Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-03-02 19:07
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 667317
  • Egyedi látogatók: 48691
  • Közzétett oldalak száma: 471
Címlap

2. Izrael népének lelki állapota

TÖRVÉNYTUDÓK, ÍRÁSTUDÓK

A babiloni fogságból való hazatérés az a veszély fenyegette a népet, hogy ismét visszaesik a bálványozás és a babonáskodás pogány bűneibe, amik miatt a hosszú fogságban kellett bűnhődnie. Abban az időben főleg Ezsdrás és Nehemiás állandóan figyelmeztette a népet Isten törvényére, amit Mózes által adott. Az volt e figyelmeztetés célja, hogy a nép el ne felejtse a törvényt. A későbbi évszázadok folyamán, a küzdelmek és nehézségek idejében Izrael kegyesei nagyon ügyeltek arra, hogy Isten parancsait felismerjék, és tiszteletben tartsák. Külön társadalmi rétegként jött létre lassanként a törvénytudók osztály: olyan emberek volt ők, akik Mózes törvényeit naponta rendszeresen tanulmányozták, és a népet arra megtanították.

A törvénytudókat a nép nagyon tisztelte, úgy néztek rájuk, mint Isten követeire, bölcsekre, akiket az angyalok is dicsérnek az égben. Júdeában és Galileában minden jelentős helyen volt ilyen törvénytudó. Ők ott adták a gyermekeket a vallás dolgaira és ők tanították a felnőtteket is arra, hogy egyik-másik dologban mi Isten akarata. Természetesen Jeruzsálemben él a legtöbb törvénytudó, vagy ahogy más néven nevezték őket: írástudó. Jeruzsálemben már magasabb fokon tanították a hit dolgait; az ott élő működő írástudók nagy hírnévre tettek szert. Izraelben az volt a szokás, hogy 7 éves kórtól 12 éves korig minden gyermek vallás oktatásban részesült akár falun, akár városban lakott. Ha pedig tovább akart tanulni valaki, annak már Jeruzsálembe kellet mennie, mert ott voltak a magasabb iskolák. Pál is úgy került Jeruzsálembe, hogy szülei oda küldték a magasabb iskolák elvégzése céljából. Jézus ellenében csak Názáreti iskolát járta ki, Jeruzsálembe már nem küldték a szülei. Ezért is nézték le őt később az írástudók, elvégre nem volt iskolázottnak tekinthető a vallási kérdésekben.

A törvénytudó Ezsdrás utódainak tekintették magukat, jóllehet óriási különbség volt Ezsdrás tanítása és későbbi törvénytudók magyarázatai között. Ezsdrás kifejezetten kegyes típus volt, a későbbi írástudók ellenben mind gőgösek, a leglényegesebb különbség azonban az volt, hogy ezek nem értették Isten igazi akaratát. Amikor a törvényt magyarázták a népnek, nem úgy tették ezt, mint annak idején Ezsdrás. Ők a Mózesi törvényeket fejtegették, rengeteg új szabályt fűztek hozzá és azt a meggyőződést terjesztették, hogy a külsőleges kegyesség Isten szemében tökéletesen elég. Ha pontosan megtartanak minden előírást, akkor már olyan tökéletesek, hogy mindenben megfelelnek Isten parancsainak.

Az írástudók tehát nem csak a Tórát tanították, hanem mindenféle új sza­bályt is. A függelékek létjogosultságát a hagyományokra építették. Elmondták pl., hogy egyik vagy másik nevezetes írástudó azt tartotta, hogy szombat napon ezt vagy azt nem szabad csinálni. Később azután az ilyen hivatkozások éppen olyan rangot kaptak, mint maguk a Mózesi törvények. Az ilyen szájhagyományokat összegyűjtötték és a következő nemzedéknek kötelező erővel adták át. Jézus idejébe a zsidók épp úgy hittek a hagyományok kötelező erejében, mint a törvényben. A hagyományokat két csoportra osztották: az egyiket Halakáh-nak nevezték, ami menetet jelent. Ebben ezrével gyűjtötték össze a különböző írástudók szabályait, pl. 39 fajta munkát neveztek meg, amit szombat napokon nem volt szabad elvégezni: nem volt szabad kalászt tépni, 880 méternél hosszabb utat megtenni; szabad volt betegeket megsegíteni, de csakis közvetlen életveszély esetében, nem volt szabad semmi féle tárgyat egyik házból a másikba átvinni, nem volt szabad gombot felvarrni. Ilyen megkötések ezrével voltak a Halákáh-ban. Különösen a tisztulásig előírások terén volt sok megkötés. Étkezés előtt kezet kellet mosni, de étkezés közben is, valahányszor új evőeszközt vett valaki igénybe. Arra nézve is szigorú előírások voltak, hogy hogyan kell a kézmosásba végbe mennie, mennyi vizet kell használni.

