59. Az utolsó vacsora

AZ ELŐKÉSZÜLET
(Mt 26, 17–19; Mk 14, 12–16; Lk 22, 7–13)

Felvirradt Nagycsütörtök, a kovásztalan kenyerek első napja. A Páska ünnep után hét napon keresztül, a mózesi törvényeknek megfelelően, egész Izraelben mindenki kovásztalan kenyeret evett. A kovásztól való tartózkodásnak nem csupán az emlékezés volt az oka, amellyel visszaemlékeztek arra, milyen sietve vonultak ki Egyiptomból atyáik, úgyhogy az asszonyok nem értek rá a kovásszal bajlódni, hanem mélyebb értelme is volt: a kovász a bűn jelképe volt Izraelben, amely a szívben sokféle bűnt erjeszt: a bűn kovászát kell eltávolítani, távol tartani a szívtől (1Kor 5,7)

A kovásztalan kenyerek első napján azt kérdezték Jézustól a tanítványok: hol fogyasszák el a Páska vacsorát? Vagyis hol egyék meg a Páskabárányt az Egyiptomból való kiszabadulás emlékére, az ősi szokásnak megfelelően?

Jézus idejében az volt a szokás, hogy minden család külön, saját körében ülte meg ezt az ünnepet. Mindegyik család gondoskodott idejében megfelelő bárányról, négy nappal az ünnep előtt elkülönítették, majd felvitték az ünnep első napján a templomba, s annak előudvarán vágták le. Végeláthatatlan hosszú sorban vitték akkor a bárányokat a templomba. Az egyik zsidó történetíró leírja, hogy Kr. u. 66-ban 250 000 bárányt vágtak le egyetlen napon a templomban. Jézus idejében sem lehetett másként.

A levágott bárányt ki-ki hazavitte, otthon megsütötték, de faggyúját a templomi oltáron égették el, mint égőáldozatot. Az elkészítésnél nagyon kellett ügyelni arra, hogy a báránynak egyetlen csontját se törjék el. A húshoz lepényeket is sütöttek, 30 cm átmérőjű, lapos, kerek tésztákat. Keményre sütötték úgy, hogy törni lehetett. Végül keserű zöldségfélét is főztek, Izraelnek Egyiptomban elszenvedett sok keserűségének az emlékére, végül gyümölcskompóttal zárták a Páska vacsorát. A bor sem hiányozhatott: a Palesztinában szokásos vörös bort itták, vízzel vegyítve.

Amikor a tanítványok megkérdezték Jézustól, hogy hol fogják elfogyasztani a Páska vacsorát, Jézus megbízta Pétert és Jánost, hogy menjenek be a városba a kapun át. Ott találkoznak egy emberrle, aki egy korsóban vizet visz. Menjenek utána, amíg csak be nem megy egy házba. Annak a háznak az urával közöljék, hogy nála költi el Jézus, tanítványaival együtt, a páska vacsorát.

A vacsora az ő utolsó vacsorája volt, azt zavartalanul akarta elkölteni a tanítványaival.

Péter és János a Mester utasításainak megfelelően cselekedett. A megtalált ház gazdája házának legszebb szobáját jelölte ki Jézus és társasága számára. A nevét nem tudjuk, de Jézus egyik követője lehetett.

Nem tudták, hogy másnap Jézus megholt teste lesz a kezük között, Isten Bárányáé.

Tanulságok:

1.    Vannak dolgok, amelyeket nem szabad elfelejtenünk. Ilyenek Isten nagy tettei, amelyeket népével kezdettől fogva tett. Izrael népe nem felejtette el azt, amit Isten atyáikkal tett, amikor kihozta őket Egyiptomból, a rabszolgaság négy évszázados állapotából. A páska elköltése évente ébren tartotta Izrael családjaiban az emléket. De általában nem szabad elfelejtenünk azt, amit Isten személy szerint velünk rendkívüli helyzetekben cselekedett. Nem szabad elfelejtenünk azt, amit értünk, helyettünk Jézus tett.

2.    Vannak dolgok, kötelességek, amelyek az emlékezésből következnek. Ezek az emlékezésből folyó kötelességek az Isten nagy tetteiből eredő kötelességeink. Ha Isten nagy jót tett velünk, az jobban kötelez bennünket a Neki tetsző szent életre, az engedelmességre, mintha sok paranccsal parancsolta volna meg. Ne felejtkezzünk el arról, amivel Istennek tartozunk. Enélkül minden emlékezés meddő és formális marad, üres külsőség.

