Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-03-02 19:07
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 667293
  • Egyedi látogatók: 48688
  • Közzétett oldalak száma: 471
Címlap

25. A Hegyi Beszéd

A HEGYEN
(Mt 5,1-2; Lk 6,17-20)

Amikor Jézus befejezte a 12 apostol kiválasztását és lement velük a hegyről, lent a völgyben hatalmas tömeg várta. Sokan nagyon messziről érkeztek oda, némelyek Júdeából és Jeruzsálemből, mások a Földközi-tenger partvidékéről, Tirus és Sidon vidékéről. Ez is bizonyította, hogy Jézus működésének a híre bejárta már egész Palesztinát, sőt még messzebb eljutott. Jézust beláthatatlan tömeg vette körül. Lukács feljegyzi, hogy akkor erő ment ki, erő áradt ki belőle. Olyasmi volt ez, mintha fény sugárzott volna belőle. Mindenesetre az emberek észrevették, mert mindenki azon igyekezett, hogy közel kerülhessen Jézushoz és megérinthesse, mert aki megérintette meggyógyult betegségéből. Senki sem tudta megszámolni, hányan gyógyultak meg azon a reggelen.

Jézus elérkezettnek látta az időt, hogy túl azon, hogy meggyógyította a betegeket, többet is tegyen: megtanítsa az embereket Isten országának az ismeretére. Mivel azonban a völgy nem látszott alkalmasnak a tanításra, felment a hegyre, leültette maga körül a 12 apostolt, majd körös-körül elhelyezkedett a sokaság is. Ott mondta el Jézus a jól ismert tanítását, a Hegyi Beszédet.

A MENNYEK ORSZÁGA

J. H. Bavinck holland református hittudós a Hegyi Beszédet Isten országa alkotmányának nevezi. Jézus nem úgy ült ott, mint egy tanítómester, hanem, mint egy Király, aki alattvalóinak törvényt hirdet ki. Az egész Hegyi Beszéd lényegében annak a kifejtése, hogy mit jelent Isten országa, vagy a mennyek országa? Kié az az ország, hogy lehet bejutni abba, hogy viselje magát az az ember, aki Isten országának polgára?

A mennyek országa kifejezést a zsidók nagyon jól ismerték. Magukat tartották Isten országa népének. Úgy gondolták, hogy majd eljön a Messiás és kifejezetten földi értelemben vett országot létesít. Ennek a gondolkodásnak volt némi alapja, mert a régi időkben tényleg Isten volt Izrael országának a Királya s Izrael népe Isten népe volt, csakhogy ez nem azt jelentette, hogy aki külsőképpen Izrael népéhez tartozott, az feltétel nélkül Isten népének is a tagja volt. Erre utal a Róm 9,6 is: ,,Nem mindnyájan Izraeliták azok, akik Izraeltől valók.” Azok pl. akik nem engedelmeskedtek Istennek, mint Királynak, hanem bűneikben, engedetlenségbe éltek. Csakhogy a régebbi időkben nem volt határvonal és nem hívő izraeliták között: együtt alkottak egy népet, együtt mentek a templomba s mindenki vitte a maga áldozatát. Mindnyájan egyek voltak. De csak külsőképpen.

Jézus eljövetelével minden megváltozott. Jézus különválasztotta Isten országát Izrael országától, Isten népét Izrael népétől. Isten országa Jézus szerint nem földi értelemben vett ország. Alattvalói nem egy földi ország népéből, hanem a világ minden országából és népéből valók. Nem ideig való ország, hanem örökkévaló.

Tanulságok:

1.    Jézusban nem csak tanítómestert kell látni, vagy orvost, akitől tanulni és gyógyulni lehet, hanem Királyt, akinek engedelmességgel tartozunk. Jézus a Hegyi Beszéd elmondása óta úgy szól igéjében, mint Király. Szava nem egyszerűen okos beszéd, hasznos eligazítás, megvilágítás, hanem törvény, amit meg kell cselekedni, különben a Király hatalmával találjuk szemben magunkat.

2.    Isten országába az tartozik bele, aki Istent Királyának fogadja el és engedelmeskedik Neki. Isten puszta létezésének a hite, vagy külsőségek megtartása kevés. Isten országának határa Isten szentsége, ami minden bűnt, vétket kizár, megtilt.

3.    Aki bűnben él, az nincs benne Isten országában. Isten országának egyetlen kapuja, bejárata van: az újjászületés. Ez az a bizonyos szoros kapu (Jn3,5; Mt 7,14). Isten országába mindenkinek magának kell bemennie. Az jut be, aki igyekszik bejutni (Lk 13,24). Természetesen nem minden további nélkül mehet be, aki igyekszik bemenni: a bűnösnek meg kell tisztulnia s új emberként kell igyekeznie bejutni.

4.    Isten országa lelki ország. Azért nem látható (Lk 17,20). Nem húzhatjuk meg a határait és nem mondhatjuk meg teljes bizonyossággal, hogy kik tartoznak bele és kik nem. Egyedül Isten ismeri a határait.

5.    Isten országában szüntelen harc folyik a bűn ellen. Aki az újjászületés szoros kapuján át bejutott Isten országába, még nem mentes a bűntől: harcolnia kell tehát a benne lévő bűn ellen. Ez a harc nem emberek, népek ellen folyik, hanem önmagunk megjobbításáért.

Kérdések:

1.    Mennyire valóságos számunkra Isten országa? Hol gondolhatjuk el azt?

2.    Mi a különbség az „Isten országa” és a „mennyek országa” kifejezés között? (Máté és Lukács evangélista más kifejezést használ, de lé­nye­gében ugyanaz)

3.    Ki és hogyan juthat be „oda”?

4.    Gondoltunk-e már arra, hogy Jézus ki is zárhat minket ebből az országból? Hogy láttuk ezt a kérdést? Féltünk tőle, megpróbáltunk nem foglalkozni vele, vagy keresni kezdtük az utat?

