(Ez 29,6-9/a) 454.

A kiegyezés az országgal együtt a protestáns egyházakra is új korszakot hozott. 1. Hivatalosan megvalósult az 1848-ban törvénnyé tett vallásegyenlőség. Az egyházi iskolák anyagi szükségleteit, ha a fenntartótól (egyházközség, v. egyházkerület) nem telt, az állam kiegészítette (kongrua). Püspökeink - mint addig a katolikus főpapok - a főrendi ház tagjai lettek, sőt - nem kis botránkozásra Trianon után a magyar államfő (kormányzó) református lett. Trianon természetesen az országgal együtt a református egyházat is megcsonkította. Az Erdélyi Egyházkerület mellé Romániában megszervezték a Királyhágó-melléki Egyházkerületet is.

2. Ezek a nagy változások egyházuk figyelmét erősen lefoglalták, a belmisszió ügye háttérbe szorult. A gyülekezeteket összetartotta a hagyomány, részben a magyarság megtartásának eszméje. Az evangélium fenntartására fordítottak gondot: vasárnap délutánonként kátés istentiszteleteket kellett tartani. Egyházi szervezetek helyett egyesületek munkálkodtak a belmisszióban. Kiterjedt a Vasárnapi Iskolai Szövetség, hetenként járt kis újságja, a Fecske. Az ifjúsággal három egyesület is foglalkozott. Gyülekezetekbe épülve a KIÉ főként a földműves és iparos fiatalokat vonzotta. Az SDG (Soli Deo Glória: egyedül Istené a dicsőség) a gimnáziumi ifjúságot, a MEKDSZ (Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség) az egyetemi hallgatókat gyűjtötte össze (97).

(Volt olyan Ige után vágyódó réteg a magyar ifjúságban, hogy jutott mindegyik szervezetbe.)

Mindegyik egyesületnek volt konferenciatelepe. A KIÉ Dunavecsén, az SDG Balatonszárszón, a MEKDSZ Tahiban táborozott. De mindegyik rendezett alkalmi konferenciákat is.

3. Hanem hamarosan jelentkezett egy új veszedelem. A trianoni nyomorúságba a magyarság természetesen nem tudott belenyugodni. A társadalmat betöltötte az irredentizmus (= visszatérés): az elszakított területek visszaszerzésének vágya. Plakátok, népgyűlések és a sajtó szította a lelkesedést. Ez pedig ellenállhatatlanul vonta az országot a jobboldali, előbb olasz, majd német függés felé. Egy-egy terület visszaszerzése tomboló lelkesedést váltott ki az országból - kevesen vették észre, hogy milyen veszedelemmel jár ez.

Ebbe a politikai lelkesedésbe egyházaink is észrevétlenül belecsúsztak. Átvették a jelszót: „Csonka Magyarország nem ország - egész Magyarország mennyország!” Ezzel a bibliai mennyek országa háttérbe szorult a földivel szemben.

A jobboldali politika pedig, ami a németeknél saját felsőbbrendűségükből kiindulva vetett meg más népeket, nálunk puszta antiszemitizmusba torkollott. És német diplomáciai hatásra országgyűlésünk sorba hozta a fajüldöző - és Isten ószövetségi kijelentését megvető - zsidótörvényeket. Ezek megalkotásában pedig egyházunknak a képviselő- és főrendiházban ülő vezetői részt vettek! Ravasz László dunamelléki püspök Erdélyből, a Kolozsvári Teológiáról került egyenesen a püspöki - és főrendi - székbe. Kiváló igehirdető, egyéniségénél fogva egyházunkban óriási tekintély volt. De kezdetben ő sem látta be ennek a politikának Isten ellen való - és ezért ítéletét magában hordozó voltát.

A harmadik - elképesztően gonosz - zsidótörvénynek ellene szavazott (98), Jó Pásztor Misszió néven zsidómentő szervezetet hozott létre, végül a kormányzóval folytatott (egyházunk nyílt lázadásával fenyegető) tárgyalásával a pesti gettó felszámolását megakadályozta.

(Erre az akcióra megpróbálta rávenni a katolikus egyházat is, de Serédy hercegprímás nem volt hajlandó a református egyházzal együttműködni.)

De ez később sem lelkiismeretében, sem az új politikai rendszer előtt nem oldozta fel az elmarasztalás alól.

Ugyanakkor Bereczky Albert pozsonyi-úti lelkipásztor prédikációiban nyíltan segítő akcióiban titkon támogatta az Ellenállási mozgalmat. Bátran hirdette, hogy ezért a politikáért egész népünk Isten ítélete alatt áll, ami be is fog következni. Sokan mások is, ahogy tudták, mentették az üldözötteket, keresték a kibontakozást ebből a helyzetből.