Izrael római gyarmat

A RÓMAIAK

A római császárság Jézus földi életének idejében Európa, Afrika és Ázsia jelentős részeire, a Földközi-tenger partján körös-körül élő valamennyi népre kiterjedt. A római császárt, az ott elterülő országokban, istenként tisztelték. Hogy a rómaiaknak Izrael népe felett is ilyen hatalma volt, annak egyik oka a zsidók egyenetlensége volt. Amikor a Makkabeus-házból származó király Kr. e. 76-ban meghalt, Alexandra nevű felesége követte a trónon, s 7 éven át uralkodott. Két fia volt, Hyrcanus és Aristobulus. Az előbbi lévén az idősebbik, ő volt a trónörökös. Anyjuk halála után azonban az ifjabbik mindent elkövetett, hogy ő lehessen a király. Viszálykodásuk polgárháborúhoz vezetett. Mindkét trónkövetelőnek voltak hívei, így a nép megoszlott. Közben mindketten a római császár támogatását igyekeztek megszerezni maguknak. A császár Hyrcanus mellé állt, ahol Hyrcanust királlyá koronázták. Ennek az lett  az ára, hogy az elnyert kegyet szolgai engedelmességgel kellett meghálálnia. Vele együtt az utódai is mind a római császár jóvoltából uralkodhattak.

HERÓDES

Hyrcanus idejében Edom földjén Antipater volt a helytartó: fia, Heródes egyidőn át Galilea kormányzója lehetett. Edomita volt. Miközben hűséges szolgának mutatta magát, egyetlen vágya az volt, hogy Hyrcanus helyén király lehessen. Erre jó alkalom nyílt számára akkor, amikor a pártusok megtámadták Jeruzsálemet. Heródes a rómaiak segítségét kérte, akik el is űzték a pártusokat, akik közben Hyranust már foglyul ejtették. Jeruzsálem felszabadult, Hyranus is megszabadult, csak éppen, mire hazatért a fővárosba, ott már Heródes ült a trónon, természetesen a császár kegyéből és támogatásával. Heródes mégsem nyugodott addig, míg Kr. e. 37-ben az akkor 80 éves Hyrcanust meg nem ölette.

Kegyetlen uralkodó vált belőle. Kegyetlenségére mi sem jellemzőbb, minthogy nemcsak a saját feleségét és többi rokonát, de három tulajdon fiát is eltétette láb alól. Így félemlítette meg minden lehetséges politikai ellenfelét. Közben azonban egy nyugodt napja sem volt. Érezte, hogy mindenki fél tőle, s hogy a nép gyűlöli éppen azért azt találta ki, hogy a jeruzsálemi templom felújításával és megszépítésével majd megkedvelteti magát. Hosszú éveken át szakemberek ezrei dolgoztak a templomon.

Hatalmas, fehér márványtömbökből építették újjá, az előudvar ajtajait arannyal és ezüsttel verték ki. Mielőtt azonban a mű elkészült volna, Kr. e. 4-ben (Nagy) Heródes meghalt.

Heródes halála után három fia harcolt a trónért. Mindhárman Rómába utaztak, hogy a császár támogatását a maguk számára megszerezzék. Távollétük idejében azonban az ország több helyén is lázongás tört ki, amelyet a Heródes-ház ellen táplált gyűlölet erősítette. A lázongók is menesztettek egy küldöttséget Rómába azzal a céllal, hogy lebeszéljék a császárt a Heródes-fiak bármelyikének a támogatásáról is.  Erre a történetre Jézus is utalt, amikor a girákról szóló példázatban ezt mondta: „Egy nemes ember elment messze tartományba, hogy országot vegyen magának, azután vissza­térjen (Lk 19,12).

A császár úgy döntött, hogy három részre osztja az országot. Arkhelaosz kapta Júdeát, Edomot és Samáriát, egyúttal a kormányzói (etnarka) címet, de a nép, mint Heródes utódját egyszerűen királynak nevezte (Mt 2,22).