3.    Jézus az otthonunkat is igényli. Arra kér, hogy otthonunk is legyen nyitott arra, hogy vele az Úr ügyét szolgáljuk.

Kérdések:

1.    Mi volt a páska? Minek az emlékére ünnepelték?

2.    Hogy folyt le egy páska ünnep? Milyen előkészületek előzték meg?

3.    Kiket bízott meg az Úr a páska előkészítésével?

4.    Ki volt az az ember, aki a háza nagy, berendezett szobáját átadta az Úrnak?

5.   Hogyan válhat otthonunk is a szolgálat eszközévé?

A MEGNYITÁS
(Mt 26,20; Mt 14,17; Lk 22,14–18; Jn 13,1)

Közben este lett. Amint az első három csillag látható lett az égbolton, a templomban felhangzott az ezüst trombiták három jele annak a jelzésére, hogy a napnak vége, új, Páska-nap kezdődött. Abban az órában indult el Jézus tíz tanítványával ahhoz a házhoz, amelyben Péter és János időközben minden elkészített. Útközben Jézus így szólt: „Kívántam, hogy ezt a húsvéti bárányt még szenvedésem előtt megegyem veletek együtt, mert mondom nektek: többé nem eszem azt veletek együtt, csak amikor az Isten országában ünnepeljük a Húsvétot.” Úgy ült Jézus, mint egy családfő a gyermekei között. Ezen a földön már nem fog többször a tanítványokkal enni, de az eljövendő országban, Isten országában minden népből összegyűjti majd a benne hívőket egy új Húsvét megünneplésére, ahol Ő lesz a házigazda és a Bárány egy személyben. Azon a napon teljesedik be majd minden.

Most kezébe vette a borospoharat, elmondta a szokásos áldást („Áldott vagy te, Istenünk, aki a szőlő termését adtad”), majd így szólt: „Vegyétek ezt a poharat és részesüljetek benne, mert mostantól fogva többé nem iszom a szőlőtőke terméséből, csak amikor az Isten országa elérkezik.”

Kérdések:

1.    Tudta-e Jézus, hogy ez lesz az utolsó vacsorája? Mit mondott ezzel kapcsolatban?

2.    Ki a mi igazi húsvéti bárányunk?

A LÁBMOSÁS
(Lk 22,24–27; Jn 13,2–20)

A Páska vacsora szabályainak megfelelően az első pohár után felállt a házigazda és megmosta a kezét. Jézus is felállt, de észrevette, hogy a tanítványok között vita alakult ki, méghozzá heves vita arról, hogy ki közöttük a legnagyobb, vagyis ki melyik helyre méltó az asztal körüli ülésrendben. Nem a korban legidősebbet illeti meg az első hely? Vagy nem a legerősebb méltó rá? Az ülésrend nemritkán vált ki vitát, egyenetlenséget a legjobb baráti társaságokban is.

A tanítványok körében is felvetődött már, nem is egyszer az elsőség kérdése, de sohasem okozott Jézusnak fájdalmat, mint most, az utolsó vacsora alkalmával. Máskor egyszerűen figyelmeztette őket, most azonban a Páska vacsora ünnepélyes megkezdése alkalmával felejthetetlen leckét akart adni a tanítványainak. Levetette a ruháját, olyan kötényt kötött maga elé, amilyent a rabszolgák viseltek, majd egy edénybe vizet öntött és hozzáfogott megmosni a tanítványok lábát.

Letérdelve az edény mellett, mintha ő lenne a házi rabszolga, akinek az a dolga, hogy megmossa az érkező vendégek lábát. Vagy, ha nem volt rabszolga a háznál, akkor ez a vacsora résztvevői között a legkisebbnek volt a kötelessége. Ha azonban egy különleges vendég érkezett a házba, akkor olykor maga a házigazda mosta meg a vendég lábát.

Péter vonakodott megengedni, hogy Jézus mossa meg az ő lábát, egyáltalán az ellen is tiltakozott, hogy Jézus ilyesmire vállalkozzék, amikor vitán felül Ő a legnagyobb közöttük. Megalázó szolgamunkát nem végezhet az, ki mindenkinél nagyobb! Jézus mégis megtette, elvégezte a rabszolgamunkát, pedig Ő volt az ég és föld királya, akinek adatott minden hatalom.

