(Róm 1,17) 390.

A középkori egyház körképéből, az eretnekmozgalmakból, meg az előreformátorok történetéből derült ki, hogy az egyház reformációért kiáltott. „A tájékok fehérek voltak az aratásra” (Jn 4,35), csak az aratómunkásokra volt szükség (Mt 9,38). Az aratók pedig eljöttek, és meglátták: az egyházat hitében és életében kell megújítani. Ezt először Luther Márton látta és kezdte meg.

1. Egy Eisleben nevű kis bányászvárosban született 1483-ban. Édesapja is bányász volt, és telt neki arra, hogy fiát iskolába adja. De a helyi iskola elvégzése után részben a maga lábára kellett állnia, hogy az erfurti egyetem hallgatója lehessen. Az akkor szokásos énekes diák intézményben segíthetett magán: utcákon, konyhaajtókban énekeltek több szólamra, ezért kaptak némi - természetbeni - támogatást. Jó tanuló diák volt, de a lelki élete még csak az iskolai szabályok kerete között alakult.

2. Intenzívvé két halálközeli élménye alapján vált. Az egyik: egy kedves barátja a német diákok között akkor szokásos párbajozás során halálos döfést kapott. A hirtelen halál látása megdöbbentette Luthert, az élet értelméről való gondolkozásra indította. A másik eset saját élménye volt: egy erdőn át tartott hazafelé, mikor heves zivatar tört ki. Egy közelében lecsapó villám hatására felkiáltott: „Szent Anna, segíts, és szerzetes leszek!” Épségben hazaérve, nem merte visszavonni fogadalmát, jelentkezett az erfurti ágostoni kolostorban. Szerzetesi fogadalmát is komolyan vette. Teljes buzgósággal túlteljesítette a rendi szabályokat, egyre több imádsággal, böjttel, templomi ájtatossággal kereste Istent. „Hogyan találok egy kegyelmes Istent?” - kérdezte, mert Istenből csak félelmes büntető igazságát látta. A zárda rendfőnöke, Staupitz, már a megőrüléstől féltette a fiatal tehetséget. Azt tanácsolta neki, olvassa a Bibliát (ez általában nem volt szokásban a szerzetesek között, ő is csak mint új foglalatosságot ajánlotta). Luther hozzáfogott az Igéhez, egyre nagyobb szomjúsággal merült el benne. Végre ráakadt a Rom 1,16-ra: „A Krisztus Evangéliuma Istennek hatalma, minden hívőnek idvességére.” Ez lett minden leterheltségéből, félelméből felszabadító Igéje. Ebből fogalmazta meg életének, theologiájának alapgondolatát: kegyelemből, hit által van az üdvösség. Ezt ismerte fel rendje névadójának, Augustinusnak tanításaiban is, aki így példaképévé lett. Gondolkodása, magatartása annyira megváltozott, hogy rendfőnökei is felismerték, és hamarosan a wittembergi egyetemre küldték, hogy új, derűs tudósegyéniségét átadja a fiatalságnak. Megválasztották a bibliamagyarázat professzorává.

Az Evangéliumban megkapott belső egyensúlyt hamarosan külső események háborították meg.

3. A bűnbocsátó cédulák. Már volt szó arról, hogy az egyház „osztogatott” a szentek fölösleges jócselekedeteiből. A középkor  végére kialakult az a gyakorlat, hogy ezért nem is kell ide-oda elzarándokolni, pénzáldozattal is lehet ilyen búcsút venni. Ennek a nyugtáit nevezték bűnbocsátó cédulának, amiket különböző értékben lehetett vásárolni, több-kevesebb búcsút szerezve általuk. (25)

Luther idejében egy hatalmas cédula-áruló kampány indult meg. Kettős alapja volt ennek. Egyik: a pápa hozzáfogott a világ legnagyobb templomának, a római Szent Péter templomnak építéséhez. Ehhez egyre több pénz kellett. A másik: Albrecht mainzi érsek hatalmas javadalmával nem elégedett meg. Kitalálta, hogy még két püspöki megye javadalmát is megszerzi. De több püspöki tisztség viselése törvényellenes volt. Ezért felajánlott a pápának 10.000 aranyat. Ezt a Fugger bankháztól vette kölcsön. Hogy Fuggeréknek biztosítékuk legyen, a pápa engedélyt adott az érseknek, hogy a mainzi egyházmegyében bűnbocsátó cédulákat áruljon, annak jövedelméből törlessze az adósságot. Elindult hát az érsek megbízásából Tetzel János domonkosrendi barát, és nagy sikerrel árulta a cédulákat. Plakáton hirdette: „Amint a pénz a ládában peng - a lélek a mennyországban leng”. Wittembergbe is készült. Ezt nem tudta Luther szó nélkül hagyni. (26)