vámszedés abbahagyása óriási kárt okozott neki? Ez utóbbi a valószínűbb. De Lévi nem félt a következményektől, mindennél nagyobb volt az öröme afelett, hogy Jézus maga szólítottam meg és felkínálta neki az új élet lehetőségét.

Vagy ezen, vagy a következő napon Lévi nagy vendégséget rendezett Jézus tiszteletére; meghívta minden régi vámszedőtársát, barátját, hogy bejelentse, végleg búcsút mond a régi életének.

A nagy vendégszobában minden készen várta a vendégeket. Lévi nagyon gazdag volt. Amikor Jézus belépett, neki kínálta fel Lévi a főhelyet. A többiek annyian voltak, hogy megtelt a helyiség. A megvetettek gyülekezetében ott ült Jézus. Bűnösök voltak, akiktől mindenki irtózott. Páriák voltak, kitaszítottak, társadalmon kívüliek. Ilyen társaságba fogadott el Jézus meghívást! Nem mondta le: nem a bűnösök bűnét nézte, hanem az értük vállalt szolgálatot. Az udvar tele volt a kíváncsiakkal, közöttük nem kevés farizeus is ott szorongott. Kaján örömmel látták, hogy Jézus ott van a bűnösök között és azokkal együtt eszik! Micsoda társaság! Madarat tolláról, embert barátjáról lehet megismerni! Mondd meg, ki a barátod, megmondom ki vagy!

Ezek után, úgy gondolták a farizeusok, senkinek sem lehet kétsége afelől, vajon milyen ember ez a Jézus!

Ott ültek a vendégek közt a tanítványok is. A farizeusok gúnyos megjegyzéseit hallották ugyan, de nem tudtak mit válaszolni rá. Jézus azonban megfelelt helyettük: „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek”. Lám, Jézus szemében a vámszedők nem gyűlölni valók, hanem meggyógyítani valók. Azután tovább mondta Jézus: „Menjetek és tanuljátok meg, mit jelent az, hogy irgalmasságot akar Isten és nem áldozatot” (Hós 6,6).

A vámszedők boldogan hallgatták a szavait, miközben Jézus tovább beszélt: „Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívogassam, hanem a bű­nö­söket megtérésre.” Vagyis nem azokat hívogatja Jézus, akik azt gondolják, hogy ők hibátlanok; azok úgysem értik meg őt, nincs is szükségük őreá, nem is tud segíteni rajtuk. Ellenben azok, akik érzik a saját bűneiket és szívük mélyén félnek Isten büntetésétől, mégis vágynak az Istennel való békességre, azok szabadulást találhatnak Nála.

Isten irgalmasságával telt meg a levegő. A bűnbánó bűnösök közelebb voltak Jézushoz, mint a kevélyek, akik csak a más bűnét ismerték.

Tanulságok:

1.    Isten a ki nem mondott szavakat is érti. Lévi sohasem beszélt Jézussal, Jézus mégis mindent értett, ami Lévi szívében végbement. A mi szívünk titkait is ismeri.

2.    Jézus csak azt hívja a követésére, akiben kész a szív. Mindenkit hív megtérésre, de a követésére csak a kiválasztottakat, akik alkalmasak is rá.

3.    Minden úrvacsorázás alkalom arra, hogy életünk megújuljon. Alkalom arra, hogy életünk egy-egy megbánt szakaszát lezárjuk és elrendezve újrakezdjük. Aki nem ezért úrvacsorázik, az mi egyébért úrvacsorázik?

Kérdések:

1.    Kik voltak a vámszedők?

2.    Miért gyűlölték a hithű zsidók a vámszedőket?

3.    Ismerte-e Lévi az Urat?

4.    Elég-e Jézusnak egy rövid mondata ahhoz, hogy Lévi otthagyjon mindent? Könnyű volt-e felállnia a vámszedő asztaltól, és otthagynia a jól „kereső” állást?

