(Dán l l y32lb) 50.

A reformáció Angliában kész helyzetet talált. Az anglikán egyházat. A VIII. Henrik által politikailag elindított rendszert megtöltötte tartalommal a kálvinizmus. Az „államosított egyházat” a politika a maga céljaira akarta felhasználni. I. Erzsébet királynő természetesen, mint protestáns állt ellen II. Fülöp spanyol királynak. A legyőzhetetlen Armada pusztulását Isten szabadításaként várta - és fogadta. Emlékérmet is veretett: Flavit JAHVE et dissipati sunt („Rájuk fújt az Úr, és szétszórattak” - 2Móz.15:10) felirattal. Utána az általa kivégzett Stuart Mária utódai, I. Jakab és I. Károly kerültek a trónra, akik katolikusok voltak és az országot is a pápa felé igyekeztek kormányozni.

Ugyanebben az időben egy hatalmas lelki mozgalom indult Angliában, mely tovább akarta folytatni a reformációt a keresztyén élet és az egyházszervezet dolgában is. A puritánok Istennek szentelt életre törekedtek. Az egyházi életben a kálvini gondolat szerint el akarták törölni a püspökséget, kollektív vezetést akartak. A királyok politikai színben látták a mozgalmat: „No bishop? - No king! (ha nem kell püspök, majd király se kell), és igyekeztek visszaszorítani. Non-konformistáknak (aki nem igazodnak az „egyház feje a király” állapothoz) és disszentereknek (szakadároknak) hívták őket. A puritanizmusnak ki is alakult egy radikális szárnya, az independensek (függetlenek). Ők nem csak a püspöki tisztségtől akartak függetlenek lenni, hanem a lelkipásztoritól is (hogy mindenki hirdethesse az Igét), és a gyülekezetek laza szövetségévé akarták szervezni az egyházat. Mikor I. Károly a skótok függetlenségét akarta megszüntetni, ennek a háborúnak is vallási színezete volt: a református skótokat visszaterelni az aglikán egyházba. De a háborúhoz pénz kellett, új adót a parlament rendelhetett el. I. Károly össze is hívta a parlamentet, de addigra abban a puritán képviselők kerültek többségbe, akik a skót testvérek ellen nem akartak fegyvert fogni, nem szavazták meg az adót. A király sereggel akarta szétkergetni a parlamentet, de az is sereget gyűjtött. A sereg élére Olivér Cromwell állt, aki vidéki kisnemes volt, de nagy tehetségű és buzgó hitű. Kitört a polgárháború, aminek az lett a vége, hogy a parlament csapatai, a „vasbordájú szentek” (mellvértjükről és csata előtti imádságaikról kapták a nevet) foglyul ejtették a királyt és kivégezték. Anglia a puritánok köztársasága lett, a parlament a Biblia alapján hozta meg döntéseit. Vallásszabadságot hirdettek - kivéve a katolikusokat és az unitáriusokat. De Cromwell belátta, hogy az ország nem érett arra, hogy azt a „szentek parlamentje” irányítsa. A neki felajánlott királyság helyett megalkotta magának a „Lord Protektor” címet, ami majdnem  teljhatalmat biztosított az ő hívő, de józan uralmának.

Cromwell idejében Anglia felvirágzott és nagyhatalommá vált. Különösen a tengeren, ahol sajnos a református Hollandiával szemben érvényesítette hatalmát. Hanem Cromwell halála után visszatértek a Stuartok: II. Károly majd II. Jakab. Megkezdődött a katolikus restauráció. Most a puritánokat üldözték. Ekkor keltek útra a „zarándok atyák”, hogy Amerikában alapítsanak teljesen a Biblia alapján működő telepeket, majd államokat. Mások súlyos szenvedéseket éltek át. (Bunjan János, az egyszerű falusi üstfoltozóból lett nagyhatású prédikátor 12 évet töltött börtönben. Ott írta meg „A zarándok útja” c. művét, ami a Biblia után a világ második legolvasottabb könyve lett) (58)

A Stuartok zsarnoki uralma ellen végre kitört a „dicsőséges forradalom”, (1688) elűzte őket, Anglia III. Orániai Vilmost hívta meg királynak. Az ő királyi házának uralma alatt végre helyreállt a vallásbéke. Anglia az anglikán egyház keretei között a nézetek és mozgalmak szabadságát élvezte. Skócia zavartalanul továbbra is a református hitét gyakorolta.