Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-01-26 16:57
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 537613
  • Egyedi látogatók: 44851
  • Közzétett oldalak száma: 470
Címlap

40. Utazás Jeruzsálembe, Események Samáriában

A KÖZELGŐ LOMBSÁTORÜNNEP
(Jn7,1-9)

Az Üdvözítő ez alkalommal csupán rövid időt töltött Kapernaumban. Azok után, hogy néhány hónappal korábban a lakosság nyíltan szakított Jézussal, mivel nem volt hajlandó a vele szemben támasztott kívánságokat kielégíteni, nem volt keresnivalója ebben a városban.

Közeledett az ősz s vele az őszi lombsátor ünnep. A zsidóknak az volt a szokásuk, hogy már hetekkel az ünnep előtt megindultak Jeruzsálem felé, hogy ott ünnepeljenek, áldozatot mutassanak be, mindenfelé lombsátrakat építettek. Egyszóval mindenki már az ünnepre készülődött. Galileában is sokan, köztük Jézus testvérei is.

Jézus testvérei megkérdezték őt, hogy ő is el akar-e menni Jeruzsálembe? Úgy gondolták, hogy ha azt akarja, hogy ismerjék el Istentől küldött Messiásnak, akkor ne vidéki városkákban és falvakban járjon, hanem használja fel a kínálkozó alkalmat, a lombsátor ünnepét és mint igazi Király, vonuljon be az ország fővárosába. Akkor majd megtudják, hogy kicsoda ő és mit akar. Azok a csodák, amelyeket kis falvakban, kevés ember szemeláttára visz véghez, nem sokat jelentenek. Az ország népe így sohasem ismeri el őt Messiásnak.

Jézus azonban nem arra törekedett, hogy úgy legyen király Jeruzsálemben, ahogy előtte már sokan királyok voltak. Majd néhány hónap múlva bevonul Királyként, de olyan királyként, amilyen még nem volt előtte, mert uralkodás helyett azért megy, hogy az életét adja váltságul sokakért.

Jézus megértette a testvérei szándékát és közölte velük, hogy az ő ideje még nem jött el. Különben sem számíthat arra, hogy a világ ünnepli majd, inkább arra kell számítania, hogy a világ gyűlölni fogja, mert leleplezi a világban lévő bűnöket. Amikor királyként bevonul Jeruzsálembe, akkor ez a gyűlölet elborítja őt és keresztre feszítik. Ennek az ideje azonban még nem jött el.

Így azután Jézus testvérei elmentek Jeruzsálembe, Jézus pedig a tanítványaival nem a nagy országúton, hanem másik útvonalon ment a főváros felé.

A SAMARITÁNUSOK ELUTASÍTJÁK JÉZUST
(Lk 9,51-56)

Jézus elhagyva Kapernaumot, szomorúan tekintett vissza a kék tenger partján épült fehér házakra, a városkára, ahol a legtöbb csodát tette és a legtöbb tanítást adta, mégsem tértek meg. Lukács leírja, hogy Jézus Samárián át akart menni. Előreküldött néhány tanítványt, hogy az előttük levő faluban szerezzenek szállást. Azok azonban azzal a hírrel fogadták a faluhoz közeledő Jézust és tanítványait, hogy a falubeliek nem hajlandók szállást adni neki, mivelhogy Jeruzsálembe igyekeznek: olyanoknak nem adnak szállást, akik a zsidó ünnepen akarnak részt venni. Jakab és János az oktalan gyűlölködés láttán megtelt felháborodással, azt ajánlották Jézusnak, hogy szigorúan büntesse meg a gyűlölködő samaritánusokat. Eszükbe jutott, hogyan sújtotta halálra villámmal Isten Akházia király katonáit, amikor azok Illést akarták elfogni (2Kir 1,10-12). Valami hasonló ítéletet javasoltak a samaritánus falu lakosságára is. Keleten minősíthetetlen véteknek tartották a vendégszeretet megtagadását a fáradt utazóval szemben. Az éjszakai elszállásolás a legelemibb emberi, felebaráti kötelességnek számított. Aki azt megtagadta, nem érdemelte, hogy emberszámba vegyék. Ha a samaritánus falu lakói ilyen embertelenek éppen Jézussal szemben, akkor a legkeményebb megtorlást is megérdemlik.

