9. A tizenkét éves Jézus a templomban

(Lk 2,41-52)

JÉZUS IFJÚSÁGA

Amikor József és Mária ismét letelepedett Názáretben, Galilea még tele volt nyugtalansággal, lázongással és háborúsággal. Názárettől félóra járásra észak­ra volt egy nagyobb falu, Szefórisz. Heródes halála után ott volt a felkelők fő fészke. Fegyverük volt elég, a falut pedig valóságos erőddé képezték ki. Varusz a szíriai helytartó nagy sereggel támadta meg a felkelőknek ezt a bázisát és miután azt elfoglalta, minden épületet felégetett és lerombolt, a lakosságot pedig rabszolgapiacra hurcolta. Ez a véres esemény akkor történt, amikor József és Mária Názáretbe költözött: vagy néhány héttel előtte, vagy közvetlenül utána. József számára, aki ácsmester volt, ez sok munkát biztosított, mert a lerombolt falut ismét fel kellett építeni. Galilea lakói félelem és rettegés között éltek, amikor Jézus gyermekkora telt.

Néhány évvel később azután megnyugodtak a kedélyek és lecsendesedtek a viharok. A szabadságharcosok és támogatóik felhagytak a nyílt lázongással és elrejtőzködtek. Senki sem mert többé nyílt fegyveres felkelést kezde­ményezni Izrael királyságának a helyreállítása érdekében. Heródes Antipás nyugodt esztendők során át uralkodott Galilea felett.

József mindennap dolgozott. A megnövekedett létszámú család eltartá­sáról csak szorgalmas munkával tudott gondoskodni. Néhány leányon kívül, akiknek nevét nem jegyezte fel egyik evangélista sem, Jézusnak még négy fiútestvére lett: Jakab, Józsé, Júdás és Simon.

Jézus hatéves korában került iskolába. Palesztina minden városában, sőt még falujában is, a zsinagógák mellett volt az iskola, amelynek tanítója a zsinagóga vezetője volt. A tanítómester a földön ült, a gyerekek pedig koszo­rú­ként vették körül. Ott tanulták meg a héber ábc-t, az írás és az olvasás mes­terségét. Amikor már, tudtak olvasni, akkor kezdődött el Mózes tör­vényeinek a tanítása. Voltak részek, amelyeket kívülről kellett megtanulniuk a gyerekeknek. A Törvény ismerete után következett a próféták megisme­ré­se, majd a próféták könyvei után a tanító és költői művek: pl. Jób, Zsoltárok, Példabeszédek, Prédikátor, Énekek Éneke. Ezeket tanulta Jézus is.

Teltek-múltak az évek. Az élet egyhangúságát csak a szombatnapok és a különböző ünnepek tették változatossá. Olyankor megszűnt a mindennapos munka és mindenki a zsinagógában hallgatta Isten igéjét. Decemberben, a hónap közepén volt a templomszentelés ünnepe: első nap minden házban egy szál gyertyát gyújtottak, azután 8 napon át mindennap eggyel többet annak emlékére, hogy Makkabeus Júdás megtisztította és megújította a templomot. Tavasszal következett a Purim-ünnep, annak emlékére, hogy Eszter, a szép királyné megmentette a babiloni fogságban élő zsidókat a teljes kiirtástól. Áprilisban volt a Húsvét. Olyankor József és Mária mindig elmentek a templomba, Jeruzsálembe. A Húsvét volt minden ünnep között a legnagyobb.

Húsvét után 50. napon következett a hetek ünnepe. Olyankor Galileában már nyár volt s az egész tartomány olyan volt, mint egyetlen nagy kert. Nyárutóján jött a szüret ünnepe; október elején a Kiengesztelési ünnep, 14 napra rá a Lombsátor-ünnep. Ezek az ünnepek tették érdekessé Jézus gyermekkorát is. Közben őt magát úgy emlegették, mint „az ács” (Mk 6,3).

