(Róm 10,17-18) 256.

Az előbbiekből láttuk: névtelenek sokasága terjesztette a reformációt. Közülük emelkedtek ki néhányan, akár munkájukkal, akár, mert több feljegyzés készült róluk.

1. DÉVAI BÍRÓ MÁTYÁS. Az igényesebb fiatal papi nemzedékhez tartozott Krakkóban tanult, majd Boldogkő várában Tömöri István udvari káplánja lett. De, hallva a wittenbergi híreket, otthagyta papságát és elment, hogy megismerkedjék Lutherrel. Az ismerkedésből barátság lett, még kétszer is elment Wittenbergbe. Hazajőve, egyik bajból a másikba esett. Rövid ideig Budán tartózkodott, ahol Rudimenta salutis (Az üdvösség kezdetei) címen egy rövid hittani könyvet adott ki. Majd Kassára ment és reformálta a várost, de ott az egri püspök elfogatta, várról-várra rabságban tartotta, majd, mint nevezetes foglyot - akkori szokás szerint - Faber bécsi püspöknek ajándékozta. Az elhatározta, hogy „megtéríti”. Börtönéből fel-felhozatta palotájába, ahol a püspök a dúsan terített asztalnál ülve hitvitát kezdett a megbilincselt, rongyos, éhes Dévaival. Legfőbb érvei ilyenek voltak: „ha visszatérsz a pápa hűségére, ideülhetsz mellém az asztalhoz”. Neki az evangélium belső szabadsága többet ért. Kitartott, míg kassai hívei utána lopózkodva egy éjjel kiszöktették a börtönből. Megint Budára ment, hol éppen Szapolyai János király volt az úr. Ő igen ellene volt a reformációnak, ő is börtönbe záratta Dévait. Anekdotába illő módon szabadult onnan: a király kedves lovát lesántította a kovács. Haragjában börtönbe vettette azzal, hogy, ha a ló elpusztul, kivégzik, ha meggyógyul, kiszabadul. A kovács Dévaival volt egy cellában, ahol az ő bizonyságtételére megtért. Mikor jöttek, hogy meggyógyult a ló, ő mehet haza, azt mondta, hogy ő Dévaival akar maradni.

Ezt meghallotta a király és úgy meghatódott, hogy mindkettőjüket szabadon bocsátotta. Sárvárra ment, ahol nyugalmas évei voltak, onnan is ellátogatott Wittenbergbe. Ott történt, hogy szemére megbetegedett és Luther tanácsára egy híres bázeli szemorvoshoz elment. Ott aztán megismerkedett a svájci reformációval, aminek, különösen az úrvacsora dolgában, hatása alá került. így ő, akit azóta is „magyar Luther”-nek emlegetnek élete vége felé részben református felfogást vallott. Hazatérve, Debrecenben fejezte be hányatott földi életét. (45)

2. SZTÁRAI MIHÁLY. Ő is, mint ferencrendi szerzetes, valami többre vágyott. A páduai egyetemen tanult, majd a sárospataki kolostorból Pálóczi Antal várúr vette maga mellé káplánjának. El is kísérte a mohácsi csatába, ahol Pálóczi Antal elesett, ő épségben hazatért. Mivel Patak új ura Perényi Péteré lett, és az ő birtokai Baranyában voltak, elküldte Siklós várába, majd onnan a baranyai Laskó reformátora lett. A töröktől elpusztított vidéket valósággal új életre keltette. Elpusztított falvak mellett saját szerzésű énekeit énekelte hegedűszóval, az elbujdosott nép el-előjött, megtanulták az éneket, majd prédikált nekik. Lassan rávette őket falvaik újjáépítésére (46). Kemény hitvitákat folytatott a régi egyház papjaival, szerzeteseivel. Emlékezetesek a valkói, vukovári hitviták, ahol ellenfelei alig tudtak elmenekülni a nép haragja elől (47/a). Igaz, őrá is leselkedtek, előfordult, hogy éjjel ki kellett mennie, de mivel kopasz volt, előbb egy karóra szúrt tököt dugott ki az ajtón, amit valaki baltával azonnal szét is vágott.

Szellemes vitázó készségét írásban is ránk hagyta. Az első magyar drámai művek az ő írásos hitvitái: Az igaz papság tüköri (47) és A papok házasságárul.

Talán csípős vitázó készsége miatt kellett újra és újra helyet változtatnia. Baranyából Tolnára ment („bejártam Tolnát, Baranyát”), onnan püspöki tekintéllyel intézte a két megyében a reformáció ügyét, később visszajött Patakra, majd élete végét Pápán töltötte.

