Szeretetvendégség – szeretetkapcsolat

Akár esztek tehát, akár isztok, bármi mást cselekesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek.  I.Kor 10,31

Ókeresztény szeretetvacsora (agape) ábrázolása Szent Callixtus katakombájában (3. század)

Az agapé görög eredetű szó, jelentése: szeretet, vendégség. Az első keresztények közös étkezéseit jelenti, melyeket az egyházközséget (gyülekezetet) összekötő szeretet kinyilvánítására és megélésére tartottak, s az úrvacsora vételével fejeződtek be (vagy kezdődtek).

Magyar szóhasználatban előfordul „szeretetvendégség” formában is. A szó átvitt értelmű jelentése a háromfajta szeretet (erósz, filia, agapé) közül a legmagasabb rendű vágyakozó, azaz a felebaráti, önzetlen, önfeláldozó szeretet megnyilvánulása.

Az úrvacsorát a kereszténység első idejében lehetőleg mindennap megünnepelték. Azokat, akik különösebb lelki ajándékokkal bírtak, felszólították, hogy fejtegessék a szentírást s a gyülekezet himnuszt énekelt Istenhez, vagy Krisztushoz. Adományokat gyűjtöttek a bajban vagy nyomorúságban levő testvérgyülekezetek számára. Azután jött az üdvözlés, a testvéri szeretetet oly melegen jellemző „szeretet csókja”, a „szent csók”, a végima és a gyülekezet nyugodt, csendes szétszéledése. (Wikipédia)

És napjainkban?

Ismerünk gyülekezeteket, ahol rendszeresen összejönnek hasonló alkalmakra. Az úrvacsora ugyan megmaradt az istentisztelet keretében, de ezek a találkozások az ige mellett olyanok, hogy van egy kis vendéglátás és alkalom a beszélgetésre. Más egyházi közösségeinkben pedig ez csak egykori, meghitt emlék. Pedig milyen jó volt! Még a tea ízét is emlegetik.

Miért, mit ad az ilyen alkalom?

Az összetartozás megélését, elcsendesedést a rohanó világban, azt, hogy figyelek nem csak az Úrra, hanem a körülöttem élőkre is. A közös készülődés (annak a bizonyos „református teának” a főzése, sütemény-sütés, netán receptek cserélése, a gyülekezeti terem ünnepélyessé tétele, megterítés) sikerélményt ad. Mindig kötődik hozzá valamilyen alkalom: a gyerekek szereplése (jönnek a szülők és a nagyszülők is), ismeretterjesztő, vagy művészi előadások, esetleg kiállítás. Amiben mindenki részesül: az alkalom üzenete és a közös éneklés.

Ezek az alkalmak általában valamilyen eseményhez kötődnek: ünnepeinkhez, valamelyik gyülekezeti csoport (gyerekek, idősek, vagy névnaposok) köszöntéséhez, esetleg más egyházi rendezvényhez (hittan évnyitó, -évzáró, csendesnap, kisköri találkozó).

Lehet olyan helyzet is, amikor a gyülekezet csak a vendégeit kínálja meg: pl. átutazóban egy csoport, szerepel a gyülekezetben egy kórus, vagy zenekar. Őket is szeretetből vendégeljük meg – tehát szeretetvendégség.

Ha szeretetcsomagot készítünk rászorulók részére – az már a diakónia része.

Ismerősek ezek az alkalmak? Csak már a régmúltba tűntek? Miért nem kezdjük újra? Csak az a kovász kell, az a néhány lelkes fiatal, vagy idősebb testvér, presbiter, aki elkezdi. Ha megérzik ennek jó illatát, jó ízét, máris csatlakoznak mások is. Vagy kevés a munkáskéz, az áldozatvállalás? Tessék megszólítani tapintattal másokat! Lehet, hogy rossz helyre tesszük fel a kérdést, de ezt lehet tisztázni. Mások meg örömmel veszik, ha feladatot kapnak. – Ez is gyülekezetépítés! Az Úristen, a magunk és sokak örömére.

Higgyük el az apostol üzenetét:

…örülni fog a szívetek és örömötöket senki sem veheti el tőletek. Jn 16,22

Adventi szeretetvendégség a legidősebbek részére a pasaréti gyülekezetben.

Még egy, az eddigiektől eltérő példa: a szekszárdi ref. gyülekezet Nőszövetsége 52 asszonytestvér 245 receptjét sok képpel, a nevek megjelölésével két kiadásban megjelentette „Szeretetvendégség” címmel. A receptek gyűjtése, a könyv megjelentetése is örömet jelentett, utóélete, azaz használata pedig még inkább öröm sokak számára.