Utolsó módosítás időpontja
  • 2018-03-02 19:07
Látogatók
  • Megtekintett oldalak: 667267
  • Egyedi látogatók: 48688
  • Közzétett oldalak száma: 471
Címlap

Van-e keresztyén fizika?

      

Dr. Nagy Mihály

         Az első négy osztály elvégzése után, 1947-ben Debrecenben, a Református Főgimnáziumba iratkoztam be. Egy évvel később az államosításkor, ugyanabban az épületben, az általános iskola hatodik osztályában találtam magam. Sikeres felvételi eredményeim ellenére, csak nehezen, fellebbezéssel jutottam be az egyetem kémia-fizika szakára, mivel a Református gimnáziumban érettségiztem. Közvetlenül az egyetem elvégzése után 1959-ben, egykori iskolámban kezdhettem meg a tanítást, és harminchét évi szolgálat után, onnan mentem nyugdíjba.

            Számomra a konfirmáció Debrecen egy kis kertségi gyülekezetében, a hit útján való elindulást, a rendszeres bibliaolvasás kezdetét is jelentette. A diploma megszerzése után, amikor nem követtem több évfolyamtársam példáját – akik vegyészként, vagy fizikusként helyezkedtek el – hanem egyházi iskolában kezdtem tanítani, ezt belső indíttatásból tettem. Végig a harminchét év alatt, a hét egy napján, én tartottam az iskolában a reggeli áhítatot. Tanítványaim ebből is tudhatták, hogy a hivatalos állásponttal szemben, az én életemben a természettudományok ismerete és az Isten-hit nincsenek ellentétben.

            1969-ben, pályázat útján elnyertem a Magyar Tudományos Akadémia ösztöndíját. Debrecenben, az Atommag Kutató Intézetben, iskolai feladataim maradéktalan ellátása mellett, négy évig intenzíven bekapcsolódtam a kutatómunkába. Az akkor még kevéssé ismert technikával végzett vizsgálatok, és nemzetközi folyóiratokban megjelent közleményeim alapján állítottam össze, magfizikai témájú doktori disszertációmat. Az ott közölt nyomdetektoros kísérleteket, azóta már a tanárképzésben alkalmazzák.

            Nyugdíjas nevelőként is fontos feladatomnak tekintem annak megmutatását, hogy a természettudományok és a keresztyén hit, az ember életében jól megférnek egymás mellett, sőt a teljesebb világ megértéséhez segítenek.

 

  1. Miért szép a pedagóguspálya?

 

Az iskoláról mindenkinek vannak többnyire szép emlékei, már kisgyermek korából.

 

Az iskolától nem csak ismereteket, hanem jó esetben szokásrendszert, viselkedési módot is kapunk. Az osztálytársak egymással olyan szoros barátságba kerülnek, amely egy életen át kitart. A nevelők akaratlanul is (jó, vagy rossz) példává válva formálják a fiatalok egyéniségét. Ez a nevelő hatás az óvodában meghatározó, de még az egyetemen sem elhanyagolható.

                     A görög „paidagógos” szó az Újszövetségben csak Pál leveleiben, és mindössze három helyen fordul elő. Az összetett szó szószerint így fordítható: gyermekvezető, illetve gyermekkísérő.

   „Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban” (1 Kor 4,15). 

            „Tehát a törvény nevelőnk volt a Krisztusig, hogy hit által igazuljunk meg. De miután eljött a hit, többé nem vagyunk a nevelőnek alávetve” (Gal 3,24-25). Károly a nevelő szó helyett mestert fordít.

            Az ókori Görögországban a gyermek hét éves korától járt iskolába. A paidagógos – aki általában egy idősebb, megbízható, művelt rabszolga volt – elkísérte az iskolába. Közben vigyázott a biztonságára, vitte a tanszereit (palatábla, tekercsek), tanította a helyes viselkedésre az utcán és az iskolában. A gyermek erkölcsi nevelése, a jómodor, az étkezési szokások gyakoroltatása, és bizonyos fegyelmezés is a feladatai közé tartoztak.