Szégyenkezve, csodálkozva hagyták a tanítványok, hogy Jézus megmossa a lábukat, mert Jézus egyszerűen nem tűrt ellenkezést: aki nem hagyja, hogy megmossa a lábát, annak nincs köze Hozzá! Egymásután megmossa mindegyikét, Júdás lábát is.

Végül Péterhez érkezett. Péter ellenkezett a leghevesebben, de Jézus az ő ellenkezését is elhárította a már említett módon, hozzátéve, hogy amit most még nem ért, azt majd később megérti. S amikor azt mondta neki Jézus, ha nem engedi, hogy megmossa a lábát, akkor nincs köze Hozzá, akkor Péter így kiáltott fel: „Ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Erre Jézus így válaszolt neki: „Aki már megfürdött, annak csak a lábát kell lemosni, egyébként egészen tiszta. Ti már tiszták vagytok, de nem mindnyájan!”

Ezt Jézus szó szerint értette, mert a vacsora előtt mind megfürödtek, csak a lábukról kellett lemosni az út porát. De lelki értelemben is jelentése volt a szavainak, mert a tanítványok azáltal is tiszták lettek, hogy bevették Jézus beszédeit, s azok belülről megtisztították őket (Jn 15,3), miután bűnbocsánatot nyertek. Az a megtisztulás azonban nem tette feleslegessé azt, hogy naponta megtisztítsák magukat a napi bűnöktől.

Az a célzás pedig, hogy nem mindnyájan tiszták, Júdásra vonatkozott: ő lelki módon távolról sem volt tiszta.

A leckét egyébként mind megértették: a Mester megmosta a tanítványok lábát, mennyivel inkább meg kell alázkodniuk egymás előtt nekik, akik – meglehet – semmivel sem különbek egymásnál. Abban kell felülmúlniuk egymást, hogy nagyobb alázatosságra és több szolgálatra törekedjenek. Aki nagy akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája.

Kérdések:

1.    Milyen vita indult meg a tanítványok között az ülésrendről?

2.    Milyen leckét adott Jézus a vitázóknak?

3.    Kinek a kötelessége volt a vendégek lábainak megmosása?

4.    Megmosta-e Júdás lábát is az Úr? Mit jelent ez?

5.    Ki tiltakozott a lábmosás ellen, és miért?

6.    Mire adott példát ezzel a cselekedetével az Úr?

A PÁSKA VACSORA

Ezek után megkezdődött a tulajdonképpeni vacsora, amelynek a sorrendje a következő volt:

1. Az első pohár után keserű zöldségfélét ettek mártással elkészítve.

2. Utána kovásztalan kenyeret és bárányhúst tettek az asztalra.

3. Ismét kesernyés fűszerek kerültek a terítékre, majd

4. ismét körbe ment a pohár, immár másodszor. Ilyenkor a társaság legfiatalabb tagjának el kellett mondania az ünnep valódi mondanivalóját.

5. A családfő, itt Jézus, elmondta az atyák Egyiptomból való kiszabadításának csodálatos történetét, majd énekeltek.

6. A családfő kezet mosott, megtörte a kenyeret ezekkel a szavakkal: „Ez a nyomorúság kenyere, amelyet a mi atyáink Egyiptomba ettek.” Majd hálát adott és evett a kenyérből is, meg a bárányból is. Mindebben követték a többiek.

7. A végén a családfő kivette az utolsó bárányhúst, amely a vacsora végét jelentette. A családfő ismét kezet mosott és harmadízben is körbe adta a poharat, és ismét énekeltek. Az ének után negyedszer is ittak a boros pohárból.

Tanulságok:

1.    Jézus arra adott örökre példát, hogy őt a szolgálatban kell követnünk. Nem Jézust követi az, aki mások fölébe akar kerekedni, és hagyja, hogy mások mindig kiszolgálják őt. Amióta Jézus megmosta a tanítványok lábát, senki sem vonakodhat a megalázkodástól: az alázat vállalása Jézus követéséhez tartozik.

