VÁLTOZÁS JÉZUS NYILVÁNOS SZEREPLÉSÉBEN

A gyűlölet megnyilvánulása, amiről az előzőekben már szó volt, világosan megmutatta, hogy a farizeusok és írástudók visszavonhatatlanul elhatározták Jézus elpusztítását. A csodáit nem lehetett többé letagadni, azért voltak kénytelenek azt állítani, hogy Belzebub ördögi segítségével képes azokat véghezvinni, ezáltal pedig annak a képtelenségnek az állítására kényszerültek, hogy Jézusban az ördög gonosz lelke testesül meg. Mivel még nem érkezett el Jézus áldozatának az ideje, Jézus nyomban elhatározta, hogy változtatni fog a nyilvánosság előtti szereplése eddigi módján. Számolnia kellett a farizeusok és írástudók megnövekedett gyűlöletével, akik csak a megfelelő alkalomra vártak, hogy elfogathassák. Elhatározta, hogy ezentúl inkább a követőivel foglalkozik. Őket kell erősíteni, nevelni a hitben. Galilea és Júdea amúgy is meghallotta már az evangéliumot: nem volt e két tartományban egyetlen olyan város vagy falu, amelyikben Jézus meg ne fordult volna, vagy amelyikben ne tudták volna, amiket tanított és cselekedett. Most már arra volt szükség, hogy azokkal törődjék többet, akik az evangéliumra felfigyeltek, Jézusban hitre jutottak és Isten országa dolgai iránt mélyen érdeklődtek.

Miután most már azoknak beszélt, akik hittek benne és követték őt, példáza-tokban kezdte tanítani őket.

A PÉLDÁZAT

Minden nép nyelvében, de különösen a keleti népek nyelvében lehet képeket és hasonlatokat találni: a lelki, szellemi, lényegében láthatatlan, nem érzékel­hető, nem tapintható, nem kézzelfogható dolgokat egy-egy kép vagy hasonlat egyszeriben érthetővé teheti. Izrael országában ősrégi tanítási módszer volt a képek, példázatok alkalmazása. Jóformán nem tudtak 10 szót kimondani úgy, hogy mindjárt egy képet, vagy példabeszédet ne fűztek volna hozzá. Az Ótestamentum könyvei is tele vannak ilyenekkel, főleg a Példabeszédek könyve. A Jézus korabeli tanítómesterek is szívesen használták a hasonlatokat. Az elvont, szellemi dolgokról csak úgy lehet beszélni, ha a hallgatók valamiképpen meg tudják ragadni azokat. Az újszövetségi könyveket lapozgatva, mindjárt az evangéliumokban kiderül, hogy Keresztelő János és Jézus egyaránt milyen szívesen és nagy számban használtak példabeszédeket, ké­peket, hasonlatokat.

Keresztelő János, amikor a Messiás eljöveteléről beszélt és érzékeltetni akarta, hogy milyen lesz, miért jön, mit fog tenni, akkor azt mondta: fejsze lesz a kezében és azzal fákat fog kivágni és tűzre tenni. A fejsze a fák gyöke­rénél van. Nagyon hamar eljön tehát az ítélete, amelynek nem állhat ellene senki, ahogy a fák gyökerei sem képesek ellenállni, ha a favágó fejszével támad rájuk. Egy másik kép volt a szórólapát, amellyel a tiszta búzát és a szemetet, a polyvát választották el egymástól.

A Hegyi Beszéd is tele van képekkel: só, gyertya, hegyen épített város, szálka és gerenda az emberek szemében, szoros kapu, keskeny út, széles út, kősziklára, homokra épített ház stb. Jézus a legritkább esetben érvelt logikai eszközökkel, mindig képekkel bizonyította állítása igazságát. Amikor arról beszélt, hogy a régi farizeusi igazság nem értheti meg az evangélium élettel teljes új igazságát, akkor azt mondta, hogy az új bort nem lehet régi tömlőkbe tölteni. Jóformán minden tanítása tele volt képekkel és hasonlatokkal (tékoz­ló fiú, elveszett bárány, drakma, irgalmas samaritánus stb.).

Ezek a példázatok mindig rövidek és rendszerint az értelmük is tömören megfogalmazható, s ami nem kevésbé fontos, olyan egyszerűek, hogy mindenki azonnal megértheti.

