Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2017-09-20 13:53
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 505355
  • Egyedi látogatók: 40614
  • Közzétett oldalak száma: 469
Címlap

17. Jézus tartózkodása Júdeában

(Jn 3,1-36)

NIKODÉMUS

Húsvét már elmúlt, de Jézus még mindig Jeruzsálemben volt. A zarándokok már útra keltek, ment ki-ki a maga városába. A Megváltó azonban ott maradt a szent városban, hogy ott kezdje el nyilvános tanítói működését.

Az egyik éjszakán valaki kopogtatott Jézus szállásán. A nép vezetőinek egyike volt, a Szanhedrin tagja, a neve Nikodémus. Törvénytudó, írástudó farizeus volt. Nyugodt, óvatos ember. Nem lehet csodálkozni azon, hogy éjszaka látogatta meg Jézust: nappal kényelmetlen lett volna számára nyilvánosan megvallani, hogy Jézus beszédei megragadták a lelkét és, hogy ő hisz Jézusban. Szégyellte volna ezt nagyszámú ismerősei és barátai előtt. Még voltak azonban kételyei, azért is nem merte nyilvánosan felvenni a kapcsolatot Jézussal.

Egyedül kereste Jézust. Látta, hogy bent még világosság van. Felment hát a ház külső részén épített lépcsőn a lapos tetőre, ahol a vendégszoba épült. Egy ilyen vendégszobában tartózkodott Jézus, szobájában égett a lámpás, az ajtó nyitva volt. Nikodémus óvatosan közeledett Jézushoz. Az üdvözítő leültette, majd hamarosan rátértek olyan témákra, amelyek Nikodémust mindennél jobban érdekelték. Kint sötét éjszaka volt, Jeruzsálem utcái csendesek, elhagyatottak voltak.

Nikodémus előkelő, jó modorú ember volt, úgy is kezdte a beszélgetést, ahogy illett, vagyis nem rohant ajtóstól a házba, nem szegezett rögtön kérdé­seket Jézusnak, hanem előbb kifejezte Jézus iránti őszinte nagyrabecsü­lését. Szelíden és barátságosan mondta el, hogy milyen nagyra értékeli Jézus beszédeit és magatartását. Közben azonban a gondolatai egyre a köré a kér­dés köré tértek vissza, hogy vajon Jézus-e a megígért Messiás? Nemcsak egy a sok tanító között, akiket Isten küldött? Vagy ő lenne az a Király, akiről a pró­féták szóltak? De akkor miért nem mutatja meg az országát? Miért viselkedik olyan szerényen és egyszerűen? Miért nem áraszt királyi fenséget maga körül? Király? Nem Király? És ha az, hol van az országa? Miközben ezek a kérdések kergették egymást a fejében, Nikodémus hallgatott. Akkor Jézus váratlanul átvette a szót. Tudta, mi megy végbe az éjszakai látogató bensejében, ismerte kételyeit és azt, hogy nem érti Isten országa dolgát. Azért így szólt hozzá: „Nikodémus, bizony azt mondom neked, hogy senki sem látja meg Isten országát, mindaddig, amíg újjá nem születik.”

Nikodémus semmit sem értett ennek az értelméből. Elvégre hogyan születhet újjá valaki? Különösen az, aki olyan idős, mint ő?

Jézus elkezdte neki magyarázni, hogy az újjászületés azt jelenti, hogy az ember új ember, más ember lesz. Nem úgy, hogy még egyszer megszüli az anyja, mert az képtelenség, hanem víztől és Szentlélektől lesz mássá. A víztől újjászületést a megkeresztelés jelenti: a régi énjét halálba adja az ember és a vízből egy új ember jön ki, aki Istennek mindenben engedelmes életet él. Termé­szetesen nem a víz teszi ezt, mert maga a víz senkit sem képes megújítani, más emberré tenni. A víz a keresztségben csupán szimbólum: annak a szimbóluma, aki képes minket új emberré tenni, újjászülni, újjáteremteni: a Szentlélek jelképe. Nikodémusnak is arra lenne szüksége, hogy a Szentlélek ezt az újjáteremtő munkáját elvégezze benne, máskülönben soha nem fogja meglátni Isten országát.

