(Mt 4,1–11; Mk 1,12–13; Lk 4,1–13)

AZ ELSŐ KÍSÉRTÉS

Amikor megtörtént Jézus felkenetése, elkezdte prófétai, papi és királyi mun­ká­ját. Attól kezdve már nem a názáreti ács volt, hanem a Felkent, a Messiás. Elmúlt az előkészítés hosszú szakasza, megkezdődhetett a megváltás nagy mű­ve. Mielőtt azonban Jézus Izraelben nyilvánosan felléphetett volna, még egy dol­got meg kellett tennie: a Sátánnal kellett megharcolnia az első nagy csatáját.

A későbbiek folyamán mindig számolnia kellett azzal, hogy a Sátán minden esetben akadályozni igyekszik Jézus munkáját, azért már az indulásnál meg kellett mutatnia a Sátánnak, hogy Jézus erősebb nála.

A Szentlélek vezette el Jézust a sivatagba: Bétabara mellett kezdődött a hegyes, elhagyatott, lakatlan, megműveletlen sivatag. Oda vitte őt a Szentlélek, hogy teljes magányban végiggondolhassa és felmérhesse mindazt, aminek előtte állt és megerősödjék az Atyával való kapcsolatában. 40 napon át böjtölt. A 40-es szám gyakran visszatérő Izrael történetében, általában a Szentírásban: 40 nap és negyven éjjel esett az eső az özönvíz alkalmával; 40 évig vándorolt Izrael a pusztában; 40 évig uralkodott Dávid is, Salamon is. A 40 napi böjtöléssel kapcsolatban két prófétáról is tudunk, aki 40 napon át böjtölt: az egyik Mózes volt, aki 40 napon át tartózkodott a Hóreben, amikor a Tízparancsolatot kapta Istentől (2Móz 34,28), a másik pedig Illés volt, aki 40 nap és 40 éjjel ment a Hóreb hegyig. Jézus a két nagy próféta nyomdokában járt, amikor 40 napon át böjtölt.

A 40 napi böjtölés vége felé már nagyon legyengült, elerőtlenedett, s az éhség és szomjazás valósággal kínozta. Ezt az alkalmat használta ki a Sátán, hogy eltérítse Jézust eredeti szándékától és fellázítsa Isten terve, akarata ellen.

A Sátán színlelt jóindulattal közeledett Jézushoz. Látszólag elismerte, hogy Jézus az Isten Fia, sőt arra akarta ezzel az elismerésével rábírni, hogy Jézus bizonyítsa be, csináljon olyasmit, amire ha Isten Fia, feltétlenül képes: változtassa a köveket kenyerekké. Vagyis: hagyja abba a böjtölést. Szakítson azzal, az Istennel, aki őt böjtölésre, nélkülözésre kényszeríti. Lakjék jól! Úgy tett, mintha e csodatétel nélkül nem volna egészen hihető, hogy ő, Jézus az Isten Fia.

Azt nem lehet tudni, hogy a Sátán látható alakot öltött-e vagy láthatatlanul szólította meg Jézust, csak annyi bizonyos, hogy nem Jézus szívében szólalt meg, hanem rajta kívül. Jézus szívében nem kapott helyet, csakúgy, mint Ádám és Éva esetében, amikor még bűntelenek voltak: hozzájuk is kívülről szólt a Kísértő.

Amikor Jézus hallotta a Kísértő szavait, egy pillanatig sem ingadozott.

Tisztában volt azzal, hogy ez a Sátán első tüzes nyila, amivel őt akarja megsebezni. Jézus tudta, hogy bár eleget tudott volna tenni a Kísértő kérésének és a köveket kenyérré tudta volna változtatni, nem volt szabad azt megtennie, mivel messiási küldetésének egyik szabálya, feltétele az volt, hogy isteni hatalmát nem a maga javára, a maga érvényesülésére használja fel. Úgy kellett élnie, ahogy a közönséges emberek éltek: ha ő mindig segített volna magán, akkor a szenvedése sosem lehetett volna olyan szenvedés, mint az embereké.

