Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-06-26 11:59
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 638229
  • Egyedi látogatók: 54607
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

29. Bántás, ellenségeskedés

A SZOLGÁLÓ ASSZONYOK
(Lk 8,1-3)

Nem tudjuk, hogy Simon farizeus tulajdonképpen melyik városban lakott, így nem lehet nyomon követni Jézus útját, csupán annyit tudunk, hogy Jézus városról városra ment és mindenütt Isten országának az örömhírét terjesztette. A tizenkét apostol mindenüvé követte s rajtuk kívül mások is vele voltak, közöttük sok asszony is. Háromnak a nevét fel is jegyezte az evangélista Lukács:

1. Mária Magdaléna. A tulajdonképpeni neve Mária volt; Magdalénának azért nevezték, mert Magdala városából származott. Ez a Mária volt az az asszony, akiből Jézus hét ördögöt űzött ki s ezáltal olyan gonosz démoni erők hatalmából szabadította ki, amelyek őt gyalázatos, bűnös életre kényszerítették. Hogy hol és hogyan történt ez a szabadítás, nincs leírva a Bibliában.

2. Johanna, Kuzának, Heródes gazdasági miniszterének a felesége. Korábban ez az asszony is gonosz erők hatalmában állt, de Jézus őt is megsza­ba­dította s a szabadítás feletti hála indította arra, hogy Jézust kövesse és anyagilag is támogassa.

3. Zsuzsánna (liliom), róla semmi közelebbit nem tudunk. Ez a három asszony anyagi javaival is támogatta Isten országa ügyét. Jézus hosszú útjain gondoskodtak róla, hogy a legszükségesebbek meglegyenek Jézusnak és az apostoloknak, ne szenvedjenek hiányt. Valószínű, hogy az a pénz, amit Júdás kezelt, többek között e három asszony adománya volt.

Kérdés:

1.    Aki úgy érzi, sokat kapott Istentől, sokat adakozik is. Miért gondoljuk, hogy minden jót azért kapunk, mert megérdemeltük? Érdemlünk egyáltalán valamit Istentől?

A GYŰLÖLET KITÖRÉSE
(Mt 12,22-37; Mk 3,20-30; Lk 11,14-26)

A most következő esemény minden bizonnyal Kapernaumban ment végbe. Erre abból a tényből lehet következtetni, hogy Jézus rokonai is jelen voltak, vagyis anyja és testvérei. Alapjában véve nem egyszerű dolog megérteni, mi is történt akkor Kapernaumban, de a 3 evangélista leírásából összerakva, egységes képet lehet teremteni.

Jézus egy házban tartózkodott (Mk 3,20) és a házban beszélt a jelenlévő sok emberhez. Tanítás közben vittek hozzá egy ördögtől megszállott férfit, aki a démonikus erők következtében megvakult és megnémult. Ügy kellett odavezetni Jézushoz, természetesen nem látott senkit és arra sem volt képes, hogy maga mondja el a könyörgését. Jézus, amint megpillantotta azt az embert, azonnal megtelt a szíve könyörületességgel, nyomban meg is gyógyította, úgyhogy az ember visszanyerte látását és beszélőképességét.

A csoda óriási hatást váltott ki a jelenlévőkből. Valósággal extázisbán törtek ki és kiáltoztak: Hát nem ez a Dávid fia, a Messiás? Az emberek minden másról elfeledkezve, rajongással csüngtek Jézuson.

Jézus maga is tele volt feszültséggel: az ördög felett aratott győzelem az ő szívében is hatalmas erőt szabadított fel. Azokban a percekben nem a szelíd tanítómester volt Jézus, aki csendes szavakkal tanítja az embereket, hanem sugárzott róla az emberfeletti hatalom, aminek még az ördögök is engedni kényszerülnek. A hír gyorsan szertejárt a városban. Nem került sok időbe s már ott voltak a hozzátartozói is. Amikor Jézust meglátták, megijedtek, mert nem olyan volt, mint egyébként: látszott rajta az Isten Lelkének teljessége, az, hogy a Szentlélek teljesen hatalmába kerítette és betöltötte, s olyan erők hullámzanak, áradnak benne, amelyek egyébként nem voltak benne ilyen mértékben. A rokonok egyszerűen annyit láttak, hogy Jézus „magán kívül van”. Szó szerint ezt mondták: „extázisba esett”. Az extázis pontos jelentése: önkívületi állapot, amelyben az ember elveszíti az önuralmát, nem ura saját magának, nem azt teszi, amit akar, hanem egy benne lévő másik erőnek enged. Olyasféle állapot volt ez, mint az apostoloké Pünkösdkor, amikor azt mondták róluk, hogy édes bortól részegedtek meg (ApCsel 2,13).