Már most mindezektől a képektől, hasonlatoktól, példabeszédektől, illusztrációktól meg kell különböztetnünk a példázatokat, mert azok főleg két szempontból mások, mint amazok:

a) Homályosabbak: első hallásra nem mindjárt érthetőek. Olykor talá­nyosak, rejtélyes az értelmük. Értelmük igen mélyen rejtőzik, s arra nem lehet egy szempillantás alatt rátalálni.

b) Egy titokzatos világ, Isten országa titkait ismertetik meg velünk. Egy más világba vezetnek be bennünket, ahol még sohasem jártunk és ezért minden ismeretlen és idegen, szokatlan és nem emberi.

Természetesen mi más helyzetben értékeljük a példázatokat, mint a Jézus-korabeli zsidók; mi már mindegyik példázatot ismerjük s a mi számunkra már korántsem olyan rejtélyesek, mint annak idején a zsidók számára, arról nem is beszélve, hogy ők Isten országa alatt olyan országra gondoltak, amelyik ezen a földön valósul meg, a meglevő földi országokhoz hasonló, csak nem közönséges földi halandó, hanem az égi Messiás uralma alatt.

Azért is volt számukra nehezen érthető, amikor Jézus az Isten országáról szóló példázatokat mondta nekik.

Honnan vette Jézus ezeket a példázatokat? A természetből, az egyszerű emberek mindennapi életéből, az ipari és kereskedelmi életből.

Jézus példázatainak az alapgondolata az, hogy mindaz, amit Isten a természetben és az emberek földi életében tesz, mindaz valójában lelki dolgok kiábrázolása. Ugyanaz az Isten, aki a természet dolgait teremtette, egy lelki világot is teremtett. Aki kicsíráztatja a vetőmagot a földben, az emberek szívében is kicsíráztat lelki magvakat. Ahogy a törvények uralkodnak a természet világában, ugyanúgy törvények uralkodnak a lélek világában is.

Még két szempontból kell különbséget tennünk a példázatok között:

a) Vannak egyszerű példázatok: ezekben egy dologról van szó, azaz egyetlen olyan dolog van, amit lelki dolgokra szabad átvinni a többi részt azonban nem szabad minden áron csak lelki jelentés szerint értelmezni. Pl. az irgalmas samaritánus példázatában egyetlen lelki vonatkozás aknázható ki, az irgalmasság.

b) Az allegóriák esetében már más a helyzet, mert az allegóriáknak minden része lelki mondanivalót tartalmaz. Ilyen allegóriákat főleg János evangéliumában lehet találni.

A PÉLDÁZATOK HÁROM CSOPORTJA

Azokat a példázatokat, amelyeket Jézus másfél év alatt Isten országáról elmondott, három csoportba lehet osztani:

a) Az elsőbe sorolhatók azok a példázatok, amelyek Isten országa történe­téről, növekedéséről és fejlődéséről szólnak, főleg Máté és Márk evangéliumában. Képeiket főként a természetből, a mezőgazdasági és halászéletből merítette Jézus.

b) A második csoportba azok a rövid elbeszélések tartoznak, amelyeket Isten országa Királyának és alattvalóinak a kapcsolatáról mondott Jézus. Ezekben a Király az irgalmas, szeretetteljes Úr, aki keresi az elveszettet, a szegényt pedig vendégségbe hívja. Ezeket a példázatokat főleg Lukács evangéliumában találjuk meg.

c) A harmadik csoport példázatait az utolsó időszakban mondta el Jézus: ezek is többnyire rövid történetek, amelyekben Jézus az embereknek Isten elleni gyűlöletét leplezi le és rámutat az eljövendő ítéletre. A Fiút a gonosz szőlőmunkások megölik, majd utoléri őket az ítélet. Ilyen példázatokat Máté és János evangéliumában lehet olvasni.

A PÉLDÁZATOK CÉLJA
(Mt 13,10-17; Mk 4,10-12; Lk8,9-10)

Jézus maga mondta meg a tanítványoknak, hogy mi a céljuk a példázatoknak: az, hogy világossá tegyék, megértessék, mintegy leleplezzék Isten orszá­ga titokzatosságát, azok pedig, akik nem tartoznak Isten országához, be­lássák, mennyire érthetetlen misztérium számukra Isten országa. Idézte Ezsaiás könyvéből a 6. rész 9–10 verseit: „Menj és mondd ezt a népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, látván lássatok és ne ismerjetek. Kövérítsd meg e nép szívét és füleit dugd be és szemeit kend be: ne lásson szemeivel és ne halljon füleivel, ne értsen szívével.”

Ebből már kitűnik, hogy a példázatokkal Jézusnak két célja volt:

a) Azok, akik Isten országához tartoznak, Jézushoz őszintén vonzódnak, ragaszkodnak, a példázatok révén jobban, mélyebben értsék meg Isten országa mély értelmét, lényegét.

b) Azok pedig, akik nem tartoznak Isten országához, ne értsenek abból semmit. Hiába hallották a példázatokat, nem értették meg azt, amiért Jézus elmondta azokat.