       Mindenki biztos a jelenlévők között abban, hogy „oda” fog jutni?

5.    Ha valamely földi uralkodóra gondolunk, mindig megadjuk neki a tiszteletet. Vajon Jézus Krisztus mennyire szerepel királyként imádságainkban,  a hétköznapjainkban?

6.    Mennyit növekedtünk az engedelmességben az elmúlt esztendőben?

7.    Jézus szava nem ajánlat csupán, hanem parancs, követelés, jónak és rossznak világos szétválasztása. Vállaljuk-e, hogy ugyanezzel az egy­értel­műséggel válassza szét bennünk is: mi illik „bele” az országába, illetve mi az, ami nem méltó az Ő országához?

ISTEN ORSZÁGÁNAK TAGJAI
(Mt 5,3–16, Lk 6,20–26)

Jézus a Hegyi Beszédben mindenekelőtt azt fejtette ki, hogy kik tartoznak bele Isten országába. A boldogmondások köntösébe öltöztette beszédének ezt a szakaszát. Minden mondatát ezzel a szóval kezdte: Boldogok… S ezt a ,,boldog” szót nem a szó megszokott, hétköznapi értelmében használta, amelyben örvendező, jókedvű, megelégedett, szerencsés embert jelent, hanem mélyebb értelemben, nem is csak evilági, hanem örökkévaló értelemben, amelyben azt az embert jelenti, aki Isten világosságában él.

A boldogmondások különös megállapításokat tartalmaznak. Szinte minden esetben ellenkeznek a hétköznapi a hétköznapi élet tapasztalataival. Ezzel is azt hangsúlyozta Jézus, mennyire más Isten országa, mint a földi országok. Gondoljunk csak az ilyen boldogmondásokra: Boldogok a lelki szegények, azok akik sírnak, akik éheznek. Mi ezeket boldogtalanoknak, sze­ren­csétleneknek mondjuk. Jézus érzékelteti azt, hogy mennyire más a mérték Isten országában, mint ebben a világban. Jézus szerint nemhogy boldogtalanok, hanem kifejezetten boldogok azok, akik úgy érzik nincs semmijük, mindenben Istenre szorulnak, mindent Istentől kérnek, magukat kicsinek, tehetetlennek tartják s Isten kegyelme nélkül semmire sem képesek. Ezek mennek be az Isten országába. Róluk mondja el a többi boldogmondást is, amelyek hűen szemléltetik, milyenek ezek a lelki szegények belül, lelki világokban és mindennapi életükben. Bensejükben bánkódók, szomorkodók, mert fáj nekik, hogy mennyire nem tudnak megfelelni Isten akaratának. Kifelé szelídek, nem erőszakosak. Isten azonban mellettük van és biztosítja számukra az örökséget.

Éheznek és szomjaznak az igazságra, ami az Istennel helyes kapcsolat, helyes viszony. Magukat méltatlannak tarják Isten társaságára: tisztában vannak azzal a nagy különbséggel, ami Isten országának Királya és a bűnös emberek között van, ennek ellenére is vágyakoznak Isten társasága után. Az emberek között irgalmasak: észreveszik mások bajait és megszánják őket. Szívükben tiszták, egyenesek, őszinték: nem képmutatók, a kegyességük igazi, nemcsak mutatják, hanem szolgálnak is Istennek.

Az emberek között a békesség hívei, a civakodókat kibékítik, a haragvókat lecsendesítik. Ellene vannak minden háborúskodásnak, ami megrontja az emberek életét.

Ilyenek a lelki szegények, akiké a mennyeknek országa. Ebben a világban valójába idegenek, mégis szívesen élnek e földön és jó hatással vannak az emberekre. Három példával illusztrálja ezt Jézus: Olyanok, mint a só: a só el van rejtve az ételben, átjárja a táplálékot, egész­séges ízt ad neki és megóvja a gyors elromlástól. Csendesen és láthatatlanul végzi el áldásos munkáját.

Olyanok, mint a világosság: a gyertyát gyertyatartóba kell helyezni, mert az a rendeltetése, hogy fényt árasszon. Azért nem szabad eltakarni, mert ha nem adhat fényt, haszontalan és értelmetlen.

Jézus magát így nevezte: a világ Világossága (Jn 8,12). Mi az ő fényét hordozzuk, árasztjuk ebben a világban.

Olyanok, mint a hegyen épített város. Názáret mellett van egy hegyen épített város. Az a város nem csinál semmit, nem tesz erőfeszítéseket, hogy magára terelje a figyelmet. Egyszerűen ott van a hegy tetején, nyugodtan, csendesen és mégis mindenki észreveszi, mert a zöld mezők és fák között feltűnik a fehér színe.

Ilyennek kell lenniük Isten országa tagjainak: csendesnek, nyugodtnak, észrevétlennek, mint a só, néha nyilvánvalónak kell lenniük, mint a fény, a gyülekezetnek pedig olyannak kell lennie, mint a sok fehér, tiszta házból álló, hegyen épített város.

Tanulságok:

1.    Jézus nem a szegényeket, hanem a lelki szegényeket mondja boldognak. Azt ugyan mondta, hogy ne gyűjtsünk kincseket a földön és a gazdag ifjúnak is azt tanácsolta, hogy adja el minden vagyonát és úgy kövesse őt, de ezzel nem a szegénység életformáját ajánlotta, hanem azt, hogy ki-ki éljen meg a maga munkájának gyümölcséből és ne a mások javaiból felhalmozott vagyonból, a gazdag ifjú pedig szabaduljon meg a kapzsiságtól. A lelki szegénység nem valamiféle együgyűség, nemtörődömség, hanem a lelki gazdagság ellentéte. Lelki szegény volt az alázatos kapernaumi százados, az ebeknek jutó morzsával is beérő kanáneus asszony, vagy a magát az apostolságra méltatlannak nevező Pál apostol. Lelki szegény az, aki magát nem tartja másnál különbnek, sőt magát megalázza, s mindent alázatosan kér Istentől. Ilyeneké az Istennek országa.