A hagyományok másik csoportja a Haggádá (elbeszélés) volt. Ebbe mindenféle történetek voltak, amelyeket nagy emberek mondtak el vagy amelyek nagy emberekkel történtek. Nem csak olyan történetek voltak benne, amelyek már megtörténtek, hanem olyanok is, amelyek majd megtörténnek, pl. a Messiás eljövetelével, az ítélettel és más egyéb kérdésekkel kapcsolatban.

Jézus idejében ezek a hagyományok még nem voltak összegyűjtve, hanem szájról szájra szálltak. Ebből lett később a Talmud, amelyet még ma is úgy tekintenek a zsidók, mint a kötelességek gyűjteményét, mint egy második törvénykönyvet a Mózesi törvények mellet. Ők természetesen úgy hiszik, hogy a Talmud lényegében nem más, mint a Mózesi törvények helyes magyarázata. Valójában azon van a Talmud megerőtlenítette a Mózesi törvényeket mindazokkal a történetekkel és hozzáfűzött szabályokkal, amelyeket a hagyományok foglaltak össze. „Erőtlenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeltetéseitek által” (Mt15,6).

Tanulságok:

1.    Más a törvény betűje és más a törvény lelke. Ugyan azzal a törvénnyel lehet ölni és eleveníteni. Jézus és a törvénytudók között nem az okozta a nagy feszültséget, hogy Jézus nem tisztelte eléggé a Mózesi törvényt. Elvégre napnál világosabban megmondta Jézus, hogy nem a törvény eltörlésére vagy megerőtlenítésére jött, hanem inkább a törvény betöltésére. Vallotta, hogy a törvény megmarad, nem avul el: előbb elmúlik az égé és a föld, semmint a törvényből egy pont vagy egy vessző elmúlnék. Aki megcselekszi a törvényt, az a mennyek országában nagy lesz. Jézus abban volt más, hogy a törvény tulajdonképpeni lényegét tanította: a törvény lelkét, jellegét domborította ki. Rámutatott arra, hogy nem elég a törvényt külsőképpen megtartani, mert a törvény lényege a szeretet. A törvény betöltése a szeretet gyakorlásában van.

2.    Jézus elítélte a külsőleges előírásokat, amelyek csak gőgössé, magabízóvá tették azokat, akik megtartották.

3.    Számunkra a törvény Krisztushoz vezető kalauz, Isten kegyelméhez kényszerítő erő. A törvényből látjuk, hogy bűnös emberek vagyunk, akik nem tudjuk úgy szeretni Isten és egymást, ahogy kellene. Isten nem könyörül rajtunk, akkor elvesztünk. De Isten irgalmas Isten.

Kérdések:

1.    Kik voltak az írástudók? Hol tanítottak?

2.    Mit és kiket tanítottak?

3.    Hol tanult meg írni-olvasni a gyermek Jézus?

4.    Az írástudók csak a mózesi törvényeket értelmezték, vagy „megtoldották” emberi rendelésekkel is?

5.    Melyek voltak a „póttörvények”, és különösen mit szabályoztak? Hogy hívták ezt a gyűjteményt?

6.    Mi a Tóra és a Talmud? Mi a különbség köztük?

7.    Mit vetett Jézus az írástudók szemére?

8.    Képesek voltak-e a zsidók a sokféle törvényt és szabályt megtartani?

9.    Hogy viszonyult az Úr Jézus a mózesi törvényekhez? Mit hangsúlyozott?

10. Mi a különbség az Úr Jézus és az írástudók törvény-értelmezése között?

11.  Mi a törvény lényege? Hogy foglalta össze az Úr Jézus a törvényt?

12. Mi a törvény célja? Hova akar elvezetni és kihez?

13.  Elég-e a törvény megtartása az üdvösséghez, vagy valami többre, illetve másra is szükség van?

ISKOLÁK

Jézus idejében két féle iskola volt Izraelben. Az egyik a Sammai-féle szigorú iskola. Sammai nagy ellensége volt az idegeneknek s ennek megfelelően az iskolája is kifejezetten nacionalista szellemű iskola volt. Tiltotta az idegenekkel való minden érintkezést. Még azt is elnézte, hogy prozelitákat, a pogányok közül Izraelhez csatlakozó megtérőket Izrael nemzeti kötelékébe befogadják.  Tanításában szorosan alkalmazkodott a Törvény előírásaihoz.

A másik iskola típus a Hillel volt. Akiről elnevezték Hillel, Babiloni származású volt, fiatalságában, Babilonba, vagyis pogány országban élt. Amikor később Jeruzsálembe költözött, sokkal megértőbb volt a pogányok iránt, mint Sammai. Ő Sammaival ellentétbe, a pogányok között végzett misszió híve volt. Az volt a főcélja, hogy a pogányok mind megtérjenek és Izraelhez csatlakozzanak. Azt tanította, hogy a pogányok nem örökre kárhoznak el, hanem csak 12 hónapig kell szenvedniük a pokol tüzében. A házasság kérdésében is mást tanított, mint Sammai: ő a legkisebb okra való hivatkozással is megengedhetőnek tartotta az elválást. Pl. ha egy férfi kifogásolja, hogy a felesége rosszul főz, elbocsátható levelet adhat neki. Sammai sokkal szigorúbb volt a házassági elválás tekintetében. Hillel egyébként a Szentírásból ismert Gamáliel nagyapja volt. Gamáliel híres törvénytudó, Saul tanító mestere.

A ZSINAGÓGA

Az Újtestamentumban gyakran esik szó zsinagógáról. A zsinagógák olyan épületek voltak, amelyekben a hívő zsidók rendszeresen összejöttek, hogy ott a törvényről és a prófétákról szóló tanításokat hallgassanak. Egész Izraelben mindenütt voltak zsinagógák, sőt Izraelen kívül más idegen országokban is, olyan városokban, amelyekben sok zsidó élt.

Hogy hogyan jöttek létre ezek a zsinagógák, nem tudjuk. Amennyit tudnunk, hogy Jézus idejében már mindenütt meglehetett találni ezeket az épületeket. Mindegyik zsinagógában volt egy szekrény, és pedig az épületnek Jeruzsálem felé néző oldalán, amelyben a Törvény és a próféták szent tekercsét őrizték. E szekrények előtt ültek a vének. A férfiak pedig úgy helyezkedtek el, hogy arccal a szent szekrény felé néztek. Az asszonyok helyét külön választották: ők az épület hátsó részében vagy az erkélyen foglalhattak helyet. Minden zsinagógában volt egy ún. szolga, akinek nemcsak az volt a dolga, hogy az épületre vigyázzon és azt tisztán tartsa, hanem neki kellet három kürtjellel jeleznie a szombat kezdetét és végét; a vének közül az egyiket a zsinagóga fejének választották meg. Kisebb helyeken a zsinagóga feje jelentős tekintélyt élvezett és a lakosságra nagy befolyást gyakorolt. Ő jelölte ki többek között azt, hogy ki olvassa majd a szombati istentiszteleten  a szent igét a Törvényből és a prófétákból és ő jelölte ki azt, aki majd a prédikációt tartja. Aki nagy bűnt követett el, azt a zsinagógából kiközösítették: az olyannal a többiek nem érintkezhettek.