A példázatok tehát valójában határt húztak Jézus követői és azok között, akik legfeljebb kíváncsiságból mentek utána. A példázatokban való beszéd lassanként elszoktatta Jézus közeléből a pusztán kíváncsiskodókat. Azok viszont, akik valóban megtértek, még jobban ragaszkodtak Hozzá.

A MAGVETŐ
(Mt 13,1-9; és 18-23; Mk 4,1-8; Lk 8,4-8 és 11-15)

Első alkalommal Kapernaumban mondott Jézus példázatot. Mivel nagy sokaság kereste fel, elment hazulról, kiment a tenger partjára, ahol beült az egyik halászhajóba, közel a parthoz, úgy hogy a sokaság a parti homokon kényelmesen letelepedhetett s mindenki jól láthatta és hallhatta őt.

Egy magvetőről kezdett beszélni, aki kiment a földjére vetni; Nem vélet­lenül beszélt magvetőről, mert abban az időben, novemberben éppen vetési idő volt, mindenfelé látni lehetett magvető embereket, akik tempós léptekkel haladva szórták a vetőmagot a földeken.

Jézus elmondta, hogy a vetőmagok négyféle talajba hullottak. Némelyik az út szélén letaposott földre esett, ahol vagy eltaposták az arra járó emberek, vagy felkapkodták a madarak. Abból tehát nem lett termés. Némelyik mag sziklás talajba hullott, ahol csak nagyon sekély termőréteg volt a sziklákon. Az odaesett mag ott gyorsan kikelt, mert a vékony földréteget a nap hamarabb felmelegítette, de mivel nem tudott kellőképpen meggyökerezni, kiszáradt. Némelyik mag olyan helyre esett, amelyik tövises, gazos volt: ki­kelt ugyan, de mivel a tövises gaz gyorsabban nőtt, elsatnyult és kipusztult.

Végül az a mag, amelyik jó talajba hullott, az szépen kifejlődött és bőven ter­mett, az egyik harmincszor annyit, a másik hatvanszor, a harmadik százszor annyit. A magvetőről szóló példázat egyúttal allegória is volt, mert nemcsak egyetlen főgondolata volt, hanem minden részlete jelentőségteljes gondolatot tartalmazott. Az egész példázat arról szólt, hogyan keletkezik és hogyan fejlődik Isten országa az embervilágban?

A Magvető: Jézus és az ő szolgái, a jó mag: az evangéliumhirdetés, a prédikáció, a letaposott út: az érzéketlen lélek, a madarak: az ördögök.

A köves hely: a pillanatnyilag lelkesedő ember lelke, aki később nem törődik azzal, amit hallott, a tövises hely: az az igehallgató lélek, aki beveszi ugyan amit hall, de nem tér meg, nem tisztítja meg életét a lelki gyomoktól, a jó föld: az a lélek, aki hálásan fogadja és ápolja a hallott igét.

Ennek a példázatnak az a rendkívüli jellemzője, hogy az egész világon mindenütt érthető. Az igehirdetés sorsa az egész világon pontosan az, amit Jézus ebben a példázatban leírt. Szerte a világon mindenütt vannak közömbös emberek, akiknek semmit sem számít az igehirdetés. Mindenütt akadnak olyan emberek, akik meghallgatják ugyan, de semmi sem marad meg bennük abból, amit hallottak.

Ha megpróbáltatást kellene szenvedniük, egy pillanatig sem ragaszkodnának az igéhez.

Mindenütt vannak olyan igehallgatók, akik meghallgatják a prédikációt, de az életükön semmit sem hajlandók változtatni: nem vonják le az ige következményeit, így aztán a jó és a rossz együtt nő a szívükben.

Isten országa létrejőve teléhez két dolog szükséges: jó mag és jó föld. Ahol az igehirdetés hívő szívre talál, ott kicsírázik és gyümölcsöt hoz.

A vetőmag egymagában nem elég, a talaj sem. Csak ha a vetőmag a jó talajba bejut, akkor jön létre Isten országa s csak azután kezd növekedni.

A tanítványok ebből a példázatból megértették, ami körülöttük történt, és egyszerre megértették, hogy Isten országa nem földi ország, hanem olyasmi, ami a lelkekben valósul meg. Megtanulhatták, hogy Isten országa lassú terjedésének nem Jézus az oka, nem is az evangélium, hanem az, hogy a talaj, az emberek szíve nem alkalmas rá.