2.    Isten országa polgáraira olyan szükség van ebben a világban, mint a sóra, világosságra és a fényre. A keresztyének nem feleslegesek: az emberi együttélés nem képzelhető el a keresztyén erkölcsi értékek jó hatásai, a szere­tet, irgalmasság, megbocsátás, szelídség, béketűrés és legfőkép­pen az örök élet hite nélkül. Ahol ez a világ nem tud mást tenni, mint virágot a koporsóra, ott a hívő keresztyének reménységet és vigasztaló erőket árasztanak az összetört szívekbe. Isten ajándéka az egyházi temetés is.

3.    A keresztyénekre addig van szükség, amíg olyanok, mint a só: ha elveszítik az ízüket, semmire sem kellenek. Akkor ízetlenülnek meg, ha elveszik belőlük Jézus Krisztus személyes varázsa, ereje, lelkülete. Ha a keresztyének hite nem több mint filozófia, világnézet, akkor senki sem kér belőle. De, ha életet kínál, életet ízesítő, szépítő, gyógyító erőket, Jézus személyes hatásait, akkor igényli a világ is.

4.    Jézus Krisztus úgy kell ennek a világnak, mint a fény. Fény nélkül nem lehetne itt élet. Jézus egyebet sem tesz, mint kínálja azt, ami az örök élethez kell. Az egész világba árasztotta mennyei világosságát. Ahová személyesen nem jutott el földi élete során, oda elküldte a tanítványait: ,,Elmenvén széle e világon, tegyetek tanítványokká minden népet…!”

5.    Minket úgy helyezett el Isten ebben a világban, mint világítótornyokat, azzal a különbséggel, hogy nem hatalmas tornyokhoz hasonlít, hanem kicsiny gyertyákhoz. Nem sok kilométerre, de legalább néhány méterre ragyogjon el a fényünk. legyünk Jézus Krisztus világosságának a jelei, az örök élet hírnökei.

6.    Az egyház a nagy gyertyatartó: Jézus Krisztusnak az egész világon mindenfelé vannak apró lángocskái, gyertyái. Sok százmillió apró gyertyát fog össze és helyez el egyenként a nagy gyertyatartóban és táplálja a maga világosságával. Ügyeljünk rá, hogy benne legyünk a gyertyatartóban, Ne magunkat féltsük, mi lesz velünk, hanem azzal törődjünk, világítunk-e másoknak, szolgál-e, használ-e a hitünk másoknak?

Kérdések:

1.    Mikor éreztük magunkat utoljára boldognak az elmúlt időben? Mi okozta ezt az érzést?

2.    Melyik „boldogmondás” illik eddigi keresztyén életünkre? Voltunk-e már igazán alázatosak, kisemmizettek Isten előtt? Mikor sírtunk utoljára?

3.    Győzött-e már rajtunk a szelídség, „engedtük-e” már indulatainkat „szélnek” Jézus nevében, szeretetből, irgalomból? Visszakaptuk-e már azt az irgalmat, amelyet mi előlegeztünk meg?

4.    Legyünk őszinték: láttuk-e már Istent? Vagy még nem annyira tiszta a szívünk?

5.    A magunk igazságát szomjúhozzuk, vagy Isten igazságát áhítozzuk mindenki számára?

6.    Próbáltunk-e már két haragost megbékíteni? Vagy egy közösséget lecsendesíteni? Mi kell ehhez a leginkább?

7.    Gyökössy Endre szerint a „boldogmondások” egy folyamatnak (növe­ke­désnek) részei. Elkezdődik ez a „lelki szegénységgel” (teljes ráutaltság Istenre), s ebből „nő ki” a tiszta szív, az irgalom, a békességszerzés s a többi. Így nemcsak egyszeri állapotról van szó, hanem egy életútról, mely egyre boldogabbá tesz minket, akár az üldöztetést is elfogadva. Gondoltunk-e már arra, hogy miért nem vagyunk mi igazán boldog emberek?

8.    Elhisszük-e, hogy nem attól leszünk boldogok, ha vágyainkat elérjük, hanem ha végigjárjuk Jézus útját?

9.    A só, a világosság és a hegyen épített város közös jellemzője, hogy elrejthetetlen. Ha jelen van, mindenki számára egyértelmű. Vajon mennyire „elrejthetetlen” a mi keresztyénségünk a többi ember előtt?

10.  „Egy derűs keresztyén a legjobb ajánlólevél a keresztyén hithez” – mondja C. H. Spurgeon. Olyan, mint a só, mely ízesít, tartósít, tisztít, őriz. Olyan, mint a világosság, mely életet és reménységet ad. Olyan, mint a hegyen épített város, messziről látszik, biztonságot, menedéket jelent minden úton járó embernek.

A TÖRVÉNYEKRŐL
(Mt 5,17-48; Lk 6,27-36)

A zsidók számára mindennél fontosabb volt az a kérdés, hogy ki, hogyan áll a törvénnyel, mi a véleménye Isten törvényéről? Jézus világosan megmondta, hogy Isten országának a polgárai Isten törvényét egész szívük szeretetével megtartják. Csak éppen másképpen, mint ahogy azt a farizeusok teszik: Isten gyermekei lelki módon és nem engedelmes rabszolgák módjára külsőképpen, látszólagosan, hanem úgy, mint gyermekek, akiknek örömük telik abban, ha mennyei atyjuk kedvében járhatnak. Jézus 5 példával illusztrálja ezt.

