Aki az evangéliumokat olvassa, lépten-nyomon Jézus példázataival találkozik. Nem véletlen, hiszen tanításának mintegy egyharmadát példázatokban tárja hallgatói elé. Miért? Egyrészt azért, mert egy már az Ószövetségben bevált tradíciót kíván folytatni, de ugyanakkor ott van a szent titoktartás is, mintha gyöngyeit nem akarná a disznók elé dobni. Ezért mondja: „Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek.” Lk 8,10 Osborne, a chicagói teológia professzora a következőt írja: „A példázatok az apokaliptikával együtt … a Szentírás leginkább helytelenül értelmezett szakaszait alkotják. Ez érthető, mivel ezek egyúttal a legdinamikusabb és mégis a legnehezebben fölfogható bibliai műfajok.” (Osborne: A hermeneutika spirálisa, 274. old.) S ha már műfajról beszélünk, álljon előttünk egy kis műfaji összefoglalás.

         A példázatokat alapvetően három csoportba sorolhatjuk, amelyeket a teljesebb megértés érdekében mindenképpen figyelembe kell venni. E három: parabola, hiperbola, embola.

         A parabola esetében a történet mindenben megegyezik a valósággal, nem természetellenes, így a hallgató könnyen tud azonosulni a példázat eseményével. Jézus tehát az üzenetnek megfelelően választ a képi megformálások közül, anélkül, hogy azt átalakítaná. Jellemzője, hogy formulákat használ, költői kérdést tesz föl: …nem söpri-e ki a házát…? Lk 15,8

Az üzenet tartalma Isten országának valósága.

Ide sorolható pl.: Az elveszett juh, Lk 15,1-7; Az elveszett drahma, Lk 15,8-10; Tékozló fiú. Lk 15,11-32 stb.

         A hiperbola fölépítése megegyezik a paraboláéval. Itt is megtalálható a formula vagy típusmondat: Egy ember kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon a szőlőjébe… (Mt 20,1). Ugyanakkor a hiperbolánál a történetiség elveszti realitását, megsemmisíti a tapasztalati világot, ezért a kép és a valóság között feszültség jön létre. Célja, hogy kimutassa: Isten országa nem e világból való, Krisztussal és Krisztusban van jelen.

Az üzenet tartalma tehát ugyancsak az Isten országának valósága.

Ide sorolható pl.: Adós szolga, Mt 18,21-35; Szőlőmunkások bére, Mt 20,1-16 stb.

         Az embolánál a kép és az üzenet nem válik ketté. Mindennapi, általunk megszokott esemény vagy magatartásforma áll a hallgatóság előtt, amelyben nincs semmi megbotránkoztató, minden az elvárt etikai, illetve kultikus normák vagy éppen az alapvető emberi félelmek szerint történik. Mindezek ellenére Isten országának egy teljesen új rendjét hirdeti meg, rámutatva, hogy Isten etikai rendje alapvetően különbözik az általunk kreált és elfogadott rendtől. Ezt az új rendet az irgalmas samaritánus, Lázár, s a vámszedő képviseli.

Az embola üzenete minden esetben etikai tartalmat közvetít.

Ide sorolható pl.: Irgalmas samaritánus, Lk 10,25-35; Gazdag és Lázár, Lk 16,19-31 stb.

         Mindez talán megrémíti a testvéreket, s ha ez így volna, legyen szabad emlékeztetnem, hogy Jézus tanítványainak is beszélt példázatokban. Beszélt, s amikor kellett, meg is magyarázta. Legyen ez számunkra bátorítás, s kérjük Urunkat, hogy részesítsen bennünket is a megértés örömében, hogy mi is a „nektek” gyülekezetébe tartozhassunk.

Apostagi Zoltán