6.30 Hálaadással és bűnbánattal úrvacsorázzunk
Emlékezzél meg az egész útról!
„...emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te
Istened!” (5Móz 8,2)
„Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.” (Mt 25,19)
Mindkét bibliai szakaszban számadásról van szó. Isten kegyelme, hogy időnként maga elé állít, és elszámoltat bennünket.
Az adventi, karácsonyi, szilveszteri ünnepkörben több alkalom is kínálkozik arra, hogy az úrvacsorára készülve, számadást tehessünk. Ennek most csak egy fontos, keresztyén gyakorlatunkban mellőzött mozzanatára szeretném ráirányítani a figyelmet.
Ahol gyakran megállunk és nem lépünk tovább
Naponkénti csendességünkben, de különösen az úrvacsorára készülésnél, az intéseket és bíztatásokat a minél alaposabb és részletesebb, tételes bűnbánathoz használjuk csak. Például, amikor az 51. bűnbánó Zsoltárt, vagy Pál apostol valamelyik bűnlistáját (lásd: Gal 5,19-21!) olvassuk, és annak tükrében vizsgáljuk meg magunkat. Hasonlóan szoktuk értelmezni az úrvacsora szereztetési igéjéből is az 1Kor 11,28-29 verseket (Károli fordítás): „Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból, mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.”
A „nem becsüli meg az Úrnak testét” szövegrész az új Biblia fordításban így olvasható: „mert, aki anélkül eszik és iszik, hogy megkülönböztetné az Úr testét más eledeltől” Az utóbbi jobban közelíti az eredeti jelentést.
Fontos, hogy figyeljünk erre a különbségre, hiszen itt kapcsolódhatunk Jézusnak a királyi menyegző (Mt 22,10-12) példázatában felismerhető tanításához: „Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, látott ott egy embert, akinek nem volt menyegzői ruhája. És mondta néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgatott."
Mivel a példázatbeli királyi menyegzőnek előképe az úrvacsora, ezért érdemes összevetnünk a két bibliai szövegrészt.
A példázat szerint nem az eszik és iszik méltatlanul, akinek esetleg hiányos a bűnlajstroma, valamit kifelejtett belőle, hanem az, aki nem hálatelt szívvel, és szent megrendüléssel ült le Jézus Krisztus asztalához. Vagy az, aki azt képzelte, hogy bármit is tett vagy tehet azért, hogy Isten háza népéhez tartozzon.
Mivel a vendégséget ő készítette, a hívogató szolgákat ő küldte hozzád is, ő adta számodra a fehér ruhát, így semmit sem tehetsz azért, hogy méltónak találtass a királyi menyegzőre.
A király egyik vendégétől sem kérte, hogy sorolja fel alkalmatlan, levetendő ruhadarabjait, hanem azt, hogy mindenestül öltözzön át. Ezért a helyszín és a felkínált ruhák szent tisztaságából szembesülnie kellett minden vendégnek azzal, hogy saját ruháiban teljességgel méltatlan arra, hogy a király asztalához üljön.
A hazatérő tékozló fiút is csak eddig engedte beszélni atyja: „...nem vagyok méltó, hogy fiadnak neveztessem” - és már hozatta is számára a legszebb ruhát, hogy alkalmassá tegye őt az ünnepi lakomára.
Számadás
Az úrvacsorai szereztetési ige és a menyegzői példázat összevetése után térjünk vissza a bevezető idézetekhez!
Amikor a választott nép elérkezett az ígéret földjének határához, akkor Mózes közvetítésével ezt üzente nekik Isten: „...emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr!”
A talentumokról szóló példázatbeli úr pedig azokkal tartatott számadást, akikre előtte kincseit bízta.
Először is megállapíthatjuk, hogy ezek a számadások Isten népére vonatkoztak (és vonatkoznak jelenleg is), azokra, akik már felöltötték az Atyától kapott tiszta ruhát. Ha valaki megelégedett a saját ruháival, akkor őt nem számadásra, hanem átöltözésre hívja az Úr.
Egy-egy ilyen számadásban Mennyei Atyánk szembesíteni akar azzal, hogy
vedd számba, mi mindent kaptál tőle,
milyen alkalmakat készített számodra,
milyen anyagi, szellemi javakat bízott rád,
és adj róla számot, hogy mire használtad mindezeket!
Mielőtt még bárki arra a következtetésre jutna, hogy akkor nincs is szükség bűnbánatra…
Szemléletbeli változást
javaslok tehát!
Az úrvacsorai készülődésünkben – de általában csendességünkben is - ne magunk körül, bűneink körül forogjunk, hiszen ehhez a tevékenységhez a Sátán, a Vádoló (Jel 12,10) - aki szüntelenül vádol bennünket „éjjel és nappal a mi Istenünk előtt” - különösen is segítségünkre siet .
Isten viszont arra irányítja a figyelmünket, amit ő adott!
Így gondold tehát át
az elmúlt heteket, az évet, egész életedet!
Emlékezzél meg eddigi életutadról!
Köszönd meg minden ajándékát!
Hálás örömmel számolj be neki arról, ha a tőle kapott talentumok gyarapodtak az elmúlt időben!
Adj hálát azokért, akik tőled hallhatták az evangéliumot!
Köszönd meg a gazdag lelki táplálékot!
És ekkor van helye a bűnbánatnak és bocsánatkérésnek is:
Készített alkalmat bizonyságtételre, de hallgattál.
Másoknak szánt pénzt bízott rád, de magadra költötted.
Békesség-szerzőnek küldött, és közben te okoztad a békétlenséget.
Jó könyveket, gyülekezeti alkalmakat készített, és nem éltél vele.
Azt kívánom, hogy így legyen áldott az úrvacsorára készülésünk: átgondolva a mögöttünk lévő évet, sőt népünk elmúlt évezredét! Vegyük tehát sorba, hogy mi mindent készített Mennyei Atyánk, és adjunk róla számot, hogy mivé lett az a kezünkön!
dr. Viczián Miklós / Budapest