(Jn 1,29-52)

JÁNOS ÉS ANDRÁS

A pusztai megkísértés után Jézus oda ment vissza, ahol Keresztelő János megkeresztelte. A Jordán mentén egyébként éppen akkor nagyjelentőségű események mentek végbe. Egy nappal Jézus visszatérése előtt kereste fel Keresztelő Jánost a Szanhedrin küldöttsége, amiről már szó volt. Az a bizottság vizsgálta, hogy milyen jogon szolgáltatja ki János a keresztséget. János már akkor tisztában volt azzal, hogy az az eljárás csak kezdete volt az ő üldöztetésének, mert tisztán látta, hogy a Szanhedrin nem nyugszik addig, amíg őt el nem teszi láb alól. János azonban nem félt a haláltól és a legkeményebb üldözés sem riasztotta el küldetése teljesítésétől.

E látogatás után egy nappal érkezett oda Jézus a pusztából (Jn 1,29). A hosszú böjtölés testileg nagyon megviselte Jézust. Egyáltalán nem úgy festett, mint egy király, vagy mint egy tekintélyes bíró, aki az egész földet ítélőszéke elé állíthatná. Egész megjelenése arról tanúskodott, hogy sok szenvedés után van. János ezt látva jegyezte meg: ,, Imé az Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit”.

Keresztelő János volt az első, aki meglátta Jézusban a Főpapot, aki majd önmagát mutatja be áldozatul Isten oltárán. Amikor még nem ismerte Jézust, mindig úgy emlegette próféciáiban, hogy fejsze lesz a Messiás kezében szórólapátra teszi az embereket, tehát ítélőbíró és ítéletvégrehajtó lesz egy személyben, most pedig az a felismerés világosodott meg a szívében, hogy a Messiás nemcsak Bíró, hanem, Főpap is lesz, Bárány, aki önmagát adja halálra másokért. Azért, hogy elvegye mások büntetését, az egész világét.

Évszázados szokás volt, hogy a jeruzsálemi templomban minden áldott nap egy-egy bárányt áldoztak a papok, a nép bűneinek megbocsátásáért. Azok a bárányok jelképezték az Isten igazi Bárányát, aki tényleg elveszi majd a bűnök büntetését az egész világ helyett.

Akik akkor Keresztelő János mellett állottak, hallották azt, amit Jézusról megállapított, sőt János még részletesen elmondta, hogy Jézus a megígért Mes­siás, aki ő utána jött, mégis előbb volt, mint ő, mivel Isten örökkévaló Fia.  Elmondta, hogy ő tulajdonképpen ennek a Messiásnak a szolgálatában áll.

A következő reggelen János két tanítványával együtt a Jordán partján állt. Az a két tanítvány János és András volt. János evangéliumában ugyan csak András neve van megemlítve, János szerénységből hallgatta el a magáét. Egyszerre feltűnt a közeledő Jézus alakja és akkor Keresztelő János ismét megjegyezte: Íme a Bárány! A két tanítvány valószínűleg nem nagyon értette ezt, azt azonban megértették, hogy az a közeledő férfiú Istennek az a küldöttje, akiről mesterük annyiszor jövendölt. Elhatározták tehát, hogy odamennek Jézushoz és beszélnek vele. Keresztelő János tisztában volt azzal, hogy azt a két tanítványt elveszíti, de belenyugodott, mivelhogy egész életét Jézusnak akarta szentelni.

András és János mögé állva követték őt. Nem mertek megszólalni, csak mentek utána. Jézus természetesen észrevette őket. Hamarosan visszatekintett rájuk és egy kérdéssel megszólította őket: Mit kerestek? A két tanítványt meglepte a kérdés és és hirtelen nem tudtak mást mondani, Mesternek szólítva megkérdezték, hol lakik?

