Pasztorációs körök

A gyülekezet felderítése után a pasztorációs körök megszer-vezése következik. Egy-egy pasztorációs kör gondozásával egy presbitert bízunk meg. Vigyáznunk kell arra, hogy ebbe ne tar-tozzon túl sok család. Attól függően, hogy kevés idővel rendel-kező, állásban lévő vagy már nyugdíjas, de még elég aktív pres-bitereink vannak, egy pasztorációs kör húsz (esetleg tíz) család¬tól ötven-hatvanig terjedhet. Mivel a pasztorációs köröknek be kell fedniük az egész gyülekezetet, erre a mozgatható presbiterek száma rendszerint nem elég. Ezért a presbiterek beszervezése után első lépés a nőszövetség beszervezése. De be lehet szervez¬ni az ifjakat is. Még a diktatúra idején beszéltem az ifjúsági bib-liaórásaimnak a termelő és fogyasztói gyülekezetről. Bibliaóra után sokan közölték velem, hogy ők nem akarnak fogyasztói if-júság lenni, és megkérdezték, miben segíthetnék az evangéliumi munkát. Voltak, akik a vallástanítást vállalták, és voltak, akik a pasztorációban szerettek volna segíteni. Ezeket gondos felkészí¬tés után kettőnként osztottam be egy-egy pasztorációs körzetbe. Mint minden körzeti munkásnak, nekik is pontos kimutatást ad-
tam a hozzájuk tartozó családokról. A bemutatkozástól elkezdve megbeszéltük a látogatás lefolyását. Mutassák be megbízóleve¬lüket, mondják el, hogy a lelkipásztor küldte őket, kérdezzék meg, hogy miben lehetnek a család segítségére, hívogassák templomba őket, vigyenek egy kis szeretetet az ideges érdekvi¬lágba. Ne kérjenek egyházfenntartó járulékot, de ha megkérdik őket, mondják el, hogy az mennyi, hogy mire fordítjuk, hogy hány nagyon szegény öreget, beteget segélyezünk. Ha megkérik őket a járulék behozatalára, azt hozzák be, és rövid időn belül feltétlenül vigyék vissza a nyugtát. Mondják el, hogy azért jöt¬tek, mert az Egyház egy nagy család, az Isten családja, és azt szeretnénk, hogy egymásról tudjunk, tartsunk össze, szeressük, és ha szükség van rá, segítsük egymást. Beszéljenek arról, hogy milyen jó templomba járni, Istentől mindig erőt kapni a hétköz-napokhoz. Mondják el, hogy mikor van istentisztelet, és ha az il-letők még nem voltak templomunkban, ajánlják fel, hogy elkísé¬rik őket.
Az eredmény meglepő és megható volt. Emlékszem, egyik istentisztelet után egy idősebb asszony visszamaradt, és sírva mondta el, hogy húsz év óta nem volt templomban, és ezek a fia-talok hozták el. De nem csak elhozták, hanem helyette be is vá-sároltak (akkor hosszú sorokat kellett kiállni az élelemért). Ugyanakkor a fiatalok számára is nevelő élmény volt ez a szol-gálat, mert a gyülekezeti munka mindig kétirányú: építi azt, aki-nek szolgálnak, és építi azt, aki szolgál.
A pasztorációs körzetek gondozói látogatásuk alkalmával mindig érdeklődnek az után is, hogy nem költözött-e be valaki a szomszédba. Ismét átnézik a család adatait látogatásuk alkalmá-val, kijavítják az esetleges hibákat, és beírják a változásokat. Lá-togatásuk után beszámolnak a lelkipásztornak, aki a központi ki-mutatásban, ha szükséges, kiigazítja az adatokat. Megbeszélik, ha a családban valami baj van, hogy a lelkipásztor betegség, lelki problémák, szektás behatás esetén tudja soron kívül meglátogat¬ni a családot. Ahol ágyhoz kötött beteg van, a körzeti presbiter elviszi a kazettára felvett istentiszteletet a betegnek. Elmond¬ja, hogy mivel most nem tudott templomba jönni (lehet, hogy különben sem jött volna, de erről nem beszél), ezért elhozta az istentiszteletet, mert a lelkipásztor a betegekért, tehát érette is imádkozott. Még ha nem templomjáró is a beteg, akkor is jólesik neki, s lehet, hogy az Ige éppen ekkor ragadja meg. Ha a gyüle-kezetben túl sok állandóan ágyhoz kötött beteg van, ezt a szolgá-latot végezheti a Diakóniai Bizottság is. Gyülekezetünk régi, betegnyugdíjas presbitere, Nagy István, a Diakóniai Bizottság el-nöke évente 400-500 alkalommal hordta el a betegekhez még a kórházba is (a diktatúra idején!) a kazettákat. Az otthon fekvő betegek már előre tudták, mikor jön, s ilyenkor sok esetben a szomszédok is átjöttek meghallgatni a prédikációt. A presbiterek szerepe, a pasztorációs munka így tölti be a gyülekezetben az idegrendszer szerepét. Kétirányú áramlást hordoz: a gyülekezeti tagoktól a lelkipásztor felé s a lelkipásztortól, a templomtól a gyülekezeti tagok felé. Erre a munkára nevelni is kell a presbite-reket. Ez a nevelés nem csak a presbiteri órákon történik. Már a vallásórákon, a konfirmációi előkészítőn tudatosítanunk kell a presbiteri munka szépségeit és fontosságát, ezenkívül ifjúsági bibliaórákon jó ifjúsági presbitériumot szervezni, és azon keresz-tül is előkészíteni őket az eljövendő presbiteri munkára. Ahol a gyülekezetben közgyűlési képviselők is vannak, azoknak is kör-zetet kell adni, s azokból csak akkor legyen pótpresbiter, ha jól végezték a munkájukat, s a pótpresbiter csak akkor léphessen elő presbiterré, ha ezt körzeti munkájával kiérdemelte. Természete-sen mindig vannak kivételek, mert lehet olyan presbiterünk is, aki másfajta, pótolhatatlan munkát végez a gyülekezetben, akkor őt felmenthetjük a körzeti munka alól, de ez esetben is ajánlatos legalább két-három család gondozásával megbízni.