A 6. parancsolat. Nemcsak ölni tilos, hanem haragudni ok nélkül, gyűlölködni és bosszút állni is (Mt 5,21-26).

A 7. parancsolat. Nemcsak a házasságtörés bűn, hanem a tisztátalan gondolat is. Érdemes akár a szemünk világát is elveszítenünk, mint tisztátalansággal Istent megszomorítani, magunkat pedig beszennyezni (27-32).

A 3. parancsolat. Az esküről is másképpen gondolkoznak Isten országa tagjai. A zsidók készek voltak naponta akárhányszor, ok nélkül is esküdözni. Isten gyermekeinek felesleges állításaikat minduntalan esküvel megerősí­teniük, beszédük az igazságnak úgyis megfelel. Ha igent mondanak, az eskü nélkül is igen, ha nemet mondanak, az eskü nélkül is nem. Mások biztosra vehetik. (32-37).

A megfizetés joga. A zsidók az ősi szabályokhoz alkalmazkodtak: ,,Szemet szemért, fogat fogért.” Ez volt a mérték a bíró számára is, ha ítélnie kellett s ezt alkalmazták az emberek az egymás közötti vitás ügyek elbírálásánál is. Ilyenformán, ha vétkezett valaki, annak megfelelően fizetett is. Megbocsá­tásra és szeretetre nem maradt hely. Jézus egészen mást tanított: ha más vétkezik Isten gyermekei ellen, ők ne legyenek készek a megfizetésre, ellenkezőleg, a gonoszért fizessenek szeretettel. Ha valaki egy mérföldre kényszerít, el kell vele menni kettőre. A második mérföld bebizonyítja neki, hogy nem gyávaságból, nem ellenkezünk vele, hanem azért, mert megtanultuk az erőszakot szeretettel viszonozni (38-42).

A felebaráti szeretet kötelessége világosan benne volt az Ótestamentumban (3Móz 19,18), de a farizeusok egészen kicsavarták az értelmét. Azt tanították, hogy a felebarát iránti szeretet törvényéből az ellenség gyűlölete következik. Jézus ezzel szemben Isten országáról azt mondja, hogy aki egyszer annak tagja lett, az nem ismer többé ellenséget. Imádkozik azért, aki őt átkozza és áldást kér arra, aki őt üldözi.

Úgy cselekszik, ahogy a mennyei Atya. A mennyei Atya nem méri meg, hogy mennyi napfény és mennyi eső jut az ő ellenségeinek, hanem felhozza a napját, esőt ad minden embernek egyformán, tekintet nélkül arra, hogy azok engedelmes vagy engedetlen gyermekei, hívei vagy ellenségei ( Mt 5,43-47).

Ennek a fejezetnek a tanulságát a 48. versben fogalmazza meg Jézus: ,,Legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.”

Tanulságok:

1.    Az embereknek szükségük van törvényre. Nem élhetnénk együtt a többi emberrel, ha nem fogadnánk el egyetemlegesen, hogy mit szabad és mit nem? Hozzátehetjük: az embernek úgy kell a törvény, ahogy Isten a Tízparancsolatban adta. Évezredek alatt nem szorult változtatásra, nem avult el, mert az ember maga, belső lényegét tekintve nem változott meg. Mi éppen úgy vagyunk emberek, ahogy Mózes és az előtte, meg utána élt emberek voltak. Hasonlóan bűnös és megváltásra szoruló emberek.

2.    Jézus nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem azért, hogy megtanítsa helyesen betölteni azt. Ő maga helyettünk tökéletesen be is töltötte. Ami ahhoz volt szükséges, hogy a bűnök miatt el ne kárhozzunk, azt elvégezte. Nekünk nem félelemből kell megtartanunk, hanem a szeretet és hála megmutatásáért. Isten iránti szeretetünket és hálánkat azzal mutathatjuk meg, hogy a kedvébe járunk: megtartjuk a törvényét, nem kényszerből, hanem azért, hogy a kedvébe járjunk.

3.    Nemcsak az ölés bűn, hanem a harag, sőt a másik ember iránti közömbösség és a rosszakarat is. Lehet szavakkal is ölni. A bosszúvágy és a megfizetés gondolata Isten szemében annyi, mintha már el is követtük volna.

4.    Isten a test tisztaságát megparancsolta, de igazában annál több kell neki: a lélek, a szív tisztasága. Tiltja a házasságtörést, de azokat a gondolatokat is, amelyek ahhoz vezetnének.

5.    Az eskü nem önmagában tiltott dolog. Isten is esküdött a Szentírás sze­rint. Ha tehát megfelelő hivatalos alkalommal eskütételre kerül sor, a keresztyén ember nyugodt lelkiismerettel esküdhet. A tilalom a szükségtelen, felesleges esküdözésre vonatkozik. Arra, hogy az emberek csak úgy, igazmondásuk bizonyítására esküdözzenek. A megoldás az, hogy Isten országa polgárai mindig igazat beszéljenek. Egyáltalán ne esküdjenek maguktól.

6.    A gonoszért jóval kell fizetni. Ördögi ravaszság van a látszólag nagyon is igazságos szabályban: szemet szemért, fogat fogért, mert az embereket állandó harcra ingerli. Elkezdődik valahol egymás bántása és sohasem fejeződik be, mert aki utoljára kapott, keresi az alkalmat, hogy visszafizethesse. A bűn körforgását egyedül a szeretet állíthatja meg. A szeretet ellen nincs fegyver.

7.    Bánjunk mindenkivel úgy, mint testvérünkkel. Tekintet nélkül arra, hogy ők hogyan bánnak velünk. Tegyük azt amit a mennyei Atya tesz: ő egyformán részesíti áldásaiban az embereket. Ád napfényt és esőt mindenki földjére.