Akkor Jézus magával vitte őket a szállásra, ahol elkezdett beszélni nekik a munkájáról, Isten akaratáról, Isten országáról. János, az evangélista soha életében nem felejtette el azt a beszélgetést és még nagyon idős korában is pontosan visszaemlékezett a részletekre.

EGYIK HÍVJA A MÁSIKAT

András és János volt tehát az első, aki követte Jézust. Késő este volt már, amikor elmentek Jézustól. A szívük úgy tele volt rajongással Jézus iránt, hogy képtelenek voltak hallgatni róla. András is, János is mindjárt felkereste a testvérét; András Pétert, János pedig Jakabot. András találta meg elsőnek a testvérét, Pétert, akit akkor Simonnak hívtak. Nem véletlenül akadt rá, hanem hosszas keresés után. Elmondott neki mindnet, amit csak elmondhatott a Jézussal való találkozásról, Jézusról magáról.

Képtelen lett volna másnapig várni. Még azon az éjszakán tudtára adta neki, hogy megtalálták a Messiást, János és ő.

Simon is nyilvánvalóan Keresztelő János tanítványa volt. Az ő szíve is tele volt a Messiás várásával, úgyhogy amikor meghallotta testvére bizonyságtételét, nyomban Jézushoz indult. Amikor Jézus megpillantotta Simont, mindjárt meglátta benne az eljövendő évek nagy emberét és azt mondta neki: Te Simon vagy, Jóna fia, de ezután Kéfásnak hívlak téged, ami azt jelenti, Kőszikla: rendíthetetlen, kemény, biztos ember. A Simon név azt jelentette: a hallgató, aki hallgat. Simonból később valóban kősziklaember lett, a nagy bizonyságtevő, akiben Jézus ereje nagy dolgokat végzett el. Az új név Simon számára Isten ígéretét jelentette. Azt az ígéretet, hogy ingadozó szíve erősen fog majd ragaszkodni Jézushoz.

Az új tanítványokra nagy hatást gyakorolt Jézus azzal, hogy belelátott a szívükbe és anélkül, hogy bármit mondtak volna magukról, Jézus mindent tudott róluk. A következő napon elmondta nekik Jézus, hogy Galileába akar menni. Azok gondolkodás nélkül kijelentették, hogy vele mennek. Elhagytak mindent, még korábbi tanítómesterüket, Keresztelő Jánost is, és követték Jézust. Még az indulás napján egyel megnőtt Jézus követőinek száma. Az új tanítvány Fülöp volt, Betsaidából való volt ő is, akárcsak András és Simon Péter. A Galileai tenger nyugati partján fekvő kis halászfalu nem messze volt Kapernaumtól. Fülöp feltehetően jó barátja, de legalábbis jó ismerőse volt a két testvérnek. Amikor Jézus hívta, hogy kövesse őt, szívesen engedelmes­kedett, mert ott volt már Jézus mellett a két falubelije. Ilyenformán már öt követője volt Jézusnak. Azt nem tudjuk, hogy Jakab mikor csatlakozott Jézushoz, mivel róla János nem számol be részletesen. Elindultak hát hatan északi irányban, Keresztelő János pedig ott maradt.

Vajon miért nem ment ő is velük? Azért, mert rá mást bízott Isten. Nem azt, hogy Jézussal járjon, hanem, hogy előkészítse az útját a Jordán mentén tevékenykedjék, mindaddig, amíg küldetését be nem fejezi. János megértette, hogy miután felkelt a nap, a hajnalcsillag fénye elhalványodott: legjobb követői Jézushoz csatlakoztak. Fénye, jelentősége kisebb lett, most már Jézus vonja magára Izrael érdeklődését.

Tanulságok:

1.    Isten embere nem félhet a haláltól. Aki egyszer tisztában van Isten mindenhatóságával, az tudja, hogy Isten hatalma nagyobb, mint a halálé. A Teremtő erősebb, mint az enyészet. Aki a semmiből is tudott mindent teremteni, meg tud tartani az életben akkor is, amikor ez a földi porsátorunk összeomlik. Keresztelő János erejének és bátorságának a titka ebben volt. Csak az fél a földi életben ellenségétől, veszedelemtől, haláltól, aki Isten hatalmában nem biztos. Keresztelő János nyugodtan ment tovább az útján, mert nem félt a haláltól. Neked sem kell félned: Jézust legyőzte a halált.

