(Efézus 2,8) 213.

Szokásos (és veszélyes) dolog volt teológiai kérdésekről nyilvános vitákat rendezni. Ezek kihívással kezdődtek: valaki írásba foglalta tételeit, és nyilvános helyen kifüggesztette, alkalmat adva a máshogy gondolkodóknak, hogy felkészülve álljanak vele vitára.

1. A nevezetes dátum: 1517. október 31-én függesztette ki Luther 95 tételét a wittembergi vártemplom kapujára (most az egész, a kapu bronzlemez-burkolatán olvasható). A 95 tétel egyetlen gondolat körül forog: a bocsánatot egyedül Isten adja, Krisztus szenvedéséért, ingyen kegyelemből. (27)

2. Az eljárás. Nyilvános vita nem lett a tételekből. Tetzel János inkább feljelentette Luthert Albrecht érseknél. Ő maga elé is idézte, de Luthernek ő, a mainzi érsek nem volt felettese, így nem áll elébe. Akkor a saját megyéjében Caetanus bíboros hívta maga elé. Hozzá el is ment, de a bíboros teológiailag felkészületlen volt, a tudós professzorral semmit nem ért el. így egy „nagyágyút”, Eck János lipcsei professzor állítottak ki vele szemben, de az Evangélium tiszta igazságában ő sem tudta Luthert megingatni. (28)

Az érvekből kifogyva, szokás szerint a hatalom útjára léptek. Följelentették a pápánál, aki először szerzetesek jelentéktelen civódásának fogta fel az ügyet, majd átlátva annak komolyságát, Luthert kiátkozta. De addigra ő egyrészt (sok belső vívódás után) annyira szilárd volt már a megismert igazságban, másrészt ez az igazság annyira elterjedt és hatással lett széles néprétegekre, hogy Luther a kiátkozó bullától nem ijedt meg, hanem nagy nyilvánosság előtt, az egyetemi ifjúság viharos tetszése mellett elégette.

Persze, közben nem maradt meg a tételekben megfogalmazott alapgondolatoknál, hanem könyvekben is tovább bontotta azokat. Három könyvet írt az eljárás idején An dér christlichen Adél deutscher Nation (A német nemzet keresztyén nemességéhez) a pápaságot bírálja. De captivitate babilonica ecclesiae (az egyház babiloni fogságáról): a sákramentumok igei felfogásáról. Von dér Freyheit einer Christenmenschen (a keresztyén ember szabadságáról): a lelkiismeretnek egyedül az Igéhez kötött voltáról szólnak. A középkori egyház inkvizíciós gyakorlatának végső következtetése: a megátalkodott bűnöst át kell adni a világi hatóságnak! A pápa, látva, hogy az excommunicatio nem használ, V. Károly német-római császárt kérte, hogy járjon el Lutherrel szemben. Ő az 1521-i birodalmi gyűlésre idézte meg Luthert. Barátai - emlékezve Húsz János esetére - óva intették, de ő azt mondta: Ha annyi ördög volna is Wormsban, mint cserép a háztetőkön, ő mégis elmenne. (29) El is ment, és a gyűlés elé állt. Ott eléje tárták nyomtatásban megjelent műveit, és felszólították: vonja vissza. Egy nap gondolkodási időt kért, majd közölte a birodalmi gyűléssel: írásai egy része olyan bibliamagyarázat, amit ellenfelei is elismernek, azokban nincs visszavonnivalója. Más részében, vitázó irataiban vannak olyan kitételek, amikben lehet, hogy egyeseket megsértett, de állításai igazak, nem vonhatja vissza. Harmadrészükben olyan igazságokat írt le, amiktől lelkiismerete sérelme nélkül nem térhet el. így hát vissza nem vonhat semmit. (30)