HOGYAN NŐ A MAG?
(Mk 426-29)

A magvető semmit sem tehet a mag növekedéséért. Elvetette, elszórta, de tovább nem tehet semmit. Ha egyszer az bejutott a földbe, türelmesen várnia kell, amíg magától kikel és kihajt. Nem sürgetheti, nem húzhatja, nem bontogathatja ki a csírát. A növekedést Isten adja. Isten pedig adja is. Isten áldására türelmesen kell várni.

Tanulságok:

1.    Jézus tanításainak a megértéséhez türelem kell. Nemcsak hit, buzgóság, hanem türelem is. A példázatok nem egy szempillantás alatt megérthető igazságot tartalmaznak: el kell azokban mélyülni, el kell rajtuk gondol­kozni. Aki türelmetlen, az nem jut el a megismerésig.

2.    Isten azt akarja, hogy mi értsük az ő országát, mert bennünk akarja létrehozni azt. Nem a földrajzi világban, a hegyeken és völgyeken, hanem a lélek világában, a mi lelki világunkban akar úrrá lenni. Isten országa azt a tényt jelenti, hogy Isten uralkodik bennünk.

3.    Isten országa Isten munkája. Ő hozza létre, mi legfeljebb eszközei lehetünk ebben a munkában. De az ige az övé, és a növekedést is egyedül ő adja. Isten nem úgy hozza létre az uralmát, hogy nekitámad azoknak, akik e világban uralkodnak, nem irtja ki az ellenségeit, nem vesz el senkitől semmit. Mindössze annyit tesz, hogy veti a magot, hirdeti az evangéliumot, az igét, amelyben benne van egy jobb, tisztább, békés, boldog emberi élet ígérete.

4.    Isten vetőmagja különös vetőmag: nincs előre kiszámított tény észideje. Néha évtizedek múlva kel ki.

5.    Jézus Krisztus is különös Magvető: hallatlan türelemmel képes kivárni, míg vetőmagja egyszer itt is, ott is kikel egy-egy ember szívben. Türelmesen vár arra, hogy egyszer valaki meghallja szavát és megtér hozzá. Jézus Krisztus nem siet. Senkit sem erőszakol. A végén úgyis az övé az utolsó szó: ő fog ítélni élőket és feltámadott halottakat.

6.    Az embernek az a szerepe Isten országa létrehozásában és növekedé­sében, hogy legyen jó talaj. Ne tűrjön magában közönyösséget, ne féljen áldozatokat hozni Isten ügyéért, ne engedje, hogy a bűnök zavartalanul tenyésszenek a szívében: fogadjuk szívünkbe az igét és tegyük meg, amire az kötelez.

7.    Mindegyik emberben megvan mindegyik talaj. Hol ilyen a szívünk, hol olyan. A lelki életben nincs állandóság. Néha olyan a szívünk, mint a tapló, nincs benne az életnek semmi jele, nincs benne éhség, szomjúság a lelki táplálék után, néha elfognak a gondok, az irigység és meghal bennünk az ige. Vigyáznunk kell, mert a lelki életben is megtörténik, ami a mű­vészetben: csúcspont után hanyatlás következhet s primitív próbál­kozásokba, zavaros formák keresésébe tévedhet. Imádkoznunk kell azért, hogy sohase legyünk rossz talaj, hanem örömmel fogadjuk az igét és megvalósuljon bennünk, sőt növekedjék Isten uralma.

8.    Isten áldásaira türelmesen kell várni. Nem lehet siettetni. A felesleges türelmetlenséggel legfeljebb azt érhetjük el, hogy a hitünket rongáljuk.

9.    Minden igehirdetés- és hallgatás magvetés, amelynek a nyomában éle­tünk­ben valaminek történnie kell. Ha semmi sem történik, akkor meghalt a mag.

Kérdések:

1.    Ha mi példát mondunk, azt szeretnénk, hogy általa a másik ember jobban értsen minket. Jézus példázatai is hasonló célúak. Isten országának titkaiba vezetnek. Hogyan lesz az ember életében valósággá Isten uralma? Ki adja, ki fogadja, milyen gyorsan lesz teljessé ez az ország? (Isten országa = Isten uralkodása. Az ember szíve, lelke = a táptalaj. A különböző földek = az ember szívének állapota, megosztottsága. Az ország „keletkezése” = a magvetés által. A mag = Isten Igéje. A magvető = Jézus és elhívottai, akik róla bizonyságot tesznek.) 

2.    Isten nagyon békésen „szervezi” országát, nem fegyverrel, hanem „élet­adással” győz. Magot vet. Mire tanít ez a tény minket?

