Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-06-26 11:59
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 654302
  • Egyedi látogatók: 52303
  • Közzétett oldalak száma: 478
Címlap

54. Betánia felé, Bevonulás Jeruzsálembe

BETÁNIA FELÉ
(Jn 12)

Jézus hároméves földi munkálkodásának utolsó időszakát rendkívül pontosan és részletesen írták le az evangélisták: az utolsó hétnek minden napjáról feljegyezték a legfontosabb eseményeket.

Csütörtök volt, amikor Jézus egy csapat galileai zarándok élén Jerikóba érkezett. Az éjszakát Zákeus vámszedő házában töltötte. Péntek reggel folytatta útját Jeruzsálem felé, vele együtt ismét nagy sokaság haladt. Az emberek tele voltak örömmel, zsoltárokat énekeltek. Énekük betöltötte a szűk hegyi szorosokat. Már a Húsvét, a Páska hangulatában éltek. Az öröm mellett a kíváncsiság is hajtotta őket: vajon mi történik majd Jeruzsálemben? Mindenki bizonyosra vette, hogy a rájuk következő ünnep más lesz, mint az előzőek voltak, mert Jézus bizonyosan kinyilvánítja igényét Dávid trónjára s akkor új korszak virrad Izraelre!

Pénteken déltájban érkeztek Betániába, Jeruzsálemhez közel, az Olajfák hegyének keleti oldalán fekvő kicsi falucskába. Ott akarta tölteni Jézus az éjszakát és a következő napot, amelyik egyébként szombatnap volt. A sokaságnak azt a parancsot adta, hogy menjenek tovább és Jeruzsálemben biztosítsanak maguknak szállást.

Ő maga fel akart készülni a ráváró szenvedésekre, s legjobbnak találta a hátralévő kevés időt olyan emberek között tölteni, akik neki különösen kedvesek voltak.

BEVONULÁS JERUZSÁLEMBE
(Mt 21,1–11; Mk 11,1–11; Lk 19,29–44; Jn 12,12–19)

Vasárnap reggel, a hét első napján felkészült Jézus, hogy Jeruzsálembe menjen. Betániából több út is vezet Jeruzsálembe. A nagy karavánút az olajfák hegyének déli lankáin visz, és később kanyarodik északi irányba. Egy másik az Olajfák hegyén át vezet és a Gecsemáné kertje mellett visz a Kidron völgyéhez. Ez a rövidebb út. Jézus ezt választotta. Betániából elindulva először felfelé kellett kapaszkodni mindaddig, amíg el nem érték Bétfagét. Mielőtt odaértek volna, Jézus két tanítványt előreküldött azzal a feladattal, hogy ott majd találnak egy nőstényszamarat, amelyhez hozzá lesz kötve a csikaja, oldják el és hozzák magukkal. Megmondta, ha kérdezi valaki, mit csinálnak, akkor csak annyit feleljenek, hogy az Úrnak van szüksége rá, s akkor mindjárt elengedi.

A két tanítvány előresietett, s minden úgy történt, ahogy Jézus megmondta: megtalálták a szamarakat, a gazdájuk megkérdezte, mit csinálnak, de arra a válaszra, hogy az Úrnak szüksége van rá, nyomban odaadta. Odavitték tehát a szamárcsikót Jézushoz, felsőruhájukat ráterítették és Jézus felült a fiatal állatra, amelyiknek a hátán még nem ült senki. Szent célra, az ószövetségi törvények értelmében, csak olyan állatot volt szabad felhasználni, amelyet még nem vettek igénybe közönséges munkára.

Jézus még ilyen apró részleteke is gondosan ügyelt, amikor bevonult Jeruzsálembe.

A szamárral kapcsolatban tudni kell, hogy Izraelben a legrégibb idők óta kedvelt állat volt. Palesztina hegyvidékein sokkal jobban ki lehetett használni, mint a lovakat. A palesztinai szamarak sokkal erősebbek és ügyesebbek, mint azok, amelyeket a mi hazánkban lehet látni. Salamon király volt az első, aki lovakat szerzett be Egyiptomból (1Kir 4,26). Az általános közfelfogás azonban mindig is úgy tekintette a lovakat, mint a pogányok állatait (Zsolt 33,17). A lovat büszke, kevély állatnak tartották, a szamarat pedig a nyugalom, szerénység és megbízhatóság példaképének.