A köépső fiú, Heródes Antipás, Galilea és Perea negyedes fejedelme lett (Lk 3,1), a harmadik fiú, Fülóp pedig Itureát és Trachonitis tartományát kapta ugyancsak negyedes fejedelemként, ami valamivel rangot jelentett, mint Arkhelaosz kormányzói címe.

Arkhelaosz atyjához hasonlóan, kegyetlen, éppen ezért gyűlölt uralkodó volt. A császár Kr. u. 6-ban száműzte, a helyét betöltetlenül hagyta, uralkodói jogkörét a helytartókra ruházta, akik között a legismertebb számunkra Poncius Pilátus volt: ő 26-tól 36-ig képviselte a császárt az ország déli részében, Júdeában is. Népszerűtlen, keménykezű helytartó volt.

Heródes Antipás Arábia királyának a leányát vette feleségül, de hamar otthagyta és Heródes Fülöpnek a feleségével, Heródiással élt együtt. Heródes Fülöp nem azonos Heródes harmadik fiával: ő Heródes Antipásnak egy másik testvére, tulajdonképpen Heródesnek egy negyedik fia, aki viszont három testvérével ellentétben nem pályázott atyja trónjára. Heródiás gonosz nő volt: ő okozta Keresztelő János kivégzését, legalábbis eszmeileg. Heródes Antipás Heródiással Tibériásban élt, a Genezáreti tó délnyugati partján. A hatalmat gyakorló három fiú között Fülöp volt a legértelmesebb negyedes fejedelme. Heródiás leányát, Salomét vette feleségül, akinek a szép tánca lelkesítette fel Heródest meggondolatlan ajánlata megtételére (Mt 14,6-7). Fülöp Kr. u. 33-ban halt meg.

A POLITIKAI HELYZET

A zsidók nem nyugodtak bele megalázó helyzetükbe: annak érdekében, hogy a pogány megszállóktól megszabaduljanak, lázadásokkal kísérleteztek, főleg Galileában. Ezek a lázadások egyszerre irányultak a rómaiak és a Heródes-ház ellen. Az ország sok pontján kitört függetlenségi harcok eredménytelenek maradtak, mert egymást elszigetelten alakult gerillacsoportok vívtak helyi küzdelmeket, amelyeket a római helytartó csapatai könnyen levertek.

A nyugtalanság azonban az egész országot betöltötte. A szétvert szabadságharcosok elhúzódtak a sivatagba, ahol úgy tartották fenn magukat, ahogy tudták, nem ritkán fosztogatásból éltek, de kitartóan várták, hogy egyszer majdcsak felvirrad a szabadság nagy napja.

A nép persze a szabadságharcosokkal rokonszenvezett. Elképzehető, hogy Barabbás is közéjük tartozott.

Amikor Kr. u. 6-ban a császár Arkhelaoszt menesztette és Júdea meg Samária közvetlen római fennhatóság alá került, mindjárt komoly nehézségeket okozott az adózási rendszer bevezetése. A nép, a szabadságpártiak példája nyomán lelkiismereti kérdést csinált az adó megfizetéséből: úgy gondolkoztak, hogy aki a császárnak adót fizetni, az a császárt urának is elfogadja, holott Izraelnek egy ura van: Isten. Öntudatos zsidó nem ismerheti el a császárt Izrael népe urának.

A Júdeában működő szabadságpártiak zélótáknak nevezték, ami tö­rek­vő­ket, igyekvőket jelent. Hatásukat jórészt korlátozta az állandó tor­zsal­ko­dás, ami soraikat megosztotta: képtelenek voltak egységet teremteni maguk között. Ennek ellenére a rómaiaknak állandóan gondot okozott ez a földalatti mozgalom. A farizeusok is gyűlölték a rómaiakat, érthető tehát, hogy rokonszenveztek a zélótákkal, csak óvatosabban politizálták. Számoltak a római birodalom óriási hatalmával és belátták, hogy a fegyveres felkelés kilátástalan vállalkozás. Ők is akarták a szabadságot, de abban remény­ked­tek, hogy majd eljön a Messiás, aki ellenállhatatlan erővel szerez győzelmet Iz­rael népe számára. Ilyen körülmények között nőtt a vágy, hogy el­jöjjön a nagy Király, akit Isten ígért az ő népének. A messiásváradalom talán Izrael egész történelme során nem volt még olyan erős, mint éppen Jézus élete idejében.