3.    Nemcsak úgy érthetjük ezt a példázatot, hogy négyféle ember van, hanem úgy is, hogy egy ember szívében van a négyféle talaj: a jó föld, az útszél, a köves és a tövises talaj. „Miben” igazít el ez minket?

4.    A mi mezőgazdasági kultúránkban különösnek hangzik a szántás nélküli vetés. De az idő tájt Izraelben kétszer is vetettek és arattak egy évben, s a föld szántására a magvetés után is sor kerülhetett. A talaj igen köves mindenhol, még szántás után is. Sokszor nem vezettek utak a földek között, így aki arra járt, „letaposta” a legrövidebbnek látszó ösvényt. Ilyen sokrétű „talaj” az ember szíve. Mit érthetünk mindezek alapján Isten reménységéről, az ember újjászületéséről?

5.    „Letaposott út” = nem érti az igét, s a „madarak” = a gonosz.  Azono­sít­hatjuk-e ezeket a tényeket a magunk szíve állapotának elemeivel?

6.    „Köves talaj” = nincs mély gyökér, „kiégeti a nap” = nyomorúság és üldözés támad az ige miatt. Ő mégis örömmel fogadja, bár múló ez az öröm. Vajon hány ember megtérésére igaz ez a kép? Mit lehetne tenni a kövekkel, s mik lehetnek egyáltalán a kövek?

7.    „Tövisek” = a világ gondja, s a gazdagság csábítása, mely megfojtja az igét. Hány hívő ember eltántorodásának okává lett az aggodalmaskodás, a sok kívánság? Hogyan kapcsolódhat ide a 10. parancsolat? És az 1Tim 6,6-10?

8.    Alapvetően háromféle szívben is növekedésnek indul a vetés (köves, tövises, jó föld)! De csak egyféle szívben érik meg termése! Mire kell hát nagyon figyelnünk az evangélizációval kapcsolatosan?

9.    A jó földben is különbségek vannak. A „százannyi” terméshez igen jó föld és igen jó mag szükséges, de ez az ideális állapot nagyon ritka. Nemigen jegyeztek fel ilyen termésarányt gabonafélékkel kapcsolatban. A mező­gazdaságban már a „harmincannyi”is nagyszerű eredménynek számít, a „hatvanannyi” pedig különleges kivételnek. Isten országának más a „ter­mésátlaga”. Ott lehetséges ez a csoda. Hogyan vonatkozhat a példá­zatnak e része a tanítványi kör kiszélesedésére? Mit jelent a misszió­ra gondolva?  Beszélgessünk erről!

10.  Jézus példázatai nemcsak ajtót nyitnak a csodára, hanem ki is zárnak némelyeket. Hogyan érthetjük szavait, melyeket Ézsaiástól idéz (Mt 13,10-15)? Melyik „földre” emlékeztethet ez minket?

11.  A példázatból arra is következtethetünk, hogy Isten nemcsak a „néhánynak” adja a lehetőséget, hanem mindenkinek. Ez a határtalan „nyitott­ság” figyelmeztethet saját szűkkeblűségünk akadályaira. Vajon, mi nem csupán „a biztosra” szeretünk menni? Ő hajlandó magot szórni a letaposott talajra is!

12.  Gondolunk-e arra, hogy református gyülekezetünkben mások életében is van bő termés? Vagy csak magunkkal vagyunk eltelve?

A KONKOLY
(Mt 13,24-30, 36-43)

A föld és a vetőmag példázata olyan gazdag, annyira szemléletes képet ad, hogy az Úr Jézus sok tanulságot tudott adni benne tanítványainak.

Arra az alávaló, eléggé el nem ítélhető szokásra emlékeztetett Jézus, ami Izraelben bizony elég gyakran előfordult, hogy a vetés utáni éjszakán a haragosok úgy álltak bosszút ellenségeiken, hogy konkolyt szórtak szét a friss vetésen. Olyasféle gaz volt ez, amelynek a magját szemmel nem lehetett észrevenni, sőt, amikor kikelt akkor sem lehetett megkülönböztetni a nemes gabonától, olyan volt, mint az. Ennek az a következménye, hogy együtt nö­vekedhet a búzával és olyan termést hoz, amelynek az elfogyasztása mérgező hatású. Ha tehát a konkolynak nevezett gaz megérik és összeőrlik a búzával, könnyen veszedelmet okoz.