8.    Legyünk tökéletesek: nem abszolút értelemben, hanem úgy, hogy ne félig-meddig szeressük egymást, hanem olyan egész szívvel, mint a mennyei Atya szeret minket.

Kérdések:

1.    Mennyire veszi komolyan a világ ma a Tízparancsolatot? És mi?

2.    Jézus elmélyítette a parancsolatok értelmét. Nem leegyszerűsítette, aho­gyan mi szoktuk, hanem kibővítette azokat. Lehetséges-e egyáltalán ezeket ma betartani?

3.    Ha a harag is bűn, a gonosz szavak is, akkor ki nem vétkezett még? Mit akart Jézus megtanítani ezzel a parancsolat-értelmezéssel?

4.    Konfirmációra készülve mindenki megtanulja, hogy nemcsak a konkrét cselekedet a bűn, hanem a gondolat s a szó is. Vajon hányan veszik ezt komolyan, ha a paráznaságról van szó? Hányan beszélnek kétértelműen, sikamlósan a gyülekezetekben? Hányan nézik meg a fiatal lányokat vagy asszo­nyokat kívánsággal szívükben?

5.    Nem az eskü a vétek, hanem a feleslegesen, hiábavalóan kimondott, a semmivé tett eskü. Nem azért „betegek és erőtlenek közülünk sokan”, mert nem veszik komolyan, például az úrvacsorai fogadalmunkat? (1Kor 11,29–30). Érdemes lenne mindhárom úrvacsorai kérdésről (ahol a négyet használják, ott azokról) külön-külön is beszélgetni!

6.    Mindenki könnyen számon tartja, hogy ellene kik s miben vétettek. De vajon azt is számon tartjuk-e, hogy mi milyen jóval viszonoztuk a rosszat? Jézus mértéke ez!

7.    Nem tartjuk-e néha igazságtalannak, hogy az ellenünk támadó emberek sikeresebbek, mint mi? Mintha Isten melléjük állna! Beszélgessünk ezekről a versekről: „Felhozza napját jókra és gonoszokra”.  Mennyiben tesz Isten igazságot közöttünk földi életünk során, s miben lesz csak a végítéletnél az igazságtétel?

8.    Mindenki mondogatja a gyülekezetekben, hogy „senki sem lehet tökéletes” – gondoltunk-e már arra, hogy ez a mondás nem biblikus? Nekünk ugyanis nemcsak lehetségessé teszi Jézus Krisztus ezt a célt, hanem megparancsolja! Mit jelent hát tökéletesnek lenni? S hogyan lehet „ebben” növekedni?

ISTEN ORSZÁGA POLGÁRAINAK 3 NAGY KÖTELESSÉGE
(Mt 6,1-18)

Jézus lényegében egyikkel sem mondott újat, mert a zsidók mindhármat ismerték és elsőrendű kötelességüknek tartották.

Az alamizsnálkodás. Minden zsidó köteles volt a szegényeknek adakoznia. Csakhogy a legtöbben úgy adtak, hogy mások lássák, sőt azért adtak, hogy mások látván, megdicsérjék őket. Aki így adakozik, az emberek dicséretéért, az már megkapta a maga jutalmát.

Az imádkozás. Nemcsak a templomban, hanem otthon is kell imádkozni: a nagy nyilvánosság elől visszavonulva, az otthon csendjében. A farizeusok rendszeresen úgy intézték a dolgukat, hogy az imádkozás előírt órája, a délutáni 6 óra az utcán érje őket, s ha a hivatalos jeladás az imádkozás órájának megkezdésére elhangzott, ott a nyílt utcán, vagy éppen utcasarkon, egyszóval minél nagyobb nyilvánosság előtt mondták el imádságukat.

Jézus nemcsak ezért pellengérezte ki őket, hanem azért is, mert imádkozásukban megfigyelhetőek voltak azoknak a pogányoknak a szokásai, akik nem ismerték a mennyei Atyát; hosszan imádkoztak abban a meggyő­ződésben, hogy a hosszú imát többre értékeli Isten. Így imádkoztak a Baál-papok a Karmel hegyén reggeltől estig ismételve varázsimáikat (1Kir 18,26). Ázsia keleti részeiben a legutóbbi időkben is szokásos a varázsigék végnélküli ismételgetése abban a reménységben, hogy az ismétlések nagy száma a meghallgatás valószínűségét elősegíti, sőt biztosítja.

Hogy hogyan kell imádkozni, arra Jézus a Miatyánkot adta mintának: egyszerű, rövid, gyermeki ez az imádság. Kifejeződik benne az a hit, hogy Isten teremtő és gondviselő Atyánk, aki oltalmaz, szeret, bíznunk kell tehát benne, engedelmeskednünk kell neki. Egymásban pedig testvért kell látnunk, ha egyszer egy Atyának a gyermekei vagyunk.

Az első kérésben az fejeződik ki, hogy Istennek van neve, az a név Ő maga: megmondja nekünk a nevét, azaz kapcsolatban akar lenni velünk; Istennek a neve szent, azaz imádni való. Ennek a névnek szentnek kell lennie előttünk és minden ember előtt, azaz halálosan komolyan kell vennünk azt, hogy a mi Atyánk szent Isten, s hogy ez a világ még idejében felismerheti Istenben az Atyát, aki a világ megtartását akarja.

Imádkozni kell Isten országa eljöveteléért, ami nem azonos az egyház uralmával, egyáltalán: nem földi ország, nem evés-ivás, hanem új lelkiség, Isten uralma nyomán igazság, békesség és öröm a szívekben. Nem a bűn uralkodik többé a földön, hanem Isten törvénye parancsol: a szeretet. Eljövetele, megvalósulása érdekében imádkozhatunk és életünkkel jó példát mutathatunk. Imádkozni kell Isten akaratának a megvalósulásáért annak ellenére, hogy Isten Mindenható.