Ez volt az oka annak is, hogy amikor a későbbiek folyamán az emberek jelt kértek tőle, vagy éppen azt kérték tőle, hogy szálljon le a keresztről, nem teljesítette kérésüket. Jézus azonnal készen volt a válasszal: „Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, ami Isten szájából származik” (Mt 4,4). Rábízta magát Istenre, aki majd ad neki kenyeret, ha arra lesz igazán szüksége. Ahogy Isten annak idején kenyér nélkül is életben tartotta Izraelt, az ő népét, Jézust is meg tudja tartani kenyér nélkül is. (5Móz 8,3)

Tanulságok:

1.    A Sátán mindig ott van, ahol Jézus van. Igazában egyet akar: azt, hogy aki szereti, hiszi, szolgálja az Urat, az hagyja abba. Ahol valaki nem hisz Istenben, következésképpen nem is szereti és nem is szolgálja az Urat, ott a Sátánnak nincs semmi dolga. Ő csak Jézus munkáját akarja lerontani. A hívő embereknek állandó kísértésük az, hogy a Sátánt a hitetlenek között keressék, holott a Sátánnak kizárólag a hívők között van tennivalója. Minden hívőnek harcolnia kell ellene.

2.    A nélkülöző ember könnyen kapható lázadásra, felkelésre. A jóllakott ember könnyen megelégszik mindennel, az éhezőnek viszont semmi sem jó. Nem ok nélkül próbálta a Sátán akkor megkísérteni Jézust, amikor a hosszú éhezés legyengítette őt.

3.    Isten nem feltétlenül kenyérrel oldja meg a problémákat. Nem a kenyér az egyetlen megoldás az emberek életében. Vannak problémák, amelyeknek a megoldásához kevés a kenyér. Isten igéje olyan „kenyér”, amely mindenféle ínségre megoldást kínál.

4.    A böjt arra való, hogy Istennel zavartalanul találkozhassunk. Ne legyen semmi, ami akadályoz, elfoglal, feltartóztat, leköt bennünket. Az evés-ivás lényegében minden időnket, erőnket igénybe veszi. A böjtölő ember ér csak rá igazán arra, hogy csak Isten dolgaival foglalkozzék és gondolatait kizárólag Isten akaratára összpontosítsa. Csak a böjtölő ember lehet tökéletesen szabad, tökéletesen ráérő ember.

Kérdések:

1.    Miért kellett Jézusnak kimennie a pusztába - megkeresztelkedése után?

2.    Mivel töltötte ott az idejét?

3.    Hogy közeledik a Sátán Jézushoz? Hogy közeledik hozzánk, mivel kísért?

5.    Mi a böjt értelme? Miként böjtöljön a református keresztyén?

6.    Mire akarja a Sátán Jézust rábírni? És a mai éhezőket?

7.    Csak a kenyérkérdés az emberiség legfőbb problémája?

A MÁSODIK KÍSÉRTÉS

A Sátán második támadása még élesebb volt, mint az első. Egy magas helyre vitte éspedig a jeruzsálemi templom legmagasabb pontjára és ott azt mondta neki, hogy ha Isten Fia, akkor nyugodtan ugorjék le a mélységbe, nem lesz semmi baja, elvégre meg van írva: „Az Ő angyalainak parancsol felőled és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” Lám a Sátán az Isten igéjét is felhasználja a rontásra! A Zsolt 91,11 - 12 verseit idézte az Ószövetségből.

A megkísértésnek ezen a pontján joggal merül fel a bibliaolvasó emberben a kérdés, hogy vajon valóban megtörtént-e az, hogy a Sátán a templom tetejére vitte fel Jézust, vagy csak afféle képes beszéd volt és nem Jeruzsálemben, nem a templom tetején voltak? Sajnos a Szentírás nem mond semmit, ami ezt a kérdést egyszeriben eldöntené. Ma már azt sem tudjuk eldönteni, hogy a jeruzsálemi templom tetejére fel lehetett-e menni közönséges halandónak, egyáltalán szabad volt-e, lehetséges volt-e, egyet azonban bizonyosan tudhatunk: a megkísértés valóságos megkísértés volt. Tehát Jézus nem csupán érezte, vagy képzelte azt, amit Sátán vele cselekedett. Tisztán hallotta a Kísértő szavait, az idézett igét, látta maga alatt a tátongó mélységet, amelyben halálra zúzhatta volna a testét, és tisztában volt azzal, hogy mit szeretett volna a Kísértő elérni vele. Tisztán látta, hogy az Atya iránti bizalom nem jogosítja fel őt arra, hogy a nagy magasságból levesse magát a mélységbe, egy esetet kivéve: ha az Atya parancsolja azt neki. Abban az esetben az Atya dolga gondoskodni az engedelmes fiúról. Csakhogy az Atya távolról sem bízott Jézusra olyan feladatot, hogy a templom tetejéről ugorjék le. Tudta ezt jól Sátán, éppen azért akarta rávenni, hogy járjon a maga útján!