2.    A bűnök bocsánatához szükséges áldozatot Jézus már bemutatta. Az az engesztelő áldozat az egész világ bűneinek a megbocsátásához is elégséges. Nem kell kiegészíteni, megismételni. A mi áldozatunk legfeljebb a hála áldozata lehet.

3.    Jézus megszólítja azt, aki nyomába szegődik. Beszélő viszonyban akar lenni velük. Az Istennel való személyes kapcsolatuk abban válik valósággá, hogy Isten megszólít minket az igében, mi pedig válaszolunk neki az imádságban. Ahol ez a beszélgetés nincs meg, ott a személyes kapcsolat sincs meg. Legyen meg! Szegődjünk a nyomába!

4.    Aki Jézust akarja követni, arra a kérdésre tudjon választ adni, hogy mit keres Jézusnál? Jézusnak ez az első kérdése: Mit keresel? Mi kell? Mit akarsz tőlem? Később aztán Jézus is elmondja, hogy Ő mit akar velünk. Te elmondtad-e már neki, tisztáztad-e egyáltalán magadban, hogy mit akarsz Jézustól?

5.    Aki megtalálta a Megváltót, nem tud hallgatni róla. A nagy öröm sosem fér meg az ember szívében. Nagyobb öröm pedig senkit nem érhet annál, mint hogy megtalálta Jézusban a Megváltót, aki bűnbocsánatot és örök üdvösséget szerezett neki.

6.    Az evangélium úgy terjed, hogy egyik hívő elmondja a másiknak. A hírt ki-ki továbbadja. Tőled ki tudta meg, hogy kicsoda Jézust? És hogy hol lehet megtalálni? Te kit vittél hozzá?

7.    Jézus nemcsak ígér, hanem meg is változtat minket. Simont nemcsak ismerte, hanem más emberré is tette. Új nevet is adott neki, mintha akkor született volna újra. Jézus neked milyen új nevet adhatna?

8.    Jézus mindent tud azokról, akik hozzá mennek. Nincs előtte titka senkinek.

Kérdések:

1.    Hová ment Jézus a pusztai magány, a hosszú böjtölés és meditáció után?

2.    Mit mond Keresztelő János az Úrral való második találkozás után?

3.    Ki volt az a két tanítvány, aki hallotta ezt a kijelentést?

4.    „Mit” váltott ki bennük?

5.    Minek a jelképe volt a bárány a zsidóknál?

6.    Mit kérdez Jézus tőlük, amikor kíváncsian utánamennek?

7.    Zavarukban mit válaszolnak?

8.    Magukba rejtették-e az örömhírt, hogy megtalálták a Messiást? Kinek szólnak?

9.    Mire példa az első tanítványok magatartása?

NÁTÁNAEL

Mielőtt az Üdvözítő tanítványaival a galileai Kánában ért volna, valami különös dolog történt. Újabb tanítvánnyal bővült a tanítványok köre.

Ezúttal Fülöp volt Isten eszköze. Ő találkozott Nátánaellel, akit Bertalannak is említ a Szentírás (Mk 3,18). Kánai származású volt (Jn 21,2). A Nátánael név azt jelenti: Isten ajándéka, a Bartolomeus, Bertalan pedig Tolomeus fiát jelenti. Hogy hol történt ez a találkozás, nem lehet tudni: hogy Nátánael is a Jordán mellett tartózkodott Keresztelő János környezetében, vagy Kána határában találkozott Fülöppel, egyformán lehetséges.