Jézus ilyen konkolyhintőhöz hasonlítja az ördögöt. Titokban lopakodik arra a földre, amelyet Isten bevetett igéjével és beleveti a maga mérgező, pusztító magját. Kezdetben nem lehet gyanítani a veszedelmet, minden olyan, amilyennek lennie kell, a vetés zöldell és szépen növekedik. Csak jóval később csodálkozik mindenki azon, hogy a szép vetés helyén mennyi kár és mennyi rossz is termett. Az Úr érti, honnan került a konkoly a földbe. Kiszaggatni már nem engedi, mert akkor a gazzal együtt a tiszta, nemes növény is kiszakadna. Várni kell tehát az aratásig, de akkor gondosan különválasztják a búzát és a konkolyt és mindegyik elnyeri a maga méltó jutalmát, sorsát.

Ezt a példázatot Jézus így magyarázta el:

a magvető: Jézus Krisztus, az ember Fia;

a szántóföld: a világ, amelyben Krisztus hinti az ő élő igéjét;

a jó mag: az evangélium, illetve azok, akik azt befogadják;

a konkoly: azok, akikben az ördög lakik;

az ellenség: az ördög;

az aratás: a világ vége, az utolsó ítélet;

az aratók: az angyalok, akik az Isten Fiával együtt jönnek és közre­mű­ködnek az ítélet megtartásában.

A MUSTÁRMAG, A KOVÁSZ
(Mt 13,1–33; Mk 4,30–32)

Ez a két példázat mint két ikertestvér, annyira szorosan összetartozik. Ugyan­akkor, amikor nagy hasonlóság van mindkettőben, lényeges különbség is van köztük.

A mustármag kicsi, kisebb, mint általában más hasonló magvak. Ebből a kicsiny magból viszonylag igen nagy növény fejlődik. Palesztinában 3 méter magasra is megnő. Lukács kifejezetten nagy fának nevezi, természetesen nem más fákkal, hanem más növényekkel összehasonlításban (Lk 13,19). Mindenesetre a madarak fészket rakhatnak az ágai között s jól el tudnak rejtőzni az árnyékában. A madarak egyébként is szeretik a mustármagot, mint táplálékot. A galambokat pl. Izraelben mustármaggal etetik.

A nagyra nőtt fa, ami árnyékot borít a földre és amin madarak fészkelnek, Izraelben a nagy, erős, birodalmak, országok szimbóluma volt. Asszíriát (Ez 31,3–9), Babilont (Dán 4,10–12) és a Messiás eljövendő országát is szívesen hasonlították nagy fához, amelynek az árnyékában madarak fészkelnek (Ez 17,22–23). A kovászról szól a másik, hasonló példázat. Kicsi, kevés, de ha a nagy tömegű tésztába teszik, az egészet megkeleszti. A kovász hatására az egész tészta alkalmassá válik arra, hogy kenyeret süssenek belőle. A kovász úgy elkeveredik, felbomlik a tésztában, hogy nem lehet megtalálni, de hatása az egészben megtapasztalható.

A kovász általában a bűn szimbóluma a Szentírásban, a bűnös vágyak, kívánságok jelképe (Mt 16,6; lKor 5,6–8). Azért is kellett a zsidóknak Hús­vétkor kovásztalan kenyeret enniük; kovásszal készített kenyeret olyankor egyáltalán nem volt szabad enniük. Jézus mégis Isten országát példázta a kovász lassú, mindent átható munkájával, hatásával. Isten országa ennek a világnak adatott úgy, mint a kovász a kenyértésztának. Miben is közös ez a két példázat? Abban, hogy mindkettő úgy ábrázolja Isten országát, mint ami kicsiny, de naggyá fejlődik.

A mustármagról szóló példázat ezt a fejlődést külsőképpen, lemérhetően szemlélteti, a kovászról szóló pedig azt a hatást érzékelteti, amit Isten országa belsőképpen, lelki módon vált ki az embervilágban, észrevétlenül, láthatatlanul.

A SZÁNTÓFÖLDBEN ELREJTETT KINCS
ÉS A DRÁGAGYÖNGY PÉLDÁZATA
(Mt 13,44–46)

Ez a két példázat megint ikertestvérnek mondható. Abban közösek, hogy mindkettőben a megtaláló mindenét feláldozza azért, hogy övé lehessen a kívánt kincs. Isten országa is olyan értékes, hogy minden egyébről inkább érdemes lemondani érte. De van különbség is a két példázat között: a kincs megtalálója sohasem gondolt arra, hogy kincset keressen, egyszerűen ásott valakinek a földjén.

Emberileg szólva puszta véletlenség volt, hogy ráakadt a földben rejtőző kincsre.

A gyöngykereső azonban élete főcéljának tartotta szebbnél-szebb gyön­gyök feltalálását: nem csoda tehát, ha egyszer egy igazán páratlanul szép pél­dányra akadt. Vannak emberek, akik egész életüket leélik úgy, hogy mindig csak a hétköznapi, egyszerű, megszokott dolgok érdeklik, sohasem érdek­lőd­nek a magasabb rendű, lelki dolgok iránt, mások pedig gyermekkoruk óta gyönyörködnek a lelki dolgokban.

