68. A reformáció kezdetei Magyarországon

(Jer 10,10) 256.

1. Milyen lelkiségű Magyarország várta a reformáció híreit? A főpapok általában a főúri családok másod-harmadszülött fiai voltak. Mivel a birtokot az elsőszülöttek örökölték (ősiség), nekik ez jutott. Nagy főpapi birtokaik miatt bandériumot kellett állítaniuk és vezetniük („Tömöri, büszke vezér..”), ez inkább érdekelte is őket, mint a hitélet. Legtöbbször protekcióval jutottak tisztségükbe (Mátyás király a felesége unokaöccsét, Estei Hippolitot 7 (!) éves korában nevezte ki esztergomi érseknek. Egyik utódja, Szálkái László - aki a pataki plébániai iskolában tanult - csak érseki kinevezése után szenteltette magát pappá). Ismerjük Bakócz Tamás érsek pályafutását. Ritka kivételtől eltekintve tehát a főpapság részéről lelki pásztorolást nem várhatott a magyar keresztyénség.

A közpapság lelki, szellemi és anyagi szegénységben élt. Tisztségének betöltéséhez elég volt a mise latin szövegének tudása (értése nem is), műveltségük alig jutott túl az írni-olvasni tudáson. A püspökök, akik pappá szentelték őket, ugyan megkérték ennek az árát, adót szedtek tőlük - ők meg a nekik járó papi tizedet nehezen, és gyatra minőségben kapták meg („lukma-bor”). Ezért aztán igyekeztek mellékjövedelmeket szerezni. Még szerencsés volt, aki valamelyik nagyúr mellett íródeák lehetett. Mások a nyugat felé irányuló szarvasmarha-kereskedelembe kapcsolódtak be, mint üzletkötők, sáfárok, vagy a falujukban kocsmát nyitottak. Kevesen voltak, akinek magasabb tudományos igényeik voltak, és anyagilag is hozzájutottak, hogy külföldi egyetemeken továbbtanuljanak. Eljutottak, eleinte Páduába, Bolognába, később a krakkói egyetemre.

A szerzetesek nagy része a kolostorok lelkileg igénytelen, eszem-iszom életét élte. A regulákon lazítottak, de úgy tartották, a „lemondó életért” ott kárpótolhatják magukat, ahol lehet. Voltak, különösen a kolduló ferences rendben, akik kritizálták az egyházi életet, többre vágytak. Belőlük lettek a Dózsa-felkelés fő „ideológusai”: a ceglédi Lőrinc pap, és a pataki, abaújszántói
kolostor szerzetesei.

A köznép alaposan kiábrándult az ilyen egyházi életből, többre vágyott. Volt is talaja az előreformátori mozgalmaknak, úgy a valdensek, mint a husziták elterjedtek Magyarországon.

A nép várta a reformációt

2. Az első híreket a szokott vonalakon kapta a magyarság. Vándor kereskedők és diákok jöttek Wittenberg felől, elsősorban a németajkú vidékekre, a szászok közé. Aztán - a pápa Luthert kiátkozó bulláját minden nagyobb templomban felolvasták, ez sokakat kíváncsivá tett: ki ez a Luther, hogy a pápa így haragszik rá? A hírek felkeltették az érdeklődést: Wittenbergben a 16. században 600 magyar diák tanult. Kezdtek kialakulni a reformáció első gócai, Budára egymás után három olyan pap vagy tanár jött, aki már a reformációt terjesztette. (44) Brassóban Hecht János bíró házában nem csak újfajta istentiszteleteket tartott, de házi iskolát is nyitott.

A legmagasabb helyeken akadtak pártfogói a reformációnak. Budán II. Lajos király „nevelője”, Brandenburgi György őrgróf, igaz hogy züllésre tanította a nagyon fiatal királyt, de ott volt a „protestáló” speyeri gyűléseken is, meg az augsburgi hitvallás aláírói között is. Maga a királyné, Habsburg Mária pedig levelezett Lutherrel, aki, mikor Lajos király Mohácsnál elesett, neki ajánlotta egy könyvét: három vigasztaló zsoltár magyarázatát. Pártolták a reformáció ügyét főúri családok is: Pemflinger Márk szász királybíró, meg a sógora: Török Bálint. A nyugati végeken a Nádasdy és Battyáni család, délen Petrovics Péter, északkeleten Perényi Péter.

Annál keményebben álltak ellene a reformációnak a köznemesek. Pusztán azért is, mert „német dolog” (a királynét is gyűlölték a Habsburgokkal kötött szerződés miatt). Azért is, mert az egyre fenyegetőbb török veszedelemmel szemben a pápától vártak (itt-ott kaptak is) segítséget, nem akarták megharagítani. A köznemesek vezére, Werbőczi István nádorságra is jutott. így került,
mint a magyar király képviselője a wormsi birodalmi gyűlésre. Ott meghívta vacsorára Luthert és fehér asztal mellett igyekezett lebeszélni a reformáció dolgáról. Amikor ez nem sikerült, nagyon megharagudott az egész mozgalomra.

Így a magyar országgyűlés sorban hozta a reformáció ellen a törvényeket. 1523-ban fő- és jószágvesztéssel fenyegették. 1525-ben megégetéssel („lutherani omnes libenter capiuntur et camburantur” = minden lutheránust szabadon el kell fogni és megégetni), de már 1526-ban (a főúri pártfogók megint túlsúlyra jutottak az országgyűlésen) már csak tilalmazták a reformátorok befogadását.

3. Aztán jött Mohács. A bandériumait vezető főpapság többsége (2 érsek és tíz püspök) elesett. Mivel az elesett király helyett hamarosan két királyt is választott az ország, és ezek annyira igyekeztek főúri párthíveket szerezni, hogy a püspöki birtokokat egymással versengve osztották szét - a megürült tisztségeket be sem tudták tölteni.

Ráadásul elterjedt a híre, hogy a cognac-i ligában a pápa a francia király és Velence mellett a törökkel is szövetkezett a német-római császár ellen, ez megbotránkoztatta az országot, és meggyűlöltette az egész pápaságot. A kapu nyitva állt a reformáció - az evangélium - előtt.