2.    Keresztyén családoknak úgy kell megünnepelniük a nagy egyházi ünnepeket, ahogy Izraelben a Páskát: megemlékezve Isten nagy tetteiről. Abban nincs hiány, hogy ünnepek alkalmával dús asztalt terítünk, de hiányzik az asztalnál a megemlékezés arról, amit Isten tett.

AZ ÁRULÓ LELEPLEZÉSE
(Mt 26,21-25; Mk 14,18-21; Lk 22,21-23; Jn 13,21-30)

A Páska vacsora már a vége felé közeledett, amikor Jézus szemmel láthatóan izgatottá, nyugtalanná vált. Mélységes fájdalom és nyugtalanság járta át a szívét és egész lényét arra a gondolatra, hogy aki azon az éjszakán elárulja Őt, ott ül vele az asztalnál. Ki is mondta hangosan, amit magában gondolt: „Bizony mondom nektek, közületek egy, aki itt eszik velem, el fog árulni engem.”

Nem ez volt az első alkalom, amikor Jézus Júdás árulására célzott (Jn 6,70), de a tanítványok még egyszer sem tulajdonítottak komoly jelentőséget Jézus célzásainak. Most azonban mindegyiküket megdöbbentette az a nyíltság, amellyel félreérthetetlenül kimondta az iszonyú próféciát. Mindegyikük érezte, hogy szörnyű dolog van készülőben, s áruló ül már most köztük! Egymás után fordultak Jézushoz és rémült kiáltással kérdezték: „Én vagyok az Uram?!” Az utóbbi napok megrázó élményei után mintha már saját magukban sem akartak vagy mertek volna bízni, félelemmel és aggodalommal könyörögtek, mondja meg Jézus, melyikük az.

Jézus körültekintett, majd így szólt: „Aki a kezét velem együtt mártja a tábla, az árul el engem. Az Embernek Fia ugyan meg fog halni, amint az el van végezve felőle, de jaj annak az embernek, aki Őt elárulja. Jobb lett volna, ha soha meg sem született volna.”

Ekkor még mindig nem mondta ki Jézus Júdás nevét. A tanítványok azért még inkább sürgették, hogy beszéljen Jézus nyíltabban. Jánosnak is szólt Péter, hogy bírja rá ő, a szeretett tanítvány, hogy mondja ki Jézus az áruló nevét. János erre odahajolt Jézushoz és halk hangon kérlelte: „Uram melyikőnk az?” Jézus erre azt mondta: „Az, akinek én a falatot be fogom mártani ebbe a tálba és oda fogom adni”. „És bemártván a falatot, odaadta Júdásnak, a Kerijjótból való Simon fiának.” Majd így szólt hozzá: „Amit tenni akarsz, tedd meg azonnal.” „Júdás pedig, amint elvette a falatot, azonnal kiment; éjszaka volt.” A tanítványok még mindig azt gondolták, hogy Jézus arra adott neki megbízást, hogy vegyen meg még valamit, ami az ünnepek alatt szükséges lesz, vagy hogy adjon valamit a szegényeknek. Az éj sötétje elnyelte Júdást. Ő akkor még nem tudta, hogy nemcsak az éjszaka sötétje vette hatalmába, hanem a kárhozaté is, Isten ítéletének örök éjszakája.

Kérdések:

1.    Mi árnyékolta be a vacsora ünnepi hangulatát?

2.    Milyen jelképes cselekedettel leplezte le Jézus Júdást? Mit jelentett ez?

AZ ÚRVACSORA SZEREZTETÉSE
(Mt 26,26-29; Mk 14,22-25; Lk 22,19-20; 1 Kor 11,23-25)

Amikor Júdás alakja eltűnt, Jézus érezte, hogy a vég nagy lépéssel jött közelebb hozzá. A vacsorának már vége volt, utoljára még kezébe vett egy darab kenyeret, s amikor mind ráfigyeltek, megtörte és azt mondta: „Vegyétek, egyétek, ez az én testem, amely tiérettetek megtöretik. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” Ezzel már elszakadt Jézus az ősi ószövetségi történettől, az Egyiptomból való kiszabadítás történetétől, mert nem azt mondta, hogy ez az a kenyér, amelyet atyáink ettek Egyiptomban. Ezt a szimbólumot új tartalommal és valósággal töltötte fel: hogy Ő a Páska bárány, Istennek ama Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Az ő teste töretik majd meg úgy, ahogy most ő töri meg a kezében levő kenyeret. De ezzel már nem a páska bárányra, hanem reá, Jézus Krisztusra kell emlékezni.