Isten mindkét fajta embernek meg tudja mutatni azt, ami minden egyébnél többet ér: az ő országát. Akkor azonban mindenüket fel kell áldozniuk, mindenüknél értékesebbnek kell tartaniuk Isten országát.

A GYALOM
(Mt 13,47–50)

Az utolsó példázat témáját Jézus a halászéletből vette. A gyalom nagy kerí­tőháló, amelynek a két vége két hajóra van erősítve: a két hajó félkörívben halad, majd összezárja a kört, amiből a halak többé nem menekülhetnek. Ezt a körhálót, vagy húzóhálót azután kivontatják a partra, miközben a háló, mint egy fal, függőlegesen lóg a vízben s amikor a parthoz közeledik, súrolni kezdi a tenger fenekét és nemcsak a halakat, hanem mindazt magával viszi, ami a fenéken van, szemetet, összetört, tengerbe dobott vagy esett tárgyakat, rendesen csupa értéktelen, haszontalan holmit. A háló nehéz, azt gondolná az ember, hogy csak nagy halakkal van tele, azért olyan súlyos, holott értéktelen szemét is van benne, nem is kevés, azonkívül az értékes halak mellett igen sok értéktelen, eladhatatlan halfajta. Azt jelképezi, példázza ezzel, hogy Isten országába is belekerülhetnek olyan emberek, akik legfeljebb látszólagosan tartoznak bele, valójában nem belevaló, nem használható, nem értékes keresztyének. Isten országa nem tökéletesen tiszta, belevegyül a világ fiai közül is nem kevés.

Majd az ítélet napján Isten angyalai szétválogatják az értékeseket a ha­szon­talanoktól, addig azonban mindkét féle ember benne van, mint a gya­lomban az érték és a szemét.

A halászoknak nem az a dolguk, hogy a halak minőségét vizsgálgassák, amelyek a hálóban vannak, hanem az, hogy partra húzzák a hálót. A válogatás munkája majd azután következik.

Tanulságok:

1.    A jó Magvető mögött, mindig ott jár a Gonosz is. Ahol igehirdetés folyik, ott a Sátán is munkálkodik. Az ördögi lelket mindig Jézus környezetében kell keresni, mert ott érheti súlyos vereség. Egyetlen célja Jézus mun­káját elrontani. A Sátánt nem arról lehet felismerni, hogy ördögi külsőben jelenik meg, vagy hogy cégéres bűn elkövetésére akar rábírni, annál sokkal okosabb. Egyetlen dologgal is beéri: ne higgyünk Jézus Krisztusban. Még jó emberek is lehetünk, csak ne higgyünk, Jézust ne kövessük és az üdvösséget ne kívánjuk, a bűnöket ne vegyük túl komolyan.

2.    Isten országa nem mérhető úgy, ahogy a földi országok, mert nem látható, de hatásaiban lemérhető. Isten országa jelenlétét ebben a világban nem az egyháztagok létszáma, a keresztyének tábora jelzi, hanem azok a hatások, amelyek az emberiség gondolkozásában, erkölcsében érvényesülnek. Pl. Isten országának a hatása az emberek benső világának az átalakulása: minden részvét, együttérzés, egymás sajnálása, a segítőkészség, irgalmasság, a törvénytisztelet, a szeretet, a másik emberben a felebarát látása, mindenféle emberiesség, megbocsátás, alázat, gonoszért jóval fizetés stb. Azonkívül, hogy mint fa is elég nagyra nőtt már a keresztyénség, a keresztyén kovász észrevehetően, csendben végzi a maga munkáját ebben a világban. A humanizmus, a közösségi gondolat is keresztyén kovász a világban.

3.    A kicsiben és kevésben benne van a nagy és sok ígérete, lehetősége. A 12 tanítványban benne volt a későbbi hatalmas keresztyén anyaszentegy­ház ígérete. Isten megbecsüli a kicsit és a keveset: a századik bárányt, a tizedik drakmát éppen úgy, mint a kilencvenkilencet vagy a kilencet. Jézus az öt kenyérért és 2 halért éppen úgy hálát tudott adni, mintha elegendő lett volna 5000 ember megvendégelésére. Jézus 2-3 hívő együtt­létét éppen úgy megbecsüli, mintha ezrek gyűlnének össze az ő nevében.