A tanítványok úgy képzelték, hogyha Jézus Messiás, akkor megvan a hatalma látványos megtorlások alkalmazására. A Messiást elvégre is nem lehet büntetlenül megbántani! Majd a rettenetes haragja megtanítja a vele ellenkezőket arra, hogy kicsoda Ő! Mennyi fáradságába került Jézusnak megértetni a keményfejű és keményszívű tanítványaival, hogy a Messiás feladata nem a bűnösök megbüntetése, hanem a bűnösök megváltása. Határozott hangon szólt a két testvérhez: Nem tudjátok miféle lélek van bennetek! Nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a lelkeket, hanem azért, hogy megtartsam. Ezután elmentek egy másik faluba, ahol befogadták őket.

Tanulságok:

1.    Az igazi hit lényege a Messiás megértése. A sokféle hittől hivéstől, feltételezéstől, vallásos, Istennel kapcsolatos vélekedéstől az különbözteti meg az igazi hitet, hogy a Megváltót Jézus Krisztusban felismeri és elfogadja. A zsidók mind hittek Istenben, hittek az ígéreteiben, hittek a prófétáknak, csak éppen Jézusban nem fogadták el a Messiást. Nekik földi király kellett volna, akinek főleg a hatalma nagy.

2.    A Messiás nem uralkodni jött e földre, hanem szolgálni. Jézusnak nem az volt a célja, hogy az erejét fitogtassa és megbüntesse azokat, akik útjába álltak, ellenkeztek vele és valamiképpen vétkeztek ellene, hanem azért jött, hogy a bűnösöket megtartsa. Az olyan bűnösöket is, mint a barátságtalan samaritánus falu lakói, és mint a gyűlölködő tanítványok. Majd eljön az idő, amikor Jézus uralkodni fog, királyi székben ül, egyelőre azonban más dolga van.

3.    Jézus nemcsak meghalni jött, hanem élni is. Nemcsak arra volt szükség, hogy a bűntörlő vérét kiontsa helyettünk, hanem arra is szükség volt, hogy igaz, hibátlan, bűntelen életet éljen és a maga igaz életét is odaadhassa nekünk. Krisztus nemcsak váltságunk, de igazságunk is lett: Krisztusban vagyunk mi igaz emberek. Krisztus szent, igaz élete is a mienk. Ahhoz pedig idő kellett, hogy Jézus a legkülönbözőbb helyzetekben szentül és igaz emberként állja meg a helyét.

4.    Jézusnál minden megtérő bűnös számára van megváltás. Minden bűnösre türelemmel tekint és magához hívja. A samáriai falu népét is hívta és időt adott nekik, hogy gondolják meg, amit egyszer rosszul tettek s térjenek meg.

Kérdések:

1.    A samáriai emberek haragban voltak a zsidókkal, kerülték egymást, ha tehették. Jézus azonban ugyanúgy kért tőlük szállást, mintha saját falvaiban lett volna. A vendégszeretet kötelezettsége Keleten igen általános – valóban csak az ellenséget nem fogadják be. Így a tanítványok következtetése – emberileg – helyes, ám Jézus más nézőpontból lát: neki a samaritánus éppen ugyanolyan elveszett, mint bármelyik zsidó. Tanítványainak nagy változásra van szükségük, hogy majd misszióra is hajlandóak legyenek közöttük! (ApCsel 8) Mi vajon hányszor „átkozzuk meg” azokat, akik velünk nem jól bánnak?

2.    Jézus még nem ítélni jött, hanem megmenteni. Majd eljön ítélni is, de még tart a türelmi idő. Tudjuk-e mindannyian, hogyan menekülhetünk meg az ítélet napján?

A TANÍTVÁNYSÁG KÖVETELMÉNYEI
(Mt 8,18-22; Lk 9,57-82)

Ugyanezen az útján Jézus többekkel találkozott és beszélgetett velük a tanítványság követelményeiről. Máté evangélista két ilyen találkozást ír le röviden. Az első találkozás egy írástudóval történt, akire Jézus egyik tanítása mély benyomást gyakorolt úgy, hogy a hatása alá került. Lelkesen mondta Jézusnak: „Mester, én követlek téged, akárhova mégy is.” Vagyis csatlakozom Hozzád és a te tanítványaidhoz. Nem Jézus kínálta fel neki ezt a lehetőséget, hanem ő maga ajánlkozott. Akkor Jézus rámutatott valamire, amit ez az ember figyelmen kívül hagyott, amikor lelkesen felajánlotta a szolgálatait: Jézus követése sokféle áldozattal jár. így válaszolt: „A rókáknak van barlangjuk, az égi madaraknak fészkük, de az Ember Fiának nincs hova lehajtania a fejét.” Rámutatott, hogy neki nincs állandó, nyugodt otthona, hanem megy faluról falura, embertől emberig, mindenütt üldözik és ha valaki hozzá akarja kötni a sorsát, ilyen sorsot kell vállalnia.