A kérő imának mégis van értelme, mert Isten Atya, nem zsarnok, aki ráerőszakolja a világra maga akaratát. Akarata jellegzetesen atyai akarat, ami a teremtésben a bűneset után, és a törvényadásban egyaránt megnyilvánult s azóta is abban áll, hogy mi szentté legyünk. Isten akaratával szemben a mi akaratunk jellegzetesen gyermeki akarat: erőszakos, önző, csak a pillanatra néző, függetlenségre vágyó.

Legyen Istené a menny, a föld pedig legyen a mienk. Isten nem a mi akaratunkat, hanem a mi érdekünket nézi.

Imádkozni kell a mindennapi kenyérért: a kenyér az Övé akkor is ha mi ter­meljük vagy szerezzük. Kérés nélkül is adja, de mi a kérésünkkel bizo­nyítjuk, hogy gyermekei vagyunk. A kenyér mindig több annál, amit eszünk.

Imádkozni kell Isten akarata szerint a bűnbocsánatáért, mert bűnös emberek vagyunk, a bűnös emberre Isten ítélete vár. Egyedüli megoldás: Jézus Krisztus érdemére hivatkozással kérni Isten bocsánatát. Mivel Isten minden bűnünket megbocsátja, mi is tartozunk azzal, hogy az ellenünk vétkezők sokkal kevesebb vétkét megbocsássuk.

Imádkozni kell a kísértések elkerüléséért és a gonosztól való megszabadításért. Nem a kísértések az okai annak, ha bűnbe esünk. Maga a próba nem teszi az aranyat rézzé, csak a rézről derül ki, hogy nem arany, aminek látszik. A kísértés arra való, hogy megismerjük magunkat. Az Atya egyébként nem beleküld, hanem belevisz a próbatételbe, tehát velünk van, a tenyerén tart. Szabad arra kérnünk, hogy lehetőleg ne tegyen próbára, mert félünk attól, hogy elbukunk: ez az alázatosság megvallása. Szabad arra kérnünk, hogy adjon győzelmet, valahányszor a Sátán bűnre kísért bennünket.

Az imádságnak mindig része a dicsőítés: Istené minden, végtelenül gazdag, tehát mindent megadhat, amit kérünk tőle, azért is kérhetünk olyan sok mindent. Nem beszélve arról, hogy nagyon szegények vagyunk, rászorulunk arra, hogy kérésekkel forduljunk Hozzá. Gyermekei is vagyunk, szabad tehát hozzáfordulnunk kérésekkel. Még nem örököltünk a mennyei Atyától, egyelőre csak Ő gazdag. Övé a hatalom, minden hatalom, azért egyedül Övé a dicsőség. Mi gyengék, gyarlók, vagyunk, köztünk a legkülönbek is.

Ámen. Ez a befejező szócska azért kell minden imádság végére, mert ez azt fejezi ki, hogy hiszünk imádságunk meghallgatásában. Nem kételkedve mondjuk, hanem gyermeki bizalommal bízunk benne, hogy minden úgy lesz, ahogy elmondtuk, illetve, ahogy a mennyei Atyánkvvégtelenül jó szívével és hatalmas erejével akarja.

A Miatyánk után még a

c) böjtölésről beszélt Jézus. Annak nem szabad külsőségesnek, látszatböjtölésnek lennie, hanem a szív mélyén kell igaznak bizonyulnia. Derüljön ki belőle az Isten előtti megszomorodás a bűn miatt és a szív legyen tele imádsággal.

Tanulságok:

1.    Az alamizsnálkodás örök feladat. A szegény soha nem fogy ki a földről. Mindig lesz mások szeretetére, segítésére rászoruló ember. Az emberek képességei, adottságai, lehetőségei nem egyformák, ezért mindig lesznek     másoknál szegényebbek. A segítségre szorulókkal mindig törődni kell.

2.    Az alamizsnálkodásnak két szabálya legyen: titkon tegyük. Legyen elég, hogy Isten látja. Ő mindig látja. Még ha egy-egy esetben elkerülhetetlen, hogy lássák az emberek, ne az ő kedvükért, az ő dicséretükért tegyük, hanem azért, mert a szeretet gyakorlása Istennek kedves, a felebarátnak pedig tartozunk vele. A másik szabály: ne tudja a balkéz, mint cselekszik a jobb kéz. Ne számításból, reklámból, rejtett kölcsönként, jó befektetésként adjunk.

3.    Az imádkozás beszélő viszonyban létel Istennel. Miféle kapcsolat az, ahol nincs beszélőviszony? Ott valami nincs rendben. Isten mindig szól hozzánk az igében. Nekünk válaszolnunk kell rá, vagy ha van kívánságunk, tervünk, el kell mondanunk Neki.

4.    Az imádkozásnak nincs előírt helye. Mindenütt lehet imádkozni, mert Isten mindenütt jelen van és hallja, amit mondunk. De bárhol imádkozunk is, csak arra gondoljunk, hogy Isten hallja és csak azért imádkozzunk, mert Ő hallja.

5.    Az imádságnak nincs előírt hosszúsága. Ne felejtsük el, hogy Isten a szavaink nélkül is tudja, mit akarunk neki mondani. Nem is Őérette kell szavakba foglalnunk az imát, hanem magunkért és egymásért, akikkel esetleg együtt imádkozunk. Isten nem a szánkat, hanem a szívünket nézi.

6.    A böjt mindig az imádkozás érdekében tartott tartózkodás minden ételtől és italtól. Lényege a lelki összpontosítás. Nem maga a nem evés kedves Istennek, hanem a vele járó lelki állapot. 

