Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2020-07-19 18:23
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 423688
  • Egyedi látogatók: 63205
  • Közzétett oldalak száma: 579
Címlap

59. A középkor népi hitvilága

(Jer 6,14) 235.

1. A kialakult egyházi hierarchia (papi uralmi rendszer) legaljára a laikusok kerültek, a nem beavatottak. Ők, ha Istent keresték, teljesen ki voltak szolgáltatva a klérusnak, mert a középkorban a létbiztonság nagyon gyenge volt. Éhínségek, járványok, háborúk pusztították a népeket, egyetlen biztonságuk, vigasztalásuk az evangélium, az örök élet reménysége maradt, melynek útját a klérus magának lefoglalta, és sokszor el is torlaszolta.

(Jellemző a székely népmese felfogása: a súlyos bűnbe esett székely bujdosásában Szűz Máriával találkozik, tőle kéri a feloldozást. Mária azonban ezt mondja neki: „Fiam, nekem erre nincs hatalmam, hanem menj le ide az első faluba a paphoz, majd az feloldoz téged”)

Az Evangéliumban meghirdetett kegyelem, amit Krisztus hit által mindenkinek kínál, malaszttá lett, amit az egyház osztogat híveinek - sokszor anyagi, vagy egyéb áldozatok fejében. Ez sajnos, sokszor a zsarolásig eljutott a vágyakozókkal szemben. így a félelem át is értékelődött, már nem a természeti csapásoktól, vagy az ördögöktől kellett félni, hanem az azok ellen esetleg
oltalmat nyújtó - vagy megtagadó - egyháztól.

Ebből következően a lelki élet súlypontja a hitről áthelyeződött a jó cselekedetekre. Mindenki igyekezett érdemeket szerezni, lehetőségei szerint. A legtehetősebbek hatalmas székesegyházakat építettek, vagy apátságokat alapítottak (hogy ott a szerzetesek őérettük és családjaikért imádkozzanak). A szegényebbek ezeket ékesítették adományaikkal, vagy zarándokutakra
indultak, amíg lehetett, a Szentföldre, később Rómába, Santiago de Compostelába, és az egyre szaporodó búcsújáró helyekre. Ezek mögött a szentek tisztelése állott: az a tanítás, hogy a régen elhunyt kiváló keresztyének mennyei közbenjárását el lehet nyerni az által, hogy életük, vagy haláluk helyére - esetleg olyan helyre, ahol valamilyen ereklyéjüket (testük, vagy ruházatuk darabját) őrzik - elzarándokolunk, főképpen nevük, vagy haláluk napján. Intenzíven gyakorolták a szegények, betegek gondozását, eljutottak odáig, hogy a gazdagoknak éppen olyan szükségük van szegényekre (hogy velük jót téve, érdemeket szerezzenek), mint azoknak órájuk. Jótettnek tartották a különböző önsanyargató vezekléseket is. Időnként flagelláns (önostorozó) csoportok indultak útnak, gyakorolva és hirdetve a bűnbánatot.

 

2. Az istentisztelet középpontjába az igehirdetés helyett a sákramentumok kerültek. Ezek jelentőségével számuk is kettőről hétre nőtt (keresztség, bérmálás, gyónás, áldozás, házasság, utolsó kenet és papi szentség). Az úrvacsorából kinőtt a szent mise-áldozat, azzal a tanítással, hogy Isten az ebben résztvevőknek ad csak bűnbocsánatot, hogy abban Krisztus testét és
vérét újra megáldozzák, hogy az ostya (ami borral gyúrt tésztából van sütve), amikor a pap megáldja, lényegében átváltozik Krisztus valóságos testévé és vérévé.

(A „hókusz-pókusz” varázsszó az ostya felmutatásakor hirdetett hoc est corpus meum (= ez az én testem) félrehallásából - és az áldozásnak tulajdonított „varázserőből” származik.)

Az áldozás előtti gyónást (az ómagyar nyelvben jonh: a szív) kötelezővé - ennek fejében szigorúan titkossá tették. Ez, a hozzácsatolt penitenciával (= vezeklés) súlyos lelki terrorra nyújtott lehetőséget.

 

3. Kialakult a tisztítótűzről szóló tanítás. E szerint a halál után nem két, hanem három helyre juthat a lélek. A menny és a pokol között van egy átmeneti állapot, vagy hely: a tisztítótűz. Ott pedig az utolsó gyónás után elkövetett bűnökért, a meggyónatlan bűnökért és az egyház által kirótt, de (még) nem teljesített vezeklésekért kell hosszabb-rövidebb ideig szenvedni.De ezt a szenvedést a földön élők megrövidíthetik: misék mondatásával, vagy vezeklések, zarándokutak vállalásával. Egy társgondolatot is kialakítottak: a fölösleges jócselekedetekről. Ez abból indul ki, hogy aki sok jót cselekedett földi életében, hamarabb szabadul, „búcsúzik” a tisztítótűzből. Van, aki annyi jót cselekedett, hogy nem is kerül oda, egyenesen a mennybe jut; néhány kivételes szent pedig annyit, hogy a saját üdvösségén túl még fölös jócselekedetei vannak, amikkel az egyház gazdálkodhat, osztogathat belőle a híveknek. Például azoknak, akik valamelyik szentnek ünnepén elzarándokolnak
annak élete, vagy halála helyére.

A magyarországi helyzet némileg különbözött a nyugatibb országokétól. Királyaink ügyes politikával, névleg alávetették magukat a pápai irányításnak, gyakorlatilag befolyásuk alatt tartották az egyház életét. A püspöki tisztség nem járt politikai hatalommal (amíg a banderiális hadseregeket meg nem szervezték), legfeljebb, ha a püspök királyi, vagy főnemesi családból származott, így az investitura ügye nem éleződött ki.

Az István által felállított egyházszervezet lassan áthatotta az ország életét, természetes lett, hogy mindenki keresztyén. Ez bizony nem jelentett élő keresztyén hitet. Régi nyelvemlékünk, a Halotti beszéd híven tükrözi az Evangélium hiányát, helyette a közbenjáró imádság központi szerepét. (19) A Benedek rend után a ferences (minorita) rend terjedt el leginkább. A szerzetesek prédikáltak - nem is mindig az egyházi vezetők szájíze szerint. Alakult magyar rend is: a Pálosok rendje szigorú regulájú, remeteszerű életet élt. A szerzetesek iskolákat is alapítottak, néhány helyen (Sárospatak) plébániai iskolák is alakultak. Hosszabb-rövidebb ideig egyetemek is működtek Magyarországon: Pécs, Buda, Pozsony.

Szétnéztünk (három szinten) a középkori egyház lelkiségén. Bizony, eltávolodott az Evangéliumtól. Isten nem hagyta így.  Megindított egy erjedést, amiből teljes megújulás lett.