(Jel 5,13) 128.

1. A kálvinizmus

Nagyon egyszerű az ő tanításának lényegét összefoglalni: SDG = Soli Deo Glória (egyedül Istené a dicsőség). Vagyis, az Isten és ember közötti kapcsolatot ő mindig Isten oldaláról nézte és mutatta fel (Luther a mi oldalunkról). Az Institutionak mindjárt az elején eljut ide:

„Isten ismerete alatt azonban azt értem, hogy nem csak azt látjuk be, hogy van Isten, hanem meg is tartjuk azt, amit belőle tudnunk szükséges, ami Neki dicsőségére, nekünk pedig hasznunkra van. ... Ezért haszontalan eszmékkel űznek játékot azok, akik azt a kérdést tűzik maguk elé, hogy ki az Isten: mivel sokkal inkább érdekünkben áll azt tudni, hogy milyen Ő, s mi
illik természetéhez? ... Végre is, mit használ megismernünk egy olyan Istent, akivel semmi dolgunk? Sőt inkább kell, hogy Isten ismerete ránk nézve arra szolgáljon először, hogy minket az Isten iránt való félelemre és tiszteletre tanítson, aztán, hogy annak vezérlete és tanítása mellett megtanuljunk minden jót Istentől kérni, s amit nyertünk, Neki tulajdonítani.”

Elmondja azután, hogy Istent megismerhetnénk műveinek látásából - ha a bűn miatt értelmünk meg nem homályosuk volna. De Isten azért küldte Fiát, hogy benne ismerjük meg őt, de még erre is Szentlelke nyitja meg értelmünket. Ezért aztán igazán egyedül övé a dicsőség. A kegyelmet elfogadó hitről ezt írja:

„Mert nem azzal nyerjük el az üdvösséget, hogy készek vagyunk igaz gyanánt elfogadni mindazt, amit az egyház előír, vagy, hogy a kutatás és megismerés mezejét az egyháznak engedjük át, hanem azzal, hogy Istent a Krisztus által eszközölt kiengesztelés folytán kegyes Atyánknak ismerjük s hisszük, hogy Krisztus az igazságra, megszentelésre és életre adatott nekünk... Itt azonban két dologra kell figyelemmel lennünk: hogy sértetlenül és csonkítatlanul megmaradjon Krisztusnak az ő tisztessége, és hogy a bűnök bocsánatáról biztosított lelkiismeretnek békessége legyen Istennél.” Akár a tízparancsolatot magyarázza végig, akár az imádságról, vagy a sákramentumokról szól, a végső következtetés mindig ez: SDG!

Ebből következik az a nagyon egyszerű gondolat, amit Kálvin fő tanításának szoktak emlegetni, és több felől támadni: az eleve elrendelés (predestináció). Nincs ebben másról szó, mint hogy az ember üdvösségre jutását is Isten oldaláról mutatta fel Kálvin. Megvan az emberi oldala is: bűnbánat, megtérés, a kegyelem elfogadása hittel - de nagyobb az isteni oldal, hogy ő eleve elhatározta, hogy a bűnös embernek Megváltót küld, és Szentlelke által erről az embert tudósítja és biztosítja. Isten szuverén döntését nem hogy nem tagadja, de nem is mentegeti, hanem hirdeti, mind az Ő dicsőségének egyik megjelenését.

2. A Servét-ügy.

Már volt szó a veszedelmes tanításokról és az elmaradt párizsi találkozásról. Servét Mihály folytatta tanításainak terjesztését, több könyvben támadta azokat, akik Istent Szentháromság-egy Istennek, Jézus Krisztust öröktől-örökkévaló Fiú Istennek vallották. Az inkvizíció Vienne-ben halálra is ítélte, de megszökött. Kálvin figyelemmel kísérte Servet működését, az Institutioban erőteljesen cáfolta gondolatait (1.13:22-29.)

Valamit itt meg kell jegyezni, az egész ügy megvilágítására. A 16. században egységesebben nézték az embert (testét-lelkét), és a társadalmat (az egyént a közösségnek alávetve). Ezért a „súlyos lelki sértést” éppúgy ítélték meg, mint a testit, az emberek üdvösségét veszélyeztető tanításokat pedig tömeggyilkosság kísérletének látták. Amit Servét hirdetett, hogy Jézus nem isteni személy, magával hozta azt is, hogy halála nem lehetett az egész embervilág bűnéért bemutatott áldozat. Akkor nincs megváltás, nincs örök élet.

Ezt leplezte le írásaiban Kálvin, emiatt indított eljárást a genfi tanács (láttuk, abban Kálvinnak semmi hatalma nem volt.) A tanács eljárásáról minden jegyzőkönyv fennmaradt. Ezekből idézünk néhányat.

1. A Lelkészek Társaságának Jegyzőkönyvéből:
„Fönti év (1553) augusztus 13-án, miután néhány atyánkfia fölismerte Servét Mihályt, jónak látták bebörtönözni, nehogy tovább mételyezze a világotkáromlásaival és eretnekségeivel - s mivel teljesen javíthatatlannak és semmi reményre sem jogosítónak találták."

2. A pör l.sz. aktája: „De la Fontaine Miklós, ki vádat emelt Servét Mihály ellen és ezért bezáratta magát, a bűnügy dolgában a következőket terjeszti elő:
A genfi törvények szerint, ha valaki magánvádlóként följelentett valakit, mindkettőjüket lezárták a vizsgálat idejére. Ha a vád hamisnak bizonyult, a följelentőt érte olyan büntetés, ami a megnevezett bűnért járt volna. Kálvin fiatal titkára tehát a megégetés kockázatát vállalta, mikor vádolta Servétet.