Ez az esemény nem mindennapi volt. Jézus általában mindig nyugodt, csendes, szelíd volt, ekkor azonban a Szentlélek annyira hatalmába kerítette, hogy többé nem a megszokott módon beszélt és cselekedett, hanem úgy, mint egy megszállott.

A szemtanúk között írástudók is voltak, akik abból a célból utaztak oda Jeruzsálemből, hogy Jézus tevékenységét megvizsgálják. Valószínűleg a naini ifjú feltámasztásának a csodája egész Júdeát lázba hozta s az késztette őket arra, hogy közelebbről foglalkozzanak Jézus működésével s megnézzék, lehetne-e valami szabálytalanságot, törvénytelenséget, istentelenséget, egyszóval olyasmit felfedezni a működésében, ami miatt el lehetne némítani.

Amikor ezek a jeruzsálemi kiküldöttek meghallották, hogy Jézus rokonai Jézust megszállottnak mondták, azonnal megállapították: Jézus megszállott, azért tud ördögöket űzni, mert ő maga is az ördögök hatalmában van s az a démon, aki Jézusban van, bizonyosan maga az ördögök fejedelme, Belzebub, vagyis maga Sátán. Ez tehát Jézus erejének, csodatevő hatalmának a titka! A benne lakó ördög erősebb, mint a többi ördög, nyilvánvaló tehát, hogy enge¬delmeskednek neki! Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket!

Így hajtották Jézus rokonai a vizet a farizeusok malmára és szolgáltattak maguk alapot a Jézus elleni vádaskodáshoz azzal, hogy nem tudtak különbséget tenni Isten Lelke és a gonosz lélektől való megszállottság között. Nem is gondoltak arra, hogy mennyire más a gonosz lélek működése és mennyire más az, amikor Isten Szentlelke munkálkodik: a gonosz, ördögi lélek mindig ront, pusztít, nyomorúságba dönt, Isten Szentlelke pedig gyógyít, tisztít, megújít, megszabadít. Az ördög nem vakot és némát gyógyít, inkább azzá tesz. Jézus pedig szabadítást végzett tehát nyilvánvalóan Isten Szentlelke erejével cselekedett. Bár Jézus nem hallotta, amit az írástudók megállapítottak és terjesztettek róla, tisztában volt a szívük minden titkos és kinyilvánított gondolatával.

Nyomban magához hívatta őket (Mk 3,23) és tanítani kezdte arra, hogy milyen az ördögök munkája, hatalma és milyen az Isten Szendéikének a hatalma.

Jézus, aki az imént még valóban extázisbán volt, már ismét a régi, megszokott nyugalommal fejtegette a kétféle hatalom, a kétféle lélek közötti világos különbséget.

Kérdések:

1.    Érdekes lehet arról beszélgetni, hogy kinek mit jelent a neve. Ez is lehet egyfajta örökség. Van azonban egy közös nevünk is: keresztyének / keresztények. Vajon miért írjuk, halljuk kétféleképpen?

2.    Vegyük sorra, milyen neveket kapott Jézus, s miket mondott magáról! (például az „Én vagyok” mondások) Mi ezeknek a jelentőségük?

3.    Jézus Krisztus látja gondolatainkat is. Volt-e már olyan istentisztelet, ahol azt gondoltuk, hogy minket „prédikálnak ki”? Ha igen, jusson eszünk­be: lehet, hogy csak a Szentlélek akart végre tükröt tartani elénk. Néha olyan kérdésekre is válaszol, melyeket fel sem merünk tenni.

