Az értelmiség nevelése

Ha a háborúban egy futó katona fejét elvitte a gránátszilánk, a katona még futott pár lépést, de azután összeesett, meghalt. A nemzet testének feje az értelmiség. Értelmiség nélkül egy nép el¬veszett. Értelmes értelmiség nélkül is elveszett. Egy darabig még fut, viszi az életreflex, de azután vége, földre hull, elvérzik, meghal.
Egész népünk felemelésében a lelkipásztori szolgálat mel¬lett nagy szerepe van az értelmiség nemzetnevelő munkájának és példamutatásának. Sajnos, ez nem minden esetben pozitív. Van¬nak éretlen értelmiségiek, akik valami tévesen értelmezett dzsentrivisclkedést játszanak meg, és azt hiszik, hogy az egyszerűbb emberek előtt azzal imponálnak, ha káromkodnak, vagy trágár módon beszélnek. Az értelmiségi hivatás elárulása ez, amely nem tudja, hogy sokszor a tanulatlan falusi embernek több böl¬csessége van, mint a lélek szép ösztöneit már elvesztett diplomás embernek. Falusi szolgálatom idején színjelesen végzett fiatal orvos került a községünkbe. Imponálni akart talán az emberek¬nek, szeretett nagyokat inni, és a rendelés idején is trágár szava¬kat használt. A falusiak hozzám jöttek: tiszteletes úr, mi tanulat¬lan falusiak vagyunk, és a mi szánkból, még ha szégyen is, sok¬szor kicsúszik valami csúnya szó. De a doktor úr tanult ember, és úgy beszél velünk, amikor hozzá megyünk, hogy szégyelljük magunkat, és inkább bemegyünk a városba egy másik orvoshoz, hogy az vizsgáljon meg bennünket.
Alapállását tekintve kétfajta értelmiség van. Vannak értel¬miségi bérmunkások, akik azért tanultak, csak azért végezték el az egyetemet, hogy ne kelljen fizikai munkát végezniük. Ezek értelmiségi bérmunkások, akik szürkeállományukat napi nyolc órára bérbe adják, kiszolgálnak vele másokat, de amikor letelik a nyolc óra, többé semmi kötődésük nincs munkájukhoz. A nem¬zet sorsa, mások nyomora, reménysége nem érdekli őket. Az iga¬zi, a történelmünkön átívelő másik értelmiség a szellemi lovag¬rend fogalmába tartozik, amely nem csak önmagáért él, hanem tudja, hogy feladata és felelőssége van a nemzettel szemben. Ez a szellemi attitűd nincs feltétlenül az egyetemi diplomához köt¬ve. Ennek a szellemi lovagrendnek tagjai lehetnek kétkezi mun¬kások is, akik olvasottak, művelik magukat, és tudják, hogy nemzetünk felemelését rájuk is bízta Isten. Ennek a szellemi lo¬vagrendnek kifejeződése Vörösmarty reformkori verse:
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. Ha azt kivittük a mély süllyedésből, S a szellemharcok tiszta sugaránál Olyan magasra tettük, mint lehet,
 
Mondhatjuk, tercén őseink porához: Köszönjük, élet, áldomásidat, Ez jó mulatság, férfi munka volt!
(Gondolatok a könyvtárban)
Értelmiségünk evangelizációjára azért kellene nagyobb gon¬dot fordítani, hogy az ne csak értelmiségi bérmunkás legyen, ne csak saját könnyebb megélhetéséért végezze el az egyetemet, ha¬nem beletartozzék abba a szellemi lovagrendbe, amely egy nép felemeléséért dolgozik. Mert keresztyén értelmiséginek lenni ma Erdélyben, de akárhol is, Istentől kapott feladat és elhívatás. Ezért is jó a gyülekezetben keresni az értelmiséggel való kapcso¬latot, öntudatossá tenni hivatásukban, és bevonni őket a gyüleke¬zeti munkákba is. Igaz, ennek sok átmeneti akadálya is van, hi¬szen korosabb értelmiségünk világképe még maradi, beléjük sulykolt materialista világkép, fogalmuk sincs az elméleti fizika és a modern tudományok hozta változásokról. Benne van az ösz¬töneikben az egyházi élettől való távolmaradás. Annál inkább tiszteletre méltóak azok, akik fiatalkoruk hivatalos nevelése elle¬nére Isten közelében tudtak maradni.
Hívő, nemzetfelemelő értelmiségre van szükségünk, amellyel jól együtt tudunk dolgozni. Ehhez azonban az is szük¬séges, hogy a lelkipásztorok se legyenek csak a maguk területén mozogni tudó, „szakbarbárok". Ismerniük kell az irodalomtól a biológiáig, az elméleti fizikától a szociológiáig és a csillagásza¬tig a tudományok izgató kérdéseit. Beszéd- és vitapartnerek kell hogy legyenek az értelmes értelmiségiekkel, hogy együtt tudjanak dol¬gozni velük. Értelmiségi köröket, modern hangvételű értelmiségi bibliaórákat kell hogy szervezzenek, amelyben az Evangélium, a tudomány, és a nemzet mai égető kérdéseit megbeszélik, és kö¬zösen határozzák el a tennivalókat. És mindezeket át kell szője az őszinte barátság és a képmutatás nélküli hit.