Kérdések:

1.    Az adakozás. Istentiszteleten s azon kívül is. Egyházfenntartói járulékban s a tizedfizetésben. Hol van ennek a határa? Mennyit és hogyan kell adakoznia egy református embernek? Nem a gondolkodásunkat kellene megváltoztatni? Mindenem Istené, s nem az a kérdés, hogy mennyit adok belőle Neki, hanem hogy mennyit tarthatok meg magamnak!

2.    Az imádság. Áldásai kimeríthetetlenek. Mit jelent „szüntelen imádkozni”?

3.    Milyen imádság-fajtákat szoktunk gyakorolni? Nemcsak kérő imádság van, hanem hálaadó, bűnvalló, közbenjáró ima is! Hányszor megyünk Isten elé kérésekkel, s hányszor látva s bánva vétkeinket? Hányszor vesszük észre mások szükségeit, s hányszor csak a magunkét?

4.    Hogy tekintünk a hálaadásra és a dicsőítésre? Elvárjuk-e, hogy nekünk mások hálásak legyenek, de vajon mi megköszönjük-e Istennek mindazt, amit kaptunk? Szoktuk-e Isten dicsőíteni? Miért vagyunk olyan erőtlenek az imádságainkban?

5.    A karácsonyi angyalének ezt a sorrendet szabta: Istennek dicsőség, s az embereknek békesség. Vajon nem azért nincs békesség, mert nem adjuk meg Istennek a dicsőséget? Egyáltalán hogyan tiszteljük, imádjuk, féljük a mi Urunkat?

6.    Az imádság rövidsége vagy hosszúsága elsősorban őszinteség kérdése. Ha belső szobánkban órákig szeretnénk leborulni Isten előtt, tehetjük bátran – hiszen maga Jézus is egész éjszakákon át imádkozott! Milyen legyen hát az imádságunk?

7.    A böjtölés nem divat a reformátusoknál, pedig érdemes lenne ennek áldásaira is gondolnunk hitéletünkben. Sok ígérete van Urunknak ezzel kapcsolatosan, s az igazi böjtöt már Ézsaiás próféta is leírta (Ézs 58). Keressük együtt a böjt értelmét s alkalmait! Lehet-e a szerepe a mi gyakor­latunkban?

A FÖLDI KINCSEK
(Mt 6,19-34)

Jézus ezután a pénzről és általában a földi javakról beszélt. A zsidókat nagyon érdekelte és érintette ez kérdés, mert nagyrészt kereskedelemmel foglalkoztak és a földi javaknak rendkívül nagy értéket tulajdonítottak. Azért is tartotta Jézus szükségesnek, hogy a Hegyi Beszédben részletesen kitérjen az anyagiakra. De nemcsak zsidóknak, minden népnek, minden embernek nagy szüksége van arra, hogy tisztán lásson ezen a területen.

Jézus két életszabályt adott:

a) Isten országa polgárai ne gyűjtsenek földi javakat. Ne legyen elsőrendű céljuk a pénz birtoklása és megszerzése. Dolgozzanak, keressenek pénzt, legyen pénzük, használják fel okosan, gondosan a pénzüket, de soha ne tekintsék kincsnek. A szívük ne kapcsolódjék hozzá, ne legyen szívügyük. Ha az embernek kincse van, a szíve is ott van, ahol az a kincs. Nem lehet Istennek is meg a Mammonnak is szolgálni.

Mammon valójában nem bálványisten volt, csupán egy arám szó, ami gazdagságot jelent. De sokan bálványistent csinálnak a pénzből, az anyagi javakból és egész életüket Mammon szolgálatának rendelik alá.

b) Isten országa polgárai ne aggodalmaskodjanak. Úgyse használ, nem segít. Az égi madarak és a mezők liliomai sem aggodalmaskodnak, mégis megvan mindenük, pedig hol vannak érték tekintetében Isten országa polgáraitól? Ők nem is tudják, hogy van valaki, aki gondoskodik róluk. A hívő emberek tudhatják, hogy van gondviselő mennyei Atyjuk, aki számon tartja, mire van szükségük és megad nekik mindent. Isten országa polgárai törődjenek csak Isten országa dolgaival, a többit bízzák az Atyára.

AZ ÍTÉLKEZÉSRŐL
(Mt 7,1-6)

Jézus nem azt tanította, hogy ne vegyük észre másban a hibát, hunyjuk be a szemünket, amikor más vesztébe rohan, még őszinte szóval se állítsuk meg vesztébe vezető útján. Nem a káini közönyösséget akarta hallgatói szívébe plántálni.

Más alkalommal félreérthetetlenül tanította tanítványainak, hogyha valaki vétkezik, négyszemközt bizony meg kell dorgálni és nem kell nyugodni addig, amíg meg nem tér bűneiből. Jézus a szeretetlen ítélkezéstől óvta Isten országa polgárait. Attól, hogy eltúlozzák, felnagyítsák egymás hibáit, becsméreljék, cse­püljék, megszólják egymást s közben magukat különbnek tartsák másoknál.

AZ IMÁDKOZÁSRÓL
(Mt 7,7-11)

Isten országa polgárai fel vannak hatalmazva arra, hogy imádságaikban kérjenek, keressenek, zörgessenek Istennél.

BEFEJEZÉS
(Mt 7,13-27 ; Lk 6,43-49)

A befejezésben Jézus arra biztatta hallgatóit, hogy menjenek be a szoros kapun. Megismerték Isten országát, annak sokféle vonását, most már menjenek be abba.

De csak a szoros kapun át: a kegyelmet, gazdagságot és áldást, egyszóval mindent, amire szükségük van és lesz.

De, ha be akarnak junta, óvakodjanak a hamis tanítóktól, akik kívülről olyanok, mint Isten igazi emberei, belül azonban hamisak, olyanok, mint a báránybőrbe bújt ragadozó farkasok. Figyeljenek életük cselekedeteire, a gyümölcsökre, azokról megismerhető, vajon olyanok-e, amilyennek mutatják magukat?