4.    Jézus Krisztus ügyének egyetlen ellenség sem árthat annyit, mint a benne hívők hiteltelensége. Hány embert botránkoztat meg életvitelünk, s komolyan vesszük-e ezt a tényt?

A „HÁZ URA”

A Belzebub vagy Belzebul elnevezés pontos jelentését nem lehet tudni, de valószí-nűleg ezt jelenti: a ház ura. (Baál-Beél: úr, zebul: ház, lakás). Jézus maga ilyen értelemben beszélt Belzebubról a farizeusoknak.

Először arról beszélt, hogy egy olyan ország, amelyben az egyik szolga a másik ellen harcol, nem sokáig marad fenn. Ha Belzebub a többi ördög ellen harcolna ezen a földön, akkor az ördögök országa, hatalma nem maradhatna fent, egyik ördög kiűzné, elűzné a másikat. Egyik holló a másiknak nem vájja ki a szemét, tartja a magyar közmondás. Az ördögök nem egymás ellen harcolnak és nem Jézusnak szolgálnak, hanem mind Jézus ellen vannak. Azután azt mondta, ha egy házban egy erős ember lakik, akkor abba a házba csak az mehet be erőszakkal, aki még erősebb, mint az, aki benne lakik. Aki erőszakkal behatol, annak meg kell kötöznie a bentlakót, csak azután rabolhat­ja ki azt a házat. Ha egy emberben az ördög a ház ura, és uralmat gyakorol annak az embernek a gondolkozásmódja, szíve, akarata felett, azt az embert csak az szabadíthatja meg, aki erősebb annál az ördögnél.

Az erősebb képes legyőzni az ördögöt, megkötözni és birtokba venni azt a „házat”.

Jézus egy harmadik példát is mondott.

Voltak ugyanis abban az időben Izraelben olyan emberek, akik gonosz ördögi lelkeket tudtak kiűzni az emberekből varázsigékkel és egyéb olyan eszközökkel, amelyeknek ördögűző varázserőt tulajdonítottak. Az ilyen esetekben, amelyek természetesen csak ritkán jártak valóságos eredménnyel, azt mondták a zsidók, hogy Isten kegyelme, irgalma mutatkozott meg az ördögűző emberben. De vajon hogy mondhatták a farizeusok, hogy Jézus Belzebub által űzi ki az ördögöket? Jézus nem az ördög erejével volt képes kiűzni az ördögöket, hanem a Szentléleknek az erejével, isteni erő birtokában cselekedett. Ő erősebb, mint Belzebub, erősebb az emberekben uralkodó, bentlakó ördögöknél.

Miközben Jézus ezeket elmondta, a szíve megtelt haraggal. Látta, hogy a farizeusok nagyon is tisztában voltak azzal, hogy Jézus a Szentlélekkel telt meg és valóságos isteni erő működik benne, csak nem akarták azt elismerni, mert attól tartottak, hogy akkor Jézus egészen fölébük kerekedik, ők pedig elveszítik egész hatalmukat és tekintélyüket.

Ezért szándékosan, belső meggyőződésük ellenére állították azt, hogy Jézus az ördög erejével űzi ki az ördögöket, mert az ördög szállta meg őt. Más szavakkal kifejezve a farizeusok a Szentlélek munkájára azt mondták, hogy az az ördög munkája, jóllehet a szívük mélyén tudták, hogy amikor ezt állítják, akkor hazudnak.

Ez volt az oka annak, hogy Jézus soha nem látott szigorúsággal, sőt haraggal támadt ellenük. Látta szemükben a ravaszságot, a számítást, látta, hogyan hazudnak és káromolják Isten Szendéikét. Szörnyű ítéletet mondott ki akkor Jézus: „Aki nincs velem, az ellenem van, aki velem nem gyűjt, az tékozol.” Aki tehát nem dönt nyilvánvalóan Jézus mellett vagy ellen, az Jézus ellen dolgozik. Mindenkinek állást kell foglalnia, senki sem maradhat semleges: Isten Lelke van-e Jézusban, vagy a Sátán lelke?

