A gyülekezetépítés feladata
A gyülekezetépítés feladata az Egyház beteg testének gyógyítása. Jól vigyázzunk a megfogalmazással. Nem meggyógyításról, csak gyógyításról van szó. A meggyógyítás egy befejezett aktust jelent. Ez pedig ebben az esetben lehetetlen. Tudomásul kell vennünk, hogy az Egyház mindig újra és újra megbetegszik, eltorzul, belázasodik, megfertőződik. Ezért mondták a reformátorok: Ekklesia semper reformari debet: az Egyházat mindig reformálni kell. Ennek a szüntelen reformációnak, a megromlás elleni szüntelen harcnak a feladatát vállalja el a gyülekezetépítés. A világban élő Egyházat folyamatosan pusztítja a romlás. Ezeket
mozog. Ez a középarányos, amely persze nem azt jelenti, hogy a gyülekezetnek csak 14%-a jár templomba, mert vasárnapról vasárnapra cserélődik az igehallgatók bizonyos része. Azonban mégis azt jelenti, hogy minden 100 lélekből 86 vasárnaponként nem jön a templomba. Tegyük fel, hogy ebből van 10 kicsi gyerek, 10 másutt dolgozó, 10 beteg és mozogni nem tudó öreg. Ez akkor is azt jelenti, hogy a gyülekezet több mint felét nem vonzotta a templom. Képzeljünk el egy beteg szívet, amely a vérnek még a felét sem tudja átszűrni magán. Ez a mi egyházunk állapota. Szemléltetésképpen képzeljük el, hogy egy ötezres gyülekezetben karácsonykor 2500-an vannak a templomban. Természetesen nem férnek be, és bár délelőtt két istentiszteletet tartunk, a padok között is zsúfoltan állnak, s a templom körül is, hogy legalább hangosítókról hallják az Igét. Istentisztelet után fáradtan és boldogan mondja a gondnok a lelkipásztornak: Tiszteletes Úr! Ennyien még sohasem voltak! — Mindenki boldog, az istentisztelet is szép volt. Éppen csak a gyülekezet felét egyáltalán nem érdekelte, hogy kétezer évvel ezelőtt Megváltó született nekünk.
Ha nem akarjuk magunkat áltatni, soha nem csak azt kell számba vennünk, hogy hányan voltak a templomban, hanem hogy hányan maradtak otthon.
Az Egyház betegségeinek tünetei egyéb statisztikákból is látszanak. Ezeket a betegségeket az Ige hiánya (mint valami vitaminhiány a szervezetünkben) és az Isten-közelség érzésének elvesztése okozza. A tömegvonzás képlete szerint két test között a gravitáció ereje a távolság négyzetének arányában csökken. Így vagyunk az Isten-közelséggel is. Minél távolabb vagyunk tőle, annál inkább megüresedik társadalmi, közösségi és magánéletünk is. Természetesen itt is vannak kivételek, amelyek azonban nem döntik meg a statisztikai valóságot, mint ahogyan nem dönti meg a dohányzás rákkeltő erejét az a jelenség, hogy léteznek dohányzó kilencvenévesek is, akik nem rákban halnak meg. Nekik Isten különlegesen erős szervezetet adott, de ha nem dohányoztak volna, lehet, hogy még tovább élnének. Az emberek nagy százaléka viszont, ha dohányzik, hamarább elpusztul tüdőrákban. Vannak nem templomjáró emberek, akiknek örökletesen jó természetük van, lehet szüleik vagy nagyszüleik példája él tudatalattijukban, s a megelőző generációk példája még védi a lelküket, de intenzitásukból vesztenek, s utódaik még többet fognak veszteni. A tőről metszett virág is pompázik egy darabig, de hamarabb elszárad, mint az, amelyiknek gyökere van.
A szekularizálódó világnak és benne a mi gyülekezeti életünknek négy, nagyrészt közös jellemző betegsége van.