Címlap

Egyházfegyelem

Az igaz egyháznak Kálvin szerint három ismertetőjele van. Az Ige tiszta hirdetése, a Sákramentumok helyes kiszolgálása és az egyházfegyelem. Egyházi életünkben ezzel a harmadikkal lát¬hatóan baj van. Egy szekularizálódó világban, különösen váro¬sokban, az átláthatatlan nagy gyülekezetekben már nehéz a régi típusú egyházfegyelmet fenntartani vagy bevezetni. A külsőséges formaságok helyett nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk az egyházfegyelem pasztoratív, nevelői és intő oldalára. Öntudatosabban ragaszkodnunk kell a H. K. XXXI. Úrnapi kérdéseihez. A 83., 84. és 85. kérdés világosan körvonalazza az egyházfegye¬lem elvárásait, sőt ezek között a 85. a gyakorlati megoldást is. Itt is döntő fontosságú a nevelés. Már a vallásórákon ki kell erre térnünk és a konfirmációi előkészítésben még hangsúlyozottab-ban. (Ezért is kár a H. K. helyett más konfirmációs könyveket ta¬nítani.) A 85. kérdés részletezi, hogy a vétkeseket először „atyafiságosan", tehát négyszemközt és szeretettel meg kell inteni, azután, ha nem térnek meg, meginteni hivatalosan (például a lel¬kipásztor két presbiterrel), és ha így sem térnek meg, akkor eltil¬tani az úrvacsorától. Természetesen presbitériumi határozattal. Ha megjobbulást bizonyítnak, akkor vissza kell őket venni. Eh¬hez azonban hivatása magaslatán álló presbitériumunk kell hogy le¬gyen. Ennél a pontnál ismét a presbiteri minőség, illetve a presbiternevelés kérdésénél vagyunk. Persze azt lehetne mondani, hogy minőségi presbitériumot csak városokon lehet szervezni, ahol több értelmiségi van. Ez azonban nem állja meg a helyét, mert elsősorban lelki, erkölcsi és emberiességi, valamint hitbeli minőségről van szó. Melyeket elsősorban nem a diploma bizto¬sít, hanem a velünk született lelki minőség, értelmi rátermettség és legfőképpen a Krisztusra való hallgatás. Ez pedig a falusi em¬berben is megvan, még nagyobb mértékben, mint egy lelkileg esetleg Krisztustól távolabb álló értelmiségiben. Természetesen akkor tud ez igazán érvényesülni, ha a presbiterképzést komo¬lyan vesszük. Mert a presbitérium lelkiismeretes működése a jó presbiteranyag kiválogatása mellett elsősorban a jó képzéstől függ.
Ehhez a kérdéshez kapcsolódik az eklézsiakövetés lassan, sajnos, formalitássá zsugorodó vagy másutt kiszoruló gyakorlata is.
A hatvanas években egy 546 lelkes faluban, Gógánváralján voltam lelkipásztor. Az eklézsiakövetés főleg a megesett lányok¬ra vonatkozott, a fiúkra ősi szokás szerint nem. Az is hozzátarto¬zott az eljáráshoz, hogy az illető hozott egy üveg bort, melyet a presbitérium az eklézsiakövetés után elfogyasztott. Természete¬sen ezen is módosítottunk, a kötelezettséget a fiúkra is kiterjesz¬tettük, és a bor hozatalát eltöröltük. Eklézsiát követtek azok is, akik egyházi eskütétel nélkül éltek együtt. De a gyakorlatban rit¬kaság volt az eklézsiakövetés. Az egyik bál alkalmával azonban egy, a feleségétől állandóan az após ellen izgatott férfi italosán hazamenve vasvillát fogott az apjára, és meg akarta ölni. Vala¬hogyan lefogták. Elmentem hozzá és kértem, hogy jöjjön át ve¬lem édesapjához, és kérjen bocsánatot. Nem volt hajlandó. Sür¬gősen összehívtam a presbitériumot, felolvastam előttük a Kátét, és kértem, hogy kettő közülük, a gondnok és egy presbiter jöjjön el velem, hogy hivatalosan is intsük meg, és közöljük vele, hogy ha nem kér bocsánatot, és nem akar az apjával kibékülni, akkor eltiltjuk az úrvacsorától. Kedves öreg gondnokom nagy bajban volt, mert az illetővel rokonságban állt, de én gondnoki esküjére hivatkoztam, és végül is eljött velem. A presbitérium ezalatt várt bennünket. A férfi akkor is makacsul ellenállt. Közöltük vele, hogy ha gyilkos szándékát továbbra sem bánja meg, akkor eltilt¬juk az úrvacsorától, és eklézsiát kell követnie. Újbóli presbitériu¬mi megbeszélés következett, és a küldöttséggel ismét elmentünk, közölve, hogy az eklézsiakövetés kötelezettségét ki fogjuk hir¬detni a templomban, és csak akkor járulhat majd úrvacsorához,
ha a gyülekezet előtt fog eklézsiát követni. (Természetesen min¬den látogatásunkat fájdalommal és szeretettel tele lelki rábeszé¬lés is kísérte.) Ekkor végre megtört. Már éjfél elmúlt, amikor a presbitérium kíséretében átmentünk még mindég ébren lévő ap¬jához, és előttünk bocsánatot kért. Sírva békültek ki, utána bé¬kességben éltek, és a fiú az egyik legjobb templomjárónk lett. Természetesen nem mindig és mindenütt könnyen követhető pél¬da ez. Templomjáró gyülekezeti háttér is kell hozzá, jól felkészí¬tett és evangéliumi módon nevelt presbitérium is kell hozzá, de kell hozzá bátorság és akarat is a lelkipásztor részéről. Azok a lelkipásztorok, akik még szeretettel inteni sem mernek, nem csak az Evangélium és az egyház tekintélyét veszélyeztetik, hanem eljátsszak a saját magukét is. A jó lelkipásztor a mai körülmé¬nyek között is meg tudja találni a fegyelmezés valamilyen mód¬ját. Természetesen ez akkor sikerül, ha a lelkipásztor maga is fe¬gyelmezett, és az egyházi közéletben is érvényesül az egyházfe¬gyelem.