(1Kor 10,13) 22.

Az erdélyi fejedelmek segítő kitámadásai, meg az egymás után következő gyenge uralkodók nem kedveztek az ellenreformáció harcosainak. De Erdély gyengülésével egyidőben alakult ki Európában az abszolutizmus a királyok korlátlan hatalomgyakorlása. Ez felélesztette a protestantizmus ellen támadó dühöt, és a „végső támadásra” ösztönözte.

Erre történelmi események adtak alkalmat. A győztes szentgotthárdi csata, és az utána kötött szégyenletes vasvári béke meggyőzte a magyarságot: Bécs nem akarja Magyarországot felszabadítani a török megszállás alól, hanem ütközőzónának tartja, ahol elakadjanak a török támadások - nem baj, ha közben elpusztul az ország. Ezért megpróbálták Magyarországot függetleníteni, a Habsburgoktól megszabadulni. De a főurak „sub rosa” szőtt összeesküvése megbukott, vezetőit kivégezték. A bécsi hatalom jogosnak érezte és hirdette a megtorlást. Büntetőadóval és katonai beszállásolásokkal gyötörte a magyarságot. Erdélybe menekült nemesek még egy gyenge „kitámadással” próbálkoztak: Szuhai Mátyás kuruckapitány felkelése kezdeti sikerek után feloszlott, de támadásuknak több katolikus pap és szerzetes is áldozatul esett.

A katolikus főpapság jó alkalmat látott arra, hogy mindezt a protestánsok számlájára írja. Felállítottak Pozsonyban egy különleges törvényszéket, hogy ott a prédikátorok felett ítélkezhetnek. Először, mintegy próbaképpen, 32 evangélikus és egy református prédikátort idéztek a törvényszék elé. (1). Hűtlenséggel és a császár elleni lázadással vádolták őket. Ez halálbüntetéssel járt, de a bíróságnak más célja volt. Háromféle „menekülést” kínáltak fel nekik. Vagy lemondanak szolgálatukról, és visszatérnek a polgári életbe. Vagy külföldre, száműzetésbe mennek. Vagy áttérnek a katolikus vallásra. Ezeket kötelezvények formájában tárták eléjük. Sajnos, a prédikátorok mind aláírták ezt, legtöbben a másodikat (németajkúak lévén, jó lehetőséget láttak abban, hogy Németországban folytathatják szolgálatukat.)

Ettől vérszemet kapott a bíróság, és az országban lévő összes prédikátort megidézte. 350 idézést küldtek szét az országban (81). Persze, nem mind jöttek el. Egyrészt a török hódoltságból a törökök nem engedték, hogy az ő alattvalóik felett bécsi hatóság ítélkezzen.

Másrészt, a császári hadsereg felső-magyarországi főkapitánya, az ő hatalmi területéről nem engedte el őket (82). De összejöttek annyian hogy a bíróság 61 halálos ítéletet hozhatott. Őeléjük is odatárták a kötelezvényeket, de csak egy prédikátor írta alá. így a többieket különböző várbörtönökbe osztották szét, majd egy félév múlva elindították gyalogmenetben Nápoly felé, ahol a spanyol alkirály gályáira eladták őket. A szenvedések, nélkülözések miatt már négyen meghaltak, mikor egy év múlva 1676-ban De Ruyter holland tengernagy kiszabadította őket. A nemzetközi felháborodás hatására az eljárást nem folytatták ellenük, többségük csendesen visszatérve folytatta szolgálatát. Közülük többen, pl. Kocsi Csergő Bálint pápai iskolamester leírták szenvedéseiket, szabadulásuk történetét (83).