(1Kor 9,17) 485.

Az ókorban a szerzetesrendek kifejezetten a szent élet kereséséből születtek. A hármas alapfogadalom jó eszköznek is látszott ennek biztosítására. A hit megerőtlenedésével azonban még ezek is visszájukra tudtak fordulni.

Az uralkodók ugyanis, hogy a szerzetesek gond nélkül tudják példaadó szent életüket élni, nagy adományokkal látták el a kolostorokat. (Gondoljatok a tihanyi apátság alapító levelében felsorolt javadalmakra.) Tehát a szerzeteknek ugyancsak volt közös vagyonuk, amit családra nem költhettek, örökül nem hagyhattak, a szegények támogatása nem jutott eszükbe - „kénytelenek voltak” felélni. Kialakult az eszem-iszom, elzüllő szerzetesélet, különösen a nem dolgozó, kontemplatív (elmélkedő) rendeknél.(16.)

1. A cluny-i reform. Al l . századig általában Benedek-rendi szerzetesség volt Nyugaton. Ennek helyi kolostorai a területi illetékes püspöknek voltak alávetve. A nyugat-franciaországi Cluny kolostorából egy sajátos, szerzetesi ébredés bontakozott ki. Alapvető célja a szerzetesi fogadalmak komolyan vétele volt. Megerősítették a regulákat, jóformán egész napot betöltő istentiszteleti rendszert dolgoztak ki. Ezzel úgy megnőtt tekintélyük, hogy elérték: tekintélyben, majd szervezetileg is egyre több kolostor tartozott hozzájuk (végül 300), ők pedig közvetlenül a pápa irányítása alá kerültek. Hatásuk az u.n. „világi papságra” is kiterjedt, egészen odáig, hogy beleszóltak a pápaválasztásba, amit addig jórészt a világi uralkodók irányítottak. Egy Hildebrand nevű clunyi szerzetes lett VII. Gergely pápa.

2. Új szerzetesrendek. A megújuló szerzetes-élet néhány kolostornak akkora tekintélyt szerzett, hogy önállósultak, új rendekké alakultak. A franciaországi Citeaux-ban (latinul Cistercium) alakult a cisztercita rend, ők az imádság mellett fizikai munkával töltötték idejüket. Alapítójuk volt Clairvauxi Bernát, híres egyházi szónok (az ő buzdítására indult el a II. keresztes hadjárat). Premontré kolostorából indult ki a premontrei rend. Ők a püspökök segítésére vállalkoztak, egyházközségi lelkipásztorságot is vállaltak. Ők az ókori, augustinus-féle regulát gyakorolják.

Egészen új szint hoztak az egyházi életbe a kolduló rendek. A szent szegénységet úgy fogták fel, hogy a rendnek se legyen közös vagyona. Amit délelőtt koldulással gyűjtöttek, azt ették. Ilyen rendet alapított Assisi Ferenc. Jómódú textilkereskedő fia, akit a nemesi társaság is befogadott, egy betegsége után megutálta addigi életét, és a teljes szegénységet választotta. Társai is akadtak, vezetésével kolostort alapítottak, mint fratres minores (= kisebb testvérek, innen: minoriták). (17) Prédikáló rend, akik a csak miséző papság helyett is hirdették az evangéliumot, és keltették fel népszerűségükkel annak irigységét.

Többféle, így a magyarországi Dózsa-felkelésben a forradalmi mozgalmak ideológusai lettek, a - különösen egyházi - gazdagság bírálásával.

Velük egyidőben alakult a Domonkos-rend. Ők is a prédikálást tartották fő hivatásuknak, de egyrészt a magas szintű tudományos felkészülés különböztette meg őket a „népi szónok” ferencesektől, másrészt főként az eretnekek térítését tűzték ki célul. így „csúsztak bele” az eretneküldözés, az inkvizíció kétes értékű tisztségébe (erről később).

Ezeknek a szerzetesrendek termelték ki a kor sajátos lelkiségét, a misztikát (Unió mistica cum Christo = titokzatos közösség Krisztussal). Az elmélyülés egészen extázisig fokozása, a Krisztus iránti szerelem átélése sokakat a szolgálat iránti teljes odaadásra a maguk érdekei, indulatai teljes megvetésére buzdított. (18) Sajnos, ezt az odaadást először környezetük, majd maguk is áldozatnak, érdemnek kezdték felfogni. A mi nagy magyar misztikusunk Árpádházi Margit királylány volt, aki életét szó szerint felemésztette Isten szolgálatában - „engesztelésül a magyarság bűneiért”.