4.    Egy példázatból nem szabad mindenféle következtetéseket levonni: azért, mert a konkolyt nem engedi kiszaggatni az Úr, még nem szabad azt mondani, hogy meg kell tűrni a gyülekezetben mindenféle bűnt és együtt nőhet a hit meg a hitetlenség ugyanabban a szívben. Jézus különben sem azt mondja, hogy a szántóföld az emberszív vagy a gyülekezet, hanem a szántóföld a világ, amelyben vannak búzaemberek és konkolyemberek. A konkolyembereket nem szabad egyszer s mindenkorra elítélni, meg­vetni, erőszakkal eltávolítani a világból. Isten Szentlelke még újjá teremt­heti őket, megtérésre indíthatja úgy, hogy kicserélődnek és búza­­­emberekké válnak.

5.    Vigyázzunk, nehogy ítélkezőkké váljunk! A búza és a konkoly példázatának a szolgái meg tudták különböztetni a búzát és a konkolyt, de ebből még nem következik az, hogy mi is éppen olyan pontosan meg tudjuk különböztetni az Isten országába való és abba bele nem való embereket. Természetesen alkothatunk magunknak véleményt, de sohase felejtsük el, hogy tévedhetünk is, megcsalhat az ítéletünk, Isten azért is nem bízta ránk az ítéletet. Azt majd Ő maga végzi el a maga idejében.

Kérdések:

1.    A konkoly alattomos növény – sokáig hasonló a jó vetéshez, de közben gyökere körbefonja a gabona gyökerét, s abból táplálkozik. Ha kihúznák, vele kiszakadna a jó növény is. Megdöbbentő, hogy Jézus itt kifejezetten emberekről szól, akik a gonosz szolgái a mennyek országának fiai között a világban. Mire figyelmeztet ez minket? Lehet-e a gyülekezetben is a gonosznak magvetése?

2.    Ha a gonosz emberek valóban gonoszak, úgy mindenki előtt lelep­le­ződ­nek, de a Sátán főként azáltal csap be bennünket, hogy a gonoszok nem látszanak gonoszoknak. S még csak el sem lehet őket „távolítani”, a „vé­gén” kerülhetnek ítéletre. Mi vagyok én a közösségben? A jót munkálom, vagy a gonoszt szaporítom? Mindenki vizsgálja meg magát!

3.    A kicsiből hatalmas lesz. Nem az számít, hogy csak kevés ember jár a gyülekezetbe, hanem az, hogy aki jár, az „mustármag – hitű”- e! Van-e ilyen élő reménységünk Isten országának növekedéséről?

4.    A kevés igen nagy hatással van az egészre! Kovász nélkül ehetetlen a kenyér. A keresztyének nélkül elviselhetetlenné válna a világ. Emlékezzünk csak Ábrahám imádságára a 10 ember miatt (1Móz 18,16-33)! Van-e ennyi református keresztyén ember a községben? Ha van, akkor ne legyünk reménytelenek, hanem imádkozzunk!

5.    Isten országára úgy is rá lehet találni, hogy az ember valami mást keres, vagy csak egyszerűen éli a maga hétköznapi életét! Milyen csoda ez! Vannak-e közöttünk olyan emberek, akik így leltek rá az örömhírre?

6.    De azok is rátalálnak, akik a legértékesebbet keresik. Ne ítélkezzünk azok felett, akik azt hiszik, hogy valamire való igazgyöngyük van. Majd rátalálnak az igazira! S higgyük el, hogy akkor hajlandók lesznek odaadni az addig összegyűjtötteket! Vannak-e közöttünk olyanok, akik így találták meg a hit ajándékát?

7.    A keresztyénség nagy kerítőháló (Lásd Péter példáját!), melybe mindenféle ember bekerül. Engedjük azonban, hogy az ítéletet az Úr mondja ki. Mit tehetünk a keresőkkel, mit a bátortalanokkal, mit a mindig hallgatókkal? Hogyan nézzünk a fölöslegesen vitatkozókra, az árulkodókra, a pletykásokra? Mit kezdünk a nyilvánvaló bűnökkel a közösségben?

8.    „Írástudó, aki tanítvánnyá lett.” – micsoda zárás Jézus részéről! Mert lehetséges. S az írástudók tudása gazdagítja a frissen megtért, ám kevés alappal rendelkezők hitét! Érdemes-e tanítani azokat is, akik még nem tértek meg? Hiszen egész hitoktatásunk jelmondata lehetne ez a két vers (Mt 13,51-52)! Nem kell várni a tanítással addig, míg az alapvető döntést nem hozta meg valaki. Még a lelkészek is – minden tanulmányaik befejezése után – megtérhetnek (A keskeny úton c. könyv).