Majd így folytatta Jézus: „Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek, de, aki a Szendéiket káromolja, annak nem bocsáttatik meg. Még, aki a Krisztus ellen beszél, az is nyer bocsánatot, de aki a Szentlélek ellen szól, annak az nem bocsáttatik meg sem ezen a világon, sem a másvilágon.”

Hogy lehet, hogy miközben Jézus és a Szentlélek egyenlő módon Isten, a Jézus elleni beszédre van bocsánat, de a Szentlélek ellenire nincs? Úgy, hogy az meglehet, hogy valaki Jézusban nem ismeri fel a Krisztust, Isten Fiát, kételkedik benne, nem hisz benne. De a Szentlélek megismerésére eljutott ember nagyon is tudja ki Jézus és ki a Szentlélek, az tehát Isten megisme­ré­sé­nek a legmagasabb fokára is eljutott: ha tehát egy ilyen ember azt állítja, hogy a Szentlélek munkája ördögi munka, az minden korábbi megvilágosodása ellenére olyan mélyre süllyedt, ahonnan nincs többé menekülés, szabadulás. Annak az embernek a szívéből úgy kiment a Szentlélek, hogy nem tér oda vissza soha többé, sőt a korábban kiűzött ördög hetedmagával tér oda vissza úgy, hogy annak az embernek az állapota gonoszabb lesz az előzőnél. Nem marad meg benne az isteni életnek egy szikrája sem.

Nem támad benne többé megbánás, bűnbocsánat és megtérés utáni vágy. Ezért ez szörnyűbb minden más bűnnél.

Kérdések:

1.    Mit lehet kezdeni a haraggal? Az is baj, ha kitör belőlünk, mert ártunk másoknak. Az is baj, ha nem engedjük kitörni, mert megbetegít minket. Mi a helyes eljárás tehát? Vajon van-e „jogos” harag?

2.    A Bibliát Isten Szentlelke ihlette, így csak az értheti, aki a Lélek által olvassa. Értjük-e Isten szavát, s ha nem, tudjuk-e, mit tehetünk ezért?

3.    Sokakat félelemmel tölt el, ha a Szentlélek elleni vétekre gondolnak. Vajon mit is jelent ez? (Vegyük hozzá még: 1Thessz 5,19-et)

4.    A farizeusok „valódi” kegyes emberek, s mégis „igazi” ellenségei Jézusnak. Vajon miben? Hogyan válhat valakiből farizeus?

5.    Az „ördögűzés” abban az időben is gyakorlat volt, s a kegyesek között is voltak, akik erre „felhatalmazást kaptak”. Jézus csak rájuk hivatkozik, hogy lehetetlenné tegye a farizeusok érvelését: a Sátánt önmagával nem lehet kiűzni! Mi mit gondolunk az ördögűzésről?

6.    Mit akar mondani Jézus az „erős ember” példájával? (Mt 12,29-30)

JÓNÁS JELE
(Mt 12,38-42; Lk 11,29-32)

A farizeusok nem nyugodtak bele abba, hogy alulmaradtak, nem akarták, hogy Jézus ítélete, amit felettük kimondott, érvényes legyen, azt követelték Jézustól, hogy bizonyítsa be, hogy igazat beszél: bizonyítsa be, hogy benne Isten Szentlelke van, adjon tehát jelt, bizonyítékot. Ezzel azt fejezték ki, hogy látják ugyan a csodákat, amelyeket Jézus cselekszik, de az ő véleményük változatlanul az, hogy az ördög erejével cselekszi a csodáit. Bizonyítsa hát be, hogy Isten erejével teszi azokat.

Jézus tisztában volt azzal, hogy ezekkel az emberekkel kár egy percig is vitázni, azért így felelt nekik: „Ez egy gonosz nemzedék: jelt kér, de nem adatik más jel neki, mint Jónás próféta jele; mert amint Jónás jel volt a ninivebelieknek, éppen úgy Jézus is jel ennek a nemzedéknek. És amint Jónás három napig volt a hal gyomrában, úgy lesz Jézus is három napon át a föld mélyében.”