A Szentlélek ezt a munkát csendben, titokzatosan végzi. Láthatatlanul, akárcsak a szél, amikor fúj: a zúgását hallani lehet, de látni semmit. így működik a Szentlélek is. Láthatatlan, de behatol az ember szívébe és kicseréli az embert, így változtak meg sokan azok között, akik Keresztelő Jánoshoz kimentek a pusztába és megkeresztelkedtek nála. Észrevették, hogy más emberré váltak és új életet kezdtek.

Nikodémus értette, hogy Jézus lelki dolgokról beszél. Azt is megértette, hogy vele kapcsolatban mondja mindezeket. De mindez nagyon különösen csengett a fülében. Neki kellene megváltoznia? Neki kellene megtérnie? Hát olyan volna ő is, mint azok, akik százával, ezrével mentek Keresztelő János­hoz, katonák, vámszedők és egyéb bűnösök? Elvégre ő kegyes ember volt világéletében és egész életét Istennek szentelte! Az sem volna elég? Még újjá is kellene születnie? Végül is megkérdezte: Hogyan lehetséges ez?

Jézus nagyon különös választ adott Nikodémus kérdésére: Ezeket sem érted? Pedig amiket eddig mondtam, azok földi, a földön történő dolgok. Titokzatosak, de itt mennek végbe a földön, az emberek szívében, Vannak dolgok, amelyek sokkal nehezebben érthetők, a mennyei dolgok, Isten dolgai.

Akkor elkezdett Jézus beszélni Nikodémusnak Isten munkájáról, amit a világban akar elvégezni. Isten szereti az embert. Szereti a világot, a világon mindenütt elszórtan élőket. Nem akarja, hogy kárhozatra jussanak, inkább meg akarja őket menteni. Azért küldte Fiát, őt, Jézust ebbe a világba. Emlékeztette arra a jól ismert ótestamentumi történetre, amelyben Mózes felemelte az érckígyót, hogy aki ránéz, megmenekülhessen a kígyómarás által okozott haláltól: egy érckígyót szegezett egy magas rúdra, hogy mindenki láthassa, aki rá akar nézni. Úgy szegezik majd őt is Keresztfára, mint azt az érckígyót. Ott fog majd függeni a Kereszten, hogy azok a sok milliók, akiket megmart a bűn kígyója üdvösséget, váltságot találjanak maguknak az ő halála árán. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne el ne vesszen, hanem örökélete legyen (Jn 3,16). Ez az Isten országa nem erőszak nyomán jön létre, nem háború gyümölcse lesz. Jézus nem indít háborút a rómaiak ellen, úgy, ahogy sokan remélték, bizonyosan Nikodémus is. A Messiás országa a szeretet, a megváltás országa lesz. Aki ezt az országot meg akarja látni, annak előbb Isten szeretetét és megváltását kell elfogadnia. Vagyis új emberré kell válnia. Akik nem fogadják el Isten sze­­retetét, azok elkárhoznak, de akinek a szívében világosság van, az Jézushoz megy és hisz őbenne.

Nikodémus nem szólt egy szót sem. Ült és hallgatott. Többet értett meg Jézus dolgaiból, de még mindig nem értett mindent. Hajnalba nyúlt az éjszakai látogatás, felállt, elbúcsúzott. Lebotorkált a lépcsőn és hazaosont. A szívében még nem kelt fel a nap. Nem támadt benne világosság. Még nem látta Isten országát. Nem volt képes elbúcsúzni a régi életétől és új életet kezdeni úgy, hogy hitben átadja magát a Megváltónak és olyan életet éljen, amely­nek vége az örök üdvösség.