A MESSIÁS

Az elnyomásnak ezekben a nehéz, súlyos évtizedeiben Izraelnek az volt egyetlen reménysége, váradalma, hogy Isten végre elküldi a Messiást, hogy Izraelt megmentse. Állandóan a Messiásra gondoltak. Az is érthető, hogy a farizeusok és az írástudók gondosan tanulmányozták a Szentírást abból a szempontból, hogy mit találhatnak a Messiás eljövetelének az időpontjára nézve? Mikor kell a Messiásnak eljönnie és mi lesz a feladata? Jeruzsálem iskoláiban rendszeresen foglalkoztak az eljövendő Messiás programjaival.

Egyetértettek abban, hogy a Messiásnak, aki Dávid fia, vagyis Dávid leszármazottja lesz és az égből száll a földre, bűntelen embernek kell lennie. Isten hatalma lesz benne, azért győzni fog minden ellenség felett. Izrael népét újra egyesíti.

Úgy képzelték el, hogy a Messiás olyan lesz, mint annak idején Mózes volt Izrael történelmében. Egy második Mózes lesz tehát. Ennek az összehasonlításnak bibliai alapját abban az igében jelölték meg, amelyet az 5Móz 18,15 szerint maga Mózes mondott: „Prófétát támaszt neked az Úr, a te Istened, te közüled, a te atyádfia közül, olyat, mint én: azt hallgassátok.” Ahogy Isten Mózes elküldésével megszabadította Izraelt a rómaiak ha­tal­mából. Amit tehát annak idején Mózes tett, azt teszi most majd a Messiás.

Sok tanítómester azt tanította, hogy a Messiást egész földi élet olyan lesz, mint Mózes földi élete volt. Amikor Mózes született, senki se tudta, hogy az a kisgyermek lesz majd Izrael szabadítója. A Messiás is úgy születik majd meg, hogy senki sem tud róla. Ahogy Mózest a fáraó palotájában nevelték fel, a Messiást is hasonló körülmények között, a római császár palotájában nevelik majd, de gyors visszatér Izraelbe. Megjelenik a nép előtt. Senki se fogja majd tudni, hogy honnan jött? Gondoljunk itt a Ján 7,27-re: „De jó tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljön a Krisztus, senki sem tudja, honnan való.”

Úgy képzelték, hogy a Messiás sok csodát tesz majd, nagyobbakat, mint Mózes. Ő is ad majd égi jeleket, pl. kenyéresőt csinál az égből. „Mondanák azért neki: micsoda jelet mutatsz tehát te, hogy lássuk és higgyünk neked? Mit művelsz? A mi atyáink a mannát ették a pusztában, amint meg van írva: mennyei kenyeret adott vala enniök” (Jn 6,30-31). Az egész nép előtt kétségtelenül bizonyossá teszi, hogy ő az a Messiás, akit Isten küldött Királynak. Szavának kardjával elűzi az ellenséget Izrael földjéről, megtisztítja Jeruzsálemet és ítéletet tart a népek felett. Azután pedig elkövetkezik a Messiás uralma, amiről a próféták írtak.

Így gondolkozott, ábrándozott a nép a Messiásról. Valahányszor beleüt­köztek a római katonákba, vagy Heródes kegyetlensége keserítette őket, azzal vigasztalták magukat és egymást, hogy jön a Messiás, nem sok idő van már, amikor Isten jelet ad neki a cselekvésre. Akkor azután megmutatja magát a templomban az egész népnek és eljön isten országa erre a földre.