            A paidagógos szót a magyar fordítása a tanító, vagy a nevelő szóval adja vissza, ami arra utal, hogy a tanítást és a nevelést már abban az időben sem lehetett szétválasztani. Gazdag családoknál több paidagógos is felügyelte a gyermek fejlődését, megosztozva a feladatokon. A mai pedagógusok gyakran, a nevelést – helytelenül – már nem tekintik feladatuknak, csak a tanítást, amit néha oktatásként gyakorolnak. Amikor egy határozott, önálló gondolkodású gyermek kezdett ifjúvá serdülni, a paidagógos feladata egyre nehezebb lett. A felnőtté váló ifjú pedig kinőtt nevelője keze alól. A jó paidagógos által kialakított szokások azonban egy életen át elkísérték. Úgy, ahogyan a Példabeszédek könyvében olvassuk: „Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól” (Péld 22,6).

            Visszatérve a két újszövetségi idézethez, az 1 Kor 4,15-ben Pál arra figyelmezteti a korinthusiakat, hogy a gyermekben a paidagógosok különböző szokásokat alakíthatnak ugyan ki,de mindezek alapját – aki a Krisztus – ő, Pál ismertette meg a korinthusiakkal (3,10-11).

            A Galata 3,24-25 azt fejezi ki, hogy a mózesi törvények a választott népet a paidagógoshoz hasonlóan védőőrizet alatt tartották, tudatosítva bennük a törvényszegést, amit fegyelmezés (áldozat) követett. Krisztus eljövetelével azonban kinőttünk a paidagógos (törvény) keze alól. A Krisztusban való hit által Isten fiai lehetünk. Károly kifejezően és röviden így fordít: „a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett” (Gal 3,24).

            A pedagógusok ma is alakítják a gyermek erkölcsi gondolkodását, viselkedését. De ha ők Krisztus követői, akkor Krisztusra vezérlő mesterükké is kell lenniük tanítványaiknak. Az ismeretszerzés hosszú, rögös útján, az első lépések megtételében segíthetnek a nevelők. Ezért szép a pedagóguspálya.          

 

  1. Az általános műveltség és a természettudományok

 

Emlékszem olyan rádióműsorra, amelyben a résztvevők arról vitatkoztak, hogy a természettudományos ismeretek, bele tartoznak-e az általános műveltségbe. Mert ugye, a klasszikus zenét, irodalmi-, képzőművészeti alkotásokat, sőt alkotóikat is illik ismerni. Azt viszont, hogy a villanymotor, a TV, vagy a mobiltelefon, hogy működik, nem kell tudni, elég használni. Sokan, szinte büszkén mondják, hogy ők mindig gyengék voltak számtanból, és hamar kijelentik ugyanezt gyermekükről is. Csernobilban, az atomerőmű kezelői felelőtlenül és átgondolatlanul, szándékosan kapcsolták ki az erőmű többkörös védelmi rendszerét. Ez vezetett a robbanáshoz. Fukusimában, egy addig nem tapasztalt nagy erejű földrengés okozta az árvízi katasztrófát, és az atomerőmű blokk repedését. Emberi hanyagság és természeti katasztrófa nem vezethet oda, hogy már most ki akarjuk hagyni az energia-termelésből az atomenergiát, amikor jelenleg, helyette csak környezetszennyezőbb és drágább megoldások vannak. A folyamatok lényegével tisztába nem levő, hiányos természettudományos műveltségű tömegeket, a saját kárukra is könnyű manipulálni.

               A fiatalok még érdeklődnek a természettudományok iránt, mert úgy látják, hogy az őket körülvevő világ, szép és érdekes. Az iskolai kísérletezéssel ezt az érdeklődést tovább is fenn lehetne tartani. A természettudományos tantárgyak óraszámának csökkenése miatt azonban, épp erre jut kevesebb idő. Fizikából és kémiából az egyetemre való jelentkezések száma, már a tanárutánpótlás is veszélyezteti.

A golyó mozgását a lejtőn, és a bolygók keringését a központi égitest, a Nap körül, ugyanaz a természeti törvény okozza. A természettudományok által nem csak új ismeretekhez jutunk, hanem azok mindenkit ránevelnek az ok-okozat szerint való logikus gondolkodásra. A gyerekek már négy-öt éves korukban szeretnek szabályok szerint játszani. Eszükbe sem jut áthágni azokat, csak ha a felnőttek rossz példáját látják. Felnőtt korban aztán néha a legelemibb logikát sem veszik figyelembe, azért lehet például egy hangzatos reklámmal, tömegeket rávenni sok felesleges dolog megvásárlására.

Az általános műveltséghez bizony, a természettudományok alapjai is hozzátartoznak. Ezért is lenne fontos a középiskolában egy természettudományos tárgyból érettségizni.