3. KOPÁCSI ISTVÁN. Ő volt a reformáció előtt a sárospataki ferences kolostor rendfőnöke. A reformáció elterjedésével a rendház feloszlott. Ő Perényi Péter megbízásából a Klarissza-kolostor épületében evangéliumi iskolát indított 1531-ben. Ez még triviális iskola volt (trivium = három út: grammatika, poétika és dialektika). Lassan ő is a svájci reformáció felé hajlott. Mikor Perényi Péter Ferdinánd király fogságába került (ott is halt meg, Bécsben), a fia, Gábor - aki hithű lutheránus volt - minden svájci hatás alatt tanító prédikátort elűzött birtokairól, akkor Kopácsinak is mennie kellett. Egy darabig Németi Ferenc, Tokaj vár kapitánya oltalmazta a református prédikátorokat. Kopácsit aztán meghíták Erdődre. Ott az első magyarországi protestáns zsinaton ő elnökölt (mert Dévai Debrecenben már beteges öreg volt.) Kortársai tisztelték, „a szent öreg”-ként emlegették.

4. SZEGEDI KIS ISTVÁN. két „csúcsot is tart”: a legtudósabb és a legtöbbet szenvedett magyar reformátor. Szegedről indult tudós pályára: a bécsi, majd krakkói egyetemek után jutott el Wittembergbe. Őt is, mint Dévait, Luther is, Melanchton is barátságába fogadta. Wittembergben doktori címet szerzett, de pappá nem szenteltette magát, ő tanítani akart. Hazatérve, el is kezdte ezt Csanádon. De nagy bajba került: Csanád várkapitánya Perusits Gáspár volt, aki meg Martinuzzi fráter Györgynek, a nagyváradi püspöknek sógora volt. Annak bujtogatására ráküldte katonáit Szegedire, akik súlyosan megsebesítették, elkergették, és ami a legfájdalmasabban érintette, 200 kötetnyi könyvtárát (ami akkor fejedelmi méretű gyűjtemény volt) elprédálták. Ő akkor Temesvárra menekült, melynek kapitánya, Petrovics Péter, a reformáció buzgó híve szeretettel fogadta. Hanem őt nemsokára felváltotta Losonci István, aki erős katolikus volt, Szegedinek megint menekülnie kellett. Egészen Dunántúlig ment, ahol Tolnán Sztárai Mihály pappá szentelte, és megbízta az ő laskói munkájának folytatásával. Néhány év után onnan Kálmáncsára ment át.

Ott érte az igazi veszedelem. Vízkeresztkor a hagyomány szerint Jézus nevéről prédikált. Nagy tudománya késztette, hogy szemléltetésül több keresztnév jelentését is megmagyarázza. Ezek között elmondta, hogy az Orsolya név kis nősténymedvét jelent. Egy ott ülő, Orsolya nevű asszony ezen úgy megsértődött, hogy bosszúból feljelentette Szegedit a pécsi törököknél, hogy ő utazásaiban kémjelentéseket visz a királyi csapatokhoz. Egy Peruiz bég nevű tatár-török tiszt letartóztatta Szegedit, és fogságban tartva, váltságdíjat követelt érte, többször kegyetlenül megverte, hogy a váltságdíj kifizetését sürgesse. Mikor a béget áthelyezték Szolnokra, magával vitte. Akkori szokás szerint időnként megbilincselve kiállította a piactérre prédikálni, hogy adományokat gyűjtsön váltságdíjára. A debreceni prédikátorok, Dévaival az élen eljöttek közbenjárni, de a bég elzavarta őket. Végre egy ráckevei gazdag tőzsér (szarvasmarha-kereskedő), feleségével arra utazva, hallotta az ő igehirdetését. Az asszony annyira megindult az Igén, hogy mikor nemsokára gyermekágyban meghalt, utolsó kérése az volt a férjéhez, hogy szabadítsa ki Szegedit. Az ezt meg is tette. Sőt, meg is hívták Szegedi Kis Istvánt Ráckevére prédikátornak.

Ott végre nyugalomban, nyugodt munkában élte le hátralévő éveit. Ráckevén teljes teologiai studiumot írt. Ő ezt életében nem engedte kiadni, mert nem tartotta tökéletesnek, halála után nemzetközi sikerrel adták ki. Ezek az írásai már teljesen református szelleműek.

Kedves emlék ottani életéből, hogy meghallotta egyszer, hogy régi kínzója a budai basához menve, Ráckevén megy át. Ő eléje ment, köszöntő beszéddel és ajándékkal üdvözölte. Ezen a török tiszt annyira megindult, hogy sírva kért tőle bocsánatot, később pedig Szegedi fiának külföldi tanulmányait anyagilag támogatta.