Jézus engedelmességén megtört a kísértés. Igével felelt az igével kísértő Sátánnak: „Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (5Móz 6,16). Tilos játszani az Úrral: megtenni valamit, azután kérni, hogy segítsen abban. Nem szabad Istent próbára tenni!

Tanulságok:

1.    Isten gyermekének lenni két dolgot jelent: először azt, hogy Isten útján járunk engedelmesen, mint ahogy a gyermek engedelmeskedik atyjának, másodszor azt, hogy bízunk benne, hogy az ő útján való járásban megsegít. Isten gyermeke tehát addig bízhat az Atyában, ameddig az Atya útjain jár, de ha saját útjára tér, már nem számíthat Isten atyai segítségére.

2.    Bánjunk óvatosan a bibliai idézetekkel. A Sátán rosszul idézte a 91. zsoltár 11-12. versét, mert ott kifejezetten arról van szó, hogy aki Isten útaiban jár, azt megoltalmazza. De semmiképpen sem vonatkozik Istennek ez a biztatása egyéni vállalkozásainkra. Mindegyik bibliai ige csak a maga helyén, a teljes Szentírással egybehangzóan érvényes s nem lehet minden további nélkül magunkra alkalmazni. Jézusnak azt a biztatását, hogy kérjünk, mert aki kér, mind kap, nem veheti magára az, aki éppen lopni készül, mert az is benne van a Bibliában, hogy nem szabad lopni.

3.    A Sátán tanácsa mindig ez: Járj a magad útján! Ne azt csináld, amit Isten mond, hanem csináld azt, amit jónak látsz, amit kívánsz. A Sátánt arról lehet felismerni, hogy Istennel mindig szembe akar állítani. Jaj annak, aki hisz neki és a maga útjára lép. Jaj lett volna Jézusnak, ha a nagy mélységbe aláveti magát. A Sátán a hazugság atyja: akit rászedhet, könyörtelenül elpusztítja. A gonoszok útja elvész, az igazak pedig élnek örökké.

Kérdések:

1.    Mi volt a második kísértés?

2.    Mi ebben a ravaszul megfogalmazott kísértésben a félrevezető?

3.    Gondolkoztál-e azon, hogy a Sátán „milyen jó bibliaismerő”?

4.    Félrevezethet-e minket egy-egy bibliai ige, ha nem a Lélek irányít?

5.    Miért akarja a Sátán „produkáltatni” Jézust?

6.    Szabad-e Istent kísérteni? Mivel?

7.    Megteheti-e Isten, hogy halálos veszedelemben is megőriz?

A HARMADIK KÍSÉRTÉS

Harmadszorra egy magas hegyre vitte fel Sátán Jézust, ahonnan megmutatta neki a világ országait és azok dicsőségét, mindazt, amit azok adnak. Megmu­tatta a különböző tájak szépségét, városokat, termőföldeket, gyümölcsös­ker­teket, pálmákat, tengereket, márványpalotákat, mindenféle földi kin­cseket. A Sátán gondoskodott róla, hogy Jézus mindent meglásson, amit ez a világ adhat. Természetesen nem mutatta be a világ nyomorúságát, szegénységét, a rabszolgákat, azok viskóit és a börtönöket, a betegségeket és a kórházakat, csak ami szép és kívánatos ebben a világban.

Ezután lőtte ki a kísértés harmadik nyilát: mindezeket neked adom, ha leborulsz és imádsz engem. Azt súgja Jézus fülébe, hogy övé, a Sátáné minden, ami ebben a világban van, az egész világ az övé, de Jézusnak adja, elintézi, hogy soha ne kelljen szenvednie, nem kell meghalnia, csupán annyi az ára, hogy engedelmesen vesse alá magát a Sátán akaratának.

Jézus jól tudta, hogy Isten a világ Ura. Azt is tudta, hogy Isten a világ feletti uralmat, hatalmat nem a Sátánnak, hanem neki, Jézusnak ígérte. De ahhoz, hogy Isten országa az övé lehessen, ahhoz előbb sokat kell szenvednie, sőt halált kell vállalnia, mert a királyi trónhoz vezető út a Golgotán át visz. A Sátán is jól tudta ezt, azért akarta letéríteni Jézust azzal, hogy egy sokkal könnyebb utat mutatott neki.

