Helyzetfelmérés
Helyzetünk felmérése — a gyülekezet diagnózisa
Az orvosnak, ha gyógyítani akar, először meg kell vizsgálnia a beteget és meg kell állapítania a diagnózist. Ez a gyülekezeti életre nézve is érvényes. A diagnózis megállapításához sok adat szükséges, és az orvosnak jól kell ismernie a betegség jeleit, és törődnie kell azokkal. Ez így van a gyülekezeti életben is. Persze tudnunk kell, hogy nem mi vagyunk az igazi orvosok, hanem egyedül az Úr Jézus, aki orvos és ugyanakkor orvosság is. Mi azonban az Ő megbízottai vagyunk, s az, hogy Ő az egyetlen igazi orvos, nem ment fel bennünket a felelősség alól. „Doktoroknak se hívassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus" (Mt. 23,10), mondja Jézus, de ugyanebben az Evangéliumban ugyanő mondja: „Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket" (Mt. 28,19). Az isteni elrendelés s az emberi felelősség feszültségében kell gyógyító feladatunkat végeznünk.
A rendelőben az orvos az általános vizsgálatnál először a beteg szívére teszi a sztetoszkópot, hogy meghallgassa, hogyan ver a szív, amely az ütőerek és a vénák segítségével megforgatja a vért a testben, és a tüdőben leadva a szén-dioxidot, felvéve az oxigént, felfrissíti azt, aztán a táplálékot eljuttatja a sejtekbe.
A gyülekezet szíve a templom. A lelkipásztornak a presbitériumnak és a többi gyülekezeti munkásnak a munkájuk által ide kell eljuttatniuk a gyülekezeti tagokat, hogy amint a testben a szív a vörös vértesteket átszűri a tüdőn és megtisztítja, ugyanúgy megtisztuljon a lélek, mennyei energiákat vegyen fel, és éltesse az egész gyülekezetet. A gyülekezet szívdobbanása az istentisztelet. A sztetoszkóp a szolgálati napló, amelyben a megbízott presbiter számbavétele alapján beírjuk nem csak a sorszámot, dátumot, lakcímet, textust, énekeket, perselypénzt, hanem a résztvevők számát is lelkiismeretesen. Amikor ezt év végén összesítjük, és elosztjuk az alkalmak számával, akkor kitűnik, hogy az eredmény hogyan viszonylik a gyülekezet lélekszámához, és ki tudjuk számítani, hogy annak hány százaléka. Ezért a szolgálati napló lelkiismeretes vezetése a lelkipásztor lelkiismeretességének tükörképe. Ahol hanyagul, „hasból" írják be a számokat, ott nem érdekli a lelkipásztort, hogy mennyien járnak a templomba. Van alkalom arra is, hogy becsapjuk magunkat és másokat is. Egyszer észrevettem, hogy az egyik segédlelkészem mindig többet ír be jelenlévőnek, mint ahányan valóban a tereplomban voltak. Mikor felelősségre vontam, egészen ártatlanul és magától értetődően mondta: Ide hát nem az a cél, hogy minél jobb kimutatásunk legyen? — Később megértette, hogy nem ez a cél, hanem az, hogy év végén, mikor odahajolunk az adatok fölé, meg tudjuk állapítani, hogyan ver a gyülekezet szíve, kevesebben vagy többen voltak-e a templomban, mint tavaly, és az eredményt figyelembe véve, mit kell tennünk.
Erdélyben az istentisztelet látogatása vasárnap de. és du., a gyülekezet egészébe a gyerekeket is beleszámítva, 14% körül
közegben mégis benne él Krisztus lelke. Nem tudjuk pontosan körülhatárolni, hol van ez a lélek. Az egyháztagok szívében, de melyik szívben? A lelkipásztori szolgálat, az igehirdetés, a pasztoráció, a katekézis, az egyházszervezet, az egyházfegyelem, az istentiszteleti alkalmak mind ezt a lelket szolgálják, de hol és mikor van körülhatárolhatóan bennük ez a lélek'? Az Anyaszentegyházban Krisztus lelke olyan körülhatárolhatatlan, megfoghatatlan, de ugyanakkor éppen olyan reális valóság, mint az emberi testben a lélek. Az Egyház, a gyülekezet teste is lehet külsőleg szép, vonzó és kívánatos, „sömörgözés" nélküli (Ef. 5,27) vagy szeplős, visszatetsző. De a legszebb testben is ott van a belek működése, az anyagcsere koránt sem esztétikus, de valóságos csodája, a növekedés és pusztulás örökös váltakozása, a bacilusok beözönlése, a fehérvérsejtek izoláló védekezése, melyet egy-egy betegség Lázgörbéje jelez. Ilyen az Egyház teste is.
Beteg az Egyház? — persze hogy beteg. Mindig is volt benne halálos bacilus. Beteg volt a legkisebb egysége, a tizenkettő közössége is. Volt benne áruló, árulás, gyávaságból eredő hittagadás, félelemből adódó hallgatás, tamási hitetlenség. Mégis benne volt Krisztus lelke. Ez a kicsi közösség győzte le a világot. Beteg volt az első keresztyén misszió? Persze hogy beteg volt. Pál és Barnabás nem tudtak egyetérteni. Pétert pedig kétszínűséggel vádolta Pál, mert hol a tradicionalista zsidóknak, hol a pogányból lett keresztyéneknek próbált igazat adni (Gal. 2,11-14). Betegek voltak az első gyülekezetek? Persze hogy betegek voltak. Olvassuk csak el a korintusbeliekhez írt leveleket vagy a Jelenések könyvéből a hét gyülekezethez írt leveleket. Betegek a mai gyülekezetek, beteg a mai Egyház is? Persze hogy beteg. Ma különösen nagyon beteg. Szüntelenül új szekták, külső és belső tévtanítások, a külső és belső szekularizáció, beteg emberi indulatok támadják, s a környezet, a korszellem besugárzása, mint valami káros, radioaktív erőtér szüntelenül öli az élő sejtek tömegét. De ebben a beteg, sokszor undorító sebekkel, szektáktól, bűnöktől és a korszellemtől terhelt egyházban mégis benne van Krisztus lelke. Ott jár az ősi és új templomokban, az igehirdetés perceiben, a családlátogatás alkalmain, a templomba jövők vagy néha nem jövők szívében, megfoghatatlanul,de valóságosan.
A szekták vagy a meggondolatlan ébredési mozgalmak nagy tévedése az, hogy látva az Egyház betegségeit ki akarnak vonulni abból, s egy egészséges közösséget kívánnak szervezni. Elfelejtik, hogy az egyház mennyei gyökerű, de földi érvényű valóság, s mint ilyen önmagában soha nem lehet tökéletes. Teljesen jóakaratú igyekezettel akarnak jó tagokat kiválogatni, s elfelejtik a tengerbe vetett halom példázatát, ahol a parton nem a földi emberek, hanem a mennyei angyalok válogatnak (Mt. 13,47-49). Elfelejtik, hogy ha az első tizenkettő közösségét valósítanák meg, az sem lenne tökéletes, hiszen arra is azt mondta Krisztus: „Nem én választottalak-é benneteket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög" (Ján. 6,70). Az egyházból való kiszakadás vagy a benne való izolálódás nem Krisztus szerinti megoldás és nem hoz igaz eredményt. A sónak nem izolálódnia kell, hanem ízt adni az ételnek, feloldódni, de úgy, hogy ne veszítse el az ízét, mert akkor kidobják és megtapossák az emberek (Mt. 5,13).