Egy pillanatig csend lett, azután a pohárt vette kezébe Jézus és azt mondta: „E pohár az újszövetség az én vérem által. Mindig, amikor e pohárból isztok, az én emlékezetemre cselekedjétek!”

Tanulságok:

1.    Minden áruló vége megvetés és gyalázatos halál. Aki pedig Istent árulja el, annak vége a gyalázatos örök halál. Júdást senki sem sajnálta, nem becsülte, nem mentegette. Nem lehetett. Azóta sem lehet. Aki megpróbálja Júdást menteni, az nincs tisztában azzal, amit Júdás elkövetett. Nevéhez örök szégyen tapad. Menthetetlenül bűnös, aki a Legszentebbet árulta el s a legszörnyűbb vétket követte el, miután a legtöbbre hivatott el. Nála soha nem lehet a földön hálátlanabb és gonoszabb, embertelenebb ember.

2.    Az úrvacsora a legszentebb szertartás: új szövetség kötése, erősítése Jézus vére által és árán. Nem az a rendeltetése, hogy haldokló betegeket gyógyítsunk vele, hanem az, hogy azokat, akik Isten szövetségéhez, az új szövetséghez hozzátartoznak, de hitükben meggyengültek, megerősítsük abban a hitben, hogy Jézus értük meghalt. Isten a saját egyszülött Fiánál is jobban szereti, mert – íme – nekik adja a Fia testét és a vérét. Bűnbocsánatot és örök életet nyertek! Ennek a látható jele a kenyér és a bor!

Kérdések:

1.    Miben különbözik az úrvacsora, és a zsidók páskája?

2.    Az úrvacsora nem csupán emlékvacsora, hanem kötelez is valamire. Mire?

A BÚCSÚBESZÉLGETÉS
(Jn 13,31-35; 14,15-16)

Az utolsó vacsora ünnepélyes megtartása és szent szertartásként való elrendelése után együtt maradt az asztal mellett a Mester és a tanítványok közössége. Jézus még szükségét érezte annak, hogy elmondjon egyet s mást mindarról, ami történni fog vele és általában a világban. A tanítványok lélegzetvisszafojtva hallgatták a Mestert.

János még évekkel később is szinte szóról szóra emlékezett mindarra, amit akkor Jézus elmondott nekik.

Azzal kezdte, hogy ami most következik, az az ő megdicsőítése less, és hogy Őbenne tulajdonképpen az Atya dicsőíti meg önmagát. A szenvedéseken túl Jézus előre látta a biztos győzelmet, a maga győzelmét a halál felett. A tanítványok azonban nélküle maradnak majd a földön. Nekik szeretniük kell egymást.

Az egymás iránti szeretet lesz az ismertetőjele annak, hogy Jézus tanítványai. Ez volt az első, amit Jézus a tanítványok lelkére kötött, mint egy új parancsolatot.

Ezenkívül még néhány témát érintett, amelyik nagy jelentőségűek a keresztyén élet szempontjából.

a) Az elválás haszna

Azt magyarázta Jézus, hogy ő ugyan elhagyja most a tanítványokat, de csak azért, hogy ahová most megy, ott helyet készítsen a követőinek, s ott örökre együtt legyenek. Nem pusztán magáért megy el, a maga dicsőségéért, hanem a követőiért. Elmondta, hogy Ő az Atya hajlékába vezető út. S amikor Filep megszólalt, és arra kérte Jézust, hogy mutassa meg nekik az Atyát, Jézus így felelt: „Aki engem látott, az Atyát látta.”

b) A Szentlélek megígérése

Ezután kifejtette, hogy nem hagyja egészen magukra őket, árván, hanem megkéri az Atyát, hogy küldje el hozzájuk a Vigasztalót, akiben Jézus lelki formában jön majd vissza közéjük. A Szentlélek Isten bennük fog majd lakni, és lépésről lépésre vezeti őket (Jn 14,15-31).

c) Egység Jézussal

Már felkeltek az asztaltól, de Jézus még mindig beszélt. Arról beszélt, hogy milyen szoros egység van közötte és a tanítványok között, akár egy szőlőtő és a szőlővesszők között. Mintha az Atya lenne a szőlőműves, aki lemetszi azokat a vesszőket, amelyek nem hoznak termést. A felesleges vesszőket is eltávolítja (Júdás). Ha majd a Szentlélek bennük lakozik, folytatta Jézus, akkor teremnek majd sok gyümölcsöt (15,1-11).