A Szentírás nem szól arról, hogy mit válaszolt erre az írástudó, de annak sincs nyoma, hogy mégis Jézushoz csatlakozott volna. Bizonyosan letett szándékáról.

A másik találkozás egészen más jellegű volt. Jézus hívott valakit arra, hogy kövesse őt. Az az ember bizonyosan gyakran látható volt a Jézus iránt érdeklődő emberek sorában és megragadta mindazt, amit Jézustól hallott. Ez az ember azonban így válaszolt Jézusnak: Engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem az apámat. Neki az volt a hibája, hogy nem azonnal állt Jézus rendelkezésére. Úgy gondolta, hogy majd, egyszer, amikor az otthoni viszonyok, a családi körülmények, a helyzet megengedi. Majd, ha már nem kell gondoskodnia az apjáról. Nem értette, hogy Jézus akarata felette áll minden más érdeknek s nem követel tőle olyasmit, ami ártalmas lenne bárkire nézve is. Azért így szólt Jézus: Majd eltemetik a halottakat a halottak, vagyis azok az emberek, akik őt még nem ismerik s Isten országa szempontjából mintha halottak, nem élő emberek volnának; akik azonban Isten országa szempontjából élőnek számítanak, azoknak élniük és Isten országa szolgálatában tevékenykedniük kell. Az engedelmeskedés nem tűr halasztást.

Erről a második férfiről sem tudunk többet. Eltűnt az evangélium szereplői közül.

Egy harmadik férfi azt mondta Jézusnak, hogy vállalja a követését, csak előbb elbúcsúzik a házanépétől. Őt sem vette be Jézus a tanítványai közé. Azt mondta neki, hogy aki az eke szarvára vetette a kezét és hátratekint, nem alkalmas Isten országára. Aki Jézust követi, az legyen nyugodt afelől, hogy Isten a családi dolgait is elrendezi.

Három férfi bizonyult alkalmatlannak arra, hogy Isten országáért munkálkodjék. Az egyik lebecsülte a nehézségeket, a másik halogatni akarta azt, hogy egészen odaszánja magát Jézus követésére, a harmadik pedig nem tudott elszakadni a megszokott környezetétől.

Tanulságok:

1.    A legtöbb ember azt várja Jézus követésétől, hogy könnyebb lesz a sorsa. Logikus elképzelés azt remélni, hogy Isten a neki tett szolgálatokért bőségesen fizet: ha vállaljuk a kegyességgel járó áldozatokat, Isten sem takarékoskodik a kivételes jótéteményekkel.

       Isten valóban nem marad adósa senkinek, de nem kenyérrel, pénzzel, földiekkel, múló értékekkel fizet. A gyógyulás nem Isten jutalma, a meghalás nem Isten büntetése, az egészség nem a kegyesség gyümölcse, a betegség nem a hitetlenség vagy hűtlenség következménye. Isten a végén fizet, amikor lejár a munkaidő és eljön az este. S nekünk akkor sem azért fizet, amit mi „kiérdemeltünk”, hanem azért, amit Jézus érdemelt ki a mi számunkra is. Ha teszünk valamit Isten országáért, azt hálából és szeretetből tegyük.

2.    Isten nem használhatja azokat, akik csak magukra gondolnak és a saját hasznukat keresik. A haszonlesők, az érdekemberek hamar csalódnak benne és elhagyják őt. Neki azok kellenek, akik a Krisztus által szerzett üdvösséget és örök életet mindennél többre tartják, amiért érdemes minden egyebet akár el is veszíteni. Nem az jár jól, aki Krisztus elhagyása árán igyekszik biztosítani a maga hasznát, hanem az, aki mindenről kész lemondani Krisztusért és az ő országáért.