Azt gondolom, a hiányos természettudományos műveltségnek és a bibliaismeret hiányának is része van benne, hogy az Isten-hitet és a természettudományokat sok ember gondolkodásában még mindig sikerül szembeállítani.

 

  1. A természettudományok néhány nyitott kérdése

 

 

A világ megismerése a klasszikus fizika módszereivel, a 19. század végére befejeződött. Ekkor az anyag legkisebb részeinek az atomokat tartották. Az atom szó maga is oszthatatlant jelent. A radioaktív sugárzás révén átalakuló atomok vezették rá a fizikusokat arra a felismerésre, hogy az addig oszthatatlannak hitt atomoknak is van szerkezete. Rurherford, a rádium atomokból kilépő alfa-részecskéket, vékony arany fóliára irányította. A hélium atommagok nagy része irányváltozás nélkül haladt át a fólián. Ritkán azonban, egyes részecskék irányt változtattak, esetleg kilencven foknál is nagyobb eltéréssel verődtek vissza. Rurherford levonta a következtetést: az atom tömegének legnagyobb része a középpontjában koncentrálódik (atommag). A visszaszórás nem várt eredményéről így írt: „majdnem annyira hihetetlen volt, mintha ágyúval selyempapírra tüzelve, az ágyúgolyó visszaverődve, eltalálna.” Ezek a kísérletek vezettek a parányi atomok Naprendszer-modelljéhez. Ettől kezdve az atom alkotórészeit, mint a proton, neutron, elektron, nevezték elemi részecskéknek. Mióta az egyre nagyobb energiájú gyorsítókkal újabb és újabb részecskéket fedeznek fel, az „elemi” jelző elmaradt azok nevéből, és a fizikának ezt az ágát egyszerűen részecskefizikának nevezik.

A parányi méretek világában, a fizika hagyományos törvényei már nem érvényesek. Például, ha egy részecske sebességét minél nagyobb pontossággal meg akarjuk határozni, a helye annál elmosódottabb lesz, és fordítva. A két mennyiség egymást kiegészítő, komplementer kapcsolatban van egymással. Heisenberg megmutatta, hogy a mikrovilágban a hely és a sebesség egyidejű, pontos meghatározása a kísérleti technika javításával nem növelhető, annak maga a természet szab határt, tehát elvi akadálya van. Ezt mondja ki a Heisenberg-féle határozatlansági elv. Ebből az következik, hogy a természet teljes megismerésének maga a természeti törvény szab határt.

 

   A kozmológia antrópikus elve az 1980-as évek óta foglalkoztatja a kutatókat. Elméleti fizikusok arra a megállapításra jutottak, hogy a négy alapvető kölcsönhatás mértéke, és például az atom alkotó részeinek (proton, neutron, elektron) tömege, együttesen teszik lehetővé az élő anyag, következésképp az ember létezését. Ezt a megállapítást úgy is ki lehet fejezni, hogy a természet törvényei, az életre vannak hangolva. A gravitációs kölcsönhatás, másként tömegvonzás ugyanúgy érvényesül a Naprendszerben, mint a Földön. Az elektromágneses kölcsönhatás, az elektromosan töltött testek között hat. Mindkettő, nagy hatótávolságú. Az erős- és a gyenge kölcsönhatás az atommag belsejében érvényesül. Rövid hatótávolságuk nem haladja meg az atomi alkotórészek méretét. Ha pl. a gravitációs kölcsönhatás valamivel kisebb lenne, nem jöhetnének létre magfúzióval az élethez nélkülözhetetlen, nagyobb rendszámú elemek. Ha viszont az elektromágneses kölcsönhatás lenne erősebb, vagy gyengébb, nem alakulhatnának ki a kémiai kötések, tehát nem lennének meg a molekulák képződésének feltételei. Az élő fehérjében az érzékeny hidrogén-híd kötés, már 43 fokos hőmérsékleten károsodik. Ilyenkor életmentő lehet a lázcsillapító gyógyszer, és a vizes borogatás. Az említett kölcsönhatások és az atomi állandók finomhangoltsága, a jelenleg érvényes álláspont szerint, mindössze 0,4%.