A l2 éves gyermek élete új szakaszba lépett abban az időben: a nagyobb önállóság, az önálló gondolkodás szakaszába. A szülőknek való vak engedelmesség helyébe a tudatos, saját akaratból való egyetértés és az önálló cselekvés időszaka kezdődött el. Most már a gyermek nem azért csinált valamit, mert a szülei úgy parancsolták, hanem azért, mert ő maga is úgy akarta. A 12 éves gyermek már részt vehetett a templomi szertartásokon.

JERUZSÁLEM FELÉ

Amikor Jézus 12 éves lett, Húsvét ünnepére ő is elmehetett Jeruzsálembe atyjával és anyjával. Számára kimondhatatlan élmény volt a készülődés és a ki­vo­nulás: Názáretből szinte minden család útra készülődött és különböző módon útnak indult. Végeláthatatlan hosszú sorokban egyesültek a Jeruzsálembe igyekvő templomozók. Az úton lévők mind énekeltek: a 120–134. zsoltárokat énekelték. Mindegyik zsoltár a templom iránti szeretet ősi éneke volt.

Amikor az Olajfák hegyére értek, onnan már be lehetett látni a hatalmas várost. Olyankor a l22. zsoltárt énekelték.

Jeruzsálem tele volt idegenekkel a Húsvét alkalmával: olyankor több százezer idegen is megfordult a szent városban. Keletről-Nyugatról áramlottak a zsidók: a távoli Afrikából, Kis-Ázsiából, Arábiából és Görögországból, aki csak tehette Jeruzsálembe igyekezett, hogy bemutassa az áldozatát és az ünnep hetét a szent városban töltse.

A Húsvét 7 napig tartott, de csak az első háromnapi szertartások voltak kötelezőek. Két-három nap után a legtöbben már elutaztak. Valószínűleg József és Mária is csak az első napokat töltötte Jeruzsálemben.

A templom teljes díszben pompázott. Hatalmas udvara megtelt hívőkkel: egyszerre kb. 200 000 ember tartózkodhatott benne. Az évszázados falak, maga a hely, különös hatást gyakoroltak a jelenlévőkre. Jézusra is. Az Ő számára ez a templom több volt, mint bárki másnak: ez az ő Atyjának a hajléka volt. Hallotta az Atyahangját. A szertartások is Őt ábrázolták, Róla szóltak, Neki szóltak. Soha olyan közel nem volt még az ő Atyjához, mint akkor ott a templomban. El tudott feledkezni minden egyébről és megtelt az Atya dolgaival és az Atya akaratával. Húsvétkor szokás volt, hogy a leghíresebb rabbik, tanítómesterek leültek a templom árkádjai alatt és előadásokat tartottak a Törvényről, vagy a prófétákról. Akiket érdekelt az ilyen tanítás, leülhetett melléjük és hallgathatta őket. Jézus is leült egy híres rabbi mellé. Milyen más volt annak a magyarázata, mint a názáreti falusi tanítóé!

Aki akart, kérdéseket is intézhetett a rabbihoz. A rabbi pedig szívesen válaszolgatott a különböző odaillő kérdésekre. Jézus is tett fel kérdéseket és hozzá is szólt az elhangzott tanításhoz. Amit ő mondott, az elütött a szokványos kérdésektől és megjegyzésektől. A híres rabbi zavarban volt és nem értette, hogy az az egyszerű falusi fiúcska hogyan lehet olyan jártas a Szentírásban és hogyan szánthatnak a gondolatai olyan mélyen. A rabbi válaszai nem elégítették ki Jézus lelki szomjúságát. Új es új kérdésekkel ostromolta az öreg tanítót. Már senki sem tett fel kérdéseket, mindenki csodálkozva figyelte a gyermek kérdéseit és fejtegetéseit. Lassanként híre ment annak, ami Jézus körül olyan nagy feltűnést keltett, úgyhogy a többi tanítómesterek otthagyták helyüket és odamentek, hogy ők is tanúi lehessenek a különös gyermek szereplésének. Ők is bekapcsolódtak a Jézus körül kialakult eszmecserébe és nem kellett sok idő és megfordult a rend: most már a bölcs mesterek kérdezték a gyermeket és annak a feleletét figyelték. Nem győzték csodálni, hogy a hit legbonyolultabb kérdései is mennyire egyszerűek és világosak neki. Jézus feleletei őszinték és nyugodtak voltak. Mindenki érezte, hogy rendkívüli élmény részese. Nem is vették észre, hogy az órák teltek, csak a harsonák megszólalása jelezte, hogy elérkezett a templom esti bezárásának az ideje. Ami este befejeződött, másnap folytatódott. Senki sem értette honnan van abban a 12 éves gyermekben annyi értelem és tudás?