3.    Isten parancsa, akarata nem tűr halasztást. Az engedelmesség csakis idejében érvényes. Amikor Isten szavát halljuk, akkor kell annak engedelmeskedni.

4.    Isten szavát hallani nem minden. Külsőképpen az egyházhoz tartozni még nem az üdvösség. Legyen a szívünk jó föld.

Kérdések:

1.    Jézus találkozik egy „önjelölttel”, de nem bátorítja. Közöttünk is vannak könnyen lelkesedők, talán mi magunk is. De vajon valóban azért lelkesedünk-e, amit Jézus akar nekünk kínálni? Vajon valóban azt a szolgálatot szeretnénk-e végezi, amit Jézus ránk bízott? Hogyan lehet őket „kijózanítani” anélkül, hogy elveszítenénk őket? Akik saját vágyaik mentén szeretnék követni Jézust, azokat miként lehet józanságra buzdítani, és Jézus helyes ismeretére?

2.    Jézus hív egy másikat, s az más kötelességeire hivatkozik. Vajon igaza volt-e ennek az embernek? Mi hányszor hivatkozunk emberi tényezőkre, amikor Isten hív szolgálatába? Az azonnali engedelmesség adja meg annak értékét.

3.    Egy harmadik férfiú vállalná a szolgálatot, de szépen akarja lezárni addigi életét. Jézus keményen szól neki: „Aki az eke szarvára...” – mit jelentenek szavai? Mit jelent ebben az esetben hátratekinteni?

A 72 KIKÜLDÉSE
(Lk 10,1-12,10,16)

Jézus a jeruzsálemi útja során küldte ki 70 követőjét azokba a városokba és falvakba, amelyekbe el kellett jutnia. A Megváltó ezúttal is szimbolikus számot választott. Ennek a következő az eredete: a zsidók akkori felfogása szerint 70 pogány nép volt, miután az 1Móz 10-ben 70 nép van megnevezve. Így a hetvenes szám az egész pogány világot jelképezte. Ezenkívül a 70-es szám mást is jelképezett: egy teljes gyülekezetét. Mózes mellett 70 vén alkotott tanácsot, Jézus idejében a Szanhedrin 70 tagból állott, az Ótestamentumot 70-en fordították le görög nyelvre egy hagyomány szerint . A Jézus által kiküldött 70 tanítvány között nem szerepelt a 12 apostol. A tanítványok nem tisztségszerűen szerepeltek Jézus környezetében, hanem, mint követői álltak a rendelkezésére. A 12 apostol életre szóló hivatást vállalt Jézus mellett: rájuk bízta az evangélium prédikálását, rajtuk kívül azonban minden követőjére rábízott alkalmanként egy-egy szolgálatot, hogy Jézus Krisztus nevében egy-egy üzenetet átadjanak. Minden hívő tartozik mindenkor Jézus Krisztus rendelkezésére állni. A szavak, amelyekkel kiküldte a 70 tanítványt, lényegében sokban hasonlítottak azokhoz, amelyekkel a 12 apostolt bocsátotta el első útjára, mégis néhány tekintetben újat tartalmaztak:

a)    A 12 apostolt mindenhová küldte, ahová a Szentlélek vezette őket. A 70 tanítványnak viszont Jézus előtt kellett mennie, Jézus jövetelét kellett tudtul adniuk. Úticéljuk tehát egy-egy alkalomra volt korlátozva, kijelölve.

b)    A 12 apostolnak kifejezetten megtiltotta Jézus, hogy pogányok útjára menjenek és samáriai városokba bemenjenek (Mt 10,5). A 70 tanítványt viszont éppen a samáriai városokba és falvakba küldte maga előtt.

GALILEA VÁROSAINAK A MEGÁTKOZÁSA
(Mt 11,20-24; Lk 10,13-15)

A 70 kiküldése alkalmával mondta el félelmetes szavait Kapernaum és más galileai helységek felett, amelyekben számtalan csodát tett, mégsem fogadták el őt Megváltójuknak úgy, ahogy Isten küldte. Elhagyva Galileát, megtelt a szíve szomorúsággal, amiért a vak nép nem akart megtérni. Követték ugyan, de csak a földi királyság reményében: igazi célját végképpen nem értették meg.

Először Betsaidát említette, majd Korazint, végül Kapernaumot, ahol a legtöbb csodát tette. Kapernaum annyi égi csodát láthatott, hogy szinte magába az égbe láthattak bele. De ha ez céltalan volt, akkor most a pokol mélységébe fog belezuhanni.