Jézus tehát együtt említ két dolgot. Jónás jel volt a niniveiek számára, Isten által küldött bizonyságtevő és a niniveiek hittek benne, a zsidó vezetők azonban nem hisznek Jézusban. Ez az egyik dolog. A másik az, hogy Jónás a hal gyomrá¬ban volt. Ez volt a megaláztatása: Jézus is elszenvedi a meg­aláztatást, a halált, még súlyosabban aláztatik meg tehát, mint annak idején Jónás. De éppen a megaláztatása lesz a bizonyíték arra, hogy valóban Isten küldte a földre. Mert Isten fel is fogja támasztani a halálból, amint Jónást is kihozta a hal gyomrából, a halál jelképes állapotából. A farizeusok nem értették meg Jézus szavainak az értelmét.

Kérdések:

1.    Jézus nem vitázik ellenfeleivel, „csak” prófétál saját haláláról (Jónás jele).

2.    Mire tanít ez az eset? Hogyan kell válaszolnunk a velünk vitázóknak?

A HÉT DÉMON
(Mt 12,43-45; Lk 11,24-26)

Izrael akkori állapotának a jellemzésére még egy hasonlatot, példát mondott. Egy embert egy ördög tartott megszállva. Az ördög hogy, hogy nem, kiment abból az emberből. Ekkor az ember kitakarította, megtisztogatta a házát, tiszta, kegyes életet kezdett élni. Egyet azonban elmulasztott: elmulasztotta kérni Istent, hogy Szendéikével lakjék az ő üres házában, a szívében, tegye szent templommá a szívét, testét. Ehelyett teljes önállóságra rendezkedett be. Nem adta magát Isten uralma alá. Úgy gondolta, hogy nem szolgál az ördögnek, de nem szolgál Istennek sem. Pontosan ilyen volt Izrael háza is Jézus idejében: megszabadult a bálványimádás régi, gyalázatos bűnéből, de Isten nem lakott az emberek szívében. Isten törvényét nagyon külsőségesen, látszat és betű szerint tartották csak meg. Nem keresték Isten kegyelmét, nem hiányzott nekik Isten ereje, hatalma, uralma. A farizeusok is rendes emberek voltak, vallásosak, tisztességesek, rendszeresen tisztálkodtak, lelki értelemben is, de Istenhez nem volt igazán közük. Az ilyen embernek az a vége, hogy a tisztátalan ördögi lélek visszatér beléje, de hetedmagával s gonoszabb, kegyetlenebb lesz hozzá, mint volt. Izrael is így járt: megszabadult ugyan a bálványimádás, a Baál-tisztelet démonjától, de visszatért belé az álszentség, képmutatás, kevélység, szeretetlenség és sok démon.

Jézus voltaképpen ez ellen az állapot ellen adott komoly figyelmeztetést.

Kérdések:

1.    A hét démon története igen ijesztő lehet. Tisztázzuk a kezdő állapotot: megszállottság. Majd a szabadulás utáni lehetőséget: békés élet. Hogy lehet elérni azt az állapotot, hogy a gonosz lélek ne tudjon visszatérni? Mert ha visszatér, az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél!

2.    Hogyan tölthet be minket Isten Szentlelke?

JÉZUS ANYJA
(Mt 12,46-50; Mk 3,31-35; Lk 8,19-21)

Mialatt Jézus a farizeusokat és az írástudókat leckéztette, néhányan, valószínűleg Jézus rokonai értesítették Máriát, hogy Jézussal valami komoly baj van, úgy látszik, mintha eszét vesztette volna (nem értették azt az állapotot, amelyben Jézus egészen megtelt Szentlélekkel, az extázist elmeháboro­dásnak nézték). Hamarosan megérkezett Mária és vele együtt néhány fia is. Nem tudtak bejutni, így kint álltak meg, Mária azonban nem nyugodott bele abba, hogy nem tud Jézushoz odajutni, beüzent tehát neki, hogy ő van itt kint és kéri, hogy jöjjön ki, beszélni akar vele.

