Főmenü

Utolsó módosítás időpontja
  • 2020-07-19 18:23
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 455849
  • Egyedi látogatók: 61968
  • Közzétett oldalak száma: 579
Címlap

53. Erkölcsi élet

(lKor 5,9-10) 368.

Minden eszme, vallás annyit ér, amennyi hatással van a benne résztvevők életére. Hát a keresztyénség?

1. A keresztyén közerkölcs magasan a római fölött állt. Olyan közösség alakult, melynek alaptörvénye a szeretet. Ez feltűnt, erről emlegették őket. Életmódjuk éles ellentétben állt a császárkorban egyre inkább ellazuló római erkölcsökkel. (7). Ez negatív irányban elzárkózásban jelentkezett egyrészt foglalkozásokkal (kocsmáros, gladiátorképző, színész, egy ideig katona, állami tisztviselő), másrészt szórakozásokkal (színház, cirkusz) szemben. Pozitív irányban a szeretet munkáinak gyakorlásában: betegek árvák, öregek gondozása (a konstantinápolyi egyháznak 140 diakóniai munkása volt).

2. Az egyházfegyelmet visszamenőleg is gyakorolták. Az üldözések idején hitükben elbukottakkal szemben kemény büntetéseket hirdettek meg. Az istentiszteleteket külön helyiségből, állva, vagy térdelve hallgathatták (poenitentiam agentes, genflectentes), az úrvacsorában nem vehettek részt. Donatus észak-afrikai püspök semmi bocsánatra nem volt hajlandó, környezetével együtt kiszakadt az egyházból, csak magukat tartották igazi keresztyéneknek. (Kr.u. 303-305).
Ez a kemény fegyelem csak addig tartott, amíg éltek a hitvallók és az elbukottak. Az új nemzedékben elkerülhetetlen lett a lazulás, az erkölcsi színvonal hanyatlása.

3. Az aszkéták (aszkó = igyekszik, törekszik) olyan keresztyének voltak, akik felháborodtak a lazuló erkölcsök miatt, úgy döntöttek, hogy ilyen környezetben nem lehet igazi keresztyén életet élni, ki kell vonulni a megromlott egyházi életből és világból. Puszta helyekre költöztek (puszta = erémosz, innen erémita-remete), ahol imádsággal, biblia olvasással, elmélkedéssel töltötték életüket. Eközben igyekeztek minél egyszerűbb körülmények között élni. Ez lassan bizonyos verseny-szellemet idézett fel közöttük: ki eszik, alszik, tisztálkodik kevesebbet, ki lakik nyomorúságosabb körülmények között? (Oszlopos Simeon évekig élt Siriában egy régi oszlop tetején). Az egyszerű nép egészen a babonás tiszteletig eljutott a „szentéletű remeték” irányában. Az egyházi gondoskodás más területeiről közéjük is eljutott az érdemszerzés gondolata, különös életmódjukkal Isten tetszését gondolták elnyerni.

4. Szerzetesek. Körülbelül egy időben, keleten és nyugaton támadtak olyan bölcs keresztyének, akik segíteni akartak a remete-élet visszásságain. Közösségekbe gyűjtötték össze őket, és olyan szabályzatokat írtak elő számukra, amik Biblia-szerinti, és másoknak hasznos életre segítik őket. Keleten Nagy Basilius (329-379) caesareai püspök, nyugaton Nursiai Benedek remete (480-547) írt ilyen regulákat (magyarul szerzést: innen: szerzetes). A regulákban három alapfogadalom van: szegénység, szüzesség, engedelmesség. Vagyis a szerzetesnek nincs magánvagyona, nem él házaséletet, feletteseinek
feltétlenül engedelmeskedik. Az alapfogadalmat hamarosan külön fogadalmak követték; eszerint szerveződtek különböző szerzetesrendek: egyik a tanítást, másik a gyógyítást, földművelést, stb. vállalta.

A szerzetesség kielégítette az Istennek szentelt életre vágyókat, de elindította bizonyos kettős erkölcsiség kialakulását: a kolostorokon kívül sokan feljogosítva érezték magukat az erkölcstelen életre, mondván, ők nem szerzetesek, majd a kolostorban imádkoznak értük. Nagyurak szívesen telepítettek erre a célra szerzeteseket a birtokukra.