A Sátán ügyes volt, csupán egyről feledkezett el: Jézus nem azért jött, hogy meghódítsa ezt a világot, hanem azért hogy megváltsa. Soha nem kellene neki olyan ország, amelyikben nem Isten világossága és szeretete van. Átlátott a Sátán cselfogásán, amellyel meg akarta őt téveszteni, mintha a világ csupa csillogás volna és így felelt neki: ,,Távozz tőlem Sátán, mert meg van írva: az Urat imádd, és csak neki szolgálj” (5Móz 6,13)

A Sátán ekkor elhallgatott. Ettől kezdve nem volt több szava a pusztában Jézushoz. Elhagyta Jézust, de ahogy Lukács megjegyzi: ,,egy időre” (Lk 4,13). Később újra eljött, de a pusztai kísértést a harmadik próbálkozás után abbahagyta. Megértette, hogy nincs értelme a további erőfeszítésnek. Jézus szíve megtelt békességgel és erővel. Az angyalok körülvették és szolgáltak neki. Különös képpel fejeződik be a pusztai kísértés története: körös-körül vadállatok jártak, a sivatag lakói, Jézus mellett pedig az ég angyalai álltak őrt és szolgáltak Jézusnak. Amikor a Paradicsomban az első emberpárt kísértette meg a Sátán, már az első kísérlet eredménnyel járt. Jézus három támadást hiúsított meg, mert ragaszkodott ahhoz, amit az Atya megmondott, le is íratott.

Jézus számára nagyon hasznos volt ez a küzdelem, mert valahányszor később nagy lehetőségek nyíltak meg előtte a hatalom megszerzésére vagy a saját erejének a bizonyítására, mindannyiszor könnyűszerrel felismerte azt, hogy azok a lehetőségek a Sátán csapdái: a kenyerek megsokasítása után királlyá akarták koronázni, vagy amikor a Golgotán arra bíztatták, hogy szálljon le a keresztről (Jn 6,15; Mt 27,40).

Tanulságok:

1.    A Sátán akkor is megtéveszt, amikor az igazságot mutatja, mert annak csak egy részét tárja elénk. Amikor a világot kínálja cserébe a menny országáért, csak a fényt mutatja, az árnyékok nélkül. Holott nincs fény árnyék nélkül. Nincs öröm, boldogság szenvedés nélkül. Bizony ez a világ nemcsak fényt ad, hanem árnyékot, bajt, gondot, szenvedést, bűnt, bűnhődést és elbukást is. Jézus ellenben nem csalja meg a követőit: úgy mutatja be neki a világot, ahogy az a valóságban van és sorsukat úgy, ahogy az a valóságban alakul: ,,Aki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel az ő keresztjét…”, ,,E világon nyomorúságotok lészen”

2.    A Sátán mindig úgy mutatja be magát, mintha az övé volna ez a világ. Holott az Istené a föld és az ég s minden, ami azokban van. Jézus Krisztusé minden hatalom mennyen és földön. Jézus erősebb, mint a Sátán. Aki az Ő hatalmában bízik, nem csalódik.

3.    A Sátán mindig a könnyebb utat ajánlja. A keskeny út és a szoros kapu helyett a széles utat és tágas kaput. A könnyebb megoldást, a pillanatnyilag kényelmesebbet, előnyösebbnek látszó megoldást. Csakhogy ez az út, amelyre ő akar rávinni, a veszedelemre visz.

4.    Ha valaki kitart a kísértésben, győzelmet arat a Sátán felett. Úgy van, ahogy az apostol írja: ,,Álljatok ellene az ördögnek és elfut tőletek”. (Jak 4,7). De két dologgal legyünk mindig tisztában: az egyik az, hogy nem egyszerre fut el. Jézustól a harmadik eredménytelen kísértés után futott el; a másik az, hogy nem örökre fut el. Még visszatér, mert amíg élünk, megpróbál megrendíteni hitünkben és engedelmességünkben.

Kérdések:

1.    Mi volt a harmadik kísértés? Milyen veszedelmes csapdát rejt magában?

2.    Valóban a Sátáné-e a világ? Könnyű volt-e az Úrnak legyőznie a Sátánt?

3.    Megállhatunk-e kísértéseink között az Úr segítsége nélkül? Mit kell mondanunk, és kit kell kérnünk?