5.    Hogy fogadja örömében az Urat?

6.    Kik vesznek részt az örömlakomán?

7.    Mit válaszol Jézus a fölháborodott zsidóknak?

8.    Az Úrnak milyen új arcát láthatjuk a történetben?

BESZÉLGETÉS A BÖJTŐL
(Mt 9,14-17; Mk 2,18-22; Lk 5,33-39)

A Lévi házában rendezett vacsora minden bizonnyal böjtnapra eset. A fari­zeusok szokás szerint hetenként két napon böjtöltek: hétfőn csütörtökön. Azt tartották, hogy Mózes egy hétfői napon mászta meg a Sínai hegyet, amikor második alkalommal ment fel az Úrhoz az új kőtáblákkal és csütörtökön szállt le a nagy magasságból a kész Törvénnyel. Azzal, hogy Jézus és tanítványai részt vettek a Lévi vacsoráján, nyilvánvalóvá tette, hogy ők nem tartják magukra kötelezőnek a farizeusok szokását.

Ez feltűnt Keresztelő János néhány tanítványának. Mesterük akkor már a börtön foglya volt, úgyhogy nem kérdezhették meg. Úgy látták, hogy Jézus sokkal enyhébben ítéli meg az efféle dolgokat, mint Keresztelő János, aki előfordult a világ dolgaitól és böjtölésben, magányban élte életét. Úgy gondolták hát János tanítványai, hogy Jézus nem cselekszik helyesen, amikor nem tartja meg a böjt napjai és nem mond le a világ által nyújtott örömökről. Jó tanítómester így Jézus? Először egymás között, majd a farizeusokkal beszélgettek erről. Ebben a kérdésben teljesen egy véleményen voltak velük, éppen ezért együtt fordultak Jézushoz.

Jézus nem sokra becsülte a farizeusok böjtjét. Beléjük látott és tudta, hogy a böjtölés, amit csinálnak merő külsőség. Arra való, hogy érdemeket sze­rez­zenek vele Istennél, az emberekkel pedig csodáltassák magukat. Jézus csodálkozott rajta, hogy Keresztelő János tanítványai maguktól nem jöttek rá erre és hagyták, hogy a farizeusok őket is felhasználják az ellene való támadásukhoz.

A közösen feltett kérdés így hangzott: Miért böjtölnek János tanítványai és a farizeusok tanítványai, a te tanítványaid pedig miért nem böjtölnek, amíg a vőlegény köztük van. Amikor vőlegény már nem lesz közöttük, akkor böjtölhetnek.

Finoman emlékeztette őket Keresztelő János szavaira, amelyeket közvet­lenül bebörtönzése előtt mondott a tanítványainak (Jn 3,29). Mintha azt mondta volna nekik: a ti mesteretek már megmondta nektek, hogy én vagyok a Vőlegény és Izrael népének a hívő része a menyasszony. Hogyan lehetne hát akkor most böjtölni, amikor a vőlegény és menyasszony találkozása folyik? Ha majd a vőlegény nem itt, ha már megölték és felment a mennybe, akkor a menyasszony joggal szomorkodhat és böjtölhet, de az a böjtölés más lesz, nem olyan, mint a farizeusok böjtölése. Zsidó szokás sze­r­int egyébként is egy-egy menyegző idejében a menyegző résztvevői fel voltak oldva a böjtölés előírásai alól, még a legnagyobb böjtnapon is (3Móz 23,32). Az a példa, amit Jézus felhozott, nagyon találó volt kifejezte azt, hogy Jézus tanítványai addig nem böjtölnek, amíg ő velük van.

De volt Jézusnak más célja is azzal, amit mondott. Keresztelő János tanítványaival érzékeltetni akarta, hogy a keresztény istentisztelet, ke­gyesség nem a szomorkodásból, önsanyargatásból áll, hanem menyegző. A hívők nem agyonkínzott lelkek, hanem menyegzőbe meghívott vendégek.

Végül még egy hasonlatot mondott Jézus: „Senki sem toldja az új posztófoltot az ó posztóhoz: mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt. És senki sem tölti az új bort régi tömlőkbe, mert különben az új bor szétszakítja a tömlőket, a bor kiömlik és a tömlők is elpusztulnak. Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni és mindkettő megmarad.”

Ezekkel azt akarta érzékeltetni János tanítványaiban, hogy rosszul teszik, amikor a farizeusok régi, elavult szokásaihoz alkalmazzák János tanításait. Minden dolognak megvan a maga formája, ruhája. A tartalom és a külső forma meg kell, hogy egyezzék: a gyémántot aranyba kell foglalni, nem alumíniumba. Amit János és Jézus tanított, az merőben különbözött a farizeusok régi szabályaitól, szemléletétől.