SZELLEMI IRÁNYZATOK

Az Újtestamentum két szellemi irányzatról beszél: az egyik a farizeusoké, a másik a szadduceusoké volt. A farizeusok neve azt jelenti: elkülönültek, különváltaírástudók legnagyobb része a farizeusok közé tartozott, de nemcsak írástudókból állt a farizeusok társasága. Felfogásuk lényege az volt, hogy Izrael csak akkor maradhat meg, ha minden izraelita teljes erejével igyekszik megtartani a Törvényt és a hagyományokat. Ők maguk is mindent vállaltak, ami a Törvény és a hagyományok megtartásával járt, de nagy hibájuk volt, hogy gyakran beérték a külsőségekkel, a látszattal. Miután pedig egyre inkább általánossá vált a törvény előírásainak külsőleges megtartása, a farizeusok, akik nagyon pontosan és lelkiismeretesen megtartották a legapróbb előírásokat is, hamarosan gőgössé váltak. Magukat jobbnak, különbnek tartották a nép többi tagjánál, akik nem ismerték úgy a Törvény ezerféle előírását, szabályát, mint ők. Tudatosan keresték az emberek elismerését, dicséretét és mindennél többre tartották azt, ha elismerték róluk, hogy ők kegyesek és jók. Jézus legvadabb ellenségei a farizeusok soraiból kerültek ki.

Egészen más volt a szadduceusok irányzata. Nem egészen világos, hogy honnan vették a nevüket. Lehetséges, hogy Sádok főpapról, aki Salamon uralkodás idejében volt főpap. A szadduceusok főleg a jeruzsálemi papi családok tagjaiból kerültek ki. Egyfajta nemességet képviselte, akik nem sokat törődtek a néppel és nem sokra becsülték az írástudók szőrszálhasogatásait. Sokkal inkább fölötte érezték magukat az egyszerű népnek, semhogy túl sokat törődtek volna azzal, hogy azok mit csinálnak. Lenézték az egyszerű embereket. Az angyalok létezését tagadták és nem hittek a megholtak feltámadásában sem. A Szanhedrin, a nagytanács ennek a két irányzatnak a képviselőiből állt, tehát a farizeusokból és a szadduceusokból (ApCsel 23,6).

A harmadik szellemi irányzat a Heródes-párt volt, ez azonban nem törődött vallási dolgokkal, hanem kifejezetten politikai ügyekkel foglalkozó irányzat volt, Heródes támogatása érdekében.

A SZANHEDRIN

Izrael legfőbb irányító testülete Jézus idejében a Szanhedrin, a nagytanács volt. Először Heródes, azután a római helytartó gyakorolta felette a legfőbb felügyeletet. A Szentírás különböző képen nevezte a Szanhedrint: nagytanács (Mk 14,55), főtörvényszék (Mt 5,22), vének tanácsa (ApCsel 22,5). 71 tagja volt: 70 előkelőség és 1 elnök. Mindig a főpap volt az elnök. Legtöbben a nevezetes papi famíliákból kerültek ki, azért nevezték olykor őket főpa­poknak, néha azért, mert maguk is a főpap közeli rokonai voltak, néha pedig azért, mert igen nagy tekintélyű férfiak voltak. Ezek a tekintélyes papi családok szinte mind a szadduceusok irányzatához tartoztak. Rajtuk kívül természetesen voltak nem papi családból származó tagjai is a nagytanácsnak, pl. a leghíresebb írástudók. A Szanhedrin gyakorolta a legfőbb felügyeletet a templomi pénzügyek felett és döntött mindenféle vallási kérdésben. Végül a Szanhedrin intézte a törvénykezést is.

Csupán halálos ítélet meghozatala esetében kellet jóváhagyást szerezni a római helytartótól, egyébként minden döntése érvényes és joghatályos volt.

A NÉP

Az egyszerű népen mind az írástudók, mind a papok lenézték. Átkozottnak mondták a sokaságot, amely nem ismeri a Törvényt (Jn 7,49). Ennek ellenére a nép nagy része nagytisztelettel tekintett a farizeusokra és az írástudókra és szívesen vette azok tanítását. Leginkább azonban érezte a nép, hogy az az út, amelyikre azok tanítják a nép egyszerű fiait, túlságosan nehéz, semhogy meg tudnák tartani. Jézus az egyszerű nép fiai között igen sok követőre tett szert, akik mind szívesen fogadták az Isten Országáról szóló tanításait.