Aki ma Galileába utazik, már nem találja meg Betsaidát és Korazint: eltűntek a föld színéről; beteljesedett rajtuk Isten ítélete. Ahol pedig Kapernaum állt valamikor, ott most romokkal és kőhalmazzal borított pusztaság van. Jézus jövendölése irtózatos valósággá vált.

Tanulságok:

1.    Hitben élni, Isten szolgálatában állni csak lelki társsal együtt lehet. Mindegyik apostol és tanítvány beletartozott az egyház közösségébe, a Jézus által kiválasztottak közösségébe, de valahányszor feladat végrehajtására került sor, kettesével indultak útnak.

2.    Ahol Isten magvetést végez, ott aratni is akar. Aki hiábavalóvá teszi Isten munkáját, az felel érte a maga idejében. Akinek hiába mutatja Isten az eget, annak megmutatja majd a poklot. A pogányoknak azért lesz könnyebb dolguk az ítélet napján, mert bennük nem történt magvetés, nem elutasították, hanem meg sem ismerték Isten szeretetét.

Kérdések:

1.    Vegyük sorra, mi a különbség a 12 kiküldése (Mt 10) s a 72 szolgálatba állítása (Lk 10) között! Mi vonatkozhat ránk az összehasonlítás tanulságaiból?

2.    A pogány városokban épp a hívőknek kellett volna bizonyságot tenniük – így az ítélet napján könnyebb lesz a dolguk, mint azoknak, akik mindent láttak és hallottak, s mégsem hittek. Vajon egy város megtartatása mennyiben múlik az ott lakókon? Mit tehetünk mi városunk békességéért? (Jer 29,7)

3.    Ahol Isten „hozzálát” a munkához, ott mindig a Sátán is megpróbál akadályokat állítani. Ezért vannak olyanok is, akik külön hálát adnak a nehézségekért, mert ezekből tudják, hogy jó úton járnak. Igazuk van-e? Mi hogy viseljük el a nehézségeket és a könnyen végbemenő dolgokat?

4.    Látványos lehet az ördögűzés, ha nyilvánvalóvá lesz Isten hatalma. Jézus mégis azt mondja, hogy ne ilyen sikerekre vágyjunk, hanem annak örvendezzünk, hogy nevünk fel van írva a mennyekben. Milyen veszélye van annak, ha csak a látványos sikereknek tudunk örülni?

A 72 VISSZATÉRÉSE
(Lk 10,14-20)

A 72 tanítvány azt a feladatot kapta, hogy hírnökei legyenek Jézus érkezésének s bizonyságot tegyenek arról, hogy kicsoda ő és mit akar. Feladatuk elvégzése után újra összetalálkoztak Jézussal és az apostolokkal. Hogy hol történt ez a találkozás, azt legfeljebb sejteni lehet. Valószínűleg Jeruzsálem közelében, mert oda vezetett Jézus útja.

Nagy volt az örömük, amikor újra együtt lehettek Jézussal s lelkendezve újságolták, hogy még a gonosz lelkek is alárendelt szerepet játszottak ott, ahol ők Jézus nevében léptek fel.

A Mester örömmel hallgatta a beszámolóikat. Amikor még távol volt a 72 tanítvány, Jézus látomásban látta a Sátánt leszállni a magasságból, mintegy villámlást, hogy fellépjen ott, ahol Jézus nevében ennyi tanítvány kezdett bizonyságot tenni Jézusról. Ahol hit támad s bizonyságtétel hangzik, ott a Sátán is jelen van és munkához lát, hogy Jézus munkáit lerontsa. Természetesen Jézus sem marad tétlen: hatalmat ad a tanítványainak a gonosz lelkek feletti győzelemre. A győzelem azonban csak jelkép: az örvendezés alapjául szolgáló igazi ok nem a gonosz lelkek feletti győzelem, hanem az a tény, hogy a neveik fel vannak írva az élet könyvében.

Tanulság:

1.    „Láttam a Sátánt villámként leesni az égből...” – mondja Jézus válaszként a 72 tanítvány örömére. Vajon ez azt jelenti, hogy a Sátán egészen addig „bejáratos” volt az Atyához, mint Jób idejében?