Azzal, hogy Jézus szamárháton vonult be Jeruzsálembe Zakariás próféta jövendölése teljesedett be: „Imhol jő a te királyod: igaz és szabadító ő, szegény és szamárháton ülő, nőstényszamárnak vemhén” (9,9). Ezzel is az alázatosságát akarta hangsúlyozni, szemben azzal a váradalommal, hogy szent háborút hirdet a pogányok ellen. Azonkívül még azt is érzékeltetni akarta, hogy az ő országa más, mint amire Izrael számít.

Bétfagéban volt egyébként egy fürdőhely is, ahol a zarándokok lemosták magukról az útiport, és megtisztálkodtak, hogy Jeruzsálembe, az ünnepre tisztán érkezhessenek meg. Azzal, hogy Jézus szamárháton vonult be, a tökéletes külső tisztaságot ábrázolta ki: miután ő is megtisztálkodott, még a lába sem érintette a föld szennyét.

Amint Jézus felült a szamár hátára, kitört a lelkesedés körülötte. Minél közelebb értek Jeruzsálemhez, annál inkább nőtt azoknak a száma, akik Jézus mögött ujjongva vonultak. A később csatlakozók is mind értesültek róla, hogy ki az, aki a menet élén szamárháton ülve vonul. A hír megelőzte Jézust, úgyannyira, hogy mire Jeruzsálembe ért, már talpon volt az egész város, mindenki az út mentén szorongott, látni akarták a bevonuló királyt. Amint megpillantották, a lelkesedés a tetőfokára hágott: sokan levetették a felsőruhájukat és az útra terítették, hogy Jézus mintegy szőnyegen haladhasson, mások virágokat, meg pálmaágakat szórtak az útra s hangosan kiáltozták: “Hozsánna a Dávid fiának. Áldott, aki jön az Úr nevében.”

Egyedül Jézus volt nyugodt. A farizeusok megteltek nyugtalansággal. Nekik egészen más számításuk volt Jézussal: el akarták veszíteni őt. De ilyen tömeghangulat mellett lehetetlen lett volna. Megkérték hát Jézust, hogy hallgattassa el tanítványait, akik természetesen élen jártak a kiáltozásban. Jézus azonban azt válaszolta a farizeusoknak, hogy ha ő elnémítaná a tanítványait, akkor a kövek kezdenének kiáltozni. Jézus tehát nem utasította el a királynak szóló üdvözlést. Amikor felérkezett az Olajfák hegyének a tetejére, kitárult előtte a főváros csodás látványa: a templom és a paloták márványa szikrázott a napfényben. Jézus szeme pedig megtelt könnyel, mert arra gondolt, hogy néhány évtized múlva mindez eltűnik a föld színéről, mert ez a nép nem fogadja el őt. Jézus tisztában volt azzal, hogy mit várnak tőle és, hogy ő nem azt hozta magával a földre.

Tisztában volt azzal, hogy mekkora csalódást vált majd ki, ha megtudják, miféle váltságot szerez ő e világnak.

A római katonák megvetéssel néztek a bevonuló királyra. Ilyen királytól nem volt félnivalójuk.

A farizeusok és a főemberek tehetetlenül nézték, hogy mindenki Jézust éltette s egymástól kérdezgették: Tulajdonképpen ki is ez? A tömeg kész volt a válasszal: Ez Jézus, a Názáretből való próféta. Ezt sem értették: „Származhat egyáltalán valami jó Názáretből?”

Azután jött a nagy kiábrándulás: Jézus felment a templomba, de ahelyett, hogy ott mondott vagy tett volna valamit, szótlanul, szomorúan körülnézett, majd megfordult, kiment és elment vissza Betániába a 12 tanítvánnyal együtt. A csalódott tömeg némán oszlott széjjel. Úgy látszott, hiábavaló minden reménykedés.

Tanulságok:

1.    Isten tervének pontos menetrendje van. Az egyes események és azok időpontjai nem véletlenül következnek be. Amit Isten megmondott, az nemcsak beteljesedik, hanem úgy teljesedik be, ahogy Isten előre megmondta és akkor, amikorra előre megjövendölte. Jézusnak be kellett mennie Jeruzsálembe, mint egy királynak s el kellett menni a templomba, hogy ott, mint király jelenjék meg.