 

Korlátlan növekedés helyett, fenntarthatóság. A gőzgépeknek a bányászatban és az ipari termelésben elkezdődő felhasználásától, a huszadik század közepéig, mintegy másfél évszázadon át, az emberiség a Földet egy nagy „bőség kosarának” tekintette, amelyben a nyersanyag és az energia korlátlanul áll rendelkezésre. A gyáripar termékeit épp ezért rövid, néhány éves használatra tervezték. „Dobd ki, és vegyél jobbat!” Ez a gondolkodás volt és részben még ma is ez, a folyamatos növekedés megalapozója. Az eredmény: egyik oldalon a bányászat által megváltoztatott, sokszor tönkretett földfelszín, a másik oldalon pedig hatalmas hulladék-hegyek.

A huszadik század közepére derült ki, hogy a „bőség kosara” mégsem feneketlen. Ekkorra viszont a hulladékhegyek, a felszíni vizek jelentős részét elszennyezték. A „korlátlan növekedést” lassan, a „fenntartható fejlődés” jelszava váltja fel. Az emberiség talán kezd ráébredni, hogy a természet erői hatalmasabbak nála. Érvek szólnak amellett, hogy a természeti katasztrófák pusztító hatásának fokozódása mögött, az ember természetátalakító tevékenysége húzódik meg. A természetet nem legyőzni kell, inkább alkalmazkodni hozzá. A tudomány eszköztárát is érdemes latba vetni, és amennyire lehet, a Föld eredeti állapotát visszaállítani, ahol még megmaradt, ott az eredeti állapotot megőrizni.

A Mózes első könyvének elején, az ember teremtésénél ezt olvassuk: „Az Úristen elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt” (2,15). A régi latin fordítás kulcs-szavai is ismerősen csengenek a fülünkben: kultúrálni és konzerválni. Vagyis megőrizve művelni! Ez, a legkülönbözőbb területeken, a körfolyamatban való gazdálkodást jelenti. A körfolyamatban nincs hulladék, csak újrahasznosítás. A Bibliából kiolvasható felelős gondolkodásnak kell áthatnia a szemléletünket. Ez nem csak a nemzetközi szervezetekre, és az egyes államokra ró feladatokat, ezért a maga szűkebb környezetében minden ember tehet egy keveset. A sok kicsi összeadódva, már nem lesz elhanyagolható, hanem talán elegendő.

 

  1. Életünk az örökélet távlatában

 

Szó esett már róla, hogy a pedagógus nem csak tanít, hanem nevel is. A nevelés pedig mindig valamilyen értékrend közvetítését jelenti. Az ismeretek átadása, tehát a tanítás, lehet független a nevelő világnézetétől, a hiteles nevelés azonban nem lehet semleges. Ezért álságos azt állítani, hogy van világnézetileg semleges iskola.

A keresztyén gondolkodás a Biblián tájékozódik, azért jó, ha most is bibliai példákat keresünk. A keresztyén gondolkodást több oldalról is megközelíthetjük. Válasszuk most az egyik legfontosabb jellemzőjét, az örökéletben való reménységet. Az az ember, akinek a számára a halál végállomás, másként gondolkodik, másként rendezi be az életét, mint akinek a hite szerint a földi élet vége, egy más létforma kezdetét jelenti. Pál apostol, az első korinthusi levelében vitatkozik erről a kérdésről olyanokkal, akik nem hisznek a feltámadásban. Kihagyásokkal idézem: „Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el.” Gondolatmenete így zárul: „Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk” (1Kor 15,12.16.18-19).Az örökélet reménysége át tudja formálni gondolkodásunkat, áthatja felelősséggel földi életünket is.

Egy másik bibliai példa, a hírtelen indulatba jövő, Jézust háromszor is megtagadó Péter apostol, Jézus tanítványa lehet. Nevelőmunkánkban is hasznosítható gondolatokat kapunk Pétertől. Az Újszövetségben található második levelét, már öreg korában írta. Ezt a levelet, a gyülekezetek számára hátrahagyott végrendeletének is szokták tekinteni. Az 1,5-7-ben felsorolt fontos emberi tulajdonságok közül most, a nevelésben legfontosabb kettőt, az emberséget és az ismeretátadást emelem ki. A felsorolásban ezeket a hit és a szeretet fogja közre. Az emberségben benne van tanítványaink tisztelete. A több tapasztalat birtokában, saját példámmal is irányítani próbálom őket, de úgy, hogy közben ne korlátozzam az egyéniségüket. A felsorolásból itt is kitűnik, hogy a nevelés és a tanítás összefonódó tevékenységek.

Azt se tévesszük szem elől, hogy nem csak szavainkkal, hanem cselekedeteinkkel, az egyéniségünkkel is nevelünk. A természettudományos gondolkodás, ok-okozati összefüggésekre figyelés, nem csak a természet jelenségeinek megértésében, hanem az élet legkülönbözőbb területein segíthet mindenkit.