JÓZSEF ÉS MÁRIA

Amint lehetett, József és Mária befejezte a jeruzsálemi tartózkodást, valószínűleg a szegénységük is arra késztette őket, hogy ne sokat költekezzenek Jeruzsálemben, hanem amint elvégezték azt, ami kötelességük volt, hazatérjenek. Jézust ugyan nem látták maguk körül, de biztosra vették, hogy ott van valamelyik názáreti család gyermekei között. Csak amikor megérkeztek az első pihenőhelyre, akkor vették észre, hogy Jézus nem ment velük. Az éjszakában nem tehettek semmit, de alighogy megvirradt, kétségbeesetten siettek vissza Jeruzsálembe, hogy megkeressék az elveszett gyermeket. Este volt, mire Jeruzsálembe értek és csak harmadnap reggel indulhattak el a keresésre. Végül is a templomban akadtak rá, ahol a szokásos érdeklődés középpontjában ott állt Jézus. Mária, a mindig nyugodt és megfontolt Mária odarohant hozzá és valóságos szóáradattal támadott a megriadt gyermekre. Anyai szorongása és félelme kitört belőle és nem bírt magával. Szavaiból a Szentírás csak ennyit jegyzett fel: ,,Fiam, miért tetted ezt velünk? Imé atyád és én nagy bánattal kerestünk téged." (Lk 2,48).

A gyermek csodálkozva nézett rájuk. Nem dicsekedett nekik azzal, hogy a bölcsek hogyan dédelgették napokon át. Nem kérkedett azzal, hogy mennyire megbecsülték a tudását. Nem büszkélkedett a sikereivel. Csupán annyit mondott József és Mária legnagyobb csodálkozására: „Mi dolog, hogy engem kerestetek? Nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell fog­lal­koz­nom?"

Mintha azt mondta volna: Ebben a hajlékban megértettem, hogy én azé vagyok, akié ez a hajlék, az ő hangját hallottam és az övé vagyok min­de­nes­től, hozzá tartozom. Ő az én igazi atyám. Nekem mindennél fontosabb, hogy őt hallgassam és róla beszélgessek. A körülálló és ülő rabbik nem értették Jé­zusnak ezeket a szavait. De a szülők megértették. Megértették, hogy Jézus a mennyei Atya gyermeke, Isten fia. Még nem értették ezt minden követ­kez­ményével együtt. A nagy titok még titok maradt, de valami felderengett a szívük mélyén Jézussal kapcsolatban. Érezték, hogy Jézus számára a templom többet jelentett, mint a hozzá hasonló korú gyermekek számára.

Elgondolkoztak ezen és arra is elkészültek, hogy Jézus esetleg még maradni akar. De nem ez történt.

HAZAFELÉ

Jézus engedelmesen velük ment Názáretbe. A szíve a templomhoz, Jeruzsá­lemhez húzta, mégis ment Názáretbe. Még nem jött el az ideje annak, hogy búcsút vegyen szülői háztól. Még folytatnia kellett a felkészülés idejét.

Engedelmes volt szüleihez. És gyarapodott bölcsességben, testének állapotában, az Isten és emberek előtt való kedvességben. Az emberek szerették a József mellett segédkező, majd dolgozó Jézust, mert más volt, mint a többi emberek. Szerették, de nem tudták, hogy ki ő és mire hívta el Isten?