2.    Jézus király. Nem azért jött, hogy minket kövessen, hanem azért, hogy mi kövessük őt. Nem azért jött, hogy álmainkat megvalósítsa és kiszolgáljon bennünket, hanem azért, hogy szolgáljon annak a megváltó tervnek, amelyet az Atya alkotott a mi megváltásunkra. Semmibe sem került volna teljesítenie a nép vágyát és szabadjára engednie az indulatokat, de annak a vége az lett volna, ami 70-ben bekövetkezett. Jézus nem lehetett egy értelmetlen vérontás okozója. Az ő rendeltetése az volt, hogy adja az életét váltságul sokakért.

3.    Vannak Istennek olyan parancsai, amelyeket szívesen teljesítünk. Amikor Betániába érve azt parancsolta Jézus a tömegnek, hogy menjenek tovább Jeruzsálembe, az emberek boldogan engedelmeskedtek a parancsnak. A felnőttek, mint Isten gyermekei, pontosan olyanok, mint a kisgyermekek: ami kedvükre való, jónak mondják, ami nem tetszik nekik, azt viszont rossznak tartják. Istennek nem azért kell engedelmeskedni, mert nekünk tetszik amit parancsol, hanem, mert Ő jónak mondja és jót hoz ki abból, amit mond.

4.    Ahhoz, hogy valakitől ingyen kérhessünk, vagy valakinek ingyen adni tudjunk, szeretet kell. Akit szeretünk, attól kérhetünk. Akit szeretünk, annak ingyen is adunk. Egyébéként mindennek ára van ebben az életben. A két bétfagéi szamár gazdája szerette Jézust, azért adta oda egyetlen szóra a két állatot. Mielőtt pedig Jézus ellenszolgáltatás nélkül elkérte volna a két jószágot, a szeretetnek sokféle jelét mutatta annak az ismeretlen embernek.

5.    Istent a javainkkal is szolgálnunk kell. Akit szeretünk, annak mindennel szolgálunk, amink van. Ha Istent szeretjük, akkor mindenünk az övé: amire szüksége van, azt adjuk neki. Arról nem is beszélve, hogy mindenünk Isten ajándéka. „Mid van, amit nem úgy kaptál volna Istentől?”

6.    A legmegrázóbb dolog az, amikor Isten sirat meg valakit. Jézus egész Jeruzsálemet megsiratta: nem az épületeket, hanem azokat az embereket, akikért mindent megtett, mégsem értették meg őt. Nem kellett nekik az, amit Jézus akart adni. Jézus mindent megtesz minden ember boldog életéért, de ha valaki végképp nem érti és nem is akarja megérteni őt, azt megsiratja.

7.    Jézusban sok ember csalódik. Egész Jeruzsálemet iszonyú csalódás ülte meg. Minden ember csalódni fog, aki azt várja, hogy Isten mindig azt teszi, amit gondol, vagy remél. Isten nem a mi reménységeinkhez alkalmazkodik, hanem a saját tervéhez. Nem a mi elképzeléseinknek kell valóra válniuk, hanem annak, hogy Jézus meghaljon a mi bűneinkért és feltámadjon, hogy örök életünk legyen.

8.    Virágvasárnap Jézus nem ujjongott a tömeggel. Pedig mind őt ünnepelték! Jézus számára a nagy szenvedések nyitánya volt ez a nap. Ő tudta, hogy útja hová visz: A Golgotához. A tömeg pedig 5 nap múlva feszítsd meg-et kiáltoz majd. Aminek te örülsz, annak Isten is örül?

Kérdések:

1.    Hogyan függ össze az isteni időzítés és az emberi készség a szamár elhozatalának eseményében?

2.    Mi mivel szolgálhatjuk Jézus Krisztus munkáját és ügyét?

3.    Mi a jelentése annak, hogy Jézus szamárcsikó hátán vonult be Jeruzsálembe?

4.    Hogyan jelenik meg az áldás és az átok Jézus jeruzsálemi bevonulásának napján?
       Vizsgáljuk meg az eseményeket az 5 Móz 11:26-28 összefüggésében!

5.    Miért mentek tömegek Jézussal együtt, és miért jött elé tömeg Jeruzsálemből? Jn 12:12-18 alapján

6.    Mit jelent a „hozsanna” kifejezés?

7.    Mit jelent a „Dávid Fia” megszólítás?

8.    Melyik zsoltár-szöveget idézi kiáltozva a tömeg Jézus bevonulásakor?

9.    Milyen reális alapja volt annak, hogy Jézust királyként köszöntötte a tömeg?

10.  Jézusnak milyen tulajdonságai ismerhetők meg ebben a bevonulási eseménysorozatban?