 

  1. A nevelők felelőssége

 

A címben feltett kérdésen, azon, hogy van-e keresztyén fizika, akár mosolyogni is lehet. Engem viszont, még az 1980-as évek végén, ezzel a kérdéssel hívtak Székelyföldre, egy konferenciára. A nyári tanár-továbbképzésen voltak kíváncsiak arra, hogyan tanítom egyházi iskolában a fizikát. Bennem soha, fel se merült, hogy az egyházi iskolában más fizikát kellene tanítani. Amint később kiderült, ők olyan kérdésekre voltak kíváncsiak, hogy pl. mit mondok a diákoknak a teremtéstörténetről? Itt most nincs lehetőség a részletekre kitérni, de a kérdést azért nem kerülöm meg. A természettudományok közt a fizika, a természet legalapvetőbb törvényeivel foglalkozik. Ezek épp azért törvények, mert általánosak, és nem tudjuk befolyásolni azokat. A tömegvonzás például, mint arról már volt szó, épp úgy működik a Naprendszerben az égitestek között, mint a fán pirosló alma és a Föld között, ahogy azt már Newton is felismerte. A természeti törvények tehát „világnézetileg semlegesen” működnek.

Az egyházi iskolában azonban, jó esetben a fizikát is keresztyén, tehát Krisztust követő tanár tanítja. Ez a lehetőség, ma már nem kizárt az önkormányzati iskolákban sem. A tanár, miközben a természet törvényeit tanítja, alkalmat fog találni rá, hogy elmondja, a természeti törvények nincsenek hitével ellentmondásban. A  természettudományokban ugyanis a természeti folyamatokat irányító törvényeket vizsgáljuk. A Bibliában pedig a kezdet és a vég kérdéseire keresünk és kapunk, hit által elfogadható választ. A természettudomány ezen kérdésekben nem illetékes. A természettudomány és a hit tehát, a teljes valóság más-más területével foglalkozik, ezért nem állhatnak szemben egymással. Fel szoktam hívni diákjaim figyelmét a múlt és a jelen ismert természettudósaira, akik nem rejtették véka alá hitüket.

A természet és benne az élővilág szép, és harmonikusan működik. Azt feltételezni, hogy mindez véletlenül alakult volna ki, legalább annyira hit kérdése, mint a természet, mint alkotás mögött, feltételezni az Alkotót.

Sokszor hallottam azt a vélekedést, hogy „a hit magánügy”. Ebből az következik, hogy akkor ne beszéljünk róla. A diktatúra idején ez ellen vétők, különböző egzisztenciális hátrányoknak is ki voltak téve. Pedagógusoknál, az állásból való elbocsátás sem volt ritkaság. Arról azonban még nem hallottam, hogy az ateizmus is magánügy volna. Azt tehát akadály nélkül lehet hirdetni. Hirdetik is. Ez a gyakorlat tipikusan a kettős mérce alkalmazását jelenti, ami megengedhetetlen. Bibliai példa: Jézus mennybemenetele után egy alkalommal, Péter és János (Jézus tanítványai) beszéltek az embereknek Jézus feltámadásáról. A főpapok ezért elfogták, és börtönbe vetették őket. Később, szabadon bocsátásuk előtt megfenyegették őket, és azt mondták nekik: „ne szóljanak többé az ő nevében”. Azt válaszolták: „nem tehetjük, hogy ne mondjuk azt, amit láttunk és hallottunk”, vagyis amiről meg voltak győződve (ApCsel 4,1-20). Én is azt gondolom, hogy amit a magam számára jónak tartok, arról szólhatok, szólnom kell másoknak is. A keresztyén nevelők felelőssége tehát abban áll, hogy nem csak tananyagot tanítanak, hanem szerényen, de határozottan tegyenek vallást a hitükről is. Hazánknak nem csak tudós, hanem tisztességes, becsületes, nem csak a saját, hanem mások érdekét is szem előtt tartó emberekre van szüksége. És ezek természetesen nem zárják ki egymást.

Ebben az írásban azért nem csak fizikáról esett szó, mert úgy gondolom, hogy a fizikatanár is elsősorban tanár, aki emellett még fizikát is tanít. Keresztyén fizika valóban nincs, de fizikatanárra és persze keresztyén tanárra, annál inkább szükség van.