A BÖLCSEK ÉS A GYERMEKEK
(Mt 11,25-30; Lk 10,21-22)

Amikor Jézus erről beszélt, egyszeriben kimondhatatlan öröm töltötte el, mert világosan kitűnt az eseményekből, hogy az Atyának milyen hatalmas munkája folyik a világban s milyen nagyszerű, hogy őrá bízta annak a vezetését. Akkor mondta el ujjongó szívvel ezt az imádságot: Köszönöm Atyám, ég és föld Ura (tehát, aki mindent kormányoz ebben a világban), hogy elrejtetted ezeket a dolgokat a bölcsek és okosak elől (tehát a farizeusok és írástudók elől), de az egyszerű, gyermeki lelkű hívőknek kijelentetted. Igen Atyám, mert így tetszett Neked. Az Atya adott nekem mindent, és senki sem tudja, ki a Fiú, csak az Atya maga; vagy azt, hogy ki az Atya, csak a Fiú tudja és akinek a Fiú kijelenti.

Akkor odafordult a tanítványokhoz és kiterjesztett karokkal így szólt hozzájuk: Jöjjetek én hozzám mindnyájan, akik fáradtak és megterheltek vagytok, én nyugalmat adok nektek. Vegyétek fel magatokra az én igámat! A zsidó tanítók gyakran mondták, hogy minden izraelita magától, önként veszi magára a törvényt, mint egy igát, azonkívül a hagyományos rendelkezéseket, mint az igavonók a szántóföldeken. Jézus pedig a maga igáját ajánlja a követőinek a farizeusok törvényeskedésének az állandó terhe helyett. A farizeusok gőgje és kegyetlensége helyett a maga szelídségét és alázatosságát ajánlja, hogy aki nyugtalan és fáradt, az nyugalmat találhasson magának. Krisztus igája gyönyörűséges és könnyű.

Tanulság:

1.  Jézus ujjong a Szentlélek által, s magasztalja az Atyát. Milyen csodálatos a Szentháromságnak ez a közössége! Induljon szívünk dicséretre, magasztalásra, hálaadásra, mert mi ismerhetjük azokat a titkokat is, melyeket ez a nemzedék még csak sejtett! Tudunk-e még gyermeki módon örülni?

A PRÓFÉTÁK ÉS A TANÍTVÁNYOK
(Mt 13,16-17; Lk 10,23-24)

Majd így folytatta: „Boldogok azok a szemek, amelyek látják azt, amit ti láttok. Mondom nektek, hogy sok próféta és az Ótestamentum sok királya szerette volna látni, de nem láthatták, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallhatták.” Az Ószövetség kegyesei állandó várakozásban és reménységben éltek, az Újszövetség tanítványai pedig mindent világosan láthatnak és érthetnek, akárcsak az a vak, akit Jézus kétszer is megérintett Betsaidában (Mk 8,22-26). A 10. fejezetben Lukács leírja, mennyire megilletődött Jézus, amikor 72 tanítványa örömmel tért vissza hozzá. Sok szomorúsága és gondja, üldözött élete megpróbáltatásai között bizony ritka boldog percek voltak ezek!

Tanulságok:

1.    Ahol lelki munka folyik, ott a Sátán is tevékeny. Megjelenik és munkához lát mindenütt, ahol bizonyságtétel folyik és hit támad az emberek szívében. Számolni kell tehát a gonosz lelkek erejével és igyekezetével, hogy eltereljék a figyelmet Jézusról, kételkedést támasszanak, zavart keltsenek, s ha lehet ellenszenvessé tegyék a bizonyságtevőt.

2.    A magasságbeli gonosz erők legyőzhetők. Jézus nem hagyja magukra a tanítványokat, hatalmat ad nekik arra, hogy győzzenek a gonosz lelkek felett. A halál, a rontás, a bűn erői ellen sikerrel lehet felvenni a küzdelmet.

3.    A mi állandó örömünk alapja az a tény, hogy a nevünk fel van írva az élet könyvében. Életünkben és halálunkban Isten tulajdonai vagyunk.

4.    A legnagyobb megpróbáltatások között is észre kell venni az öröm alkalmait. Jézus észrevette és fel is használta, hogy örömét lelheti a tanítványaiban.

5.    Jézus ugyanolyan örömmel néz ránk is, amilyennel a tanítványokra nézett, valahányszor látja, hogy az ő követségében járva öröm tölt el bennünket.