Tanulságok:

1.    Az újjászületés Isten Szentlelkének a műve. Titkon végzi el, de nem ma­rad titokban: a megtérésben nyilvánvalóvá válik. A megtérés az a fordulópont, ami után új élet, más élet kezdődik, elhagyva a régi bűnöket, elkezdve Jézus követésében, tiszta életben és igaz hitben járást. Abban a hitben, hogy Jézus a megváltó és a megváltásnak valóban a bűnök bocsánata és az örökélet, teljes üdvösség az eredménye.

2.    Az újjászületést ugyan a Szentlélek végzi el, de az ember maga is elősegítheti azzal, ha imádkozik érte. Kell is, hogy az ember maga akarja, vágyakozzék utána. Aki Szentlelket kér, az kap is. Újjászületés és megtérés nélkül nincs üdvösség. E nélkül mindenki kárhozatra jut. Nem kevés múlik tehát rajta!

3.    Jézus nem ok nélkül nevezte magát olykor az ember fiának. Ezzel a Dániel próféta könyvében olvasható képre utal (7,13), arra a látomásra, amelyben különböző állatok jönnek ki a tengerből: mind egy-egy birodalmat jelképeznek, végül jön „az embernek fia”, de ő már nem a tengerből, hanem felülről, a mennyből száll alá. És övé a királyság. Azzal, hogy Jézus ember fiának nevezte magát, lényegében három dolgot szögezett le:

       a) Ő az égből szállt alá, nem evilágból való (Jn 3,13);

       b) Jézus egyedül „igaz ember”, minden más emberben embertelen lélek van: kegyetlen, önző, irigy, földi, érzéki lélek. Egyedül Jézus igazi ember, aki minket is újra igazi emberré akar tenni;

       c) Jézusé Isten országa. Ö annak a királya.

4.    Az újjászületés és megtérés időpontja előre nem kiszámítható. Nikodémus életében később ért meg annak az éjszakai beszélgetésnek és beszélgetéseknek vagy igehirdetésnek a gyümölcse. A későbbiek folyamán bátor, nyílt követőjévé vált Jézusnak.

 

Kérdések:

1.    Ki volt Nikodémus?

2.    Miért éjszaka kereste fel Jézust?

3.    Mi volt életének alapvető kérdése? Csak az ő kérdése volt-e ez csupán?

4.    Jézus azonban megelőzi, és a lényegre tér. Mit mond Nikodémusnak?

5.    Mi a feltétele annak, hogy valaki Isten országának a tagja lehessen?

6.    Mi gátolta Nikodémust, hogy teljesen megértse Jézus szavait? Műveltsége, alapos bibliaismerete?

7.    Mi az alapvető igazság, melyet Jézus a beszélgetés summázásaként megfogalmaz?

8.    Melyik az az ige, amelyet a Biblia „szívének” nevezünk?

9.    Milyen mély nyomokat hagyott ez a beszélgetés Nikodémusban? Hol utal a Biblia erre később is?

KERESZTELŐ JÁNOS

Jézus néhány hónapot Jeruzsálemben töltött. A jeruzsálemi tartózkodás után Júdea földjén járt-kelt, prédikált a városokban és falvakban. Hirdette, hogy eljött Isten országa. Meg is keresztelte azokat, akik megtértek. A keresz­teléseket nem ő maga végezte, hanem a vele lévő tanítványok (Jn 2,4).

Abban az időben sokan mentek hozzá. Az ország minden részéből özönlött hozzá a nép. Akkoriban Keresztelő János Énonban, Salim mellett tevékenykedett, a Jordán nyugati partján. Egyre kevesebben keresték fel a prófétát. A többség érdeklődése Jézusra irányult. Az emberek érezték, hogy Jézusban nagyobb próféta támadt, mint Keresztelő János.