I. Legelőször azt, hogy mintegy 24 évvel ezelőtt kezdte zavarni a német egyházakat tévelygéseivel és eretnekségeivel: elítélték, de megszökött, hogy kikerülje a büntetést.
II. Körülbelül ebben az időben nyomtatott egy utálatra méltó könyvet, mely sok embert megmételyezett.
VIII. Kérdeztették meg, ő írta-e, ő tanította-e hamisan, és ő hirdette-e, hogy ha olyan isteni lényben hiszünk, kiben három különböző személy: Atya, Fiú és Lélek van, ezzel négy rémképet alkotunk, melyeket nem lehet és nem szabad elképzelnünk?
IX. Továbbá azt, hogy az Isten lényegében ilyen megkülönböztetést tenni nem egyéb, mint egy háromfelé osztott Istent csinálni, és az olyan háromfejü ördög, mint Cerberus - melyet a régi költők a pokol kutyájának neveztek - szörnyeteg, és ehhez hasonló káromlások.
XI. Nem mondja-e, hogy Krisztus Urunk csak annyiban Fiú, amennyiben a Szentiélektől fogantatott, Szűz Mária méhében?
XII. Azok, akik azt hiszik, hogy Jézus Krisztus az Atya Istennek öröktől fogva nemzett Igéje volt, csak képzelt és varázsszerű megváltásban részesülnek.
XIII. Jézus Krisztus csak annyiban Isten, amennyiben Isten azzá tette:” (így tovább, 39-ig).

Ezek után kihallgatták Servétet először. A vádpontokra sorban megfelelt, vagy tagadó, vagy kitérő válaszokkal, amikor De la Fonté Miklós helyben felelt Servét nyomtatott könyveiből. Ezután De la Fontaine Miklós kérelmezte a városi ügyészt, hogy a vádat megvizsgálva, vegye át az eljárást saját hatáskörébe. Ez meg is történt, és már hivatalosan hétszer is megismételték a kihallgatást, főként az először beterjesztett vádak alapján, majd Kálvint háromszor tanúként kihallgatva, és a Vienne-i törvényszéktől is véleményt kérve (ott, szökése után in effigie - jelképesen - megégették Servétet.) Mielőtt ítéltet hoztak volna, megkérdezték a zürichi, berni, schaffhauseni és báseli egyházak véleményét, akik mind a halálos ítéletet ajánlották.

A per vége felé a vád átterelődött a szentháromság tagadásáról az anabaptizmusra. Ez nem teologiai téren volt súlyos, hanem politikai téren: a Münsterben uralomra jutott, és ott valami kommuna-félét alkotó csoport miatti felháborodás tette súlyossá. A pernek ebben a szakaszában Kálvinnak már nem volt szerepe.

Így végül október 27-én a genfi tanács bírósága meghozta az ítéletet:
„A spanyolországi Aragonia-királyságból való Villeneute-i Servét Mihály ellen. Aki először mintegy 23-24 éve arra vetemedett, hogy könyvet nyomtatott a németországi Hagenauban a szent és oszthatatlan Háromság ellen, mely több nagy káromlást tartalmaz, és nagyban megbotránkoztatta a németországi egyházakat. Erről a könyvről önként bevallotta, hogy ő nyomtatta, figyelembe se véve Németország evangélikus, tudós tanítóinak hamis véleményei miatt hozzá intézett figyelmeztetéseit és helyreigazításait...

Önként bevallotta, hogy abban a könyvben a Szentháromságban hívőket trinitáriusoknak és atheistáknak nevezi. Továbbá a Szentháromságot ördögnek és háromfejű szörnynek nevezi.

A keresztyén vallás igazi alapja ellenére és Isten Fiát utálatosan káromolva, azt mondta, hogy Jézus Krisztus Istennek nem öröktől fogva való Fia, hanem csak megtestesülése óta.

Azt, hogy az írás Jézus Krisztust Dávid test szerint való fiának mondja, szerencsétlenül tagadja, azt állítva, hogy az Atya Istennek lényegéből teremtetett, miután attól három elemet kapott, a Szűztől pedig csak egyet. Ezzel gonoszul el akarja törölni Urunknak, Jézus Krisztusnak igazi és tökéletes ember voltát, a szegény emberi nem legfőbb vigaszát...

Ezzel hitszakadást és zavart igyekezett előidézni Isten egyházában, aminek folytán több lélek tönkremehetett és elveszhetett. Rettenetes, iszonyú, megbotránkoztató és megmételyező dolog!...

Ezek, és más, minket jogosan fölháborító okok alapján, Isten országát meg óhajtván tisztítani ilyen mételytől, és ki akarván vágni belőle az ilyen romlott tagot: - miután polgártársainkkal alaposan tanácskoztunk, és Isten nevét segítségül hívtuk, hogy igazságos ítéletet hozzunk, téged, Servét Mihályt, arra ítélünk, miszerint megkötöztessél, a Champel mezejére vitessél,
és ott karóhoz kötözve, írott és nyomtatott könyveiddel együtt elevenen elégettessél, míg tested hamuvá válik. így végződnek napjaid, hogy példát adjunk másoknak, kik ilyen bűnt akarnának elkövetni.

Neked pedig vizsgálóbíránk, megparancsoljuk, hogy jelen ítéletünket hajtsd végre.”
Az ítéletet nagy kétségbeeséssel fogadta, a vesztőhelyen a népet kérte, hogy imádkozzanak vele, erre Faréi is kérte őket, de a nép, nem látva megbánásnak semmi jelét, ezt elutasította.

Genf városa a modern időkben más látásra jutva, a kivégzés helyén emlékművet emelt Servét Mihálynak.