(Máté 7,24-25) 91.

1. Egy jó diák: Kálvin János a reformáció második nemzedékéhez tartozik. 1509-ben (26 évvel Lutherék után) született a franciaországi Noyonban. Az emelkedésre hármuk közül neki volt legjobb esélye: édesapja is művelt ember volt: mint jogász, több egyházi méltóságnak volt jogtanácsosa. A kis Jeant is papnak szánta. így egyengette az útját. Kiskorában egy nemesi családhoz ajánlotta be, hogy a kis úrfiak házitanítója tanítsa őt is. A párisi gimnáziumba úgy küldte, hogy egy falusi plébánia javadalmait megszerezte neki (azzal, hogy majd egyszer az állást is betölti). Hanem, mire teológiára került volna, édesapja összeveszett az egyházi személyekkel (még ki is közösítették), és fiát a papság helyett jogi pályára irányította. Orleans-ban kezdett jogot tanulni, majd Bourges-ben folytatta.

Ott találkozott a német reformáció híreivel, Luther írásaival, melyek Franciaországban hamar elterjedtek. Ezek hatására fordult a Bibliához, tanulta az újszövetségi görög nyelvet. (40) Édesapja halála után vissza is tért a teológiához: a párizsi Sorbonne-egyetemen. (41)

(Addig megszerzett jogi tudását azzal is megbecsülte a bourges-i egyetem, hogy a doktori címet megadták neki. Párizsban viszont őt, a fiatal teológust bevonták abba a szakértő bizottságba, amelyiktől VIII. Henrik király egyik válóperében jogi szakvéleményt kért.)

A Sorbonne-on önkéntelenül is a reformáció fiatal híveinek vezéralakja lett. Tovább tanulmányozta a Bibliát, de már bibliaórákat is tartott. Ez nem maradhatott sokáig titokban.

Egyik barátja, Köp Miklós olyan kiváló orvostanhallgató volt, hogy doktorálása után mindjárt megválasztották az orvosi kar dékánjának. Ilyenkor illik székfoglaló előadást tartani. Köp Miklós nem orvosi, hanem teológiai témáról akart szólni, de ehhez Kálvin segítségét kérte. Ketten aztán olyan előadást alkottak a reformáció szükségességéről, hogy mindkettőjük ellen elfogatóparancsot adtak ki. Alig tudtak kimenekülni Párizsból.

2. A bujdosó Kálvin - aki nem volt harcos alkat, inkább csendes szobatudós - a legjobb búvóhelyet találta magának. A király húgánál, Navarrai Margit királynőnél tartózkodott, aki titokban a reformáció pártfogója volt. Majd a független Svájcba, a francia nyelvű Báselbe ment, ahol megírta nagy hitvallását, Institutio religionis christiani (A keresztyén vallás rendszere) címen. (Az első, 1531-es kiadást többször bővítette, 1559-ben jelent meg a végleges kiadás.) Egy kis „szent naivsággal” I. Ferenc francia királynak ajánlotta az előszóban, azzal a bizakodással, hogy a király csak azért üldözi a reformáció híveit, mert gonosz tanácsosai félrevezetik, de, ha elolvassa ezt a művet, biztosan ő is melléjük fog állni... Onnan titokban visszatért Párizsba, egy találkozóra. Egy régi diáktársa ugyanis, Szervét Mihály, aki kiváló orvos-tudós volt (ő írta le először az ember kétkörös vérkeringését), a teológiában különös és veszedelmes nézeteket terjesztett: tagadta a Szentháromság-egy Istent, Jézust csak embernek állította (ezzel a megváltásról mondott le!). Erről akart beszélni vele, de Servet a megbeszélt időre nem ment el Párizsba. Ő egy darabig ott tartózkodott, ami az egyetemi ifjúság előtt ismertté vált, és annyira felbuzdította őket a reformáció ügye mellett, hogy annak üzenetét röplapokon is kezdték terjeszteni. A király, mikor egy reggel az ő hálószobájának ajtaján is találtak egy ilyen röplapot, nagyon megharagudott, és elrendelte a vizsgálatot és üldözést. Nyolc egyetemi hallgatót máglyahalálra is ítéltek, anabaptizmus címen. Kálvin az üldözés elől menekülve, Strasbourgba igyekezett, ahová a német uralom alá sok üldözött francia református menekült.

Mivel a két ország között hadiállapot volt, nem mehetett egyenesen a határ felé, hanem a semleges Svájcon át igyekezett odajutni. Genfben néhány napra megpihent, ez megváltoztatta egész életét.

Genf népe ugyanis már végrehajtott egy sajátos reformációt. Elszakadtak a pápát képviselő savoyai püspöktől, de nem kötődtek az Igéhez. Függetlenségük Istentől való függetlenség is lett, a város hanyatlott a hitben, és így az erkölcsökben is, annyira, hogy a munka helyetti henye és züllő élet miatt a város kezdett elszegényedni. Két prédikátor, Faréi Vilmos és Viret Péter hirdették nekik az Igét és az Ige szerinti tiszta életet, de eredménytelenül. Mikor meghallották, hogy odajött Kálvin, felkeresték, és kérték: maradjon ott, és csináljon Evangélium szerinti rendet a városban. Ő riadtan tiltakozott, hogy az ilyen harcos életre végképpen alkalmatlan, neki csak „dolgozószobájának csendes magánya való”, Faréi megfenyegette, hogy „akkor átkozott lesz dolgozószobád csendes magánya, ha nem maradsz itt, hogy segíts Isten népének”. Kálvin az átoktól még inkább megrettent, mint a harctól - maradt.