Aki Jézust követi, annak gyökeresen szakítania kell bizonyos régi, elavult szokásokkal.

Tanulságok:

1.    A böjtnek nem kiszabott időben, hanem akkor kell történnie, amikor arra lelki szükség kényszerít. Istennek nem önmagában a böjt kedves, hanem az az ember, aki elfordul minden földi jótól, csak azért, hogy a lelkiekkel teljék meg: bűnbánattal, alázattal, imádsággal. A böjtölés nem önmagában valami; önmagában csak követezménye, velejárója valami egyébnek: a lélek állapotának. Ha a léleknek ez a különös állapota nincs meg, akkor a böjtölés értelmetlen önsanyargatás, vagy éppen öncsalás. Csak azért, mert hétfő, csütörtök, vagy péntek van, nincs értelme böjtölni. De ha lélekben olyan elmélyülést kívánunk, hogy nem kell egy falat étel sem, akkor böjtöljünk, tekintet nélkül arra, hogy milyen naptári nap van.

2.    A keresztény élet menyegzőben részvételhez hasonló. Állandó kísértés az, hogy aki hisz, az legyen komor, látszódjék meg az arcán a bűntudat, a bűnbánat, az alázatosság, önvád, az azon való belső szomorkodás, hogy bűnös ember. A hívő emberhez nem illik a vidámság, nevetés, szóra­ko­zás, inkább valami szent révület, befele figyelés, a világ megvetése, a mennyei haza utáni nosztalgia, a mennyei honvágy kínzása legyen látható rajta? Milyen félreérthetetlen az, amire Jézus tanít: az Ő állandó jelenléte vidámságot, nyugalmat, örömet hoz az életünkbe, félre kell hát tehát tenni minden szomorúságot és meg kell telni Jézus erejével szeretetével.

3.    A kegyesség formái változhatnak, nem kell ahhoz a végtelenségig ragaszkodni. A kegyesség tartalmához kell ragaszkodnunk, a kijelentett igéhez, Isten üzenetéhez, Krisztus evangéliumához. Ahogy mi a kegyességünket, hitünket kifejezzük, az lehet változó is. Az istentisztelet módja, amit Istennek bemutatunk, változhat, az imádkozás módja, ahogy Isten előtt megállunk, változhat. A jócselekedetek módja is különböző korokban, helyzetekben, a gyülekezeti élet szervezete, szervezettsége, keresztmetszete változhat, de nem változhat az, amit Isten adott, tett és tesz, amit a Szentírásban közölt velünk. A Biblia nem változhat: abból sem kihagyni, elvenni, sem hozzátenni nem szabad. Jézus Krisztus váltságán változtatni, az megcsonkítva hinni vagy azt kiegészíteni valamivel, nem szabad. De ahogy mi Isten iránti hálánkat kimutatjuk, Istent dicsőítjük, ahogy engedelmeskedünk és szolgálunk Neki, az koronként módosulhat. A farizeusok hibát követtek el, amikor külső formákra ügyeltek, azokat erőltették és közben szem elől tévesztették a tartalmat: üres tömlőt szorongattak, őrizgettek, amiből már régen kifolyt a bor.

4.    A reformáció hősei bátran szakítottak évezredes külsőségekkel: templomi berendezési tárgyakkal, eszközökkel, füstöléssel, gyertyákkal, papi ruhákkal, csengőkkel, térdepléssel, papi nőtlenséggel, papi hierarchiával, pápai uralommal és arra tették a hangsúlyt, ami a belső lényeg: az evangéliumra, Jézus Krisztus váltságára. A ma érvényes külső formák is megváltozhatnak, csak a tiszta Ige nem változtatható soha.

Mi tiszteljük és szeretjük azokat a keresztény testvéreinket, akik a régi külsőségekhez hitbéli meggyőződésből ragaszkodnak, de az új bort új tömlőbe töltjük.

Kérdések:

1.    Hányszor böjtöl a hithű zsidó egy héten?

2.    Hogy ítélte meg az Úr a farizeusi böjtöt?

3.    Kik botránkoztak meg még a farizeusokon kívül azon, amit Jézus a böjt kérdésében vallott?

4.    Mit kérnek számon Jézustól és tanítványaitól?

5.    Mi az Úr válasza? „Érdemszerző-e” a böjt önmagában?