Tanulságok:

1.    Isten ígéretei akkor is érvényesek, ha a beteljesülésnek semmiféle jele nem látható. Minden ígérete beteljesítésének ideje van. Ez alól csak azok az ígéretek kivételek, amelyek állandó jellegűek, mint pl.: „Imé én tiveletek vagyok a világ végéig minden napon” (Mt 28,20b). Amikor Jákob ravaszul elvette Ézsautól az elsőszülöttségi jogot és Ézsau keserves kiáltással kérte atyját, hogy áldja meg őt is, azt jövendölte felőle Izsák, hogy szolgálni fogja ugyan Jákobot, de „lesz, amikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról” (1 Móz 27,40). Ez az ígéret évszázadokon át érvénytelennek látszott: Edom helyzete tényekkel bizonyította, hogy az ígéretből csak a szolgaság igaz. Heródes személyében edomita került Izrael királyi székébe s ezzel beteljesült Izsák jövendölése.

2.    A Szentírást nem elég olvasni, hanem jól kell olvasni. A Jézus korabeli Izrael fiai mind az ószövetségi írásokat kutatták és azokat a jöven­dö­léseket vizsgálták, amelyek a Messiás eljövetelével álltak összefüggésben, mégpedig abban a vonatkozásban, hogy a Messiás Király, Szabadító lesz. Csak az érdekelte őket, ami a Messiás hatalmára, erejére, uralkodására utal. Azokat a bibliai helyeket, amelyek a Messiás alázatosságára, szerénységére, egyszerűségére, szeretetére, vagy éppen szenvedésére, halálára, majd az abból támadó megdicsőülésre vonatkoztak, teljesen figyelmen kívül hagyták. A Szentírás egyoldalú vizsgálata, önkényes használata érvénytelen Messiás-kép kialakuláshoz vezetett. Izrael lényegében nem a felvetett kérdésre talált választ Isten igéjében, hanem önmagát csapta be azzal, amit a Messiás, Izrael népe nem ismerte fel, sőt mint hamis Messiást keresztre feszítette. Gondosan ügyeljünk arra, hogy amikor Isten igéjét olvassuk, ne a magunk álmait, vágyait olvassuk „bele” az igébe, hanem elfogulatlanul fogadjuk el Isten eligazítását.

Kérdések:

1.    Ki volt az uralkodó az Úr Jézus születése idején Izraelben? Hol utal a Biblia erre a tényre?

2.    E szerint az ismeret szerint miért nem pontos a Gergely-féle naptár, amelyet ma használunk?

3.    Ki volt Heródes; mit kell tudnunk a származásáról?

4.    Hogy lett az ország uralkodójává?

5.    Milyen uralkodó volt? Valóban rászolgált-e a „nagy” nevezetre? Mit építtetett újjá?

6.    Miért ölette meg a betlehemi kisdedeket? Fűződik-e még más „véres” tett a nevéhez?

7.    Hogy viselték a zsidók a római uralmat? Miért lázongtak?

8.    Mit jelentett az adófizetés elismerése a zsidóság szemében?

9.    Mi volt a zélóta - mozgalom? Mit jelent az elnevezés?

10.  Elérte – e a célját? Indokold meg a válaszodat!

11.  Kik voltak Jézus tanítványai közt a zélóták?

12.  Kitől várták a zsidóság akkori vezetői az ország felszabadítását?

13.  Mit tanítottak az eljövendő Messiásról?

14.  Mi volt az alapige, amelyre szüntelenül hivatkoztak?

15.  Milyen csodákat fog cselekedni? Mikor jelenik meg és hogyan?

16.  Elég-e csupán ez az egy ígéret az eljövendő Messiásról? Mit felejtettek el? Mi volt a tévedésük?

17.  Elég-e a Szentírást egyoldalúan olvasni és értelmezni?

18.  Hogy szól a Szentírás tanulsága (tanúsága inkább) önmaga felől?

19.  Melyik az első ígéret a Bibliában a Messiásról, és hogy szól?

20.  Ki jósolta meg először a Messiás eljövetelét? Mit mondott?

21.  Vállalta-e kezdetben az Úr Jézus, hogy Dávid fiának tartsák? Mit mondott a dávidi származásról?

22.  Csak a választott nép számára szóló ígéret-e a Messiás eljövetelének ígérete?