Tanulságok:

1.    Lehet valaki egészen közel Jézushoz anélkül, hogy felismerné benne Isten Fiát. Jézus testvérei, legközvetlenebb hozzátartozói nap mint nap együtt voltak vele és nem tudták kicsoda? Pedig milyen kiváltság, kivételes helyzet volt az, hogy egy család tagjai lehettek Jézussal. Ez a kiváltság nekünk is megadatott, mert, akik hisznek és befogadják Jézust a szívükbe, azoknak hatalmat ad Isten arra, hogy Isten fiainak mondhassák magukat. Jézus maga is azt mondta, hogy akik cselekszik az ő mennyei Atyja akaratát, azok neki testvérei. Mi Jézus testvérei vagyunk. Az ő Atyja a mi Atyánk is. Nem a mi életünk tesz méltóvá erre a kapcsolatra, hanem az Atyától való származásunk.

2.    Isten szemében a családi élet szent dolog. Az a természetes, hogy Jézus utánJózsef és Mária házasságából gyermekek születtek. Jézus testvérei József és Mária valóságos, természetes gyermekei voltak, azért is nevezi Lukács Jézust Mária elsőszülött fiának, szemben a többi testvérével, akik utána születtek. Ezért téves az a feltevés, hogy Mária Jézus megszületése után is szűz maradt és akiket Jézus testvérei gyanánt emleget a Szentírás, azok József korábbi házasságából valók voltak, tehát csak mostoha testvérei voltak. A tiszta házasság szent az Isten szemében.

3.    A 12. életév jelképesen emlékeztet arra, hogy a megkeresztelt, vagyis Isten szövetségébe befogadott gyermek életében el kell következnie az önálló hitéletnek. Szükség újjászületnie és egyre növekvő önállóságban gyakorolnia a hitét. Nem a 12. életév szent szám, mintha akkor kellene a konfirmációt is tartani. Inkább az új időszak szükségességét fejezi ki.

4.    A templomba menetel igazi érzése az az öröm, amivel Jézus készült oda. A megszokás olykor fárasztóvá teszi, néha terhes kötelességnek érzik a hívek, aminek a rossz időjárás és az elfoglaltság ellenére is eleget kell tenniük, vagy éppen azokra hivatkozva mentik fel magukat a kötelezett­ség alól. A templom Isten háza, az atyai hajlék, ahol Atyánk hangja hallatszik és az ő szavát érthetjük meg. Minden istentisztelet előképe a mennyei Jeruzsálemnek és az Istennel való együttlétnek.

5.    A hit dolgainak a megértése nincs életkorhoz kötve. Egy gyermek lelkében is lehet teljes világosság. Ami a bölcsek elől el van rejtve, az a kisgyermekek számára lehet világos kijelentés. A mi dolgunk az, hogy a gyermek megvilágosodását elősegítsük.

6.    Az Isten és emberek előtt való kedvesség egy ugyanazon dolog. Nem lehet a kettőt külön választani és egymás nélkül alkalmazni. Nem tetszhetik Istennek az, aki embertársaival szemben barátságtalan, szívtelen, kegyetlen. De nem elég azemberek kegyét és kedvét keresni, ha az ugyanakkor Istennek nem tetsző dolog. Isten szeretet és emberszeretet összetartozik, ugyanúgy az Isten és emberek előtt való kedvesség is. Ebben kellett Jézusnak növekednie és ebben kell nekünk is növekednünk napról napra.

Kérdések:

  1.  Mit tudunk a gyermek Jézusról? Milyen állapotok uralkodtak Galileában, amikor Egyiptomból hazaköltöztek?

  2.  Mit tudsz Jézus testvéreiről? Hányan voltak?

  3.  Milyen iskolába járt Jézus, és mit tanultak ott?

  4.  Minek az emlékére ünnepelték a zsidó húsvétot, a páskát?

  5.  Hány éves korában vált a zsidó fiú a közösség tagjává? Hogyan történt mindez?

  6.  Mi történt még a templomban - az előírt áldozatok bemutatásával együtt?

  7.  Min csodálkoztak ezek a nagyhírű írástudók, amikor Jézust kérdezgették?

  8.  Mit válaszolt Jézus, amikor szülei „felelősségre vonták”? Megértették-e Őt?

  9.  Milyen jelei vannak a hívő életének? Elégedettek lehetünk-e, ha az Atyával „rendben vannak a dolgok”, ugyanakkor az emberekkel nincs harmonikus kapcsolatunk, vagy fordítva?