Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2020-07-19 18:23
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 427838
  • Egyedi látogatók: 63051
  • Közzétett oldalak száma: 579
Címlap

83. Vértelen ellenreformáció

(2Kor 4,8-9) 161.

II. Rákóczi Ferenc szabadságharca volt az első, nem vallási indítású szabadságharc. Ő maga buzgó katolikus volt, de teljes vallási türelemmel viseltetett többségben protestáns (és görögkeleti) seregeihez. Több elvett templom helyett adományozott telket és anyagiakat protestáns templom építésére (pl.Tarcal).

A vallásbéke hangsúlyozására emlékérmet is veretett, melyen három különböző pap megy egy oltár felé. Felirata: Concurrunt, ut aleant (= összefutnak, hogy áldozzanak). A szécsényi országgyűlés több törvényt is hozott a vallásszabadság biztosítására.
A szabadságharcot lezáró szatmári béke minden szempontból, így vallási téren is enyhe politikát, engedményeket jelentett. Újra érvényesnek mondotta ki a bécsi béke pontjait, biztosította a protestáns iskolák működését (87).

Hanem, amint ez történni szokott, az uralkodó, III. Károly addig vette komolyan ezeket a pontokat, amíg hatalmában meg nem erősödött (88). Aztán jöttek az ellenkező kijelentések, rendeletek. Először is kijelentette, hogy a vallás szabadságát nem a linzi béke, hanem az 1687-i pozsonyi országgyűlésen elhangzott királyi megfogalmazásban „őfelsége kegyéből és kegyelméből” engedélyezi.

A kijelentés ellen pedig már nem volt hol tiltakozni. A 17. századra már az országgyűlés többségben katolikusokból állott. Ott pedig keresztül tudta vinni döntését, hogy vallási sérelmeket az országgyűlésen nem lehet tárgyalni, akinek ilyen panasza van, magához a királyhoz fordulhat - de csak egyéni sérelmekkel. Törvénnyé tették a dekrétális esküt: bármilyen tisztség elfoglalásához olyan megszabott szövegű esküt kellett letenni, amiben Szűz Máriára és a szentekre is hivatkoztak - öntudatos protestáns ember ilyen esküt nem mondott el, így igazában a tisztségekből, közhivatalokból kirekesztették őket.

így annyi sérelem, panasz gyűlt össze, hogy a király jónak látta egy vegyes bizottság felállítását, ahol ezekről beszéljenek. A székhelye után Pesti kommissio-nak nevezett bizottság munkájára mindkét fél alaposan felkészült. A protestánsok a vallásszabadság alapvető igényeit gyűjtötték össze 11 pontba, a katolikusok egy nagyobb tanulmányt írtak - hatalmuk célszerű
gyakorlásáról, a lelkiismereti kényszer jogosságáról.(89) Ilyen összebékíthetetlen nézetek mellett a kommissio nem is kezdett el működni.

Hanem működött III. Károly. Nevezetes okmányt hagyott örökül (a szintén nevezetes Pragmatica sanctio-val utódjává avatott) Mária Teréziára: Carolina resolutio-t. Ebben visszatért az Explanatio Leopoldina „nagy találmányára”: a magán és nyilvános istentisztelet megkülönböztetésére. A protestáns prédikátorokat lakóhelyükhöz rögzítette, másutt lakó híveknek csak úgy engedte meg, hogy keresztelés, esketés dolgában igénybe vegyék, ha a tiszteletdíjat lakóhelyükön a plébánosnak is  megfizetik. A prédikátorok felügyeletét tanítás és szertartások dolgában a katolikus esperesre bízta - saját feletteseik csak magánéletüket felügyelhették. Vegyes házasságot csak katolikus templomban köthettek - természetesen azzal a reverzálissal  (kötelezvénnyel), hogy minden születendő gyermeküket a katolikus vallásban nevelik. A katolikus ünnepeken mindenkinek tilos volt dolgozni, sőt a céhek kötelesek voltak a körmeneteken (egyenruhásán, zászlókkal) felvonulni.

Ezt az örökséget Mária Terézia más módszerekkel, de hűségesen hordozta. Ő maga nem hozott erőszakos intézkedéseket, a templomfoglalásokat a földesurakra hagyta. 50 éves uralkodása alatt el is vettek 200 templomot. A királynő a főúri családok „térítésével” foglalkozott; eretnektérítő egyesületeket szervezett a főúri hölgyekből. Az egyik vallásból a másikra áttérést egyoldalúan szabályozta: katolikussá könnyen lehetett akárki, csak ki kellett szándékát  jelentenie. De ha valaki katolikusból valamelyik protestáns vallásra akart áttérni, először magán-hitoktatásra kellett járnia (gyakran messzi vidéken), vizsgáznia, azután térhetett át - de katolikus házastárstól született gyermekeit nem vihette át magával. Elkezdődtek az újraesketések. Protestáns templomban kötött házasságok a katolikus egyház szerint nem érvényesek, minden eszközzel igyekeztek az ilyen házaspárokat rábeszélni a másodszori esküre - persze reverzálissal.

(Erre is érvényes, amit az inkvizícióval kapcsolatban az „egyedül üdvözítő” anyaszentegyházról mondtunk. - Más kérdés, hogy a Bibliából látszik: nem az egyház üdvözít, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit.)

Jellegzetes képviselője az ilyen, vértelenül üldözött protestantizmusnak „Árva” Bethlen Kata grófnő, akinek első férje katolikus volt. Annak halála után reformátushoz ment feleségül, és akkor első házasságából született gyermekeit erőszakkal elszakították tőle, nehogy reformátusnak nevelje őket (90).

Ennyi üldöztetés és harc között nem csoda, hogy a lelki élet elmélyítésével keveset foglalkoztak eleink. De voltak néhányan, a többféle sötétségben világító hitű keresztyének, akik őrizték és továbbadták az Evangéliumot. Kiemelkedik ebből a korból Szikszai György makói lelkipásztor, akinek Keresztyén tanítások és imádságok című áhítatos könyve 1786-tól napjainkig a Biblia mellett leghasználatosabb könyv gyülekezeteinkben (91).

Mária Terézia uralkodása vége felé már maga mellé vette II. Józsefet, mint társuralkodót. Az ő szereplése már megmutatott valamit uralkodó jövőjéből. Igyekezett enyhíteni a protestánsokra nehezedő nyomást. Néhány templom építésére engedélyt kaptak. A Padányi Bíró Márton veszprémi püspök könyvét: Enchiridion, amit „az eretnekek ellen” írt elkobozták, hogy ne mérgesítse tovább a helyzetet.