Tanulságok:

1.    A mi legfőbb tanítómesterünk Jézus. Ő megtanít minket mindenre, tudnunk kell ahhoz, hogy tisztán, Isten törvénye, a szeretet parancsa szerint boldogan éljünk. Ezen felül megtanít az örök élet titkára. Ő a teljes Életre tanít meg. Minden szava és egész élete tanítás. Csodálatosan tanít, mert amit a bölcsek nem képesek megérteni, azt a kisdedeknek is világossá teszi. Mindenkit kész tanítani: „Jöjjenek én hozzám mindnyája…tanuljatok tőlem…”

2.    A zsinagógák utódai a mi keresztyén templomaink. Arra valók, hogy a gyülekezet együtt gyakorolja bennük az istentiszteletet: együtt hallgassa Isten igéjének a hirdetését, együtt énekeljen, együtt imádkozzék és adakozzék. Templomunk igazában az egész anyaszentegyház, amely a hívekből, mint élő kövekből épül Isten Lelkének munkája, az ige hirdetése nyomán.

3.    Az izraeli szellemi irányzatoknak a különböző keresztyén felekezetek felelnek meg. Mi református keresztyének vagyunk: számunkra az a döntő, amit Isten igéje mond a teljes Szentírásban, tehát a Törvényben és az Evangéliumban. De a Törvényt számunkra az Evangélium magyarázza, az Evangélium pedig nem a féktelen szabadságra, hanem a Törvény megtartására tanít. Jézus a kettőt együtt tanítja nekik. Elítéljük a gőgösséget a kegyességben, de elítéljük a válogatást is Isten igéjében. Hitünknek lényeges része a feltámadás és az örök élet ígérete.

4.    A nép egyszerű gyermekei Isten szemében éppen olyan becsesek, mint a tekintélyesek. Isten szemében nincs úr és szolga, gazdag és szegény, szolga és szabad. Ő nem csupán egyes embereket szeret, hanem az emberiséget. Mégsem személytelen a szeretete, azért nevezi magát atyának. Egy atya, ha sok gyermeke van is, egyenként szereti az összest. A megváltást az egész népnek készítette. A Szabadítót az egész megszabadítására küldte. A királyi menyegzőre mindenkit hívogat. Azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön és az igazság ismeretére eljusson. Azért jelent meg az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek (Mt 22,9; 1Tim 2,4; Tit 2,11).

Kérdések:

1.    Hogy hívták Jézus korában azt a két írástudó-iskolát, amelyik a mózesi törvényeket „magyarázta”?

2.    Mi volt a különbség a kettő között?

3.    Helyes-e, ha az egyiket ortodoxnak, a másikat reformistának mondjuk?

4.    Megtalálható-e a mi református egyházunkban is ez a kétféle irányzat?

5.    Kik voltak a farizeusok? Mit jelent a nevük?

6.    Miért tartották magukat különbnek másoknál?

7.    Kiktől különültek el?

8.    Miért gyűlölték Jézust?

9.    Kit nevezünk ma farizeusnak?

10.  Mi volt a különbség Jézus tanítása és a farizeusoké között?

11.  Mit jelent a „farizeusok kovásza”? Miért óvta ettől az Úr a tanítványait?

12.  Miért mondott az Úr háromszor „jaj” - t a farizeusok fölött?

13.  Mire kell különösen figyelnünk a Szentírás olvasásakor?

14.  Mit jelent az egyetemes papság elve? Van-e különbség lelkész, illetőleg hívő (talán laikus) között?

15.  Hol tartották a zsidók az istentiszteletet? Mikor és „hol” folyt le?

16.  Melyik zsinagógában tanított Jézus legtöbbször?

17.  Hogy fogadták honfitársai a názáreti zsinagógában tartott beszédet?

18.  Elég-e, ha a hívő csak otthon olvassa a Bibliát és imádkozik? Szükség van-e a közösségre, a gyülekezetre is?