Amikor megpillantotta Nátánaelt, nyomban elkezdett Jézusról beszélni: ,,Aki felől írt Mózes a törvényben és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, József fiát” (Jn 1,46). Nagy lelkesedéssel mondott el mindent, amit csak tudott Jézusról. Fülöp egyszerű ember volt. Nem is sejtette, hogy az olyan szentírásszakértő ember számára, mint amilyen Nátánael volt, mekkora problémát okozott a bizonyságtétele. Hogy Jézus Názáretből való? Mikeás próféta mást mondott: azt, hogy a Messiás Betlehemből jön majd. És József fia a Messiás? Hát nem Isten közvetlen küldötte a Messiást? És még sok hasonló kétség merült fel Nátánaelben, éppen abból kifolyólag, hogy jól ismerte az írásokat. Nem is akarta mindjárt hinni, amiket Fülöp mondott neki. Kételkedve kérdezte: Názáretből támadhat-e valami jó? Nem talált a Szentírásban egyetlen olyan próféciát sem, amely szerint Názáretből származik a Messiás.

Fülöp elcsüggedt: nem tudta folytatni a küzdelmet Nátánael megnye­réséért. Hogy tudott volna vitatkozni egyszerű ember létére egy olyan tanult, művelt, teológiailag képzett emberrel, mint Nátánael volt? További érvelés helyett csak annyit mondott: Jer és lásd meg ! Úgy gondolta magában, hogyha Nátánael megismeri Jézust, elmúlnak majd a kételyei és úgy fog hinni benne, ahogy ő és tanítványtársai.

Mindketten Jézushoz mentek. Tele volt azzal a vággyal, hogy barátja is kapcsolatba kerüljön a Megváltóval. Nátánael kissé kényszeredetten és hitetlenkedve követte, de ment vele azzal a gondolattal, hogy majd minden kiderül a személyes találkozásnál.

Jézus meglátta őket. Nátánaelre mutatott és azt mondta a tanítványoknak: Íme egy igaz izraelita, akiben nincs hamisság. Azt fejezte ki ezzel, hogy Nátánaelt nemcsak testi módon, hanem lelki módon is igazi, hívő izraelitának tartja. Jézus ezt a megállapítást nem Nátánaelnek tette, hanem a tanítványoknak szánta, de Nátánael már olyan közel volt, hogy meghallotta és mindjárt el is csodálkozott. Meg is kérdezte nyomban: Honnan ismersz engem? Jézus válasza készen volt: Mielőtt Fülöp hívott téged, láttalak a fügefa alatt.

Nátánaelre nagy hatással voltak Jézus szavai. Ő valóban egy fügefa alatt imádkozott, mielőtt Fülöp rátalált. Izraelben gyakori szokás volt, hogy ahol a lakás egyetlen helyiségből állt és az imádkozás órájában nem különülhetett el valaki a család több tagjától, kiment a kertbe és valamelyik fügefa alatt merült el az imádságban. A fügefák nagy árnyéka igen kellemes, alkalmas hely volt az imádkozásra, elmélkedésre. Palesztinában kb. 7 méter magasra nőtt a fügefa, levelei nagyon voltak és emberkézre hasonlítottak. Ágai lefelé nőnek és sátorszerűen hajolnak össze. El is lehetett rejtőzni a lombsátor alatt.

Amikor Nátánael azon a reggelen a fügefa alatt elrejtőzködött, úgy érezte, hogy senki más nem látja, csak maga Isten. Szíve teljes őszinteségében, semmit sem takargatva feltárult Isten előtt. És most íme ott áll előtte egy idegen, aki nem is az ő városából való, akivel soha azelőtt nem találkozott és ez az idegen mindent tud róla, mindent látott, ami a fügefa alatt történt. Honnan tudja? Hogy tudhat ez az idegen olyasmit, amit csak Isten tudhat? Mindent tud, amit Isten tud? Akkor nagyobb, mint bár ezen a földön! Akkor ő Istennek a Küldöttje, a Messiás!