Minden olyan igehirdető, akiben alázatosság, bűnbánat, istenfélelem van, és a szeretetet gyakorolja, az jó fa, mert jó gyümölcsöt terem.

Végül arra hívta fel hallgatóit, hogy nem elég mondani, hanem cselekedni is kell Isten akaratát.

Nem szép szavakat kell mondani, hanem rá kell építeni egész életünket Krisztusra, mint egy házat a kőszikla fundamentumra. A valóságos, engedelmes, cselekedetekben élő hit tart meg.

Tanulságok:

1.    Mindenkinek vannak hibái. A Szentírás legkiemelkedőbb embereinek is voltak. Annak az embereknek is vannak, akiét nem ismerjük. Lakva mindenkit meg lehet ismerni. Szálka, vagy gerenda tehát mindenki sze­mében van.

2.    Neked is vannak hibáid. Csak te nem veszed észre. A te hibáid mások veszik észre. Észreveszik akkor is, amikor nem mondják. Ezen nem változtat az, hogy mi minden hibánkat megmagyarázzuk, kimentjük.

3.    Ha mi megítélünk egy embert, minket Isten ítél meg. Úgy veszi vé­del­mé­be velünk szemben az általunk megítélt embert, ahogy egy szülő, ha gyer­mekét bántják. Nemcsak mi vagyunk Isten gyermekei, mások is azok.

4.    Előbb a saját hibánkból kell megjobbulnunk, azután gondolhatunk arra, hogy másokat is megjavítsunk. A beteg orvoshoz senki sem megy szívesen ugyanolyan betegséggel, mint amilyenben az szenved, mert saját magát sem tudja meggyógyítani.

5.    A szeretet nem felfedezi a bűnt, hanem elfedezi. 

6.    Nekünk szabad Istentől kérnünk. Az emberektől kérni kényelmetlen, megalázó. Az emberek nem szeretik, ha kérnek tőlük. Mindenki kapni szeret, pedig jobb adni. A társadalom is elítéli a kérést: ,,dolgozzék mindenki, ossza be, amije van”.

7.    Van, amit annak is ad, aki nem kéri. Napfényt, esőt, kenyeret, ruhát még az égi madaraknak, a mező virágainak is ad mennyivel inkább az embereknek. Isten gyermekei azonban ne vegyék el kérés nélkül a gondviselés rendszeres ajándékait sem. Jelezzék kérésükkel, hogy bíznak az Atyában.

8.    Vannak Istennek olyan áldásai, amelyeket kérésre sem ad. Ha egy gyermek rosszat kér, a szülő nem ad neki. Jézus nem teljesítette a farizeusok kérését, amikor jelt kértek; a tanítványokét sem, hogy ne menjen Jeruzsálembe stb.

9.    Vannak Istennek olyan áldásai, amelyeket csak kérésre ad. Ezek az üdvösséggel összefüggő áldásai, a bűnök bocsánata, az örök üdvösség, a Szentlélek ajándéka. 

Kérdések:

1.    Sokan a gazdagságot Isten áldásának tekintik. Vajon az-e?

2.    Földi javaink miatti aggodalmaskodásunk megrövidíti életünket. Miért aggódunk vajon annyit? Mitől félünk? Attól, hogy lemaradunk a többiektől, vagy csak a kényelmünket féltjük? Beszélgessünk erről őszintén!

3.    Az ítélkezés minden formája tilos. Miért gondoljuk, hogy az előítélet, a pletyka vagy a mások „lejáratása” nem tartozik ebbe a kategóriába? Honnan „vesszük” a jogot arra, hogy másokról ítélettel beszéljünk?

4.    Jézus megmutatja az utat a jóakaratú figyelmeztetésekre, a testvéri intések módjaira. Ha már feltétlenül szólnunk kell, csak annak van joga szólni, aki már önmagát megítélte ugyanabban a kérdésben, s elhagyta azt az elítélendő bűnt. De csak mindezek után! Kössünk egyezséget közösségünkön belül, hogy mindannyian komolyan vesszük a krisztusi mértéket! Megítélted-e már önmagadat? Bűnösnek találtad-e már önmagadat?

5.    „Kérj, keress, zörgess!” – van-e bátorságunk valakiért, valamiért ezzel a kitartással könyörögni?  Isten felhatalmazása ránk is érvényes! Mindenkinek a legnagyobbat kérjük, amit kérhetünk: Jézus Krisztus személyes megismerését, befogadását. Hiszen ettől minden megváltozik az illető életében!

6.    „Amit tehát szeretnétek...” Nekünk nem kell a másikra várni, sőt kiváltság, hogy mi kezdhetjük a békülést, az áldásmondást, a másfajta „hozzáállást”.  Az „aranyszabály” él, működik; kipróbálta-e már mindenki?

7.    Sokszor tűnik úgy, hogy a keresztyén emberek csak a kiváltságokat sze­retik: Istennel való kapcsolat, áldások, gazdagság, elvehetetlen öröm stb., s nem veszik komolyan, hogy ezeknek vannak feltételei: a szoros kapun való bemenetel, a keskeny úton való járás, gyümölcstermő élet, egyértelmű elhatárolódás minden hamisságtól, mások terhének vállalása. Azaz úgy élni, ahogyan maga a Mester élt. Beszélgessünk a mérleg mindkét oldaláról!

8.    Honnan tudhatjuk, hogy valaki igazi vagy hamis próféta?

9.    Az okos ember nem a viharok idején kezd aggódni háza épségéért, hanem jóval előbb, már az építéskor gondol mindenre. Segítheti-e ez a példázat gyermekeink, unokáink nevelését?