d) Egység egymással

A szőlővesszők összetartoznak, és össze is tartanak. Jézus valósággal megparancsolta, hogy tartsanak össze, szeressék egymást (15,12-17).

e) Üldözés, gyűlölet

Annál is inkább szükségük lesz egymásra, egymás szeretetére és az összetartásra, mert gyűlölik majd, és üldözni fogják őket. Az a világ, amelyik Jézust üldözte, mert gyűlölte, a követőit és üldözni és gyűlölni fogja. Nekik azonban annak ellenére is Jézus bizonyságtevőinek kell maradniuk (15,18-16,4/a).

f) A nagy tanácsadó

A Szentlélek mindenkor velük lesz és tanáccsal látja el őket, úgyhogy megállják majd a helyüket, tudni fogják mikor, mit kell tenniük. Azért nem kell kétségbe esniük, bármilyen helyzetbe kerüljenek is (16,4b-15).

g) A szomorúság örömre fordul

Ne féljenek, a bűn hatalma megtört, a győzelem Jézusé. Isten Atyjukká lett.

A FŐPAPI IMA
(Jn 17)

Az úrvacsora végén mondta el Jézus az ún. főpapi imáját. Imádkozott munkájának a sikeréért, azért, hogy sokan megismerjék Istent és az örök életet elnyerjék. Imádkozott tanítványaiért, hogy a kísértések között is megállhassanak. Majd a milliókért könyörgött, akik majd a tanítványok, az apostolok igehirdetésére hisznek majd, hogy mindnyájan egyek legyenek, és az ő dicsőségét láthassák.

AZ UTOLSÓ VACSORA VÉGE
(Mt 26,30; Mk 14,26; Jn 18,1)

Az imádkozás után énekeltek. Negyedszer is körbeadták a boros kelyheket, majd lementek az utcára, s a csöndes estében kisétáltak a városból, végig a Kidron patak völgyén, a Gecsemáné kertje felé.

Jézus elindult a szenvedések útján.

Tanulságok:

1.    A golgotai Keresztet csak az érti, aki a megfeszített Jézusban a megdicsőített Megváltót látja. Félreérti Nagypénteket az, aki Jézus szenvedéseit külön választja a nyomában járó dicsőségtől, és önmagában szemléli, sajnálva Jézust, csak sajnálva. Jézus nem a vereség felé indult az utolsó vacsoráról, hanem a bűn és halál feletti győzelem felé.

2.    A halált is csak az érti, aki az örök élettel, a boldog folytatással együtt látja, s nem tartja egyébnek, mint kapunak, amelyik ebből a világból az örök világba nyílik.

3.    A mi helyünk készen van a mennyek országában. Jézus készítette el. Majd eljön, és egyszer odaköltöztet minket is, hogy ahol ő van, mi is ott legyünk vele örökre.

4.    Akit Isten eltávolít a egyházból, azt sohasem annak akarata ellenére távolítja el, ugyanakkor senki sem hagyhatja el az egyházat, akit nem Isten távolít el belőle. Egy-egy árulás, hűtlenség csak emberi vetülete, emberi oldala Isten intézkedésének: a szőlővesszőt, amelyik gyümölcsöt nem terem, lemetszi.

5.    A Szentlélek vezetése Isten egyik legfontosabb áldása. Sok bizonytalanságtól, melléfogástól, tévedéstől kímélheti meg magát az, aki Isten vezetését rendszeresen igénybe veszi. A naponkénti igeolvasás ennek egyik legbiztosabb eszköze.

Kérdések:

1.    Ki jegyezte le az úrvacsorán elhangzott beszélgetéseket? Melyik evangéliumban olvasható egész terjedelmében?

2.    Mire készítette fel az Úr ezzel a beszélgetéssel a tanítványait?

3.    Mi az, amit különösen is a lelkükre köt?

4.    Mivel fejezi be az Úr az úrvacsorát?

5.    Hová mentek a vacsora után?

6.   Igénybe vesszük-e a Szentlélek vezetését? Miként kereshetjük Isten akaratát a hétköznapkban?