A hír el is jutott Jézushoz. Jézus egy szempillantás alatt tisztán látta, hogy mi valójában Mária szándéka: az, hogy hagyja abba azt, amit csinál. Máskor is beleavatkozott már Mária Isten országa dolgaiba: a kánai menyegző alkalmával. Pedig Jézus már akkor világosan megmondta anyjának, hogy neki, Jézusnak az a feladata, hogy a mennyei Atya dolgaival foglalkozzék. S lám, most ismét beleavatkozik Isten dolgaiba, csak azért, mert anyai szíve tele van féltéssel és nyugtalansággal. Mária valóban attól félt, hogy fia túlhajtja magát, azonkívül nagyon féltette a hatalmasok ellen folytatott kérlelhetetlen harca, töretlen bátorsága, megalkuvást nem ismerő igazságszeretete miatt: biztosra vette, hogy annak nem lesz jó vége. Jézus azonban nem korlátozhatta tevé­kenységét családja kívánságai, emberi gondolatai miatt. így azután rámutatott a körülötte ülőkre és ezt mondta: „Nézzétek, ezek az én anyám és testvéreim, mert mindenki, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nekem férfitestvérem, nőtestvérem és anyám.”

Tanulságok:

1.    Az adakozás Jézus követőinek természetes áldozata. Nem ok nélkül, hanem nagyon is tudatosan, hálából adakoztak azok, akiken Jézus segített. Ahogy a megsegített emberben természetesen fakad a hála és az a természetellenes, ha a hála helyett hálátlanság támad, ugyanúgy természetesnek tartották azok az asszonyok is, akiken Jézus segített, hogy a hálájukat megmutassák. Voltak közöttük nagyon jómódúak, akik könnyen adhattak, de voltak olyanok is, akiktől nagy áldozat volt, amit adtak. Jézus egyiktől sem kért soha semmit, de amit szere tétből, hálából adtak neki, azt elfogadta tőlük.

2.    Az adakozás mértéke egyenes arányban nő vagy csökken az Isten iránti hála mértékével. Aki sokat kapott, aki sokra értékeli azt, amit Istentől a Jézus Krisztusban kapott, az szívesen ad sokat is. Aki úgy érzi, hogy keveset vagy semmit nem kapott Istentől az az adakozás alkalmával arra gondol, hogy ő ugyan miért adjon? Aki kifogásolja azt, hogy az egyházban adakozni is kell, perselyeznek, áldozatos hetet tartanak, az nem a szegénysége miatt rosszallja azt, hanem azért, mert a szívében nincs hála, úgy érzi, hogy semmit sem kapott Istentől.

3.    A névnek jelentése van: a bibliai nevek mind lefordíthatók. A mai nevek üresek, csaknem teljesen mindegy, hogy ki milyen nevet kap a keresztségben. Van azonban egyetlen egy név, amelynek ma is komoly jelentése és jelentősége van: Jézus neve és azzal együtt a keresztyén név. Jézus neve azt jelenti: Szabadító, a keresztyén név pedig azt jelenti: krisztus­követő ember. Ezt a két nevet viseljük szívünkben, kívül pedig látszódjék meg rajtunk, hogy erről a két névről neveztetünk.

4.    Jézusnak csak azok árthatnak, akik hozzá tartoznak. Ellenségei mind tehetetlenek vele szemben mindaddig, amíg Jézus követői nem sietnek a se­gít­ségükre, ahogy Jézus rokonai akaratlanul is segítségükre siettek az írástu­dók­nak. Jézusnak csak a keresztyének bűnei ártanak, a ke­resztyének hitet­lensége, gyávasága, megalkuvása, árulása, hűtlen­sége, önzése, templomkerülése. Ez a legerősebb fegyver Isten ügye ellen: a keresztyének bűnös élete. Vigyázzunk, nehogy Isten ellenségeinek az esz­közeivé váljunk!

5.    A harag önmagában még nem bűn. Isten is haragszik, Jézus is többször szent haragra gerjedt. Amit Isten tesz, az semmiképpen sem lehet bűn. A harag azonban veszedelmes, mert az embert bűnre viszi, rossz tanácsokat ad az embernek. Azért nem szabad megtűrni, mert a megtűrt, melengetett harag táptalaja sok bűnnek. A haragot el kell magunktól vetni.