Egy alkalommal vita támadt Keresztelő János tanítványai és a zsidók között a megtisztulással kapcsolatban. A vita középpontjában valószínűleg a keresztség ereje, hatékonysága volt. Arról vitatkozhattak, vajon az a keresztség, amelyet Kérésztelő János kiszolgáltat, meg tudja-e tisztítani a bűnösöket a bűneiktől, vagy nem? Azon felül: vajon az a keresztség, amelyet Jézus szolgáltat ki, nem hatékonyabb, biztosabb-e, mint Keresztelő János keresztelése? A vita végén János tanítványai bánatosan tértek vissza mesterükhöz és elpanaszolták neki, hogy Jézus, aki nemrégiben Keresztelő Jánosnál volt és megkeresztelkedett, most a Jordán túlsó oldalán tanít és kereszttel és mindenki hozzá megy. Haragudtak Jézusra. Nem tetszett nekik, hogy Jézus elvonja a tömegeket az ő mesterüktől. Attól tartottak, hogy hovatovább nem lesz senki, aki Keresztelő Jánost keresné; mindenki Jézushoz igyekszik.

Keresztelő János mindent tudott. Kezdte belátni, hogy az ő ideje lassan lejár. Azért volt képes úgy szólni a tanítványaihoz, hogy megnyugtassa őket. Elmondta nekik, hogy nincs abban semmi rossz, hogy az emberek Jézushoz mennek, nem pedig őhozzá. Elvégre Jézus a vőlegény, Izrael pedig az Úr menyasszonya. Ő, Keresztelő János pedig nem több mint, a vőlegény barátja, aki elkísérte a vőlegényt a menyasszonyos házhoz. Ő a feladatát most már elvégezte. Ő csupán útkészítő, előfutár, előkészítő volt. Most, hogy itt van már a király, a futár háttérbe vonul. Ha felkél a nap, a hajnalcsillag fénye elhomályosodik. Jézus nagyobb, mint János. Jézus az égből jött, és amit mond az igaz, helyes. Keresztelő János elmondta, hogy ő egyszerű földi ember, gyarló, fogyatékos halandó, akit Isten felhasznált a céljaira, de feladata véget ért. „Aki hisz a Fiúban, annak örökélete van, de aki nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem lát életet, hanem Isten haragja marad rajta.” (Jn 3,36).

Így tagadta meg magát Keresztelő János, így dicsőítette meg Jézust, azon az áron is, hogy szembefordult tanítványaival.

Tanulságok:

1.    Jézus népszerűségének két oka is volt. Az egyik, hogy mindenkinek adott: hasznos, szükséges dolgokat, méghozzá olyasmit, amit rajta kívül senki más nem tudott adni. Gyógyíthatatlan betegeknek gyógyulást, reménytelen helyzetben lévőknek szabadulást, halottaknak feltámadást, vakoknak látást, leprásoknak megtisztulást, halálra ítélteknek kegyelmet, elrontott életű bűnösöknek az újra kezdés, egy új, tiszta élet lehetőségét. A másik ok az volt, hogy amit adott, azt mindenkinek ingyen adta. Nem volt személyválogató: nemcsak zsidókon segített, hanem kánaánitákon, rómaiakon, görögökön, gazdagon, szegényen. Az egyház növekedésének mindenkor ez a titka: amikor anyagi előnyökkel, nyilvánvaló testi, e világi haszonnal jár az Istenhez tartozás, mindannyiszor nagy tömegek keresik Jézust. Lelki javak már csak azoknak kellenek, akiket az Atya von Jézushoz. Lelki, örökkévaló áldások csak a kiválasztottaknak kellenek. Róluk pedig az van megírva, hogy kevesen vannak.