Végtelen tiszteletadással letérdelt Jézus előtt és azt mondta: „Mester, te vagy az Isten Fia, Izrael Királya!”

Amikor Nátánaelnek ezeket a szavait hallgatjuk, ne gondoljunk bele többet, mint amennyi bennünk volt: Az Isten Fia kifejezés Nátánael haszná­latában nem a Szentháromság második személyét jelentette, csak abban az értelemben használta, ahogy Salamont is Isten fiának írja az Ószövetség (2Sám 7,14) továbbá természetesen Izrael Királyának. Második Salamont látott Jézusban, igazi királyt, akár csak Salamon volt, Isten felkentje. Úgy érezte Nátánael, hogy Jézusban második Salamonban beteljesednek azok az ígéretek, amelyek az első Salamon életében nem teljesedtek be, csak árnyék­szerűen ábrázolódtak ki.

Nátánael kicserélődött. Nyoma sem volt már benne a kételkedésnek, tele volt boldog meggyőződéssel.

Jézus örömmel hallgatta Nátánael szavait. Mindig örült, valahányszor egy ember megértette Isten megváltó akaratát. De nem mélyedt el tanítványai bizonyságtételeinek az elemzésében. Nem tette szóvá azt, ami azokban igazítani való volt, megelégedett azzal, hogy tiszta szívből, őszintén mondták a meggyőződésüket. Jézus tudta, hogy sok mindent nem értenek még a tanítványai. Ki is derült később, a hároméves oktatás, folytonos együttlét után, de Jézus nem tette mindjárt szóvá.

Inkább előre mutatott a jövőbe: „Hogy azt mondtam neked, láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél. Bizony, bizony mondom nektek, mostantól fogva meglátjátok a megnyílt eget és az Isten angyalait, amint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.” Ekkor nevezte magát Jézus első ízben ember Fiának. Mintha Nátánel megszólításával, az Isten Fia megszólítással akart volna erős hangsúlyt tenni arra, hogy ő igazi, valóságos ember is. Mintha azt mondta volna ezzel Nátánaelnek, hogy készüljön fel arra, hogy nem csak Isteni dolgokat fog látni Jézustól, hanem nagyon emberi dolgokat is, amikor látja majd a többi ember. Jézus óvta Nátánaelt, hogy rosszul képzelje el magának Jézus földi küldetését.

A másik, ami Jézus jövendölésében különös, az, hogy nem valami királyjövendölést idézett az Ószövetségből, hanem azt, ami Bételben történt Jákóbbal, amikor nehéz helyzetében, éjszakai álmában látta az eget és földet összekötő létrát, amelyen az angyalok közlekedtek le s fel. A reménytelen, kilátástalan helyzetben lévő Jákób Izraelt példázta, amilyen helyzetben Jézus idejében volt. Izrael éppoly súlyosan vétkezett, mint annak idején Jákób. Most Isten Izaelnek is megmutatja, amit annak idején Jákóbnak: Isten irgalmassága, végtelen kegyelme Jézusban készít kapcsolatot a föld és az ég, a bűnös ember és Isten között. Ő nyitja meg a mennyet és őbenne teljeseik be Jákób álma. Mindez azért lehetséges, mert Jézus kiengeszteli Isten haragját a maga áldozatával.

Mintha azt mondta volna Jézus Nátánaelnek, hogy túl korán van még Izrael esetében királyságról és dicsőségről beszélni. Izrael még csak Bételig jutott el. Ha most Izrael megragadja a Jákób létráját, akkor az a királyság is eljön, amelyik után annyira vágyik.

Nátánael természetesen nem értette meg Jézus szavainak mély értelmét. Mi azonban már tudjuk, hogy a kereszt volt Jákób létrája Izrael számára: az nyitotta meg az eget, az hasította végig a kárpitot. Izrael nem ismerte fel a neki készített alkalmat. Elment Bétel mellett és nem áldást kapott, hanem átkot.