       Nem szabad eltenni másnapra. Ne menjen le a nap a ti haragotokon. Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek! Vessetek el magatoktól minden haragot és felgerjedést!

6.    A bűnök bocsánata összefügg a bűnös megtérésével. Isten irgalmas és kész megbocsátani mindenkinek minden bűnt, de csak annak bocsát meg, aki megbánja és elhagyja a bűnét. Aki megmarad a bűnében, az nem kaphat bocsánatot. Krisztus mindenkiért meghalt, de ez nem azt jelenti, hogy mindenki üdvözül, még az is, aki élete végéig mindig bűnben marad és tudatosan elutasítja magától Isten megbocsátó kegyelmét, hanem azt jelenti, hogy aki Jézushoz megy és kegyelmet kér, az kap. A Szentlélek elleni bűnre azért nincs bocsánat, mert aki elköveti, az soha többé nem tér meg, nem támad fel benne a megbánás, megalázkodás, nem támad fel benne éhség és szomjúság Isten bocsánata után. Nem Isten irgalmasságának van tehát határa, hanem a bűnös nem képes megtenni a Keresztig vezető utat.

7.    Szentlélek nélkül Isten legegyszerűbb, legvilágosabb üzenetét sem le­het megérteni. A farizeusoknak hiába mondta Jézus a legvilágosabb tanítást, a legragyogóbb példákkal, nem értették meg. Akiben nincs Isten Szentlelke, az nem érti Isten igéjét, beszédét. Aki viszont érti, amit hall, az sohasem magától érti, nem a természetes értelme révén érti, hanem azért, mert a Szentlélek megérttette vele. Ez a Szentlélek megvilágosító munkája.

8.    A hitbeli egység magasabb rendű, mint a rokoni kapcsolat. Aki szereti és szolgálja a mennyei Atyát, engedelmeskedik az akaratának, mert hisz a mennyei Atya erejében és szeretetében, az Jézushoz közelebb áll, mint az az asszony, aki test szerint anyja volt. Érthető, mert aki hisz, az Jézus testének tagja, része, tehát Jézussal lelki módon valóságosan egy. A Jézussal való hitbeli egység felette áll a családi köteléknek.

Kérdések:

1.    Jézus rokonainak magatartása „megállító”. Kik és miért mondták Jézust megszállottnak?

2.    Rokonai haza akarják vinni, azaz nem értik, ami történik. Nem férhetnek hozzá, hát üzennek neki. Jézus válasza kétféle értelemben is fontos lehet:

       a) Nem tagadja meg rokonait - azok furcsa magatartása ellenére sem;

       b) Viszont mindenkit családjába fogad, aki Isten akaratát érti és cselekszi. Mi hogyan érthetjük ezt?

3.    Jézus minden esetben családi kapcsolatai elé helyezte szolgálatát, s erre biztatta tanítványait is. Ezt nem szeretetlenségből tette, hanem megmentésük érdekében. Hogyan gondolkodhatunk erről reálisan, a család és a szolgálat összefüggésében? Beszélgessünk tapasztalatainkról, keressük együtt Isten akaratát ezekben a döntésekben!

4.  Mária mint féltő anya lép színre. Nem lehetett könnyű elviselnie fia magatartását, és a templomi bemutatásánál előre megjósoltatik az anyai sors is (Lk 2,35). Érdemes gondolkodni azon, hogy miképpen lehetséges Mária közbenjárásában hinni, amikor maga Jézus többször is „helyre­iga­zítja” őt (pl. Jn 2,4), s halálakor Jánosra bízza (Jn 19,25-27). Azaz még önmaga terhét sem hordozhatta el, nemhogy másokét. Az újszövetségi iratokban semmiféle alapja nincs a Mária közbenjáró szerepéről való tanításnak, sőt minden épp az ellenkezőjéről szól: az Atya színe előtt egyedüli közbenjárónk Jézus Krisztus!