2.    Mindenféle lelki szolgálatnak Istentől kimért ideje van. Bizonyos szolgálatok felett „eljár az idő”. A kegyes élet formái, a lelki szolgálatok módjai, külső eszközei is változnak. Ma már nem úgy vagyunk gyülekezeti tagok, ahogy 300 évvel ezelőtt. Bármennyire is ugyanaz a kegyesség forrása, a Szentírás, a hitvallások, más a lelki szolgálat és a kegyesség módja. Az a kérdés, felismeri-e az egyház, valahányszor Isten egy-egy szolgálati mód, forma, esetleg feladat végét, vagy kezdetét jelzi. Valamikor minden iskolát, kórházat, szociális intézményt az egyházra bízott az Isten. Azután eljött az idő, amikor ezt a feladatot elvette az egyháztól és a nagykorúsodó világra bízta. Keresztelő János megértette, hogy az ő szolgálatának lejárt az ideje és helyébe más lép, aki különb nála és különbül csinálja a dolgát. A két világháború között a belmissziói élet egyesületekben, a második világháború után közösségekben folyt. Abban az időben ezek áldásosak voltak. Isten a mai időkben a kegyes­ségnek tágabb, szélesebb, általánosabb formáját bízta a hívőkre. Az elvonulás, befelé fordulás helyett a kifelé, a mindenki felé fordulás feladatát adja azzal az evangéliumi paranccsal, hogy mint egyház só és világosság legyünk, mint gyülekezeti tagok. Keresztelő János abban bizonyult nagynak, hogy elismerte, hogy ami ő utána következik, az jobb, mint amit ő csinált. Ebben alapve-tően különbözött mindenki mástól. Mert általában mindenki féltékeny arra, aki utána következik, és csak azt tartja jónak, amit saját maga csinált, s ahogy ő maga csinálta. Tanuljuk meg Keresztelő Jánostól felismerni Isten akaratát és mindig a jobbat akarni egyházunk missziójában is. A 40-es évek végén és az 50-es évek elején hatalmas tömegek áradtak az evangélizációkra, akárcsak Keresztelő János idejében a Jordán mellékére. Tömegek tértek meg. Isten most jobbat hozott, többet, szélesebbet: kinyitotta az egyház bezártságát és a befelé forduló, önmagába zárkózó, égbe néző egyház tagjainak azt mondja: Ti vagytok a földnek savai. . . a világ világossága. . . nosza, menjetek ki, vegyüljetek és sózzatok, világítsatok, éljetek, hassatok. Legyetek emberek úgy, ahogy embernek kell lenni,  legyetek keresztyének, Krisztus követői úgy, ahogy annak kell lenni, legyetek egyház úgy, ahogy Krisztus ma egyház akar lenni. A kegyességnek szélesebb, tágabb területét, nagyobb feladatait jelöli meg az Isten. A szolgáló és nem önmagát szolgáltató egyház korszakát hozta el az Isten. Most nemcsak azt hirdeti az Isten, hogy a hitetleneknek meg kell térniük, hanem azt is hirdeti, hogy az egyháznak is meg kell térnie. Ma a szeretet evangéliumát kell hirdetni az élet bizonyságtételeiben, s aki megkérdi, mitől, miért van ez, honnan az erő és a kedv ehhez, akkor elmondhatjuk, kicsoda az a Krisztus, aki úgy szerette a világot, hogy az életét is odaadta értünk. Általában mindenki féltékeny arra, aki utána jön. Mindenki leszólja azt, amit utána másként csinálnak. Tanuljuk meg Keresztelő Jánossal együtt felismerni Isten akaratát, amelyben nincsenek évszázadokra érvényes sémák, sablonok, hanem amit naponként kell kutatni és megérteni.

Kérdések:

1.    Miért haragudtak meg Keresztelő János tanítványai Jézusra? Mit panaszolnak Jánosnak?

2.    Hogy fogadta János ezeket a híreket?

3.    Mit válaszol zúgolódó tanítványainak?

4.    Mire tanít minket Keresztelő János magatartása?

5.    Mi volt az a „többlet”, amit csak Jézustól kaphattak meg az őt felkereső emberek?

6.    Van-e szolgálatunknak bizonyos „határa”?