(Jn16,2) 171.

Nem összehangolt támadás volt ez: országonként változó módszerekkel, más-más időben és eltérő eredményekkel zajlott.

1. A Német-római császárságban tárgyalásokkal, egyezségekkel indult a kétfelé válás. De nőttek a feszültségek. A protestánsok nem voltak egységesek, Luther követői sokáig eretnekeknek nézték a reformátusokat (Észak-Rajna-Westfália és Pfalz népét). A fejedelmek között mindig voltak egyenetlenségek. A jezsuitáktól tüzelt és a császártól vezérelt katolikus részek egységesek voltak.

A robbanás a cseheknél következezett be. Egy - hatósági engedéllyel indult - templomépítést erőszakkal megakadályoztak, ebből lett panasz, tiltakozás, majd felkelés, amit a fehérhegyi csatában (1620) levert a császári sereg. Ezzel indult meg a harmincéves háború. A császári seregek tartományról-tartományra nyomultak előre, szörnyű pusztítást vittek véghez. A dánok, majd különösen Gusztáv Adolf svéd király siettek a protestánsok segítségére. Ő maga ugyan elesett a lützeni csatában (1632), de ott is győzött. Végül a westfáliai békében (1648) lényegében a háború előtti helyzetet rögzítették. A háború „eredménye” Németország lepusztulása volt. A császár különben a békekötés után is folytatta fegyveres hódításait.
Valami lelki haszna azért lett a sok nyomorúságnak. A reformáció nagy lelki fellendülése után az orthodoxia száraz, hittételeken vitázó korszaka következett. A háború megrázkódtatásai az Istennel tartott élő kapcsolat felé terelték a népet, a lelki élet újra bensőségessé lett.

2. Franciaországban a svájci reformáció terjedt el (Genfben franciául beszélnek). Az ország kb. negyedrésze református lett, legerősebben a délfrancia vidék, a Languedoc (ahol a kathárok mozgalma végbement). Ez elmaradott, részben babonás vidék volt, mondáikban szerepelt egy Hugó király nevű erdei rém. Erről csúfolták a reformátusokat Hugó király népének: hugenottáknak. A vallási megosztottság belháborúba torkollott, különösen, mert a Capeting uralkodóház is kettéoszlott: a Valoise és Guise hercegek katolikusok voltak, a Bourbonok reformátusok. A háború patthelyzetbe jutott, a hugenották megerősített városaikban erősen tartották magukat. Az anyakirálynő, Medici Katalin gonosz tervet készített: javasolta, hogy Bourbon Henrik herceg és Valois Margit hercegnő házasságával pecsételjék meg a két párt között a békét. A menyegzőre a hugenotta párt minden vezetőjét meghívták. Ám az esküvő előtti éjszakán (Szent Bertalan éjszakája) az előkészített királyi csapatok rátörtek a hugenottákra, 20000 embert lemészároltak, köztük Coligny tengernagyot is, a hugenották vezérét. (Mikor a tömeggyilkosság híre a pápához eljutott, örömében meghúzatta Róma harangjait, és emlékérmet veretett a „győzelem” emlékére.)

A megmaradt hugenották újrakezdték a harcot, ami addig tartott, míg a király meghalt, és a trónt Bourbon Henrik herceg örökölte. Ő igaz, hogy a trónért katolizált („Párizs megér egy misét”), de nem felejtette el régi népét, és egy rendeletben (Nantesi ediktum) biztosította minden polgárának a lelkiismereti szabadságot.

Ez a rendelet 90 nyugodt évet hozott egész Franciaországnak. A református gyülekezetek békén fejlődtek. Mivel nagyrészük kézműves iparos volt, az ország gazdaságilag is sokat erősödött. Sajnos, éppen ez a fellendülés (a hugenották befizetett adójával) úgy megerősítette a királyságot, hogy XIV. Lajos könnyen fel tudott erőszakosan lépni ellenük. Visszavonta a nantesi ediktumot, elrendelte, hogy minden alattvalója az ő katolikus hitét vallja, a prédikátorok hagyják el az országot. A vonakodó falvakat beszállásolással büntette: dragonyokat telepített házaikban, akik tűrhetetlen erőszakkal gyötörték a népet, míg katolikussá nem lett. - Vagy fegyvert fogott, mint a Cevennek népe, aki (a camisard-ok) négy évig sikeresen ellenálltak a királyi csapatoknak. (57)

Az üldözések történetének neves és kedves alakja Marié Durand. Egy titokban tartott házi istentiszteleten fogták el családjával együtt. Őt a Canstance-torony nevű női börtönbe zárták. Azonnal elkezdte szolgálatát a sok reménytelen csüggedt női fogoly között. Takarított, ápolta a betegeket, énekelt és hirdette az igét. A foglyok megerősödtek hitükben, ellenálltak a térítő kísértéseknek. Marié hónapokon át karcolta a börtön kőfalába a jelszót: RÉSISTEZ! Állj ellen! 38 év után szabadult. A hugenották tízezrével menekültek el az országból, Európa protestáns államaiba, vagy Amerikába. Az üldözés egészen a (különben ateista) francia forradalomig tartott.

3. Hollandia a reformáció idején spanyol Habsburg örökös tartomány volt. V. Károly császár a rokonait küldte helytartónak, néhány évig II. Lajos királyunk özvegyét, Mária királynét - akit éppen a reformáció iránti szimpátiája miatt leváltott Margit hercegnővel. II. Fülöp király idejében erősödött a reformátusok elnyomása, fosztogatása. Küldöttségben járultak a helytartó elé, de a gazdag, cifra ruhás spanyol urak elkergették az egyszerű fekete ruhába öltözött „koldusokat”. Fel is kapták ezt a szót, és megindult a „koldusok felkelése”. Eleinte módjával, főként a templomok képektől-szobroktól való megtisztításával. De mikor a király bosszúból a kegyetlen Álba herceget küldte rá Hollandiára, és az írtóháborút indított ellenük (6 év alatt 18000 hollandot végeztetett ki, főként az út menti fákra akasztatta fel őket), fegyveres felkelés indult meg, melynek élére Orániai Vilmos herceget hívták meg. Egy időre a spanyolok kerültek fölénybe. Már Leiden városát ostromolták, mint utolsó erősséget. A város bátran ellenállt, de élelmiszerük elfogyott. Orániai Vilmos hajóiról pedig az ostromzár miatt nem tudták ellátni. A herceg tanácsára átvágták a tenger gátjait, hogy a víz elöntse a spanyol tábort, de az alacsony vízállás miatt ez sem használt. Akkor a leideniek egy éjszakán át imádkoztak szabadulásért. Másnapra olyan nyugati szél támadt, hogy a tenger elárasztotta a környéket, a spanyolok elmenekültek. Ez lett a harcok fordulópontja, lassan egész Németalföld fölszabadult. 7 északi tartománya Utrechtben szövetséget kötött, Orániai Vilmos fejedelemsége alatt megalakult Hollandia - a reformáció nagy európai erőssége - nekünk magyar reformátusoknak sokszor segítőnk.