A királyságra vonatkozó próféciákról is tudjuk, hogy mind beteljesedtek, csak másképpen, mint ahogy Nátánael gondolta. Jézus a lelki Izrael királya lett, amelyet a pogányokból, minden népből hív egybe Jézus.

Tanulságok:

1.    A misszió sikere sokban függ attól, hogy mennyien lelkesednek érte azok, akik végzik. Fülöp tele volt lelkesedéssel. Nem tétovázott, nem halogatta, hanem az első alkalmat felhasználta Nátánael megnyerésére. A kedvtelen, fásult, fáradt keresztény missziója nem sok eredménnyel jár. A halogatás pedig egyenesen bűn lehet, Aki tudna jót cselekedni és nem cselekszi, bűne az annak.

2.    Az értelem könnyen útjában áll a hitnek. A kettő nem ellentéte egymásnak, mert a hit nem az értelem következménye, még kevésbé az értelem ellentéte, hanem Isten ajándéka. De az értelmes ember könnyen okosodik, azt is érteni szeretné, ami nem az értelem tárgya, amihez túlságosan kicsi az emberi értelem. A hit alapja, elősegítője a bizalom. Ha egy kisdedben van meg az Isten iránti bizalom, akkor abban a kisdedben is támadhat hit, az értelmesek értelme pedig akadályozhatja a hitet. A hívő embernek elég, ha Isten mondd valamit: Péter félrevetette a szakértelmét és Jézus szavára bevetette a hálót. Az eredmény csodálatos halfogás lett. Ha csak az értelmére hallgat, akkor örökre elmarad az a csoda.

3.    Jézushoz nem küldeni, hanem vinni kell az embereket. Fülöp nem küldte, hanem vitte Nátánaelt. Jer és lásd meg! Igyekezzünk magunkkal vinni az embereket. A többi Jézus dolga.

4.    Jézus tudja, kiben mi lakik. Azt is ami Nátánael szívében volt, azt is, ami a mienkben van. Nem szorul arra, hogy megnyissuk előtte a szívünket, vagy a kapunkat. Látja az életünk elrejtett dolgait is. Mindent tud. Akkor is lát, amikor elfelejtkezünk róla.

5.    Van-e fügefánk? Van-e olyan helyünk, ahol csendben, nyugodtan, elmélyülten, zavartalanul imádkozhatunk? Belső kamránk, amelynek ajtaját magunkra zárva Istennel vagyunk együtt? „Ültetni” kell ilyen fát. Legyen ilyen hely! Kell az ilyen fügefa árnyéka, lelket enyhítő magánya, hűvöse, csendje.

6.    A türelmesség gyakorlása az egyik legfontosabb és legvonzóbb keresztény erény. Ne az igazság szeretete jellemezzen és ne az igazságért való harccal legyünk készen, hanem abban gyakoroljuk magunkat, hogy tudjunk várni az igazsággal, mások kijavításával. Adjunk időt másoknak, ne csapjunk le rájuk. Ne tanítsuk folyton az embereket. Inkább szolgáljunk nekik és hordozzuk el őket úgy, ahogy vannak. Ahogy Jézus Nátánael tévedéseit szó nélkül hagyta és úgy, fogadta el tanítványának, ahogy volt. Hibáinkkal együtt kell szeretnünk egymást.

Kérdések:

1.    Mit jelent a neve?

2.    Milyen embernek ismerjük meg?

3.    Ki vezette őt Jézushoz?

4.    Mi állt Natanael hitének útjában?

5.    Hogy „győzködik” vele Jézus?

6.    Milyen lelkes szavakban fejeződik ki Natanael „hitvallása”?

7.    Mi Jézus válasza erre a lelkendezésre?

8.    Mit tanulhatunk Fülöp példájából?

9.    Ha kételyeink vannak, kihez fordulhatunk tanácsért?

10. Érdemes-e „győzködni” azokat, akik kételkednek?