47. Az ősgyülekezet
(Mt 16,18/b) 455.
Látni fogjuk: új közösség nőtt ki az ószövetségi Izráel gyülekezetéből, bár nem akart attól elszakadni. Ők a Messiásban hívő zsidóknak tartották magukat. Hogyan élték meg hitüket?
Olvassuk az ApCsel 2,45. és 44-46. verseket.
Gyülekezeti élet
Négy fő tevékenységet látunk. Először, az apostolok tudományát. Nem természettudományokban, vagy szentírás-magyarázatban voltak tudósok. Egyszerűen: tudták és elbeszélték az Úr Jézus szavait és tetteit. írott Újszövetség híján az ő emlékezéseikre épült az igehirdetés. Ezért jó, hogy máig is istentiszteleteink legfontosabb része az igehirdetés. Másodszor: a közösséget. Egészen meglepő ennek a mélysége is: vagyonközösséget gyakoroltak. A „féloldalassága” is: felélő közösség volt ez (nem termelő közösség, mint a szocializmusban, vagy a „multiknál”). „Egyszerű” magyarázata ennek: olyan közeire várták Jézus visszajövetelét, hogy sem termelésnek, sem a vagyon megtartásának nem látták értelmét. Nem sokkal később Pál apostol a II. Thesszalonikai levélben „helyre tette” ezt: úgy várjuk az Urat, hogy közben hűségesen végezzük, amit ránk bízott. Igaz, már az első időkben szervezni kellett a vagyonközösség gyakorlását: ApCsel 6,1-6. Figyeljétek meg, a „másodrendű” szolgálatra milyen magas mérce szerint juthatott valaki! Harmadszor a kenyér megtörését. Itt feltűnik, hogy míg az elsőt és a negyediket a templomban végezték, együtt a Messiásban még nem hívő izraelitákkal, az úrvacsorát ott nem lehetett gyakorolni, ezért házanként végezték azt. Végül a könyörgésekben „foglalatoskodtak”, az Istennel Jézus Krisztusban kapott személyes kapcsolatot állandóan gyakorolták együtt.
Mindezek mindmáig a keresztyén egyház életének követendő mintái - ehhez igazították reformátor atyáink is az egyház életét. Ez az „etalon”, ma is e felé kell törekednünk.
Gyülekezeti sors
Eleinte az említett zsidó sokféleség egyik csoportjának tekintették a tanítványokat (akik három éven át „tanítványok” voltak, most már „apostolok”!). De hitük hamar hitvallássá vált: Jézus a Krisztus! Vagyis: a közismert Názáreti Jézus az Istentől már az édenkertben megígért Messiás! Ezt a hitvallást felülbírálta a főtanács. Nagypénteken meghozott döntése, mint a Jézust elítélő gyűlölet, ugyanolyan gyűlöletet termett, és ez hamarosan üldözésekben tört ki. Két „kisebb” összeütközés után ez István első vértanú halálában csúcsosodott ki.
Olvassuk az ApCsel 6,11-8:2
Úgy látszik, István egy külön szerveződő gyülekezet (6,9) vezetője volt (az őt eltemető „kegyes férfiak” a chasidok, egy nagyon is szigorú felfogású csoport tagjai). Onnan jutott ügye a főtanács elé, ahol védekezés címen vádbeszédet mondott el. Ezt megkoronázta mennyei látomásának kijelentésével. Feltűnő, hogy őt nem „átadták Pilátusnak”, hanem a római hatóság megkerülésével, egy hirtelen felkeltett „népítélet” útján végezték ki...
Elkezdődött az Úr Jézus szavának beteljesedése: „ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd” (Jnl5,20). Mostantól meglátjátok: 2000 év egyháztörténete: 2000 év keresztyénüldözés története!