A birodalmi gyűlés kimondta Lutherre a birodalmi átkot (Reichs-acht: olyan kiközösítés, ami kivonja őt a birodalmi törvények védelme alól; bárki büntetlenül akármit tehet vele). Hamarosan érezte is ennek hatását: hazaindulva, álarcos lovasok fogták el és vitték ismeretlen helyre - amiről kiderült, hogy Wartburg vára, ahová Bölcs Frigyes szász választófejedelem vitette védőőrizetbe, nehogy mások máshogy bánjanak vele. Ott egy szűk éven át „Junker Jörg” néven munkálkodott, többek között a Biblia első német fordításán. Hanem Wittenbergből olyan híreket hallott, hogy vissza kellett mennie. (31) Több munkatársa különböző irányokba „továbbfejlesztette” a reformációt - már az Igétől eltérve. Egyrészt az anabaptisták a felnőttkeresztség által biztosan csak hívőkből álló zárt közösséget igyekeztek alkotni. Másrészt, az akkoriban fellángolt német parasztfelkelés élére állt, Luther korábbi munkatársa, Münzer Tamás - az ő tanításaira hivatkozva, majd, mikor ő ez ellen tiltakozott, istentelennek jelentette ki őt. (32) Luther - a Róma 13-ban, a felsőbbség iránti engedelmesség parancsára hivatkozva - elítélte a  parasztfelkelést, majd annak leverésekor éppen ilyen súlyosan ítélte el az irgalom nélküli bosszúálló nemességet.
A forrongó események között ideje volt elvileg tisztázni, hitvallásban a birodalom elé tárni a reformáció lényegét. Először 1529-ben, a speyeri birodalmi gyűlésen jelentek meg a reformáció képviselői. Ott a többség megismételte és mindnyájukra kiterjesztette a wormsi átkot - ők azonban protestáltak (tiltakoztak) a többség erőszakja ellen. Majd egy év múlva az augsburgi
gyűlésen felszólításra benyújtották a Confessio Augustana-t (Ágostai hitvallás) - amit, barátai ösztökélésére - nem a heves vitatkozó Luther, hanem tudós és szelíd barátja, Philipp Melanchton fogalmazott meg - el is fogadta a gyűlés, hogy Lutherék mégsem eretnekek. Még egy évre rá, a lutheránus rendek Schmalkaldenben szövetséget kötöttek a hit védelmére, ez egy évtizedre nyugalmat is szerzett a reformáció híveinek.

Ezek közben magánéletében nyugalmasabb éveket kapott Luther. Feleségül vette Bora Katalint, gyermekei születtek, akiket szeretettel igyekezett hitre nevelni. De sok más ember felé is nyitott volt a szíve. „Nyitott asztalt” tartott: mindig vendégek ülték körül, és elhíresedtek asztali beszélgetései. Egy híve fel is jegyezte ezeket. Van egy magyar vonatkozású anekdotája is:
Dévai Bíró Mátyásról és egy szerzetesről. Mindketten egy török tiszt fogságába estek, aki „hitvitát” rendezett közöttük. Egy-egy puskaporos hordóra kellett ülniük, melyek alatt egyforma hosszú kanócot gyújtottak meg. Amelyik tovább mer ott ülni, annak igazibb a hite. Dévai fölényesen győzött....

Betegségei egyre inkább elhatalmasodtak rajta. Halála közeledtét érezve, kérte, hogy szülővárosába, Eislebenbe vigyék meghalni. Temetni azonban mégis Wittenbergben temették, sírja valóságos „búcsújáróhelye” a lutheránus világnak. Tanításai hamar elterjedtek elsősorban Németországban, majd a skandináv államokban. Magyarországon főként a németajkú vidékeken: az erdélyi és felvidéki szászok között, majd a szlovák vidéken. Ma az egész földön a Lutheránus világszövetség fogja össze őket. A miénknél buzgóbb egyháziasság, a hit erős érzelmi vonala, a zene- és képzőművészetek iránti erős hajlam jellemzi őket. Hitvallásukban ma is a lutheri felfedezés a legfőbb: „Egyedül kegyelemből, hit által!”